Tudtatok róla, hogy zajlanak boldogságkutatások? Hogy itt is vannak időről-időre új felfedezések? És hogy a boldogságot kutatók nem csak pszichológusok, szociológusok, egyéb társadalomkutatók lehetnek, hanem akár matematikusok is?

Mondhatnák egyesek, aki a matematikában megtalálja a boldogságot, attól minden kitelik... De aki ismeri például Mérő László munkásságát, könyveit, vagy hallotta már őt előadni, az nem csodálkozik. Ritka színes egyéniség, óriási elme és talán nem véletlen, hogy mind a matematika, mind a pszichológia területén otthonosan mozog. A minap a Personal Hungary-n hallhattuk előadását, melynek néhány gondolata annyira bennem maradt, hogy rögtön eszembe jutott róla néhány ismerős történet, néhány élmény. Szívesen megosztom a Lelkizóna olvasóival.

Az előadás fő mondanivalóját talán ez a kép, ábra adja vissza leginkább (a fotót én készítettem, elnézést a nem tökéletes minőségért!):

Vannak emberek, akikből sugárzik valamiféle derű, kiegyensúlyozottság még akkor is, amikor reálisan nincs rá indokuk.

Vannak, akik olyan dologgal foglalkoznak, amivel sokak számára örömet okoznak, sok embernek segítenek vele, haszna kézzel fogható, könnyen tetten érhető. Életük értelme nem is lehet kérdés.

Vannak, akik megtalálták önmagukat a munkájukban, amit csinálnak napi szinten, az szinte egyenlő velük, abban feloldódnak, az a természetes közegük, át tudják adni magukat ennek a tevékenységnek és szinte érezzük, erre születtek. Ők a munkájukban megélik azt a bizonyos flow-t. Ha viszont valaki nem ilyen szerencsés, akkor jó, ha talál magának más tevékenységet, amivel ezt elérheti, mert erre az élményre mind éhesek vagyunk, kell, mint egy falat kenyér (aki nem hiszi, olvasson Csíkszentmihályit, meg fogja érteni!).

A legszerencsésebbek azok, akinél ez esetleg mind megvan (a derűs, pozitív életszemlélet, a tartalmas élet és a flow). Persze egyik következhet a másikból, de olyan is lehet, hogy valaki rendelkezik azzal a bizonyos pozitív beállítottsággal anélkül, hogy különösebb egyéb élményekkel, tartalmas élettel, a munkában, vagy esetleg a hobbijában megélt flow-val valaha találkozna. Bár én azt gondolom, aki alapból pozitív beállítottságú, ők nagyon egyszerű, napi szintű tevékenységekben meg tudják élni ezt a flow-érzést. Az ő kis kertecskéjüket látjuk szépnek, rendezettnek, az ő zöldséglevesükben vannak a zöldségek esztétikusan egyenletesre vágva, egy-egy ételük szinte művészi teljesítmény, vagy ők azok, akiket jó érzés a kívülállóknak bármilyen egyszerű tevékenység közben, például mosogatás közben látni, mert kiül rájuk az a pozitív jó érzés, amit megélnek közben. Ez érdekes módon ránk is jó hatással tud lenni, még olyat is eredményezhet, hogy megkívánjuk mi is, elkezdjük utánozni. Tényleg! Lehet így is mosogatni/takarítani/virágot locsolni/főzni/vasalni/futni/lakást rendezgetni stb. Milyen szerencsés, aki kifog legalább egy ilyen szülőt, nagyszülőt, közeli rokont, szomszédot! Akitől megtanulható ez a hozzáállás, ez a gyakorlat.

De mit tehet az, akit aktuálisan ilyen dolgok jellemeznek, ezekkel és hasonló érzésekkel, gondokkal kell élnie? Például:

• A főnököm kiszipolyoz, évek óta ígéri, felvesz mellém valakit, de csak várom. Ki vagyok teljesen, az idegösszeomlás szélén. A családom hülyének néz, a gyerekeim nem állnak velem szóba, nem hiszik el, hogy nekem tényleg ennyit kell gürcölnöm, sokszor még otthon is, de mit tehetnék ötvenévesen, nem merek lépni, félek a következményektől.
• Nem is tudom, mikor nevettem egy jót utoljára. Ki vagyok akadva teljesen ezektől a viszonyoktól, a közállapotoktól, ettől a világtól, ami körülvesz. Mi lesz ebből, hova vezet a folytonos ellenségeskedés, a riogatás, a tudatos félelemkeltés? Hova lehet ez elől menekülni, mit lehet ez ellen tenni? Mindig megfogadom, nem olvasok híreket, de aztán arra jutok, az én felelősségem is, nem élhetek úgy, mint egy cserepes növény, muszáj követni a dolgokat. Aztán olvasok, megnézek egy híradót és jön megint a kiakadás. Ez egy ördögi kör. Néha elmegyek egy-egy beszélgetésre, ahol hasonló gondolkodásúak találkozunk, de mostanában már ott is olyan rossz a hangulat, hogy utána nem tudok aludni. Mondjuk az alvás egyébként is régóta nehezen megy…
• Jó is lenne olyat csinálni, amit élvezek, amiben kiélhetem a kreativitásomat, a kézimunka iránti vágyamat. De akkor mit enne a családom, miből fizetném a villanyszámlát? Nekem nincs férjem, aki biztosítja a hátteret, én pedig élhetek a kedvteléseimnek és szárnyalhatok a fantáziám, az álmaim mentén. Arra, hogy az idegrendszerem ezt meddig bírja, nem gondolok (gyakran), csak reménykedem, hogy kihúzom addig, amíg a gyerekeim önállósodnak.
• Olyan szépen indult minden. Nagy szerelem volt a miénk. De a férjem nagyon megváltozott, nem lehet ráismerni, iszonyatos indulatok jönnek ki belőle időnként, sajnos már a gyerekek is és én is elszenvedtük párszor fizikailag ennek következményeit. Jobb, ha nem szólunk, ha kussolunk, amikor itthon van. Aztán néha ezen akad ki, miért nem mesélünk neki, miért rekesztjük ki az életünkből. De ha néha ezt megpróbáljuk, mert mondjuk jókedvűen jön haza és próbáljuk viszonozni a kedvességét, ez utólag mindig visszaüt, valamibe biztos, hogy beleköt, ha nem akkor, később. Orvosi eset már, ez teljesen egyértelmű. Amikor ezt megpróbáltam felvetni neki, hogy kellene valaki segítség, vagy menjünk el együtt pszichológushoz, úgy nézett rám, mintha én őrültem volna meg. Biztos, hogy őt nem lehet elvinni, magától nem fog elmenni, legfeljebb egyszer majd jön egy dühroham, szétveri a házat, minket és ha szerencsések leszünk, a szomszédok kihívják a rendőrséget. De hogy ez segít-e majd, az megint másik kérdés. Kétségbe vagyok esve!!
• Utálok a tükörbe nézni! Megöregedtem, lassú vagyok, nincs energiám, nincs kedvem semmihez, nem tudom beosztani az időmet, nem tudok semmit rendesen megcsinálni. Fut a lakás, a munkámmal nem haladok, a gyerek visszabeszél, a férjem nem érti mi bajom, vágyom a mozgásra, de képtelen vagyok elmenni tornázni, futni. Magányos vagyok és boldogtalan. És attól félek, hogy ez már csak romlani fog. Fiatalabb már nem leszek. El sem tudom képzelni, mi segíthetne rajtam.

Elnézést a sok negatív példa miatt, de azt gondolom, azt látom, sajnos sok hasonló élet van körülöttünk és nem tehetünk úgy, mintha más világban élnénk és nem dughatjuk homokba a fejünket. Viszont ha mi nem járunk hasonló cipőben, akkor nagyon fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban és értékeljük a saját életünket, azt, hogy boldog családban élhetünk, hogy nem stresszeljük végig a napjainkat, hogy normális munkahelyünk van, stb. Legyünk ezekért hálásak, higgyük el, sokan cserélnének velünk!

Mérő Lászlótól egyébként a matematika és a pszichológia mellett a humor és a játékosság is tanulható (bevallotta, számára a játék a fő flow-forrás, annak pedig a legváltozatosabb formái).

Ti mikor társasoztatok, kártyáztatok egy jót utoljára?

Három napja köd van és legszívesebben harakirit követnél el? Öltözz fel és vágj neki a hegynek, vagy menj le a Duna-partra, fuss egyet a közelben valahol, vagy ha ez mind kész perverzió számodra, akkor menj el gyógyfürdőbe. De minimum ülj bele egy kád finom, meleg, habfürdős, kényeztetős kád vízbe. Ha pedig ezek közül egyik sem, akkor jön a jó film, vagy jó könyv ötletem egy csésze finom teával. Semmiképp nem ajánlom az elmúlt heti híradásokról való olvasgatást, legfeljebb ha ez a hivatásod!

Kinek mit jelent a tartalmas élet, kinek mennyi és milyen igénye van a boldogabb, teljesebb életre, ez nagyon egyéni dolog. Még csak most kezdődik a téli szezon, ne hagyjuk magunkat belesüppedni a rosszkedvbe, a depibe, tegyünk róla, hogy – ha csak egy pici lépésnyit, egy apró élményt is – de javítsunk az életünkön.

És keressük azt a bizonyos flow-t! Megvan az valahol, legfeljebb már régen ástuk elő!

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu