Pár nappal karácsony előtt mit is csinál a nők többsége? Rohangászik boltokba, készíti elő az ünnepi menüt, süti ipari mennyiségben a sütemény halmokat, próbál jó képet vágva aktív és vidám résztvevőként szerepelni a céges/ovis/iskolás/barátnős karácsonyokon, vagy - ha egyiket sem kell épp tennie -, fogja magát és elmegy egy jó kis beszélgetésre, meghallgatja, mások hogy is vannak ezzel a témával.

Ez történt velem is, ráadásul egy kedves barátnőm társaságában, a Turay Ida Színház havi rendszerességű, karácsony előtti, ráhangoló programján.

Ezer éve nem ettem disznósajtot. De tegnap bementem a henteshez megvenni az ünnepekre szánt hús-árut, aztán megláttam a (nagykovácsi hentes Tomiék által készített házi) disznósajtot és megkívántam, vettem egy szeletet. Aztán befaltam. Isteni volt! Már evés közben ’jártam’, amikor rájöttem, valójában mitől támadt kedvem a disznósajthoz. A Femina Klub fenti rendezvényén Pásztor Erzsi mesélt arról, az egyik utolsó premierjén kapott ajándékba valakitől egy egész disznósajtot, amit hazaérve, az unokájával (aki Olaszországban nőtt fel, ott él és még életében nem evett ilyet…) lilahagymával és friss kenyérrel kiegészítve, jóízűen belakmároztak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kérdés arról szólt, hogyan szokott úgy általában ünnepelni. Ezt azért kérdezte Szily Nóra, mert a művésznő meglehetősen szigorúan nyilatkozott korábban az alkoholról (egészen pontosan azt mondta, a férfiak egyik fele nem komplett, a másik fele alkoholista). Először azt gondolta mindenki, akkor ő valószínűleg nem fogyaszt ilyen jellegű italokat, de megnyugtatott mindenkit, egy jó fröccs nála is lecsúszik időnként, pláne, ha van mire inni, ugyanakkor ő a pezsgőt is szódával issza. Na, ilyet még nem hallottam, nagyon vicces volt.

Bámulatos volt a 81 éves Pásztor Erzsi frissessége, életkedve, őszintesége. Ugyan meggyőződésében, amit a férfiakról vall, nem mindenki osztozott… legalábbis úgy tűnt, a színpadon ülök épp fele-fele arányban értettek egyet. Érdekes lett volna egy közvélemény kutatás a nézők között, akik – mint általában – most is nagy többségben nők voltak.

De jól mulattunk azokon a saját történeteken, sztorikon is, amelyeket ezen felül megosztott velünk. Elmesélte, hogy fiatal korában soha nem volt elégedett magával, nem volt önbizalma. Az se tett jót neki, hogy a pályája elején mindig idősebb szerepeket osztottak rá, soha nem ő játszotta Júliát és ezeket a szép, fiatal, szerelmes szerepeket. Annyira jó volt hallani, ahogy az osztályfőnökét idézte - aki nem volt más, mint Szinetár Miklós. Jó érzés volt tudni, hogy még Szinetár is él és virul még ma is, sőt, a minap olvastam vele egy interjúban, hogy még milyen tervei vannak, mi mindent szeretne még megrendezi, pedig ezek szerint ő már inkább a 90 felé lehet közelebb. Azt mondta, egyszer csak átváltott magában valamit, elfogadta magát olyannak amilyen és onnantól kezdve kiegyensúlyozott, élvezi az életet és nem görcsöl semmin. Ez még jóval azelőtt volt, hogy ő lett a Szomszédok Janka nénije, aminek köszönhetően megismerte őt az egész ország és máig sokan így emlegetik őt.

Kandász Andrea riporter és Peller Anna színésznő (aki mellesleg pilisvörösvári lány - némi eszkimó beütéssel, és ez nem vicc! - és mint ilyen, mondott is egy jó sváb tarjás receptet, amit muszáj lesz kipróbálnom karácsonykor) számomra azt bizonyították, hogy egy stabil, szerető családdal a háttérben semmi sem lehetetlen. Lehetnek rajtunk plusz kilók, indulhatunk különféle hátrányokkal másokkal szemben, ez ad egy megfelelő alapot. Ráadásul mindketten eléggé spirituális alkatok (Peller Anna azt is mondta, az se baj, ha ezek valójában az agyunkban zajló kémiai folyamatok eredményei, fő, hogy működnek). Ezek az ezoterikus élmények, megérzések - meggyőződésük, hogy - sokszor segítettek már rajtuk. Rendszeresen segítenek abban, hogy higgyenek magunkban, sokszor olyan intuíciókkal gazdagítják őket, amelyek agyból nem jöhetnének, szóval örülnek, hogy van nekik ez a ’dolog’, akár különleges adottságnak is nevezhetjük.

Persze mindannyian meséltek a saját karácsonyi családi szokásokról, emlékekről, élményekről is.

Annyira jó, amikor egy ilyen beszélgetés csak úgy folyik, megy a maga természetes útján, a beszélgetést vezetőn pedig nem azt látjuk, hogy belefeszül a folyamat tartásába, próbálkozik és görcsöl, hogy érdekes legyen, hogy fel tudja tenni az előre eltervezett kérdéseit. Itt most ezt láthattuk: a profi, empatikus, jó humorú - szakértői hozzászólásokat is csak úgy mellékesen közbeszúró - Szily Nórát, aki legalább annyira élvezte a beszélgetést, mint a vendégek és a nézők.

Bevallom, sokszor morfondírozom azon, hány csodás (volt) tévés személyiség hiányzik manapság a képernyőkről, akikkel, ha szerencsénk van, egy-egy blogon, internetes portálon, netán coaching programon, könyvbemutatón találkozhatunk (D. Tóth Krisztától Nagy Juditon, Al Gaoui Hesnán át Szily Nóráig)… Aztán néha bekapcsolom a tévét, az meg nézhetetlen (tisztelet néhány kivételnek)… Ez van. Vagy én látnám rosszul? De nem akarok ünneprontó lenni...

A másik, ami eszembe jutott az idősebb korosztály kapcsán, egy fantasztikus beszélgetés volt, amit szintén nem sokan hallhattak, mert egy olyan rádióban hangzott el, amit már Nagykovácsiban, Budapest szomszédságában sem lehet hallgatni, csak interneten. Mészáros Mártával, a 85 éves rendezőnővel és forgatókönyv írójával, Pataki Évával beszélgetett Kun Zsuzsa. Ez a műsor minden szombat délelőtt van, érdekesebbnél érdekesebb emberekkel beszélget a riporter. Ha csak tehetem, hallgatom (szombat délelőtt, ha háztartási teendőimnek teszek eleget, nem is tudok jobb hátteret elképzelni hozzá…), olyan igazi jó emberi történetek.

Arról beszélgettek, hogy miközben forgatták az Aurora Borealis (Északi fény) című fantasztikus, nemrég bemutatott filmet (nézzétek meg, ha még nem láttátok, tényleg érdemes!), Éva csodálattal hallgatta a forgatási szünetekben a rendezőnő és az egyik főszereplő, a csodálatos Törőcsik Mari beszélgetéseit. Ők ketten kortársak, régi barátok, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, óriási tudással maguk mögött és magukban, két csodálatos egyéniség. Szerencsére Pataki Éva időben ráébredt, hogy ezeket a mondatokat, párbeszédeket meg kell örökíteni, nem szabad veszni hagyni. Így készült belőlük egy könyv, a film címével megegyező címmel.

Mészáros Márta is beszélt még a terveiről, neki is van még néhány filmterv a fejében, és ahogy őt ismerem, nem fog nyugodni, amíg él és mozog, nem fog tétlenkedni. Jó példaképek ők, jó minták!

Ez pedig az én kis karácsonyi ajándékom számotokra, továbbadtam, remélem, szívesen olvastátok!

Na jó, még ide írom az Anna tarja-receptjét, annál is inkább, mert szuper egyszerű:

- nagy darab sertés tarja egyben

- jó alaposan megtűzdeljük fokhagymával

- beletesszük egy fazékba, mellé só, bors, feltöltjük vízzel (szerintem én egy kis fehérbort is fogok hozzá tenni)

- lassú tűzön hosszasan főzzük, amíg megpuhul.

Jó sváb burgonyasalátával ajánlott (tudjátok, az az ecetes, hagymás), akár melegen, akár hidegen!

Ugye milyen egyszerű is lehet? Semmi egész napos konyhában állás!

A karácsony inkább az együttlétről, szeretetről, pihenésről szóljon, mint a robotról!

Szép ünnepeket!

Koskovics Éva

coach, közgazdász

www.kokart.hu