Gondolkoztatok már azon, hogy mi lehet az emberiség előtt álló, megoldásra váró problémák közül a legfontosabb?

Mi lesz az a – ma még valószínűleg nem megjósolható – esemény, természeti jelenség/katasztrófa, amely aztán megfordítja, felborítja a világ menetét? Mert persze látszanak dolgok és napi szinten halljuk a világméretű népvándorlás kapcsán az azzal járó várható hatásokat, de biztos, hogy más, hasonlóan aktuális és veszélyes témákkal is foglalkoznak kellő súllyal?

Nem követem most nagyon a tavaszi árvízi kilátásokat (bár a minap épp Párizs kapcsán olvastam erről, hogy ott nagyon veszélyes a helyzet http://www.hirado.hu/2016/03/08/fel-parizs-a-viz-ala-kerulhet/ ), de amennyi hó leesett márciusban az Alpokban, könnyen lehet, hogy még nálunk is lesz ’helyzet’. Nem tudom, mennyire függ össze azzal, hogy a Halak jegyében születtem, de mindig nagyon szerettem a vizet és mindig éreztem, hogy valamiféle szoros kapcsolatom van vele. Mondhatnánk, kinek nem, hiszen mind ebben a közegben alakulunk ki a prenatális időszakban, de azután is megtapasztaljuk életünk során többször is, hogy milyen őserő van ebben az anyagban, illetve milyen ősi kötődésünk van hozzá. Ezt mindenki megélte, ha csak egyszer is ült a tenger, óceán partján. 

Mondhatnám, a húsvéti locsolkodás kapcsán is jó apropó, ha ezt a vizes témát veszem elő, de van egyéb motivációm is.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy éven keresztül részt vehetek az első magyar Templeton Programban, mint csoportfelelős, csoportfacilitátor. A programban – a nemzetközi Templeton Alapítványnak és elsősorban Csermely Péter professzor óriási ötletének köszönhetően – egy éven keresztül követjük 320, 10-29 éves korú fiatalnak a fejlődését, segíthetünk nekik abban, hogy megvalósítsák speciális terveiket, vagy elindulhassanak egy olyan úton, amihez részükről elsősorban a különleges tehetség adott. Őket többlépcsős folyamat során, több, mint 20 ezer jelentkező közül választották ki és most már tapasztalatból is állíthatom, hogy valamennyien zseniális, különleges képességű fiatalok. Az elkövetkező évre is komoly célokat tűztek ki maguk elé, de jellemző rájuk az is, hogy többségüknek egészen hosszú távú, kiforrott, nagyratörő terveik, elképzeléseik vannak. Itt is olvashatunk róluk:

http://bitport.hu/haromszazan-indultak-megmenteni-a-foldet

Gondolkodtam rajta, hogy ha én most köztük lennék, fiatal és zseniális lennék, aki megkap minden lehetőséget a céljai eléréséhez, vajon milyen célt tűznék ki magam elé, ha ugyanakkor rendelkezhetnék a mai tudásommal, élettapasztalataimmal is. Nálam biztos, hogy az első helyen a víz lenne, a vízhelyzet megoldása. Természetesen világméretekben, merthogy nem ismernék akadályt és határokat ebben a tekintetben legalábbis. Mint ahogyan a víz sem ismer határokat és akadályokat. Viszont ha valami belekerült, azt nehéz onnan kivenni, nem minden látszik rajta elsőre, van több típusa (sós, nem-sós, ásványos, felszíni és az alatti, tisztított és nem tisztított, iható és nem iható, könnyen és nehezen kinyerhető, újrapótolható és nem pótolható stb.), ha nem figyelünk rá, óriási károkat okozhatunk és a legfontosabb, hogy nélküle nincs élet.

Mivel közgazdászként hosszú éveket dolgoztam a téma közelében (első munkahely: Vízgazdálkodási Intézet, ami már nincs… víziközművek, uniós csatlakozáshoz kapcsolódó jogszabályi előkészületek, aztán annak magyar megvalósítása, majd kiemelt nagy európai uniós vizes-, szennyvizes pályázatok előkészítése, külföldi szakmai befektető, stb.), ezért közelről beleláttam a terület problémáiba. Amikor még a nyolcvanas évek végén először hallottam, hogy a fővárost ellátó kutakat milyen óvintézkedésekkel (fegyveres őkökkel!) védik az esetleges támadások ellen (pedig akkor nálunk még terrorizmustól nem kellett tartani), ez kicsit eltúlzott dolognak tűnt. Ma már egyáltalán nem tartom annak. De amikor Nagykovácsiban nem volt áram és a víztározóból kifogyott a víz, és a hegyen lakók órákon át nem tudtak vízhez jutni és gondolkodtunk, milyen messze van a környéken forrás, rá kellett jönnünk, hogy nincs elérhető közelségben semmi. Azóta mindig van itthon palackos víz. Komolyan ki vagyunk szolgáltatva a technológiának, az ellátó rendszereknek mind víz, mind áram, de egyebek tekintetében is, Paksról és más extrém, mégsem irreális témákról már nem is beszélve.

Aztán, már a múltkori blogomban is említettem egy érdekes könyvet, Yuval Noah Harari Sapiens című könyvét, amely az emberiség történetét kicsit máshogy, más szemszögből vezeti végig, legalábbis azokhoz képest, amikkel én eddig találkoztam. Persze nem vagyok történész és bevallom, nem olvasok gyakran ilyen témájú könyveket sem, de ez hihetetlenül izgalmas, sokszor csapok a homlokomra a megállapításai kapcsán és - amellett, hogy tényszerűen nem sok új dolgot találtam benne – mégis egész más következtetéseket vonok le dolgokból, mint korábban.

Már az ipari forradalom levezetése, hatásainak elemzése után tartok benne. Nem volt élvezetes elolvasni azokat a részeket, ahol a nagyipari mezőgazdaságról, állattenyésztésről írt, mint ahogy a természetpusztuláshoz vezető egyéb folyamatokkal szembesítő egyéb emberi tevékenységeket sem szeretem látni, hallani.

Sokat hallunk az energiaforrások kimerülési veszélyeiről, de ő ezt nem tartja reális veszélynek, hiszen egy emberöltőn belül is megtapasztaltuk, hogy milyen gyorsan változik ez a terület, találnak fel új energiaforrásokat. 

Történész írónknál az ökológiai degradálástól való félelem az, amit nagyon megalapozottnak tart és amire figyelmeztet. Ez a környezetpusztításban, a többi faj kiirtásában, az egyensúly megbomlásában rejlik. Azt írja, nem attól kell félni, hogy a természetet elpusztítjuk, azt nem lehet. A dinoszauruszokat egy aszteroida irtotta ki, ugyanakkor ez megnyitotta az utat az emlősök előtt. Ma az emberiség számos fajt irt ki és könnyen lehet, hogy magát is megsemmisíti. Más élőlények viszont köszönik, jól vannak (pl. a csótányok, patkányok).

Így fogalmaz:

„Talán 65 millió év múlva az intelligens patkányok majd hálával gondolnak vissza az emberiség vezette irtóhadjáratra, ahogy mi is hálásak lehetünk a dinoszauruszokat elsöprő aszterodiának.

Kipusztulásunk azonban nem holnap várható. Az ipari forradalom óta az emberiség létszáma sosem látott méretekben duzzad. 1700-ban mintegy 700 millió ember élt a világon. 1800-ban 950 milliónyian voltunk. 1900-ban már majdnem kétszer annyian, 1,6 milliárdan. 2000-re ez a szám megnégyszereződött, 6 milliárdan lettünk. Ma pedig csupán kicsi híja van a 7 milliárd sapiensnek.”

Szóval, a jövő problémáit megoldani akaró leendő tudósok előtt számos izgalmas téma és lehetőség kínálkozik, van miből válogatni. Amennyire elnéztem a saját Templeton-os csapatomat, lehetek optimista, látom bennük a lehetőségeket. Okosak, nyitottak, optimisták és kitartóak, sőt, fiatal koruk ellenére nagyon bölcsek. Én nagyon szurkolok, hogy rátaláljanak életük céljára, kapjanak hozzá elegendő inspirációt és segítséget, és amikor majd sikereik csúcsán megkérdezik, min múlott ez a világraszóló siker, hátha lesz köztük olyan, akinél ez a program is hozzátett valamit az elért eredményekhez.

Még egy fontos dolgot említenék meg velük kapcsolatban. Amikor megismertem őket, kiderült, mind nagyon olvasottak, többen sportolnak, zenélnek, szeretnek kirándulni, bulizni. Ez azt jelentette számomra, hogy ők mind egészséges személyiséggel rendelkeznek, már most értik, hogy az élet nem szólhat csupán egy dologról, akkor kerek a világ, ha másokra is figyelünk, de magunkra is és arra törekszünk, hogy a munka mellett töltődni is kell. A kulturális élmények sokszor inspirálóbbak tudnak lenni minden másnál és akkor működünk jól, ha nem egyedül vagyunk a világban, hanem közösségben és együtt mindig könnyebb megküzdeni mindennel.

Szóval, kedves zseniális és kevésbé zseniális, de céltudatos, gondolkodó lányok és fiúk! Mentsétek meg a Földet és - ha kérhetek ilyet - gondolkozzatok a vizes témán is (szívesen beszélgetek erről veletek és további szakmai segítséget, szakembereket tudok ajánlani a területről), az egyéb ökológiai problémákon, a matematika és fizika még megoldásra váró nagy kérdésein, de ha jövő héten összeszerveztek egy új rock bandát, az is csúcs, arra is büszkék leszünk és jövünk a koncertre csápolni!

Milyen érdekes, tavaly tavasszal is volt egy ilyen ’vizes’ hangulatú blogolásom:

http://coachco.blog.hu/2015/05/02/viz_itt_viz_ott#more7423212

Szép tavaszi napokat és örüljetek az esős napoknak is, azokra is szükség van!

Koskovics Éva