Épp a minap írtunk a Lelkizónán arról, mit tehetünk, ha nincs módunk elutazni nyaralni. Ki lehet használni a nyarat, a szabadnapokat máshol, máshogy is, nem csak elutazva, nyaralva, láb-lógatva, vízparton pancsikolva. 

Az a helyzet, hogy mindkét esetben ki lehet jönni jól a dologból és mindkettőt el is lehet rontani. Elsősorban ez is rajtunk, magunkon múlik. Remélem, nem veszi senki rossz néven, ha most a második alternatíva előnyeiről, megéléséről írok, ráadásul személyes élmények kapcsán. Már csak azért is, mert Olaszország nálam nagy szerelem és nem tudok ráunni. Ha soha máshova nem utazhatnék, csak oda, akkor sem lennék szomorú.

Gondolom, többségünk azért utazik el a nyári szabadsága idején, hogy töltődjön, pihenjen (netán aktívan), szépeket lásson, végre zavartalanul olvasgathasson akár naphosszat, vagy kiránduljon, hegyet másszon ha kedve van, stb. Mindezt nagyban befolyásolja a választott úti cél, a társaság/család és a saját igények (és persze az anyagi lehetőségekről sem feledkezhetünk meg, még ha sokszor el is túlozzuk a jelentőségét).

Most annyi élménnyel gazdagodtam az idei nyaralásunk alatt, hogy arra jutottam, megosztok ebből néhányat a Lelkizóna hűséges olvasóival. Azokat a részeket, amikor elindul a család és kell egy-két nap, amíg összecsiszolódunk - amikor te elájulsz a látott szépségektől, a kamasz gyereked meg azon bosszankodik, hogy nincs wifi, illetve egyéb, családi nyaralással járó nem mindig kellemes témákat - most nem ecsetelném (legyen elég annyi, hogy mi sem úsztuk meg...), de összességében szuper volt. 

A mellékelt képeket mind én lőttem, előre szólok, kicsit most több lesz az illusztráció.

Amiket ezekből az élményekből tovább szeretnék adni - már amennyire lehetséges -, azok a következők:

1. Egy-két olasz benyomás (Velence, Treviso), a Dolomitok természeti szépségei

Ez most egy röpke fotóalbum lesz, nem részletezem, pontosan hol és mi, inkább a látványt, a hangulatot próbálom meg átadni, gyönyörködhessetek ti is kicsit ezekben a természeti csodákban: hegyek, túra utak, virágok stb.

Az észak-olaszok élete azért eléggé rendben van, úgy általában. Magas az életszínvonal, kiegyensúlyozottnak tűnnek, mosolygósak, kedvesek. Velencéről milliót képet láthattatok már, most itt egy kisvárosról, Treviso-ról (az is tetszik benne, milyen klassz egymás mellett a régi és az új):

Esti hangulatban:

A főtéren a hazáért elhunyt háborús hősök emlékére állított szobor, mögötte a nevezetes olasz cég központja (szegény hősök, nem tudták, hogy a fogyasztói társadalomért is harcolnak):

Azért egy olasz kisváros hétköznapja nem látszik stresszesnek, idegesnek. Rengetegen bicajoznak, falat másznak, túráznak. Nem is láttam kövér, elhízott olaszokat. Egyszer olvastam is valahol, hogy Észak-Olaszországban a hatvanas-hetvenes férfiak elhalálozási okai között nagyon magas a sportbalesetek aránya…

 És akkor pár kép a természeti csodákról:

Encián, havasi gyopár és hasonlók:

Lovak, csacsik:

Halpedikür (majdnem...):

továbbá kövek, minden mennyiségben... de milyenek?!

Na és az első világháborús emlékek:

na tényleg az utolsó - egy ilyen felhős, borús:

2. Aztán azok a bizonyos olvasgatós órák. Nagyon szeretem a jó könyveket, sokszor idézek is belőlük, sok olvasmány élményemet adom tovább itt is, a LZ-n. Most három könyvet vittem magammal és sikerült is mindhármat elolvasni. Gondoltam, hátha valakinek kedvet csinálok hozzájuk:

Kezdem Rakovszky Zsuzsa könyvével, mint klasszikus, szépirodalmi művel. Két regényét olvastam eddig, mind A kígyó árnyéka, mind A hullócsillag éve tetszett, nagyon mai történetek voltak. Mint ahogyan ez is. Egy nő és lánya története, illetve alapvetően a főszereplő pasié, akiről végig ott lebeg a kérdés, ő lehet a lány apja? Rengeteg ütős, aktuális kérdés felmerül, a szülőségről-gyerekségről, társadalmi közegünkről, a hitről, a hiszékenységről, a magányról, az anyagi világhoz való viszonyunkról. Rakovszky Zsuzsa nyelvezete költői, mégis nagyon mai. Csak egy pici idézetet hozok ide, tényleg olvassátok el, érdemes.

„Az álom, amelyből felriadtam, már kicsusszant tudatom markából, le a tudattalan hínáros alvilágába, de a rettegést, amelyet keltett, magammal hoztam az ébrenlétbe.” - ezt ilyen jól megfogalmazni?!

A másik könyv: dr. Yael Adler: Bőrügyek c. könyve. Korábban elolvastam a sorozat első sikerkönyvét, Giulia Enders, Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés címmel és mivel ez hihetetlenül érdekes, hasznos, ugyanakkor vicces is volt, gondoltam, ez sem lesz más. Nem is csalódtam. (Egyébként megjelent egy Szívügyek c. kötet is, de az még nem jutott el hozzám.) A bőr egyébként is fontos szervünk, amellett, hogy kiütköznek rajta a belső problémáink, talán arra nem is gondolnánk, hogy bőrünk arról is mesél, ha lelkünk hiányt szenved valamiben. ’Mesél’ a stresszről, a lelki egyensúly hiányáról, a táplálkozási és egyéb (khm...) szokásainkról, a belső szerveink működéséről.

Hogy egy kicsit a humoros oldalát is hangsúlyozzam, ezt meséli például a nők egyik félelméről, rettegett ellenségéről, a striákról:

„Felnőtt nőként azt tapasztaltam, hogy a férfiaknak tényleg és őszintén mindegy, hogy vannak-e csíkjaink, vagy nincsenek. Mi több: ők maguk általában nem is látják. Hiszen többnyire azt sem veszik észre, ha a nőnek új frizurája vagy új cipője van. A fő, hogy nő, a fő, hogy hozzá illő ember. A fő a test, amely összművészeti alkotásként megfelel nekik, mit bánják ők, hogy van-e rajta valahol egy kis hiba!... Nem egy büszke apa nagyon is szereti felesége megnyúlt, csíkos mókushoz hasonló mintázatú hasát – már csak azért is, mert abban hordta ki közös gyermekeiket.”

Az érzelmi, lelki életünkhöz például ekként van köze:

„ Ha bőrünk nélkülözi a kellemes érintéseket, az oxitocinhiányt eredményez, s ezzel együtt stresszt, szorongást és zavarokat az emberi kapcsolatokban.”

Tényleg rengeteg hasznos tudásra lehet belőle szert tenni, a bőrbetegségekről is részletesen ír, de közben nem elrettent, nem ijesztget, hanem higgadtan, visszafogottan, praktikusan ír, közérthetően, színesen.

Még egy fontos, összefoglaló részt idézek belőle:

„Aki igazán jót akar tenni a bőrével, ne tegyen sokat.

A bőr ugyanis egész jól tud gondoskodni magáról. Elég a strandpapucs a szaunában, a szappan takarékos használata, a jó, kiegyensúlyozott táplálkozás, a szó legnemesebb értelmében mértéktartás az egészségtelen dolgokkal kapcsolatban, viszont sosem árt a mértéktelenség, ha a bőrt csókokkal és szerelemmel lehet kényeztetni.”

Azt is nagyon viccesen és empatikusan tárgyalja, hogy időnként mennyire következetlenek tudunk lenni:

„Nincs mese, együtt kell élnünk embertársaink furcsa döntéseivel. Tehát, hogy vannak nők, akik kerülik a parfümöt, de a haragráncukat injekcióval eltüntetik, vannak vegánok, akik tetőtől talpig tele vannak tetoválva, és vannak emberek, akik megeszik a fikájukat, de undorodnának idegen helyen ráülni a vécére.” Ezt ő mondja, akinek sok a tapasztalata ebben a témában…

A harmadik könyv se nem szépirodalom, se nem szakmai, ismeretterjesztő. Egy kedves, sokak által jól ismert fiatal, szép nő, egy volt híradós riporter, aki mellesleg operaénekesnek indult valamikor. Szerencsére én személyesen is ismerem, együtt tanultuk a coachingot, ezért különösen érdekelt Nagy Judit könyve, az Ébredéseim. Sokat foglalkoztak vele mostanában, nemrég jelent meg. Tabukat döntöget az őszinteségével, a nyíltságával, a – talán nem túlzás állítani, hogy - szokatlan szemléletmódjával. Nem azért, mert elmeséli azt a saját horror történetet, hogy majdnem belehalt a szülésbe és még utána is várt rá néhány megpróbáltatás, hanem inkább azért, amiért erről ennyire őszintén beszél, a legbelsőbb lelki megélésekig, sőt, a férjével és a dúlájukkal megélt spirituális élményekig. A szülés és az anyaság megélése, kezdete minden nő életében, aki átesett rajta, a legfontosabb élmény. Én mai napig emlékszem a legapróbb mozzanataira, annyira belém égett. Tényleg úgy érzem, sok dolog dőlt el akkor, ott. Szinte ijesztő belegondolni, mi minden múlik azon a pár percen, a környezet hozzáállásán, pillanatnyi állapotán, megérzésein. Ezért is fontos róla beszélni. Nagy tanulsága a dolognak, hogy nincsenek biztos dolgok, nem lehet soha felkészülni valamire úgy, hogy ne érhessenek meglepetések, ne boruljon minden, ami addig biztosnak tűnt.

Köszönöm a kitartásotokat, ha végigolvastátok!

Írtam az egyik legnagyobb élményemről külön is, a Velencei Biennáléról itt!

Szép napokat, aki még előtte van, annak jó nyaralást!

Koskovics Éva

coach