2017. júl 30.

Mit tegyek, hogy megérts? Nem látod, mire vágyom?

írta: Éva28
Mit tegyek, hogy megérts? Nem látod, mire vágyom?

lonely-boy-2531764_340.jpg

Amikor úgy érezzük, nem értjük meg egymást valakivel, akivel pedig jól ismerjük egymást, sok időt is töltünk együtt (munkahelyen, családban, más közösségben), mégis elbeszélünk egymás mellett, sok dolog lehet a háttérben.

Az egyik legtipikusabb probléma ilyenkor az, hogy a saját vágyainkat vetítjük ki felé, illetve nem hallgatjuk meg őt, nem figyelünk az ő igényeire. Nem nyitunk egymásra, nem megyünk fel egymás térképére (ez egy tipikus coaching kifejezés, amikor azt mondjuk, a coach egyik első számú feladata: rá kell menni az ügyfél térképére, megpróbálni belehelyezkedni az ő szemszögébe, érzéseibe, egyéniségébe – empatizálni vele). Ennek lehet személyiségbeli különbség a hátterében, de lehet fejlettségbeli is (akár korosztályi, akár spirituális, vagy a megtett életút, begyűjtött tapasztalatok függvényében felhalmozott saját tudás), illetve nagyban függ az érzelmi intelligenciánk szintéjétől.

Mondok pár példát, tipikus esetet:

Párkapcsolati szinten

Gyakori párkapcsolati téma, konfliktusforrás az eltérő igények összeegyeztetése, elfogadása. Egy egyszerű, hétköznapi példa: kinek mi számít rendnek, kinek mi az igénye arra vonatkozóan, milyen körülmények legyenek uralkodóak a lakásban. Van, aki nem bírja, ha egy fölösleges tárgy is a szem előtt van, vagy ha egy szappanmaradék, hajszál is marad a fürdőben a zuhanyozás után. Ha neki sikerül olyan párt kifognia, aki ennek épp az ellentéte, észre sem veszi a rendetlenséget, egyáltalán nem érdekli ez a téma, akkor ebből vagy feloldhatatlan ellentét lesz, örök veszekedés, vagy elfojtott indulatok forrása, vagy – ha nagyon szeretik egymást és kellő EQ-val rendelkeznek mindketten – akkor megpróbálnak mindketten kicsit igazodni a másik felé, engedni a saját elvárásokból, megpróbálni rugalmasabban alkalmazkodni a másik igényeihez. Sokat segíthet ilyenkor a humor!

man-937665_960_720.jpg

Munkahelyi esetek

Ha van két kolléga, akik napi szinten együttműködnek, sokat beszélnek egymással, óhatatlan, hogy ne csak a munkára szorítkozzon a kommunikáció. Szinte elkerülhetetlen, hogy az élet más kérdéseit, napi dolgait is megosszák egymással időnként. Na most, ha az egyiknek egyébként a magánéletben épp az a legnagyobb problémája, hogy hónapról-hónapra megoldja a család nehéz anyagi problémáit (mondjuk egy válást követően, vagy egy szorító devizahiteles szituációban), a másik számára pedig az a legtipikusabb kérdés, hogy hova menjen abban az évben síelni, búvárkodni, hogy ossza be a szabadságát, amikor legszívesebben állandóan utazna (és mondjuk a párja révén erre van is anyagi lehetősége), akkor ebből komoly feszültségek keletkezhetnek egymás között. És hiába nem a munka frontján van köztük a konfliktus, ez ott is ki fog hatni, ha nem kezelik kellő tapintattal a dolgot, nem tudják valahogy kompenzálni ezt az egymás közti nagy különbséget. Gondolok itt elsősorban arra, hogy a második emberünk – ha van kellő empátia, érzelmi intelligencia benne – jó, ha nem viszi túlzásba az élménybeszámolóit és nem tesz úgy, mintha ennél nagyobb probléma nem is lehetne az életben, mint eldönteni, Maldív vagy Hawaii.

Családi front

Elutazol meglátogatni a rokonaidat. Óriási anyagi, kulturális különbség van a két család között, ritkán találkoztok, valójában a nagymama személye tartja még össze a családot. Próbálnak úgy tenni, hogy nem is vesznek tudomást a szuper autódról, amelyről ők nem is álmodhatnak és bizalmatlanul méricskélik a legújabb, mindent tudó telefonodat (ők még ott tartanak, minek az az okostelefon, úgysem mondja meg helyettük, mikor kell permetezni – pedig dehogynem!…), amikor megkérdezik, mennyibe kerül egy ilyen, te pedig óvatlanul be is nyögöd mennyiért vetted, mert a másikat egy év után meguntad, tágul a szakadék. Aztán, ahelyett, hogy elkezdenél keresni valami közös témát, valami ok folytán szóba jön, neked nincs is tévéd otthon, sőt, elkezded ecsetelni, már semmi értelme a tévének, időpazarlás, csak az idiotizmus és a butítás, beetetés dől belőle, kell egy jó házimozi rendszer, egy-két hasznos social média eszköz, applikáció, ami segít abban, hogy légy tájékozott abban, amire szükséged van, ami érdekel, amivel pénzt tudsz csinálni ha akarsz és kész. Sőt, viszed tovább a témát: az okos telefon már alap, ma már az okos otthonok és a robotika végeznek helyettünk egyre több dolgot stb. Néznek rád, nem is értik, miről beszélsz, ők el sem tudják képzelni az életet – mondjuk - Barátok (közt) nélkül. Még jó, hogy ilyenkor előkerülhet a jó pálinka, demizson (feltéve, ha ott is alszol), ami oldani tudja a feszkót. De ha eljöttél, ne számíts túl sok jóra, amikor téged emlegetnek… Egyébként biztos, hogy te vagy a boldogabb, elégedettebb?

Vezető-beosztott viszony

Főnök-beosztott viszonyban döntő jelentősége van annak, mennyire figyel a vezető arra, hogy az embereinek mire van igényük. Gondolok itt természetesen a munkához, a munka elvégzését követő visszajelzésekre elsősorban. Annyiszor leírták már, hogy az egyik ember szóbeli elismerésre, a másik anyagira, a harmadik valami közvetlen kontaktusra, míg van, aki arra vágyik, hogy hadd élhesse ki mondjuk a fejlődési, vagy kísérletező vágyait, hajlamait. Tehát fontos, hogy a vezető ráérezzen, vagy meg akarja tudni, netán megkérdezze, hogy ki melyik típus:

  • elégedett-e a munkakörével, van-e esetleg, amit szívesebben csinálna (ügyfélkapcsolatok, fejlesztés, sales, marketing, adminisztráció – mind egy-egy adott képességre épülnek, nem mindegy, megvan-e abban, akire rábízták)
  • mit vár el a kiemelkedő teljesítménye viszonzásáért: rugalmas munkaidővel lenne boldogabb, pénzjutalommal, másik irodával, szebb berendezéssel, vagy esetleg azzal, ha a cég befizetné egy általa kinézett továbbképzésre.

Szóval, jó lenne, ha továbbnéznénk a saját orrunknál és tudatosítanánk magunkban: A MÁSIK NEM ÉN VAGYOK!

Az is sokat tud segíteni, ha magunkba nézünk és feltesszük a kérdést magunknak: miért bosszant ez engem ennyire? Mi a bajom magammal? Netán az irigység faktor?

Jó, ha nem ítélkezünk mások felett, abból nem sok jó sül ki. Legyen mindig ott a közelben egy tükör (főleg a képletesre gondolok)!

Mindenkinek joga van máshogy működni. Senki nem szereti, ha megmondják neki, dirigálnak neki, mi a helyes út, hogy kell viselkedni, mit kell gondolni, mi a normális megoldás.

Egészen máshogy hat, ha valaki azt érzi, kíváncsi rá a másik. Akkor megnyílik, őszinte lesz. Ha pedig azt is érzi, hogy segíteni szeretnének rajta, akkor még az is lehet, hogy egy-két jóindulatú tanácsot is megfogad.

Ha azt mondja a pár egyik fele: tudom, hogy képtelen vagy rendet tartani, de én annyira nem bírom ezt a rendetlenséget, találjunk már ki valami kompromisszumos megoldást, boldoggá tennél, ha lenne valami javaslatod, hogy oldjuk meg ezt a számodra - belátom és elfogadom - nem annyira, viszont számomra nagyon is fontos dolgot?

Vagy a rokoni találkozón a vendég: ja, hogy ez a telefon? Tudjátok, nekem ez munkaeszköz is, fontos, hogy kövessem a technikai fejlődést, ezzel gyorsabban tudok reagálni, egy csomó dolognak pillanatok alatt utána tudok nézni. Ha érdekel, szívesen megmutatom, miket tud. De én meg azt bámulom itt szájtátva, milyen gyönyörű most is a kertetek, nem is értem, hogy csináljátok, hogy tudtok ennyit dolgozni, vagy varázslók vagytok? Néha azt gondolom, legszívesebben én is itt élnék veletek vidéken, gyümölcsöt, zöldséget termesztve, madárcsicsergést hallgatva, távol a városi őrülettől. Majd talán egyszer, ha már végképp belefáradtam a tempóba.

A példák sorát folytathatnám (hiszen még nem is említettem a szülő-gyerek viszonyban, pláne a kamaszkorban adódó napi gyakoriságú eseteket…), a lényeg azonban mindig ugyanaz: forduljunk megértéssel egymás felé és ne akarjuk az akaratunkat, a saját igényeinket, a saját véleményünket másokra erőltetni. Ha így járunk el, hasonló elbánásra számíthatunk mi is és meglátjuk, sokkal többre jutunk egymással.

 

child-920131_960_720.jpg

 

Szépeket!

 

Koskovics Éva

coach

Szólj hozzá

boldogság coaching önfejlesztés coach co