2017. feb 16.

Te megtaláltad már a daimónodat?

írta: SzabóElvira
Te megtaláltad már a daimónodat?

Életfeladatunk és személyes küldetésünk

A „daimón” kifejezés eredete az ókori görögökig nyúlik vissza, és az évezredek során átesett néhány jelentésmódosuláson. Eredetileg valamiféle kisebb istenséget, isteni erőt jelentett, amely lehetett rossz szándékú, de jó szándékú, nagy tettre inspiráló is. A daimón, mint ártó szellem, tovább él a démon szóban. A daimón, mint inspiráló, ihlető erő tapasztalata szintén tovább él – csak már másként nevezzük a modern korban.

A daimón kifejezéssel Treya Killam Wilber naplójában találkoztam először, amit Treya férje, Ken Wilber, a neves amerikai filozófus adott ki az asszony halála után. Treyánál harmincas évei derekán súlyos melldaganatot diagnosztizáltak; ezt követően új alapokra helyezte életét, és mély lelki átalakuláson ment át – a pszichológia ezt nevezi poszttraumás növekedésnek. Mindehhez öt év adatott neki, és ebbe az öt évbe belefért az is, hogy Treya a különböző kezelési módszerek felkutatása és kipróbálása mellett a daimónját is megtalálja. Ennek a rögös, embert próbáló belső útnak állít emléket az Áldás és állhatatosság című könyv, amely naplóit és tartalmazza.

forest_light.jpeg

Daimón – a vezérfonal

A daimón Treya naplójában nemcsak inspiráló, nagy tettre serkentő erőt jelent, hanem ennél többet: életfeladatot. Olyan tevékenységet, amelyről az ember érzi, hogy ez a „személyes küldetése” (az angolszász kultúrákban hallhattuk már sokszor a „personal mission” kifejezést). Olyan tevékenységet, amelyben értelmet talál, ami értelmet ad az életének (ha értelmet találunk, boldogságot találunk, ahogy egy másik bejegyzésben írtam). A daimónunk lehet a munkánk, de ez nem szükségszerű. Van, akinek az utazás és a világ felfedezése a daimónja, másnak a spirituális keresés, megint másnak a gyerekekkel foglalkozás.

A daimón – legalábbis Treya és Ken Wilber értelmezésében – mélyről jövő, belső hajtóerő, amely arra inspirál, hogy kitartóan munkálkodjunk valamin, hogy alkossunk a szó legteljesebb értelmében. Ez a belső hajtóerő, és mindaz, amit a hatására megteszünk, életünk vezérfonalát jelenti – és sorsunkká válik.

A kétarcú erő

Már az ókori görögök is ismerték a daimón kétféle arcát: azt, hogy a daimón áll a nagy tettek és eredmények, de a kelepcébe kerülés és vakvágányra tévedés mögött is. A mélyről jövő belső erő hihetetlen lendületet és kitartást adhat, de ha nem követjük, frusztrációval tölt meg. Az a tehetség, amit nem hozunk elő és nem bontunk ki magunkból, végül belülről fojt meg. Aki zenélni szeretne, de csak más zenéjét hallgatja, végül elveszítheti a zene szeretetét, és eluralkodhat rajta az irigység.

decision-1697537_1920.jpg

„Van azonban az ember daimónjának egy bizarr és rettenetes oldala is – olvashatjuk az Áldás és állhatatosságban –: ha megbecsüljük és aszerint cselekszünk, akkor valóban a vezető szellemünkké válik – azok, akik magukban hordozzák istenüket, zseniális dolgokat hoznak létre. Ha azonban valaki meghallja a daimónját, de nem szentel rá figyelmet, akkor állítólag ez a daimón démonná, gonosz szellemmé változik – a mennyei energia és tehetség önpusztító tevékenységgé fajul. A keresztény misztikusok szerint a pokol lángnyelvei tulajdonképpen nem mások, mint Isten megtagadott szeretete; nem mások, mint angyalokból lett démonok.”

Kövesd kitartóan a hívást

A magyar nyelvben is megtaláljuk a daimónt: amikor engedelmeskedünk egy belső hívó szónak (elhívásnak), amikor elhivatottságot érzünk valamire, hivatásunk van, akkor a daimónunkat halljuk. És a hívást en kell követnünk…

A daimónt nem lehet félvállról venni és ímmel-ámmal figyelni rá – ez „mindent vagy semmit” döntés kérdése (és ahogy fentebb céloztam rá, a „semmit” egészen biztosan nem a megfelelő alternatíva). Ha sikerül megfogalmaznunk, hogy mire érzünk elhivatottságot, annak bizony neki kell szentelnünk magunkat. Minden egyes nap kell tennünk érte legalább valamilyen apró lépést – meglátjuk: a nagy tettek kis lépésekből állnak össze, a kis lépések megérlelik a nagy tetteket. Le kell győznünk a kételyt, a félelmet és a többi gátló tényezőt.

creating_her_own_way.jpg

Válassz fölérendelt célokat

Ismerős ez a daimón-dolog, ugye? Abraham Maslow és az általa felvázolt önmegvalósítás is ilyesmiről szól: kibontakoztatni a tehetségünket, olyasmivel foglalkozni, amiben mélyebb értelmet találunk. Ám Maslow tovább ment egy lépéssel: ő azt mondta, nem elég megtalálni az életfeladatunkat, nem elég önmegvalósítónak lenni – olyan célt kell találnunk és követnünk, amely túlmutat rajtunk. Vagyis szolgálnunk kell. Ezt nevezzük önmagunkat meghaladó vagy fölérendelt célnak, Maslow-t pedig ezért tekintjük a transzperszonális pszichológia egyik atyjának – mert az egyénen, a személyes (perszonális) tartományon túlmutató létről írt.

Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem kutatópszichológusa A stressz napos oldala című – a stressz hatékony kezeléséről szóló – könyvében így szemlélteti, mit jelent fölérendelt célokat követni:

„…ha az ember egy nagyobb egész részeként tudja látni magát – legyen az egy csapat, egy szervezet, egy közösség vagy egy küldetés –, akkor az elvezeti a törekvés mérgét. Ha az az ember célja, hogy maga is hozzájáruljon ehhez a »nagyobb egészhez«, akkor hiába dolgozik továbbra is rendkívüli erőbedobással, mindezt más motivációval teszi. Nemcsak azt akarja bebizonyítani, hogy elég jó, vagy éppenséggel jobb, mint mások, hanem ebben az esetben úgy tekint a saját erőfeszítéseire, hogy azok egy magánál nagyobb célt szolgálnak. Ahelyett, hogy a saját sikerére koncentrálna, másokat is szeretne támogatni abban, hogy a tágabb értelemben felfogott küldetés megvalósulhasson.”

field_sun.jpeg

A stressz és a kiégés ellenszere

Kelly McGonigal több stratégiát ismertet a stresszel való megküzdéshez, ezek egyike az, hogy támaszkodjunk a társas kapcsolatainkra, tágabb értelemben véve a közösségünkre. Fölérendelt célokért tevékenykedni azt jelenti, hogy azért a közösségért dolgozunk, amelynek részei vagyunk és amely fontos számunkra. Amikor egy küldetésnek szenteljük magunkat, „melléktermékként” óhatatlanul jelentkezik a stressz – egyszerűen mert ilyen az élet. Elfáradunk testileg és mentálisan, a folyamatos igénybevétel hatására időről időre kimerülünk, és ha nem a várakozásainknak megfelelően jönnek az eredmények, el-elcsüggedünk. De az a tudat, hogy többről van szó szerény személyünknél, és hogy másokért vagy a saját hasznunknál nagyobb jó érdekében folytatnunk kell a munkát, segít megújítani az erőnket és átlendülni a holtpontokon.

 

A cikk eredetileg a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, a záró gondolatok itt olvashatók...

Szabó Elvira

Kövesd a szerzőt a Facebookon:
Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra

Kapcsolódó cikkek:
3 lépés, hogy rátalálj igazi önmagadra – Az önazonosság felszabadító ereje
A boldogság kulcsa: megtalálni az életünk értelmét
Találj rá az önazonos cselekvés útjára!

A cikkhez felhasznált forrásmunkák:

Kelly McGonigal: A stressz napos oldala. Miért jó a stressz és hogyan bánjunk vele ügyesebben? Ursus Libris, Budapest, 2016.
https://ursuslibris.hu/a-stressz-napos-oldala/

Ken Wilber: Áldás és állhatatosság. Spiritualitás és gyógyulás – Treya Killam Wilber élete és halála. Ursus Libris, Budapest, 2005.
https://ursuslibris.hu/aldas-es-allhatatossag/

Szólj hozzá

önmegvalósítás önfejlesztés gyökerek és szárnyak