Mi lehet a különbség egy vállalat és egy színház vezetése között? Vajon mennyiben kellenek hozzá más adottságok? Melyikről gondolnánk, hogy több tudást, több intuíciót igényel? Melyiknél van szükség több precizitásra, pontosságra és mennyi lehet benne a spontaneitás? Lehetséges lenne, hogy nincs különbség, csak a terep, a 'piac', a versenyfeltételek mások? Vagy azok sem?

A vezetői létnek sok formája és sok feladata, összetevője van. Van, aki úgy születik, már óvodás korában látszik rajta, hogy vezető lesz, van, aki menekül előle, mégis utoléri, van, aki organikusan válik azzá. Úgy is mondhatnám, hogy nem véletlenül lesz valaki vezető, illetve ha véletlenül, valami csoda (egyéb tényező) folytán válik vezetővé, ott sokszor látszik is, hogy itt valami nem stimmel, valahogy nem úgy működik, mint kellene. Vezetőnek születni kell (jó, ha bizonyos személyiségjegyek megvannak), de a jó ’vezetőséget’ tanulni is lehet.

Az az ideális, ha a kettő ötvözve van: úgy született emberünk, hogy rendelkezett azokkal a személyiségjegyekkel, amelyek szükségesek hozzá, hogy azzá válhasson, aztán, ahogy ment a karrier útján, mindig ösztönösen megtanulta azokat a dolgokat, amelyekre szüksége lett aztán, mint vezetőnek. Nyitott szemmel és füllel járt a világban, érzékeny volt az emberekre, empatikusan közeledett feléjük és rájött, hogy elsősorban őket kell megnyernie magának, mert akkor lesz sikeres a cég/csapat/párt/szervezet/ország stb., ha mindenki úgy húz, ahogy erejéből telik, megpróbálja kihozni magából a legjobbat, ha úgy tetszik, segíteni a főnökét abban, hogy minél sikeresebb legyen.

Sok ilyen példát lehetne hozni a sportból is, olyan csapatokról, akik egy új edzővel lentről küzdötték fel magukat, vagy véghezvittek valami szenzációsat (pl. focikedvelőknek eszükbe jut a Barcelona Gardiolával, vagy a közelmúltból a Herta Dárdaival, a Dortmund Jürgen Kloppal, vagy most az angoloknál a Leicester készülő csodája). De az ellenkezője is megérne egy misét, amikor jól működő szervezetet indítottak meg a lejtőn azzal, hogy új vezetőt neveztek ki, aki erre nem volt alkalmas. Inkább hagyjuk a példákat (és itt nem a sportra gondolok…bár arra is).

Tegnap részese voltam egy olyan fantasztikus eseménynek, ahol több, egymást követő jó vezető munkájának eredményeként egy 120 éves születésnapot ünnepeltek. A mostani vezető immár hét éve vezeti a ’céget’, de folyamatosan hangsúlyozza, hogy mennyit tanult az elődeitől és hihetetlen módon érezni azt a teljes mértékű odaadást és elkötelezettséget, amellyel vezeti szervezetét. Sok emberből áll a csapat, nagyon összetett szakmákról van szó, sok köztük a művész, akik köztudottan nem egyszerű emberek, mégis azt lehet érezni, hogy szeretik egymást, egy közösség, szinte családias a hangulat és ki mernek állni egymásért a bajban. Sőt, még a tágabb szakmáért is összefognak és ha nem is hangosan, de a maguk módján támogatólag, mikor milyen formában, de dolgoznak, küzdenek az ügy, a szabad színházak, a szabad művészetek és a minőség érdekében. Az is látszik, hogy a rendszer megbecsüli minden tagját, nem csak azokat, akik a színfalak előtt vannak, hanem azokat is, akik mögötte.

A VÍGSZÍNHÁZ-ról és ESZENYI ENIKŐ-ről van szó.

A férjem szokta mondani, hogy női vezetők kellenének ennek az országnak (talán az én hatásom is, bár az igazat megvallva itthon nem mindig értékeli, ha előjön belőlem a vezetői attitűd…).

Enikő, akit nem ismerek személyesen és csak hallomásból tudom, hogy nagyon szeretik a színházban (ennek tegnap látványos bizonyítékait kaptuk meg mi jelenlévők), biztos, hogy nagyon jó vezető lehet. Tudom, hogy a színházának él, rengeteget dolgozik, iszonyatos a munkabírása, ugyanakkor van energiája arra is, hogy külföldi munkákat vállaljon, jó kapcsolatokat ápoljon határon túli (pozsonyi, kolozsvári) színházakkal és európai szervezetekkel, művészekkel is. Fontosnak tartja mindezt, mint ahogyan azt is, hogy mindig igazi nőként lássuk őt, vagy azt, hogy hű maradjon az elveihez, azokhoz a helyekhez (például szülőhelyéhez, Csengerhez), vagy emberekhez, akikhez korábban kötődött.

Szóval, foglaljuk össze, milyen is a jó vezető?

Hiteles, értéket közvetít, önazonos (mindez a három szinte átmegy, beleívódik a céges brand-be, annak részét képezi), empatikus, nyitott, kedves, amikor kell szigorú is, következetes, de ha kell, intuitív. Azt hiszem, az intuíciónak sokkal nagyobb szerepe van, mint sokan hiszik. Itt vannak a nők előnyben… És tiszteli az elődöket, akik hozzájárultak ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol vannak.

Ha úgy vesszük, vezetők vagyunk mindnyájan valahol…

Megint eszembe jut Mérő László, aki azt mondta a múltkor egy vezetői klubban, hogy valójában nem döntéseket hoznak a vezetők nap-mint-nap, hanem sodródnak az árral és vagy egyszerűen lekövetik az elvárásokat, szabályozott folyamatokat, vagy csak a megérzéseiket követik. Az igazi döntések ott kezdődnek, amikor valaki kockázatokat is vállal. Bevállalja, hogy felhagy a karrierjével és elköltözik remetének a Zemplénbe, olyat lép, ami teljesen más útra visz, amire nem számíthattak mások,… vagy megmenti a Nemzetis színészeket, vagy meghívja a születésnapi gálaműsorba a TÁP színházat.

Akit érdekelnek a születésnap további eseményei, itt még olvashat róla személyes élményeim alapján:

http://coachco.blog.hu/2016/05/02/120_szuletesnap#more8679834

Koskovics Éva