Kiindulásként ahhoz, hogy tudjunk együtt gondolkodni, tisztáznunk kell egy-két alapgondolatot. Minden, ami a fizikai világban körülvesz bennünket meghatározható mértékegységek, számok segítségével, legalábbis szeretjük ezt gondolni.

A tárgyaknak van tömegük, emiatt súlyuk is. Jellemzőjük a sűrűségük és még sok más fizikai tulajdonságuk. Kiterjedésük van, így találkozunk a dimenziókkal. A tárgyak látható szélességgel, magassággal és mélységgel rendelkeznek. Ez az alap három dimenzió, a negyedik dimenziót az időbeliség adja, hiszen az adott tárgy valamikor van ott valahol. Az ötödik dimenzió sejthető, kitalálható az előbbi mondatból, de maradjunk az időnél. Szerintem az idő állandó, az élőlények és körülmények változnak. Az ember ennek ellenére már nagyon régen elkezdte mérni az idő múlását, hozzáigazította számolásait a naphoz, csillagokhoz, beosztotta másodpercre, percre, órára, napra, hétre, évre, stb. Azóta van is probléma az idővel!

A fizika segítségével viszonylag könnyen tudunk mérni, meghatározni dolgokat, tárgyakat. Alkottunk mértékegységeket, adunk hozzá mérőszámokat, nincs gond a mennyiséggel. Léteznek ugyanakkor kevésbé „kézzel fogható” dolgok is, mint például az erő. Lehet az, nehézségi erő, vagy felhajtó erő. Nagyságuk, irányuk van, számolhatóak, közvetve még láthatóak is, mégsem tudjuk egyszerűen kézbe venni őket. Ugyanilyen sejtelmes „csoda” a villamos áram is, hiszen megtanultuk hogyan keletkezik, hatásait tapasztaljuk, használjuk (hő, fény, vegyi, élettani), de őt magát nem tudja zsebre tenni senki, megfogni sem érdemes! Tudjuk, hogy létezik, de csak hatásait érzékeljük. Nagyon sokban hasonlít a gondolathoz.

Nincs szükség bonyolult és hosszú fizikai fejtegetésekre ahhoz, hogy belássuk azt, hogy világunkban minden rezeg, minden mozog. A szemünkkel azt látjuk, hogy egy tárgy áll előttünk, de tudjuk, mert már vizsgáltuk, tanultuk, hogy az elemi részecskék az anyagokban, mozgásban, kölcsönhatásban vannak. Bizonyos, rájuk jellemző rezgésszámmal rezegnek. 

Felteszem, már az olvasó is eljutott arra a pontra, hogy unja a fizikát. Csak még egy utolsó kérés, hogy gondoljon a hanghullámokra, ahogyan terjednek, amit okoznak, ahonnan és ameddig számunkra hallhatóak, érzékelhetőek. A kellemes, elringató zenét és a tomboló orkánt is a hanghullámok segítségével halljuk, különbség a rezgésszám, az erő. Nagyobb sűrűségű anyagoknak a rezgésszáma alacsonyabb, mint a kisebb sűrűségűeknek.

Belátható, hogy az érzelmeknek is van jellemző rezgésszámuk. Foglalkoztak már ezzel a témával mások is, fogadjuk el a következtetéseiket, mely szerint vannak alacsony rezgésszámú érzelmek, állapotok (például: félelem, gyűlölet, düh, féltékenység, stb.). Ezek negatív hatással bírnak az egyének tudat- és egészségi állapotára, időszakosan „fogva tartanak”, korlátoznak bennünket. A magasabb rezgésszámú érzetek (például: öröm, szeretet, katarzis, stb.) segítenek nekünk és pozitívan hatnak ránk. Lehet, hogy tényleg : "mindünk anyaga, sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni”, ahogy Fodor Ákos írta? 

A felsorolások egyike sem teljes, az olvasóra bízom, hogy a saját emlék- és élménytárából válogatva megpróbálhatja folytatni azokat. Ha a fentebb  leírtakat összevetjük eddigi tapasztalásainkkal, sok párhuzam vonható és felismerhetőek a gondolatok tulajdonságai is. Elkülöníthetjük a gondolatokat a töltésük szerint:

Semleges gondolatot igazán nehéz találni, de azért vannak.

A negatív gondolatok számát lehetetlen megbecsülni szerintem, annyira sok van.

A pozitív gondolatokról – és a témánk szempontjából most ezek az igazán fontosak - sokat lehet olvasni, de biztos, hogy nincs elég belőlük! 

Régebben, ha a pozitív gondolatokról olvastam „hangosan megmosolyogtam” magamban azt a lehetőséget, ami leegyszerűsítve így hangzik, hogyha el akarunk érni valamit az életben, akkor „csak” hinnünk kell benne és pozitívan gondolkodni róla. Na persze! Akkor miért van a világunkban annyi szerencsétlenség, tragédia, baleset, fájdalom és sorolhatnám. Feltételezzük, hogy az ember csak jót akar magának és másoknak, ezért csak jóra gondol! Ostobaság nem így cselekedni! Nem úgy van?

Tegyünk rövid kitérőt, és nézzük meg azt a sok „szerencsétlenséget” közelebbről. Sokan vannak, akik a karmikus történésekben nem hisznek, nem fogadják el azt, hogy előző tetteinknek van inverze, visszahatnak ránk. Megtapasztalási segítséget adnak - függően haladásunktól, érettségünktől - ami persze nem mindig kellemes! Ezt leszámítva, úgy gondolom, hogy nem jól élünk itt a földön. 

Figyelni kezdtem az embereket és saját indukált gondolataimat, és az eddigi megfigyeléseim meglepő eredményt hoztak. Ha a példát csak a közlekedésből vesszük - nem vizsgáljuk a mindennapi életben, a munkahelyen és az egyéb színtereken belül adódó frusztrációkat és nehézségeket - nagyon sok negatív gondolat keletkezik.

Autóval járok dolgozni, ami csak napi ötven kilométer, mégis ha a saját negatív gondolataimat számolom, havi szinten tetemes „szemét” marad utánam, annak ellenére, hogy tudatosan figyelek a gondolatok keletkezésére.

A környezetünkben, az utak szélén azt látjuk, hogy embertársaink gondolkodás és megfontolások nélkül szórják el a számukra már nem szükséges tárgyakat és dolgokat. El nem bomló műanyag flakonok, üvegek, tasakok, cigarettázásból maradt dobozok, csikkek, a felsorolás messze nem teljes.

Ha viszont az elejtett negatív gondolataink láthatóvá válnának az egyszerű földi halandónak, észrevehetnénk, hogy sokszor térdig vagy derékig gázolunk az alacsony rezgésszámú, fogva tartó, szennyezett éterben.

Tapasztalom, hogy nehéz a születendő gondolat töltését befolyásolni, de remélem, hogy még találok helyes módszert erre. Mostanáig addig jutottam magammal, hogy a berobbanó, nem helyes gondolatot felismerem, és mivel törölni lehetetlen, ezért próbálom javítani, újragondolni.

Miközben a gondolatot szerettem volna bemutatni és a hatásairól írni, lassan, de egyre biztosabban rajzolódik ki egy nagy feladat, ami hatással lenne a föld élőlényeire és az életminőségre. Ahhoz, viszont, hogy ezt kifejtsem több idő és hely szükséges. Annyit még leírhatok róla, hogy ez a tevékenység úgy működne jól, ha mentes lenne vallástól, politikai hovatartozástól és teljesen önállóan szerveződne. Bárki kapcsolódhatna a mozgalomhoz, aki megérti, egyetért vele, tud hozzátenni, mondjuk: Üdv a Gondolattal Segítők Klubjában! 

Úgy gondolom, az eddig leírtakkal már sikerült felkavarnom az olvasó gondolatatait is. Ha vannak olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak erről, az nagyon jó, mert akkor máris nekiállhatnak „termelni” a pozitív gondolatokat. Egy ember is hat a környezetére, akár tettekkel, akár gondolataival. Képzeljük csak el, mennyivel erősebb lehet egy csoport vagy egy közösség a tudatuk kollektív erejét használva! Először csak egy helyiség rezgésszámát tudjuk megemelni, majd később egy helységét is, lehet ez egy kis falu. Láncolat építhető, hiszen ha a városok magasabb rezgésszámon működnek, az a megyét is emeli. A megyék az országot, az országok emelik a földrészt, a kontinensek az egész földre hatással vannak.

Ez talán így túl mesésnek hangzik, de hasonlítsuk csak össze országunk két, különböző fejlettségi állapotban lévő megyéjében élő emberek gondolkodását. Belátható a kölcsönhatás a gondolkodás és a fejlettség között.

Természetesen, biztosan van olyan olvasó, aki annyira másképpen vélekedik erről, hogy nagy „szamárságnak” tartja az efféle eszmefuttatást. Neki annyi a házi feladat, hogy próbálja ki, bizonyos ideig figyelje a keletkező gondolatait. Forduljon mindenki felé szeretettel, előítéleteit szorítsa vissza, elfogadva embertársait. Terjessze ki pozitív hozzáállását. Persze ez nem biztos, hogy mindenkinek megy rögtön az emberekkel, de lehet gyakorolni a szobanövényekkel, házi kedvenceinkkel vagy bármilyen élőlénnyel.

Felismerhetjük, hogy az embernek a kezében, de  még inkább az agyában van a sorsa. Képesek vagyunk arra, hogy felvirágoztassuk, de arra is, hogy elpusztítsuk élőhelyünket.

Választanunk kell, amíg lehet!

Rezes Gábor