2017. már 27.

Fészekalj

írta: kreatív pszichológia
Fészekalj

 duck-1569575_640.jpg

A napokban egy fiatal anya kissé harcias cikkét olvastam arról, hogy neki pont elég a már meglévő egy szem gyermeke, és ugyan hagynák már békén a barátilag, családilag és társadalmilag rá nyomást gyakorlók. Köszöni, de bármennyi örömmel ellenpontozva sem kér többet a kicsi gyermek nevelésének nonstop 24 órás szolgálatából, se kedve, se ereje, se anyagi lehetősége több gyermeket vállalni. Kirohanása a menetrendszerűen ráborított elvárásokkal szemben valahogy szokatlannak tűnt. Elgondolkodtatott. Nem azért mert ritkaság az, ami vele történt, hiszen szeretjük okkal vagy ok nélkül ellátni a másikat tanácsainkkal és nagy magabiztossággal apróra elbeszélni neki, hogy ő hogyan éljen, pedig: „Az embernek meg kell alkotnia saját magát: mivel a szabadságunk adott, lépten-nyomon választanunk kell, ami felelősséggel ruház fel bennünket.” Jean-Paul Sartre

Mindazzal együtt, hogy legtöbbször eszünk ágában sincs megkérdőjelezni azt, hogy a gyermekvállalás egy kapcsolatban, egyértelműen a szülőpár döntése, magánügye. Az is, ha nem akarnak több gyereket, az is, ha egyáltalán nem is akarnak.

A közvetlen környezetünkben széttekintve magunk is meggyőződhetünk a lanyhuló gyermekvállalási kedv, mint tendencia erősségéről. A velünk hétköznap érintkező családok között legfeljebb elvétve látunk három vagy annál több gyermeket nevelő nagyobb családokat. Még az egyébként vallásos környezetben sem gyakori, hogy két gyermeknél többet nevelnének. Ez mostanság nagyon nem divat. A KSH a 2011-es népszámlálás adatai alapján készült statisztikái szerint: „A családban élő gyermekek számának csökkenése egyértelmű okokra, a termékenység visszaesésére és a vállalt gyermekek számának csökkenésére vezethető vissza. A családok legnagyobb csoportját, 36 százalékát még mindig az egygyermekesek adják, számuk megközelítette a 969 ezret. A gyermek nélküli családok száma és aránya ettől alig maradt el. Csak minden ötödik családban neveltek két gyermeket, számuk nem érte el a 600 ezret. A nagycsaládosnak számító három vagy annál több gyermekesek hányada együttesen 8 százalék volt. A családok közül a gyermekes családok több mint felében egy, egyharmadában kettő gyermeket neveltek. A háromgyermekesek részesedése 9 százalék, az ettől nagyobb gyermekszámú családok hányada 3 százalék volt.” [i]

Amikor „fészekrakó” fiatal párokat hallgatunk arról, hogy miért gondoltak inkább kevesebb gyermek vállalására, reálisnak ható érvek hangzanak el. A hazánkban évtizedek óta gyenge és igazából folyamatosan romló gazdasági helyzetről, egy megfelelően stabilnak ható munkahely megtalálásának és aztán az oda való bekerülésnek a kálváriájáról, a viszonylag jó egzisztencia kialakításának gondjairól, a tervezett gyermek felnevelésének és taníttatásának horribilis költségeiről (amik már az óvatos becslések szerint is 15-30 millióra rúgnak). Általában elmondják, úgy döntöttek, hogy ők inkább annak az egy, esetleg két gyermeknek szeretnének minden tőlük telhetőt megadni, az ő számára próbálnák biztosítani az aktuálisan elérhető legjobb lehetőségeket.

Az idősebb, tegyük fel többet látott és tapasztaltabb tanácsadókban, főleg ha a biológia, esetleg kifejezetten az állati magatartástudomány területére is beljebb tévedt az érdeklődésük, ilyenkor elég nehéz elhallgattatni azokat, a felrémlő és ki kívánkozó gondolatokat, hogy az állatvilágban miért is dolgozik maga a természet, olyan nagy ráhagyással a szaporodás területén. Bármit gondoljunk is erről, nem az a különbség, hogy mi az állatok és a természet fölött állunk és nem is az, hogy az állati szülőknek nem kell sokszor hatalmas erőfeszítéseket is vállalni az utódnevelésben.

duck-2140807_640.jpg

A megfelelő párra találás és a másik melletti megállapodás társadalmunkban általánosan is későbbi életszakaszra, a fiatal felnőttkor végére tolódott. „Az első ízben házasságot kötő férfiak átlagéletkora 1990-ben 25, a nőké 22 év volt, mintegy negyedszázad elteltével, 2014-ben mindkét nem esetében közel 8 évvel idősebb életkorban házasodtak először.”[ii]

A gyermekvállalás és a tervezett szülés idejének kitolódása egyértelmű. „A szülő nők átlagos életkora 1990-ben az első gyermek születésekor 23,0 év volt, 2011-re 5,3 évvel, 28,3-ra emelkedett, az utóbbi években alapvetően nem változott. A gyermekvállalás halasztásának folyamata gyakorlatilag megállt. Az összes gyermek vállalásának átlagos életkora 2013-ban és 2014-ben is 29,5 év volt, valamivel alacsonyabb az uniós (30,4 év) átlagnál, ami szintén stagnál.”[iii]

Az örökbefogadás előtti alkalmassági vizsgálatokat körbeszövő egyéni beszélgetésekben gyakran találkozunk olyan párokkal, akik „kicsúsztak az időből”. A későn felvállalt terhességet kísérő testi és lelki nehézségek, amik az anya magasabbra nyomódott életkorából is adódhatnak, egyben fokozott veszélyeket is hordozhatnak. Mire megtalálták a helyüket, a jobb munkát, a magasabb fizetést, a kívánt előléptetést, mire beindult a vállalkozásuk, mire felépült a ház, pont elkéstek. Az elszánásuk a gyermekvállalásra ezután sokszor már csak kudarcokat hozott. Szembe kellett nézniük azzal, hogy a termékenységükkel az egyik, a másik, vagy mindkét fél oldalán nagyobb gubanc van. Sok esetben utólag világlik ki, hogy a hosszú évek fogamzásgátlás címszó alatt végigélt kínlódására valójában nem volt semmi szükség. Kiderülhet, hogy nagyobb a baj, nincs is már életképes ivarsejt, esetleg éppen a részletes kivizsgálás deríti ki a nőnél a szaporító szervek fejlődési problémáit, vagy teszi nyilvánvalóvá az összeférhetetlenségüket a testi folyamatok kémiai, hormonális szintjén. Orvosi beavatkozások végeláthatatlan sora következhet, nagy áldozatokkal és az idő előre haladásával egyre kétesebb eredményekkel.

„Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tűntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált.” John Green

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről! Lelkizóna: hét szerző írásai a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] http://www.piackutatasok.hu/2013/04/ksh-csaladok-merete-gyermekek-szama.html

[ii] https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo2015.pdf

[iii] https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo2015.pdf

Szólj hozzá

gyerek