Nem az individualizmus dicsőítése következik. A mentális egészség alapkövéről, önmagunk  - egyszeri, egyedi lényünk - elfogadásáról és szeretetteljes gondozásáról lesz szó. Mert ha ez működik, akkor mások felé is hasonlóképpen tudunk fordulni. Enélkül azonban csak várunk. Elismerést, szeretetet, elfogadást – természetesen kívülről, a többiektől, a világtól. S leszünk frusztrált, sértődött vagy épp könnyen lekenyerezhető, átverhető, rossz esetben gerinctelen emberek.

Van egy jó barátnőm. Közel az ötvenhez épp első szemeszterét fejezte be az UCLA-n, Kalifornia egyik legnevesebb egyetemén. Mégpedig kiváló eredménnyel. S nem az ikszedik diplomáját fogja megszerezni, hanem az elsőt. Filozófiát, vallástörténetet tanul többek között. S hogy miért idézem ide őt?  Mert ő példázza számomra azt az embert, aki képes követni a saját belső hangját, ami új és új utakra vezeti. Konkrétan és átvitt értelemben is messziről érkezett el ahhoz a jelenhez, amiben most él. Pedig korábban már meghódított olyan csúcsokat, amik után a legtöbben békében csücsülnénk a babérjainkon. És még csak azt sem lehet mondani róla, hogy mázlista. Nem. Mindenért megküzdött, beleállt a konfliktusokba, ha kellett, kiállt önmagáért vagy másokért, s meghozott jónéhány olyan döntést, ami nem növelte a népszerűségét. Mert nem tudott békében lenni önmagával, nem tudott nyugodtan aludni, ha úgy érezte, el kellene árulnia azt, amiben hisz.

Jónéhány embert kísértem már pszichológusként életútja egy-egy szakaszán. Mindezek és személyes élettapasztalataim alapján átgondoltam, vajon mi szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen saját belső hangját követni, s ezen az úton munkálkodni személyiségén, emberségén. Eddig erre jutottam:

1. Képes legyek érezni, azaz átélni, megnevezni a szükségleteimet és azokat a belső élményeimet, amelyek egy-egy helyzetben keletkeznek.
2. Legyen bátorságom próbálkozni, tesztelni, hogy mi jó vagy rossz nekem.
3. Mindezek után képes legyek tudatos döntést hozni arról, hogy „maradok vagy megyek”, „folytatom vagy abbahagyom”. (Dönthetek úgy, hogy akkor is maradok, ha nekem rossz, de a saját érzéseimet, a maradásra késztető motivációmat tisztán kell látnom.) Önmagamat sohase csapjam be!
4. Legyenek céljaim, lehetőleg a jelen képességeim, lehetőségeim figyelembe vételével, de mindenképp érezzem azokat motiválónak, kihívást jelentőnek.
5. A célhoz vezető lépéseket tervezzem meg. Legyenek mérföldkövek, akár határidők is, de mindig a következő tennivalóra fókuszálva.
6. Ne adjam fel egykönnyen! Ebben segíthet, ha olyan emberek vannak körülöttem, akik bíztatnak, bátorítanak.
7. Ha sikerült elérnem – s akkor is, ha nem! – ismerjem el a befektetett energiámat. Vonjam le a tanulságokat, s ezek figyelembe vételével haladjak tovább.
8. A tapasztalataimmal, eredményeimmel ne csak a saját előrejutásomat szolgáljam, hanem másokat is. Adni, megosztani öröm. A másokkal való szeretetteli kölcsönös kapcsolódás valódi energiaforrás.

S álljon itt a végén az összefoglalás Weöres Sándor gyönyörű megfogalmazásában:

„A nagy fordulat egy ember életében:

„nekem mi jut?” helyett: „mi fakad belőlem?”

S ez elég ahhoz, hogy a bentről fakadó

fényes legyen és folyton tisztuló.”

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

saját blog: Pszichológus a galériában

a témához kapcsolódóan: Akik nem adták fel