2016. dec 07.

Ki korán kel, aranyat lel…kivéve a kamaszokat!

írta: kreatív pszichológia
Ki korán kel, aranyat lel…kivéve a kamaszokat!

girl-1245773_1920.jpgAz alvás egy csodálatos életműködésünk! Kőbe vésett ösztönprogram, mely biztosítja szervezetünk számára a testi-lelki regenerációt. Ugyanakkor az alvászavar egyre gyakoribb probléma, melynek mind fiziológiai, mind pszichés következményei nagyon súlyosak lehetnek (erről bővebben itt olvashat). A legkomolyabb változást és megterhelést jelentő életszakaszban, a kamaszkorban lenne talán a legfontosabb a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, és hogy ez mennyire valósul meg, arról dr. Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeutával beszélgettem!

- Miben különbözik a kamaszok alvása a gyermekkori, vagy a felnőttkori alvástól?

- Pubertás korban a melatonin két órával később kezd el termelődni, mint gyermekkorban, azaz egy kamasz úgy álmosodik el, mint egy felnőtt, de az alvásigénye annyi, mint egy gyermeké, legalább 9 óra. A 7.-8. osztályos gyermekekre egyre nagyobb nyomás nehezedik a közeledő felvételi miatt is. A középiskolás évek még több terhet jelentenek, sok fiatalnak utaznia kell az iskolába, gyakori a 0. óra, amit 8-9 tanóra követ. A fiatalok (túl)terhelése évről évre nő! Egy kamasz gyermek többet „dolgozik”, mint egy felnőtt! Ezzel párhuzamosan a szociális életük is egyre intenzívebb, ami azt is jelenti, hogy az ágyban néha késő estig nyomkodják a „kütyüket”, a telefont, tabletet. Ezek az eszközök kékfényt bocsátanak ki, mely aktiválja a biológiai órát, az agy számára azt az üzenetet küldi: nappal van. Így bár az alváskésztetés megvan, a mesterséges ingerek mégis ébren tartják a fiatalokat. Sok kamasz 6-7 órát alszik összesen, ami krónikus alváshiányhoz vezet.

- Milyen következménye van a krónikus alváshiánynak kamaszkorban?

- Világviszonylatban is nagyon magas a kamaszbalesetek száma, ami a krónikus alváshiánnyal és fáradtsággal függ össze. Egy vizsgálat szerint már annak is jelentős pozitív hatása van, ha a fiatalok reggel 1 órával tovább alhatnak. Csökkent a balesetek száma, az iskolában motiváltabbak voltak, terhelhetőségük javult! Még a kamaszkori depresszió és elhízás, inzulin rezisztencia előfordulása is csökkent, ami hormonális okokkal függ össze. A kamaszkor a hormonális egyensúlyvesztés ideje. Ahhoz, hogy az új hormonegyensúly kialakuljon megfelelő mennyiségű alvásra lenne szükség.

young-woman-1191978.jpg- A kamaszok későn alszanak el és túl korán kell felkelniük hétköznap, de sok fiatalnál a hétvége sem a pihenésről szól. Mit lehet tenni egyéni és társadalmi szinten annak érdekében, hogy megszűnjön a krónikus alváshiány?

- A 14-18 éves korosztály számára fontosak barátok, a szerelem, a társas élet és a bulik, ami így van rendjén, hisz ebben az életszakaszban alakul az identitás, a személyiség, fejlődnek a megküzdési képességek. Ha azonban a péntek és a szombat a hajnalig tartó bulikról, majd a „másnap” átalvásáról szól, akkor egy újabb problémával kerül szembe a serdülő szervezete: a ritmus hiányával. Az élő szervezetek ritmusban működnek! Már az óraátállítással járó 1 órás változás is megterheli a szervezetet, hát még az elalvás-ébredés ciklusának folyamatos változása. Mi a megoldás? Egyéni szinten segíthet, ha a fiatal elalvás előtt 1-2 órával már nincs kitéve a kékfény élénkítő hatásának, azaz nem viszi be a kütyüt az ágyba, vagy legalább kékfényszűrőt telepít rá! Érdemes az éjszakai kimaradásokat is korlátozni, szombaton már feküdjön le időben a fiatal és vasárnap reggel keljen fel, ne aludja át a napot. Ebben az életszakaszban is fontos a szülői minta, a család életritmusa! Tartósan fennálló alvászavar esetén pedig érdemes szakembertől segítséget kérni! Társadalmi szinten érdemes lenne megfontolni, hogy később kezdődjön a tanítás, de már a 0. óra eltörlése is segítség lenne. Ha 8 óra előtt nem kezdődne el a tanítás, akkor az oktatás hatékonysága is jelentősen javulhatna. 

Tudjon meg többet az alvászavarról és az alvásterápiáról: http://www.alvas.eu/

Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus (http://kreativpszichologia.blog.hu/)

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről! Lelkizóna: hét szerző írásai a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.

Szólj hozzá

alvás életmód kamasz kreativpszicho