2017. sze 14.

Járókerettel járt, de eljutott a Himalájáig

írta: SzabóElvira
Járókerettel járt, de eljutott a Himalájáig

„A korlátok csak az ember agyában léteznek”

Amikor Zsuzsi befeküdt egy magánkórházba, hogy a térdén végrehajtsanak egy rutinműtétet, eszébe sem jutott, hogy hosszú távú következményekkel járó komplikációk adódhatnak. Egészen máson járt az esze: már egy ideje azt tervezte, hogy „világgá megy”, vagyis munkáját hátrahagyva életvitelszerűen utazni kezd. Ám az élet – mint korábban már annyiszor, sok buktatót tartogatott számára…

elvira_1_of_1_-2.jpg

Zsuzsi, alias Yeti az argentin Andokban

„A műtét után gyalog mehet haza”…

Zsuzsi, akit a Female Yeti blog írójaként és a Female Yeti Fb-oldalról ismerhettek, azért vállalta a térdműtétet – nem mellesleg egy drága magyarországi magánkórházban –, mert egy korábbi snowboardos esés miatt elmozdult a térdkalácsa, és ezt követően túlterhelte futás során. A kórházban azzal kecsegtették, hogy a műtét után gyalog mehet haza. Ám a felépülés nem alakult olyan simán, ahogyan ígérték: a beavatkozást követően azzal ébresztették, hogy injekcióznia kell magát, és nemhogy járni, de felkelni sem tud majd az ágyból egy ideig. Kapott két hétre elegendő trombózisinjekciót, és ezzel elbúcsúztak tőle.

Zsuzsi saját elmondása szerint annyira rettegett a tűtől, hogy még a tévében sem tudta elviselni a látványát. Két hét kényszerfekvés következett számára, a térde feldagadt, rettentően fájt és nem tudta mozgatni, s lényegében nem tudott járni. Közben persze becsülettel injekciózta magát – utólag nem bánja, hogy így történt, mert kénytelen volt szembenézni a régi félelmével, még ha nem is tervezte ezt a műtét előtt. Körülbelül egy hónapig Budapesten, a családjánál lábadozott (egyébként Londonban élt), és a fekve töltött kényszerpihenő után azzal szembesült, hogy újra meg kell tanulnia járni.

„Mire leszek így képes?”

A műtét előtt már tervezgetni kezdett egy nagyszabású, több kontinensre kiterjedő, nyitott végű hátizsákos utat. Így, hogy az is veszélybe került, hogy egyáltalán a hétköznapokban képes lesz-e megfelelően használni a lábát, kalandor tervei is kérdésessé váltak. Habár a tervéről nem tett le, folyamatosan motoszkált benne, hogy képes lesz-e rá, el tud-e indulni egyáltalán?

„A tett halála az okoskodás” – írta Madách Imre. Zsuzsi a futócipőt járókeretre cserélte, és megbarátkozott a fájdalommal. Fokozatosan egyre nagyobb terhelésnek tette ki magát: ha egy adott terhelési szinten már nem érzett fájdalmat, nagyobb távot tett meg a járókerettel, növelte a terhelést, mert ez volt a fejlődés kulcsa; ám így állandó fájdalomban töltötte a napjait. A legnagyobb nehézséget mégsem ez jelentette számára, hanem a fizikai korlátozottság – ami duplán börtön egy örökmozgó embernek, aki korábban már lefutotta a New York Maratont.

18739854_833194280172574_4842653204841115800_n.jpg

Első séta a szabadban a műtét után

A korlátok belül vannak

„A korlátok csak az ember agyában léteznek” – mondja Zsuzsi. Sokáig kételkedett benne, hogy képes lesz-e megvalósítani az eredeti tervét, és világgá menni. Félt attól, hogy nem fogja bírni fizikailag, és kénytelen lesz abbahagyni az utazást, de ez a félelem önmagában még nem vette el a kedvét, és nem gátolta meg a tervezésben. Miután megtanult járni, eredeti céljának megfelelően folytatta a fokozatos terhelést: egyre súlyosabb és súlyosabb hátitáskákkal tartott gyaloglóedzéseket (először 2 kilónyi cucc a táskában, majd 5 kilónyi stb., egészen 18 kilóig). Hogy mi táplálta akaraterejét? A remény – mondja.

Nulláról kezdeni

Zsuzsinak nem ez volt az első tapasztalata arról, hogy milyen nulláról kezdeni valamit – akár az egész életét. A 2000-es évek közepén, frissdiplomásként egy bőrönddel a kezében és 18.000Ft-tal a zsebében érkezett meg Londonba. Eleinte baby sitterként dolgozott, majd némi idő elteltével a BBC-hez került. Ennek története egy amerikai filmbe is beillene: Zsuzsi feladott egy hirdetést, hogy munkát keres és szívesen dolgozna bárban, és hogy, hogy nem, felhívták a BBC-től. Rátermettségére ott is felfigyeltek, egyre nagyobb feladatokat bíztak rá, és a végén egymaga felelt a show-k lebonyolításáért. Szakmailag, emberileg nagyszerű éveket töltött a BBC-nél. Végül a feladatköre átalakulása után már kevesebb kihívást talált a munkájában, és ekkor fogant meg benne egy nagyszabású út terve.

elvirabbc_1_of_1.jpg

A BBC főhadiszállásán Londonban a csodálatos kollégákkal

„Mindannyian túlélők vagyunk”

Túlélőtípusnak tartja magát… de nemcsak magára tartja érvényesnek ezt a jelzőt. „Mindannyian túlélők vagyunk. Amikor az ember átlépi a komfortzónája határait, akkor a váratlan – és időnként veszélyes – helyzetekben újra és újra rájön, hogy működnek az ösztönei, és képes a megfelelő cselekvésre – mondja Zsuzsi. – A civilizációban ennek a tudásnak nem vagyunk birtokában. Az ember eredetileg nem a civilizációba született, csak végül ide jutott el – eredetileg mindannyian túlélőnek születtünk, csak a civilizációban elfeledkeztünk erről. Aki nem lép ki a komfortzónájából, az soha nem jön rá, hogy mennyire belevaló igazából.

Másfél évvel később a Himaláján

Amikor úgy érezte, a fizikai erőnléte egyre biztatóbb, és bele mer vágni az útba, Zsuzsi megvette a repülőjegyet Katmanduba. Egy héttel a jegyvásárlás után – az indulásig még több hónap volt hátra – földrengés rázta meg Nepált. Zsuzsi eredetileg arra készült, hogy „csak” tervek nélkül túrázik majd a Himalájában, de a földrengés után másra fókuszált: jótékonysági vacsorát és pénzgyűjtést szervezett a károsultaknak. Végül a műtétje után másfél évvel landolt a gép Katmanduban, és Zsuzsit ekkor már Female Yetiként ismerhették a facebookozók.

Zsuzsi számára a pénzadomány szétosztása végül felemás élményt jelentett. Ő is tapasztalta azt – azon túl, hogy felemelő találkozásokban is része volt olyan emberekkel, akiknek sokat jelentett az általa vitt adomány –, hogy sokan visszaéltek a jótékonysági szervezetek és a segíteni akarók jó szándékával, és nem mindig a rászorulókhoz került a pénz. Egészen más epizód jelentette számára Nepálban a legfelemelőbb élményt. Angolt és társas készségeket tanított egy helyi iskolában, és kiderült számára, hogy a gyerekek semmilyen oktatásban nem részesültek korábban azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő földrengés esetén. Ő maga részt vett katasztrófavédelmi képzésen Angliában, erre építve letett az iskolában egy tantervet, és megfelelő oktatásban részesítette a tanulókat. Utólag visszatekintve nem arra a legbüszkébb, hogy pénzt vitt a károsultaknak, hanem hogy tudást adott ott, ahol arra a leginkább szükség volt.

9.jpg

"Földrengés" óra a nepáli iskolában

Nyereség a veszteségben

Zsuzsi térde sajnos nem nyerte vissza eredeti kondícióját és terhelhetőségét. Továbbra is fájdalmat érez, ha bármilyen testmozgást végez, túrázik, falat mászik, fut, biciklizik stb. (bringával közlekedik a hétköznapokban). Ezzel immár együtt kell élnie. Majdnem minden nap térderősítő gyakorlatokat végez, folyamatosan edz – és örül annak, hogy nem maradt sánta. Ám nemcsak a fájdalom kíséri el hátralévő életében – elkíséri annak bizonyossága is, hogy megvalósító képességünknek csak mentális korlátaink szabnak határt.

Visszaemlékszik a legkeményebb napjára a Himalájában, a túrára az 5600 méter magas hágón. Rajta a 20 kilós hátizsák. Reggel, induláskor komolyan kételkedett benne, hogy fogja-e bírni. Valódi erőltetett menet volt, a fájdalom az utolsó méterekig elkísérte. Miután felküzdötte magát a hegytetőre, korábban nem tapasztalt eufória kerítette hatalmába, és ekkor tudta letenni a terhet – annak a rengeteg fájdalomnak, könnynek, áldozatnak, vagyis mindannak a terhét, amin végigment azért, hogy eljusson oda.

„Ha valamit igazán akarunk, és keményen dolgozunk érte, akkor bármire képesek vagyunk” – ezt üzeni az olvasóknak, a hangjában elszántsággal és lelkesedéssel.

elvirahimalaja_1_of_1.jpg

Túrázás Nepálban a 8000-es hegyek lábainál

Szabó Elvira cikke
Female Yeti korábbi kalandjairól és jelenlegi projektjeiről (például 160 km-es bringázás Angliában, vagy hegymászás az Alpok legszebb csúcsain) a Female Yeti Fb-oldalon és a Female Yeti blogon tudhattok meg többet. Az idővonalát legörgetve gyönyörű fotókat láthattok vadregényes tájakról, ahol a madár is alig jár (csak a Yeti :) )
A cikk szerzője, Szabó Elvira jelenleg Brazíliában tesz egy nagyobb utazást. Erről szóló úti beszámolóit, valamint publikált szépírói szövegeit az ElviraSzabo.com oldalon, illetve a Vargabetűk Facebook-oldalon találjátok. Az új publikációkról a weboldal hírlevelére feliratkozva is értesülhettek.
Szólj hozzá

utazás életmód önmegvalósítás gyökerek és szárnyak komfortzóna elhagyása