A családi életciklusok felosztásában, egymástól való elméleti elhatárolásában az egyértelmű támpont, a családtag/ok érkezése, távozása. Egy család életciklusának kezdőpontja a családalapítás, hallgatólagos megegyezés szerint jogtiszta formában a házasságkötés, ahol a mi szemszögünkből gyermekünk választott párja a kívülről érkező családtag. Remélhetőleg a fiatalok családalapítási döntése két, érett felnőtt jól megfontolt, saját valódi szándékaikat és a nem a külső körülmények kényszerítő erejét tükröző lépése volt, amelyben alapként talán szerepet játszik a szerelem is, de emellett ott van egymás kölcsönös tisztelete, megismerése, megértése esetleg még az érdeklődési területeik nagyobb átfedése, hétköznapi működésmódjaik jól illeszkedése is.

Ahogyan a sorozat kezdő cikkében részletesen körüljártuk, itt is előrebocsátjuk feltételezésként, hogy az elemzett események hátterét egy normál család, átlagos képviselői adják, nagyobb külső gubancok nélkül, békeidőben. A célunk, hogy a család egészséges fejlődési folyamatait tisztábban láthassuk, nem a kirívó, a beteges, vagy az elrettentő példákat keressük.

A tágabb család, az ismerősök, a rokonok az esküvő hírére körbekapják a fiatalokat, közelebb nyomulnak, majd az események lecsengésekor távolabb húzódnak, mint egy különleges „kapcsolati hullámverés”, humán árapály jelenség. Az a környezeti pezsgés, amikor az ifjú pár és a jeles esemény közeledte, szervezése körül összefut a násznép, egészen jól példázza azt a lüktetést, amit a mások közeledésének és távolodásának ritmikus váltakozása okoz, és amit a család rendszerszemléleti megközelítése emleget, a család, mint nyílt, dinamikus rendszer működése kapcsán.

Még a rég nem látott, morózus nagynéni is érdeklődik. A távolabbi, ritkán látott ismerősök is felfigyelnek, közeledő lépéseket tesznek. A családba belépőről szeretnék megtudni, amit csak lehet. Honnan való, ki fia borja, milyen a családja, a helyzete, a munkája és a természete? Merre készülnek nászútra és hol laknak majd együtt? Ha költözködés is következik az mikor lesz, és akkor váltanak majd munkahelyet is?

A munkatársak, ha az esküvőre meghívottként értesültek az eseményekről, gyakran közösen szervezkednek. A barátok összefognak a háttérben, esetleg a legény vagy leánybúcsú helyszínét, kívánatos formáját, lehetséges programjait egyeztetik, az esküvői meglepetést, netán a lakodalmi lányszöktetést tervezgetik. A nyoszolyólányok ruhájának színével, fazonjával, a varratás vagy kölcsönzés dilemmájával foglalkoznak.

Mindenki, a szomszéd néni is szeretne első kézből értesülni, hogyan is lesz, mit is terveznek. Hol tartják a lagzit, hány főt várnak, mekkora nagy fényesség és milyen mértékű felhajtás várható?

Céget bíztak meg az esküvőszervezéssel, a dekorációval, az étel kiszállítással? Melyiket választották, miért és ki ajánlotta? Élőzenét szeretnének, de mégis milyet, hány tagú zenekarral? Ki kivel jön, mit hozzon, miért feleljen?

Ha küldtek meghívót, mekkora és milyen ajándékokra számítanak? Van esetleg ajándéklistájuk, amiből választani lehet? Vagy már a meghívóra is rányomtatták, hogy az ajándék bármi lehet, feltéve, hogy nagy címletű és jól elfér egy normál borítékban?

Az ifjú párnak az egyes kérdésekre adott válaszai, apróbb és nagyobb döntései, végtelen változatosságot hoznak a főtémában.

Az esküvővel kapcsolatos teendők összes részletére van érdeklődő hallgatóság, akár a rég megálmodott esküvő rémálomszerű szervezésének harmincharmadik ismétlésére is.

Bár az egy darab papír végül ugyanolyan pecsétet kap, de a megvalósításban hatalmas különbségek lehetnek:

Pénz nem számít, hatlovas hintó álljon a Bazilika előtt, fehér galambok vagy lufik takarják el az eget, a menyasszony kézzel vert csipkéből készült, kilométeres fehér uszályát egész óvodáscsoport vigye majd angyalkának öltöztetve, valamint ott a téren, az éljenző tömeg mellett húzza a száztagú cigányzenekar a talpalávalót. Vagy esetleg mégis inkább a másik véglethez közeli a befutó döntés, győzött a költségkímélő minimalista program, az ifjú pár már kinézte a legközelebb eső házasságkötő termet, kettecskén, csendesen odaballagnak, ott találkoznak a két tanúval, talán egy teljesen jellegtelen hétköznap délután. Kimondják a boldogító igent, koccintanak a jelenlévőkkel és mennek tovább a szokásos dolgaik után, abban a biztos tudatban, hogy innentől papírjuk van róla, ők egymáshoz tartoznak.

„A valódi frigy nem abból áll, hogy két ember átrohan valamiféle hídon, virágot dobálók meg szalagokat lengetők sorfala közt, hanem abból, hogy amikor visszatekintenek a létidejükre, rájönnek: a hidat ők ketten, a saját kezükkel építették”[i].

A tervezett és kivitelezett világraszóló hacacáré vagy a sokkal simább és csendesebb megoldások mozgalmassága mögött, ott van az új házaspár, akik számára az aktuális életciklus fejlődési feladata elég jól körülhatárolható:

Olyan élhető, belső családi szabályrendszert kell a fiataloknak kimunkálniuk, ami mélyen megfelel nekik, jól tükrözi az egyéni elvárásaikat. Hosszan és aprólékosan egyeztetni a másikkal arról, hogy milyen tartalmakat rendelnek a női és a férfi szerepek betöltéséhez, milyen a számukra, a jó férj és a jó feleség, hogyan kell szerintük egy házasságban együtt élni.

„Együtt kell élni, nem egymásban, és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "ÉN" nem oldódhat fel a "MI" élményében. De ez a két ÉN nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni."[ii]

Természetesen a minta, amit a fiatalok a születésüktől magukba szívtak a származási családban az otthonuk levegőjével, az általuk megtapasztalt családi élet működéseivel lesz az, ami leginkább meghatározza majd, miért és mekkora erőfeszítéseket hajlandók felvállalni, ebben az új „felelős” helyzetben.

Akármennyire tudatosan és átgondoltan kívánják is a közös életüket élni és az otthonukat működtetni, a megfelelő egyensúlyt kialakítani, azt nem árt észben tartani, hogy a régtől ismerős megoldások meglehetősen nagy sodrást képviselnek.[iii]

Ezzel együtt ki kell alakítaniuk az újdonsült család határait, ami szabályozza többek között a származási család tagjaival meglévő kapcsolatokban érzékelhető közelséget, távolságot.

A bevonódás és elhatárolódás csak erre a házaspárra jellemző, sajátos és egyéni egyensúlya remélhetőleg mindkét irányban tiszteletben tartja az egyéni igényeiket.

Nem tépi ki, nem szaggatja le, nem szeparálja el a párt, az őt felnevelő családról és nem tapossa el ezzel a durva beavatkozással csirájában a további gyümölcsöző együttműködés, vagy a későbbi egymásra támaszkodás lehetőségét.

Az átrendeződés az emberi viszonyaikban természetesen, áttételes módon érinti az összes egyéni kapcsolatukat.

A változás bonyolultságának és hálózat jellegének az elképzelésében talán segít, ha az összes érzelmi köteléket, egy hatalmas, sokfelé rögzített fonalgombolyagnak látom.

Bárhol húzom meg, az engem másokhoz rögzítő szálakat a hatás valószínűleg nem hagyhatja érintetlenül a többi tőlem futó, hozzám érkező szál feszességét.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a két származási család reakcióját sem.

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az ottani aktuális, belső, érzelmi helyzet, a gyermekük kilépése, eltávolodása, kirepülése kapcsán megélt veszteségek, az „üres fészek” általánosabb hatása, az idősödő házaspár párkapcsolati, de akár gazdasági működése, munkában, alkotásban való kiteljesedésük lehetőségei, szintén nyomokat hagynak majd a hozzáállásukban, a fiatalok külön életéhez való viszonyulásukban.

Az ő fizikai kondíciójuk, az előállt üres, felszabadult idővel kapcsolatos terveik, rég dédelgetett és most teret kapó ambícióik mind belejátszanak majd, a saját immár családos gyermekükkel való kapcsolat átfogalmazásához.

Az új házasok számára a kiterjedt változások egyéni kezelésének további nehézsége, az eredeti család tagjaival való kapcsolatok hangsúlyának és az érintkezés sűrűségének változását úgy átalakítani, hogy ez a friss család elég nyitott, eléggé megközelíthető legyen. Miközben eléggé lezárt teret von maga, és a belső, senki másra nem tartozó, magánjellegű érzelmi reagálásaik, közösen dédelgetett álmaik, terveik, elképzeléseik, működéseik, döntéseik és intim történéseik köré.

Ennek megvalósításához nyilván viszonylag sok időt kell otthonukban, egymással és tervezgetéssel, zavartalan, közös munkákkal tölteniük.

Nagy szerencse, ha ebben már tudnak támaszkodni a házasság előtti közös tapasztalataikra. Ez persze könnyebb, ha már konkrét elképzeléseik vannak egymás hétköznapi világáról, ha nem a házasságkötéssel és a mézes hetekkel kezdődik az együttélésük. Ha nem most kezdik el egymás („lakva”) megismerését a valódi (nemcsak az elbűvölően rózsaszín, udvarlósan felcicomázott, lelkesen turbékolós, sokkal inkább a felgyűrt ingujjú és mackónadrágos) helyzetekben.

„Házaspárokat kezelve a házasságot a hegymászás és a hegymászók bázisának a viszonyához szoktam hasonlítani. A hegymászónak szüksége van egy jó bázisra, ahová visszatérhet meghúzódni az idő viszontagságai elől, s ahol bőven van elemózsia, ahol pihenhet, mielőtt egy újabb hegycsúcs megmászására adja a fejét. Sikeres alpinisták jól tudják, hogy a táborban legalább annyi időt kell eltölteni, mint a sziklafalon, s hogy életben maradásuknak fontos feltétele a jól felépített és kellően felszerelt tábor. A házasság gyakori, szinte hagyományosnak mondható problémáját az idézi elő, hogy a férfi minden idejét a hegymászással tölti, a táborral csak annyiban törődik, hogy elvárja: legyen tökéletesen rendben, valahányszor visszatér.”[iv]

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] Richard Bach: Búcsú a biztonságtól, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2003.

[ii] Popper Péter: Belső utak könyve, Magvető Kiadó, Budapest, 1981.

[iii] „A család intim légköre, az intimitás újratermelődésének megtapasztalása modellként ég bele a személybe, aki felnövekedvén e modell sugallatának fog engedelmeskedni. Amilyen mértékben csonkul vagy hiányzik az intim családi szféra, olyan mértékben marad kielégületlen, mohó és társtalan az egyén, még ha több ezren is veszik körül. Kapcsolatai lesznek, de nem fog tudni kapcsolódni.” - Csepeli György: Vonzalmak és kapcsolatok, Az én világom sorozat, Kozmosz könyvek, 1987.

[iv] M. Scott Peck: A járatlan út – A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája, Hétköznapi pszichológia sorozat, Park Könyvkiadó, 1997. 137.oldal