„Boldogan éltek, míg meg nem haltak” – így érnek véget jellemzően azok a mesék, amikben az ifjú hős próbatételeken átverekedve magát végül elnyeri a királylány kezét és fele királyságát (hogy legyen mit a tejbe aprítaniuk, persze). S hogy mi történik ezután? Mindenkinek a fantáziájára bízzák. Talán sokan hasonlóan éreznek, amikor megkapják a diplomát vagy a szakmai végzettséget igazoló oklevelet, vagy épp összebútoroznak a párjukkal. Ám az élet az ifjúkor lezárultával nemcsak boldogságot tartogat, hanem buktatókat és kihívásokat is…

A legtöbb modern mese és animációs film a gyerek- és ifjúkor próbatételeit mutatja be, esetleg felbukkannak bennük jó szándékú, bölcs öregemberek és öregasszonyok. A köztes időszak, vagyis az élet középső harmada mintha nem kapna figyelmet… pedig ezt se épp könnyű végigcsinálni. Allan B. Chinen jungi analitikus szerint a gyerektörténetek mellett a múltban minden kultúrkörben megtalálhatók voltak az életközép szakaszához köthető történetek és mesék is – pontosan azért, hogy útmutatást és megnyugvást nyújtsanak a felnőtt években az élet viharai közepette. S e mesék ősi kultúrkincséből megtudhatjuk azt is (sokszor inkább érezzük, mint tudjuk), hogy mik az élet középső harmadának elkerülhetetlenül felbukkanó kihívásai, hogy mik azok a fejlődési lépcsők, amiket végig kell járnunk.

„De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos?” /Milan Kundera/

1. Munka reggeltől estig, nap nap után

Már ez az alcím se hangzik valami fényesen… Éppen erről van szó: az ifjúkor nagy érzelmei, katarzisai, a világjobbító vágyak és nagy remények – ha nem is elszállnak, de – nyugvópontra jutnak. Az élet középső harmadában elérkeznek a szürke hétköznapok, nem tudjuk őket kívül tessékelni az ajtónkon, bármennyire szeretnénk. Egzisztenciát kell teremteni, valakivé kell válni, nevet szerezni a közösségben, ahol élünk. Mindezeket pedig nem ingyen osztogatják (a való életben nem szokás fele királyságot kapni a királylánnyal), hanem kitartó munka eredményei.

Amikor az ember fiatalon szakmát választ, pályaképet alakít ki magának (pszichológus, tolmács, mérnök, fotós, jó állás egy multinál és lehetőleg menedzser pozícióig vinni, saját vállalkozás stb.), akkor általában nem gondol bele abba, hogy mennyit kell tanulni mindezért – az iskolapadon túl. Hogy mennyi veríték, kudarcból való felállás, mire megvalósít valamit. Hogy évek továbbképzése, és nem utolsósorban egy nagy adag diplomáciai érzék és kapcsolatépítés kell ahhoz, mire az igazán jó munkák megtalálják. Míg az ő neve merül fel, amikor egy érdekes pozícióra vagy megbízásra keresnek embert. S ezekben az években nem a fiatalkor nagy csúcsélményei fogják előrevinni (amelyek amúgy is véget értek néhány óra alatt, már akkor is), hanem a szívósság, hogy mindennap képes tenni valamit azért, hogy eljusson oda, ahova szeretne, még ha sokszor kételyek gyötrik is, vagy semmi kedve hozzá valójában.

2. Találkozás az élet csúnya arcával

Az ember nem tud felkészülni arra, milyen, amikor az élet egyszerűen szembeköpi… Pedig mindenkit szembeköp előbb-utóbb, valamilyen formában. Talán csúnya véget ér a fiatalkori nagy szerelem – vagy egyszerűen ellaposodik (végső soron ez sem kevésbé fájdalmas vagy szomorú). Megtudja, hogy egy barátnak hitt ismerőse kellemetlen dolgokat terjesztett róla. Kifog egy-két kellemetlen vezetőt a munkahelyén, vagy egész egyszerűen rájön, hogy mennyit ér a pénz, amit megkeres. És ezekben a helyzetekben majdhogynem semmi kontrollja nem lesz a dolgok alakulására, ami nagyon kemény. (Igaz, kiutat minden helyzetből lehet találni. Think outside the box – ne a megszokott keretek szerint gondolkodj. De ehhez előbb fel kell mérni és el kell fogadni a realitásokat.)

Sok esetben nem is az élet, hanem önmagunk csúnya arcával találkozunk, álruhában. A személyiségünk árnyékos oldalával. Talán egy ismerősünk azért viselkedik velünk kellemetlenül, mert úgy érzi, átgyalogoltunk rajta, és rá kell jönnünk, hogy okkal érzi így. Vagy azért maradnak el a szakmai sikerek, mert valójában túl nagy az arcunk, és többet mutatunk, mint amennyire jelenleg képesek vagyunk. A párkapcsolati problémáinkban a mi részünk is kőkeményen szerepet játszik. Ezek a helyzetek azért olyan nehezek, mert úgy tűnik, rajtunk kívül álló okok vannak a hátterükben – ám a megoldás kulcsa az, hogy felismerjük, nagyon is van befolyásunk, éppen hogy önmagunk megváltozásával tudunk változást előidézni az életünkben. Ezekben a helyzetekben lehet igazán nagy sérüléseket szenvedni – mert azzal szembesülünk, hogy nem vagyunk olyan nagyszerű emberek, amilyennek tartjuk magunkat. Mindannyian szembesülünk ezzel. (Oké, a nárcisztikus személyiségű emberek nemigen szoktak ezzel szembesülni, aminek jelentkezik is a tetemes költsége az emberi kapcsolataikban való örökös gondokban, vagy épp a kapcsolatok hiányában.)

3. Eltérő feladatok a női és a férfi életúton

Allan Chinen a két nem eltérő megpróbáltatásairól is ír. A két nem hagyományos életútja közti különbségek sokat változtak az elmúlt évtizedekben, a nőknél arra is látni példát, hogy a férfiakéhoz hasonló fejlődési utat járnak be, és arra is, hogy maradnak a hagyományos keretek között, vagyis hogy az élet középső szakaszába lépve a család, a gyereknevelés felelősségei válnak életük központi részévé. Chinen szerint ez esetben előbb-utóbb felszínre jut annak problémája, hogy folyamatosan adnak magukból, ám egyéniségük, önazonosságuk kimunkálására kevesebb lehetőségük van, és egyre jobban azzal küszködnek, hogy elvesztik, nem találják önmagukat. Azoknál a nőknél, akik felnőtt életük első éveiben a családalapítás mellett kötelezik el magukat, gyakori, hogy a gyerekek önállóbbá válásával kezdenek el szakmailag építkezni, és idősebb korukban visszanyerik/-szerzik a szabadságukat. Addig azonban sokuk gyakori élménye a lemondás.

A férfiak az életút középső szakaszába lépve általában belevetik magukat a munkába és a karrierépítésbe. Persze ez sem a nagy önmegvalósításról szól feltétlenül, főleg ha közben szépen gyarapodik a család. Ahogy a férfiak az életkor előrehaladtával elérik vagy megközelítik szakmai határaikat, bennük is változás zajlik le, mint az előző bekezdésben bemutatott nőkben, csak bennük ellentétes irányú: a világ kihívásaitól egyre jobban az emberi kapcsolatok és a családjuk felé fordulnak, és rájuk fordítanak több időt. Manapság számos nő választ szintén ehhez hasonló életutat, és fog bele komoly karrierépítésbe a felnőttkor elején. Ők általában szintén „kidolgozzák magukat”, „kifutják magukból a nagy ambíciókat” a harmincas éveik közepére, második felére, és ekkor vállalnak gyereket, akár már 40 felé közeledve.

Ami a nők kétféle választását illeti, nincs jó vagy rossz, hanem mindenkinek az önismeretére alapozva azt érdemes választania, amelyik neki jobban megfelel. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy vannak szakmák, amiknél a kiteljesedéshez elengedhetetlen a bölcsesség, és 25 évesen labdába se lehet rúgni; más szakmákban pedig már 35 évesen is túl idősnek számít az ember.

A párkapcsolatban okozhat feszültségeket, ha a pár két tagja nagyon eltérő szerepben van éppen – például a nő bezárva érzi magát otthon, a férfi pedig „agyondolgozza” magát a családért. Ilyenkor fontos elismerni és méltányolni egymás nehéz érzéseit, és azt, hogy mindketten sokat tesznek a családi közösségért – mert annak kötelessége, hogy a következő generációért áldozatot kell hozni, közös.

4. Úton a gyakorlati bölcsesség felé

Fiatalon az embernek elvei és eszméi vannak – az élet közepéhez érve már élettapasztalata és árnyalt látásmódja. Ahogy az ember belekóstol sok nehézségbe, megmártózik néhány emberi konfliktusban, szembesül bizonyos határokkal – és ezt a folyamatot figyelemmel követi rokonai, barátai életében is –, szert tesz arra a tudásra, amit bölcsességnek nevezünk. Ha valaki tanácsot kér tőle, már nem elvont fejtegetésekkel szolgál, mint tizenéves korban, hanem olyan élethelyzeteket hoz fel példaként, amiket ő maga vagy egy ismerőse átélt – és amikből levonható néhány konkrét tanulság. A bölcsesség valójában nagyon gyakorlati dolog – az emberi furcsaságok ezerszínű megnyilvánulásai közt csak akkor tudunk valamelyest eligazodni, vagy épp egy döntési helyzetben felmerülő alternatívák lehetséges kifutásait csak akkor tudjuk mérlegelni, ha már sok mindent láttunk, kipróbáltunk, végigéltünk. Tankönyvekből nem tudunk felkészülni az élet nagy dilemmáira – csak az élet iskolájában vehetünk részt edzéseken.

Talán a modern mesékben azért kerülik annyira az élet középső harmadának ábrázolását, mert, valljuk be, amikor a szüleinkre néztünk kamaszkorunkban, nem sok vonzó dolgot találtunk a felnőtt életben; az ifjúság szebb és izgalmasabb téma. De mindannyian elérünk az élet középső szakaszába, akármennyire ágálunk ellene. Ez az életszakasz nemcsak nehézségeket tartogat, hanem ez, és csak ez hozza el a nagy sikerélményeket és az emberi kapcsolatokban megélhető mély összekapcsolódást és hiteles találkozásokat. Mert előtte túl korán, utána túl későn van ezekhez.

Hadd zárjam Milan Kundera gondolatával ezt a bejegyzést:

„…a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadok, semmi jelentőségük nincs.”

Szabó Elvira

Kapcsolódó cikkek az átmeneti életszakaszokról:

• Az élet nagy fordulópontjai I. – A születés és a csecsemőkor – Interjú a csecsemőkorral kapcsolatos új ismeretekről Molnár Judit Eszter perinatális terapeutával
• Az élet nagy fordulópontjai II. – A felnőtté válás és az önazonosság kialakítása
• Az élet nagy fordulópontjai III.  – Az emberélet útjának felén...  – Az életközepi válság

Kövesd a szerző pszichológiai témájú Facebook-oldalát: Gyökerek és szárnyak

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

A cikkhez felhasznált irodalom:
Allan B. Chinen: Once upon a Midlife. Classic Stories and Mysthic Tales to Illuminate the Middle Years (Az életút közepén. Mesék és misztikus történetek az életközépről). Putnam Book, New York, 1992.