Ismeritek azt a típust, aki belép valahová és megtelik vele a helyiség. Aztán van a másik, aki hiába szeretné az üzeneteit eljuttatni másokhoz, valahogy mégsem sikerül, nem tud kapcsolódni, nem tudja jól kifejezni magát, nem figyelnek rá. Vajon min múlnak ezek a dolgok és mennyire fejleszthetőek?

Hányszor érezzük, hogy elbeszélünk egymás mellett? Hogy mondunk valamit és később kiderül, olyan, mintha el sem hangzott volna. Mindez általánosan igaz, legyen szó családi, munkahelyi, vagy bármilyen más közegről. Persze nem mindegy, hogy mennyire vagyunk benne érzelmileg is, mennyire fontos számunkra a mondandónk, vagy épp csak kényszeredetten mondunk valamit, hogy megtörjük a csendet.

Simon Tyler A karizmatikus vezetés könyve című művében ötven módszert ajánl a hatásgyakorlás fejlesztésére, elsősorban cégvezetők számára. Ennek olvasásakor jutott eszembe, hogy a mindennapi életben már az is jó lenne, ha az alapvető, legfontosabb törvényszerűségekkel tisztában lennénk valamelyest, és amikor nagyon fontosnak tartjuk, tudnánk őket úgy alkalmazni, hogy a saját kommunikációnk, önérvényesítésünk hatékonyabb legyen.

Maga az alap kiindulópont, az, hogy milyen csatornákon érintkezünk embertársainkkal, fontos, hogy tudatosodjon bennünk. Hiába tudjuk, hogy nem csak a szavaink számítanak, mégsem figyelünk oda másokra, sőt, magunkra sem. Nem figyelünk oda, milyen módon, minek köszönhetően mennek át, vagy éppenséggel nem mennek át az üzeneteink a külvilág felé. Legjobb példa erre az a gyerekneveléshez köthető és talán leggyakrabban hallható javaslat, amelyet már sokan leírtak, mondtak: nevezetesen, hogy egy szülő a példával, a jelenlétével nevel leginkább. Az, hogy mit mond, netán prédikál/papol, úgysem fog hatni, ha a gyerek azt látja, ő épp az ellenkezőjét valósítja meg a saját életében, munkájában.

Nézzük akkor a hatásgyakorlás csatornáit:

SZAVAK

Elsődleges kommunikációs eszközünk a nyelv. Ha közölni szeretnénk valamit, ha kérnénk, ha kíváncsiak vagyunk valamire, akkor szavakba foglaljuk, megfogalmazzuk és az adott helyzetnek megfelelő formában továbbítjuk azt. Legalábbis mi úgy képzeljük, a megfelelő formában. De kétszer ugyanazt mi magunk sem tudjuk egyformán elmondani, megfogalmazni. Közben lehetünk idegesek, fáradtak, figyelmetlenek, bosszúsak, stb. Sőt, még az is előfordulhat, hogy nem vagyunk a szavak embere. Szóval, hogy végül mi hangzik el, az nagyon sokesélyes dolog.

Alapvetően el is várjuk, hogy akihez intéztük a szavainkat, ő vegye az adást, megértse és megfelelő módon reagáljon is rá. Persze neki is lehet rossz napja, foglalkozhat épp mással és csak fél-füllel figyel ránk, sőt, még nagyot is hallhat a legrosszabb esetben, amit még leplezni is szeretne. Ugyanakkor sokszor már mi magunk sem figyelünk oda, mit válaszol a másik, vagy ha később fel kellene idézni mit mondott, bajban lennénk. Sokszor inkább a reakció nagyvonalú tartalma, hangulata, formája marad meg inkább az emlékezetünkben. Sokéves, netán idősebb házasok ezekről a félreértésekről és félrehallásokról sok jó sztorit mesélhetnének!

Tudjuk, már sok kísérlettel bebizonyították, hogy az elmondottak tartalma sokkal kisebb eséllyel marad meg bennünk, mint az egyéb hatások, melyeket közben átéltünk. Ha hallgatunk egy előadást, sokszor inkább fel tudjuk idézni, milyen ruhában volt az előadó, milyen érzelmeket váltott ki belőlünk, milyen volt a frizurája, mit, kit juttatott eszünkbe miközben beszélt, de előfordul, hogy előadása tartalmából szinte semmire nem emlékszünk. Itt nyugtatok meg mindenkit, hogy ez teljesen normális. Legfeljebb problémás, ha mondjuk egy egyetemi oktatónál ez az arány, ez a mutató tartósan és általában, a diákok többségére nézve nagyon magas.

LÁTVÁNY, VIZUALITÁS

Ezért fontos, hogy a hallottakhoz társítsunk látványt is, éljünk a vizualitás eszközeivel is. Bár nem a ruha teszi az embert, sokat változtak a konvekciók is az elmúlt évtizedekben, azért senki nem mondhatja, hogy nincs jelentősége. Tisztában kell lennünk nagyvonalakban legalább azzal, hol mit várnak el tőlünk, illetve saját magunk számára mi a komfortos, milyen környezetben érezzük magunkat otthonosan. Persze van az a személyiség, akinek elnézik a Bécsi Operában is a szakadt farmert és a tornacipőt, ahhoz azért kell egy magabiztosság, egy saját brand, ha úgy tetszik, önazonosság, hogy mindezt hitelesen tudjuk produkálni, ne úgy jöjjünk kifelé, hogy legbelül legszívesebben elsüllyednénk szégyenünkben.

Ha nyitottan állunk a világ dolgai elé, nem ítélkezünk másokról, ugyanakkor megtanultuk venni a jeleket, a vizuális üzenetküldés árnyalatait, akkor ezt az eszközt is jól tudjuk alkalmazni, a segítségünkre lehet a mindennapokban.

A látványról jut eszembe egy vesszőparipám, amit sajnos nem tudok célbajuttatni, de legalább most itt az alkalom, leírhatom. Elárulom az olvasóknak, ha lenne valamiféle csatornám, megüzenném a fiatal lányoknak (és a kozmetikusoknak), hogy ne fessenek már banya-szemöldököt! Rémesen néznek ki a fiatal, szép lányok, amikor feltűnően, természetellenesen sötétre festik a szemöldöküket (jajj, amikor a tévében is feltűnik egy-egy ilyen szóvívő, mintha ott egyenesen a dresscode része lenne…) és engem speciel a csiriviri, túlzásba vitt műkörmök látványa is elborzaszt, de ez magánügy, tudom. Csak úgy mondom, hogy ha munkaadó lennék és kellemes kinézetű, intelligens fiatal hölgyeket kellene foglalkoztatnom, akkor rám ezek nem gyakorolnának jó benyomást.

JELENLÉT

Ez az a dolog, amire a bevezetőben utaltam: mennyire lesz valaki „látható”, ha belép valahová. Mondhatjuk aurának, mondhatjuk jelentős, izgalmas, érdekes személyiségnek. Persze nem várjuk el egy introvertált egyéniségtől, hogy berúgja az ajtót és mindenkit túlharsogjon, mint ahogy az is furcsa lenne, ha valaki, aki eddig a társaság központja volt, innentől fogva csak Buddha-mosollyal az arcán figyelné csendesen, mi zajlik körülötte. Hosszú távon a kialakult személyiségek úgyis nagyjából ugyanúgy viselkednek mindenhol, minden tevékenységük közepette. Akiben például diktatórikus vezetői hajlamok vannak és rátelepszik a beosztottaira, terrorizálja őket és mindenki tőle függ, netán tőle fél, ő otthon sem fog tudni más módon működni, a családjának is ki fog jutni ezekből a ’jókból’.

Vannak azok, akiknek jó a környezetében tartózkodni, akikből derű árad, akikkel szívesen találkozunk bármikor, akikkel lehet jókat nevetni, akiknek van humorérzékük és jóhiszeműen fordulnak mások felé is. Ha ügyesek vagyunk, minél több időt töltünk el az ilyen ismerőseinkkel, barátainkkal és előbb-utóbb jó hatással lesznek ránk is, ha netán nekünk kevesebb jutott ezekből a vonásokból.

Ha van önismeretünk és figyelünk a másoktól kapott reakciókra, akkor eligazodhatunk ezen a téren is és fejlődési lehetőség mindig van, hacsak apró, pici lépésekben is.

KAPCSOLATOK

A kapcsolatteremtés a sikeres munka, magánélet kulcsa, mondhatni, maga az életrevalóság mércéje. Persze vannak néhányan, akik magányukban is kiegyensúlyozott életet élnek és nincsenek hiányaik, ez a fehér holló kategóriája.

Akár vezetőként, akár vállalkozóként, kutatóként, akár egyszerű bolti eladóként, szakmunkásként dolgozunk, de egyszerű családtagként is sok múlik azon, milyen a kapcsolatteremtési képességünk. A céljaink elérésében, legyen az egy pozíció, egy elnyert üzlet, egy szebb hús a hentesnél, vagy annak elérése, hogy a gyerekünk válaszoljon a kérdéseinkre, ennek a tényezőnek hihetetlen szerepe van.

Milyen eszközeink vannak rá? Mennyire figyelünk oda a másik szavaira, őrá? Mennyire vesszük mások jelzéseit, mennyire vagyunk nyitottak, bátrak, kíváncsiak? Meggyőződésem, hogy ha valaki ebből a jellegű ’tudásból’ sokat kapott, akkor sokkal több lehetősége lesz az életben, mintha mondjuk jó kognitív, tanulási képességekkel rendelkezik.

Nézzünk körül egy váróteremben, egy színházi büfében, az iskolai, munkahelyi környezetünkben és figyeljük meg az embereket. Figyeljük meg, ki az, akire valamiért szeretnénk hasonlítani, még akár ismeretlenül is. Miért? Jó a tartása? Szimpatikusak a gesztusai? Jól van felöltözve? Szépen mosolyog? Jó hallgatni őt amikor beszél? És vajon miért fontos ez nekünk, amit észrevettünk rajta? Vajon miért? Ez itt a döntő kérdés!

Jó nézegetést, megfigyelést, önismerkedést!!

Koskovics Éva

coach