„The purpose of life is a life of purpose.” /Robert Byrne/

Ahány szellemi irányzat, vallás és ideológia, annyiféle választ találhatunk arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme – az elmúlt évezredek nagy gondolkodóiban egyvalami közös: mindannyian feltették maguknak ezt a kérdést. De vajon a hétköznapi ember számára van értelme eltöprengeni ezen a velős feladványon, és nem csak egy megfejthetetlen rejtély körül körözünk egyfolytában? Hasznos egyáltalán a miérteken töprengeni – jobb lesz attól bármi, ha felteszünk magunknak néhány kérdést? Ezekre a kérdésekre egyértelmű választ kaptam Kelly McGonigal amerikai egészségpszichológustól: igen!

A stressz és az értelmes élet

Habár a tudományos kutatások, ha jól tudom, még nem szolgáltak pontos meghatározással az élet értelmével kapcsolatban – bár ha úgy vesszük, az evolúció tanából levonhatunk egy-két következtetést –, Kelly McGonigal egy kutatások által bizonyított fontos tanulságra hívja fel a figyelmet A stressz napos oldala című könyvében: nem az a fontos, hogy mi az értelme az életünknek – a lényeg, hogy legyen.

A stresszkutatások rendre fontos összefüggést találnak aközött, hogy az emberek mennyire szenvednek a stressztől, és hogy látják-e értelmét annak, amiért (meg)szenvednek. Úgy tűnik, akik úgy érzik, van értelme az életüknek, a küzdelmeiknek, azok jobban viselik az élettel és a küzdelmekkel szükségszerűen együtt járó stresszt.

„Vajon miért kapcsolódik össze ennyire szorosan a stressz és az élet értelme? Ennek az az egyik oka – írja McGonigal –, hogy a jelek szerint a stressz elkerülhetetlen következménye a szerepek mentén megélt életnek, amelyben különböző, de értelmesnek tartott célokat követünk.”

Talán küszködünk a jelenben, és úgy érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, ám a legjobb védelem az ellen, hogy lehúzzon az örvény, ha úgy érezzük, nem hiábavalóságokért küzdünk, és nem is azért, mert „ilyen az élet, ez a kötelességünk”, hanem valami olyasmiért, aminek értelme, jelentősége van számunkra. Nem az véd meg a boldogtalanságtól, ha azt gondoljuk „oké, most küszködünk, de majd egyszer jobb lesz” – mert könnyen úgy járhatunk, hogy nem lesz jobb, és reményvesztetté válunk. Ha azt mondjuk, „olyasmiért küzdök, aminek van értelme, ami fontos nekem”, az segít abban, hogy rugalmasabban vegyük a hullámvölgyeket is. Talán rengeteget dolgozunk most – de ezt azért tesszük, hogy taníttassuk a gyerekeinket. Talán a munkánk mellett belevágtunk egy továbbképzésbe, ami miatt egyre nehezebb megtartani a munka-magánélet egyensúlyt – de ha ezt most végigvisszük, akkor szakmailag előrelépünk, és esélyünk lesz olyan munkakör betöltésére, amilyenre igazán vágyunk.

Ha értelmet találunk, boldogságot találunk

A stresszkutatások arra a furcsaságra is felhívják a figyelmet, hogy nem azok az emberek boldogok, akiknek stresszmentes az életük, hanem azok, akik több stresszről számolnak be. Hogyan lehetséges ez? A stressz nem elsősorban több idegességet jelent, hanem több hullámzást: több izgalmat, lelkesedést – aztán több izzadást, amikor akadályokba ütközünk.

„A kutatásokból az is kiderül – olvashatjuk A stressz napos oldalában –, hogy a kevésbé stresszes élet korántsem jelenti azt, hogy az ember olyan boldog lesz, amennyire szeretne. […] Boldogabbak az elfoglaltabb emberek, még akkor is, ha többet kell vállalniuk, mint amennyit szívesen vennének, ha csak rajtuk múlna. Az elfoglaltság óriási mértékű csökkenése lehet a magyarázat arra, hogy miért nő meg 40 százalékkal a depresszió kialakulásának veszélye, amikor az ember nyugdíjba megy. Az értelmes stressz hiánya éppenséggel ronthat is az egészségi állapotunkon. Egy nagy epidemiológiai vizsgálatban több mint kétszer akkora valószínűséggel haltak meg szívrohamban húsz éven belül azok a középkorú férfiak, akik nagyobb mértékű unalomról számoltak be. Más vizsgálatok azt mutatják, hogy tovább élnek azok, akik valamilyen célt követnek az életükben.”

Ha látjuk a küzdelmeink értelmét, akkor a nehézségeket nem az élet csapásaiként fogjuk fel, hanem „az út” részeként. S ez éppen abban segít, hogy megőrizzük a lelkesedésünket, hogy mélyebben átéljük az elégedettséget és a büszkeséget, amikor sikert érünk el (tehát több pozitív érzelemben legyen részünk) – és ha kell, ez lendít át a holtpontokon is.

Visszatérve kiinduló kérdésünkhöz, hacsak nem vagyunk filozófusi vénával megáldva, nem feltétlenül kell belebonyolódnunk abba a fejtörőbe, hogy mi az élet értelme, úgy általában véve. De igenis választ kell találnunk arra a kérdésre, hogy mik azok a dolgok (tevékenységek, kapcsolatok stb.), amelyek értelmet adnak a saját személyes életünknek. Mert az erre a kérdésre adott válaszok adnak súlyt a létünknek és örömet a napjainknak. Ezek rejlenek legboldogabb pillanataink és legnagyobb teljesítményeink mélyén.

„Mindenkinek megvan a maga Csomolungmája, legyen az egy megmászandó hegy vagy egy magunk választotta körülmény. Mindenképpen fontos az az út, amelyen járunk. El tudjuk képzelni, hogy valaki épp a Csomolungma Lhoce-oldalán kaptat és felsóhajt, hogy »istenem, milyen bosszantó!«? Vagy azt, hogy mialatt az első éjszakát tölti a hegy »halálzónájában«, azt mantrázza magában, hogy egyáltalán nincs szüksége erre a stresszre? A hegymászó tisztában van azzal, hogy hol a stressz helye az összképben. Személyes jelentéssel bír számára, hiszen ő választotta. Az ember akkor érzi legnagyobb valószínűséggel, hogy a stressz áldozata, ha elfelejti, hogy mi az a nagyobb összefüggésrendszer, amelynek részeként kibontakozik a stressz.”

A cikk eredeti, teljes változata a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, itt...

Szabó Elvira

Kövesd a szerző a Facebookon:
Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra

A cikkhez felhasznált idézetek forrása:
Kelly McGonigal: A stressz napos oldala. Miért jó a stressz, és hogyan bánjunk vele ügyesebben? Ursus Libris, Budapest, 2016.