Assisi Szent Ferenc szavai, imája visszhangzik bennem: „Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, hogy megbocsássak ott ahol megbántanak, hogy összekössek, ahol széthúzás van!”

Milyen a hangulatod mostanság?

Mit érzel mostanában, ha körülnézel magad körül otthon, a munkahelyeden, netán veszed a bátorságot és belenézel valamelyik hírműsorba? Éled nagy nyugalomban a mindennapokat, értékeled, hogy itt élsz Európa közepén, egy gyönyörű országban, itt van a tavasz, csodálatos természeti környezet vesz körül és emberek mosolyognak vissza rád bármerre is jársz? Elégedett vagy a munkáddal, az iskolával, az életeddel, amit élsz?

Akikkel kapcsolatban vagyok, akikről aktuálisan olvasok, akiket látok (és ez természetesen nem egy reprezentatív tömeg, de azért jócskán vannak közte budapesti és vidéki kapcsolatok is, illetve korosztály tekintetében is nagy a szórás), ott én sajnos sok elégedetlenséget, sok elfojtást, sok stresszt és sok konfliktusos helyzetet látok, tapasztalok. Ha az országos viszonyokat nézem, vannak a ’pártiak’ és az ’ellenpártiak’, a megmondók és a passzívak, rémes a közbeszéd stílusa, családok és baráti társaságok estek és esnek szét (lelkileg és fizikailag egyaránt) és igen, kimondom (még ha ez egy pozitív pszichológiai blog is, sőt, épp ezért!!): rossz az általános hangulat.

Persze lehet erre azt mondani, hogy nézzük meg, milyen klassz élet van Budapesten, pezseg a város, tele van turistákkal, a kultúra virágzik, a Könyvfesztivál megint óriási siker, a futóversenyek résztvevői létszáma megint csúcsokat dönt, vagy azt, hogy mindenki talál munkahelyet aki keres (ez azért így nem teljesen igaz, de tényleg van munkaerőhiány) stb. Engem mégis aggodalommal töltenek el a megtapasztalt indulatok; bevallom, vannak emberek, akiknek a társaságát inkább kerülöm és elszomorít, amikor valaki azt mondja, a munkahelyén megtiltották, vagy épp előírták neki, hogy…

A konfliktusok eredete

Amikor konfliktusos helyzetekkel van dolgom a munkáim során (vállalati környezetben, vagy egyéni coachingban), mindig tapasztalom, hogy egy ideig nem szeretik, nem akarják bevallani (vagy maguk sem látják), hogy itt bizony konfliktus van. Csak éppen romlik a teljesítmény, nagy a fluktuáció a cégnél, eltitkolják, visszatartják egymás elől az információkat, érezhetően nagy a stressz, a kollégák között sokaknál egyértelmű az önbecsülés fokozatos elvesztése, majd egyre több lesz a szervezeten belül a destruktív kapcsolat a munkatársak között. Amit aztán, annak megélt hatásait visznek haza is…

A rosszul kezelt konfliktusoknak súlyos (és költséges) következményei lehetnek a vállalatoknál, az iskolákban, a tömegközlekedésen, az utakon… és sajnos az otthonainkban is. Erőszakkal, betegséggel, depresszióval és addikcióval (a káros szenvedélyek bármely típusával) párosulva hosszú távon ezek kihatnak mind az egyének, mind az egész társadalom egészségére. Gyakorlatilag a szemünk előtt zajlik ez a folyamat…

Mit kellene megtanulnunk?

Röviden: a szívünkből beszélni, az asztalra tenni a különbségeinket, és kölcsönös tisztelettel és méltósággal párbeszédet folytatni!!

A konfliktusok jó kezelése nem csupán magát a helyzetet oldhatja meg, de ösztönzi a kreativitást és jó kapcsolatokat teremt, elmélyíti a felek közti kapcsolatrendszereket. Ehhez pedig az kell, hogy tényleg bevállaljuk a konfliktust és akarjunk tenni valamit a megoldás érdekében. A struccpolitika semmiképp nem vezet eredményre!!

A kriminológiában a gyilkosok, iskolai agresszorok viselkedését tanulmányozva sok fontos felismerés született már, de még azok esetében sem, akik ezek tudatában vannak, nem áll össze sokszor a kép, nem a megértés és a megoldás irányába mozdulnak, hanem épp meglovagolják ezeket az indulatokat, azokra építik koncepciójukat, céljaik érdekében manipulálnak velük. Az a legveszedelmesebb, amikor a tudás és a rosszakarat, a gonosz célok egyesülnek. Sajnos sok ilyet látott a történelem.

Részlet a Túszok a tárgyalóasztalnál című könyvből (szerzője: George Kohlrieser):

„A szóbeli agresszió vagy a személytelenséggel telített agresszív cselekedetek és érzelmi elszigeteltség magában hordozza az erőszakká fajulás lehetőségét. Az erőszakra hajlamos személy előéletében tetten érhető az elégtelen kötődés, és könnyen tekint másokat manipulálható tárgyaknak. Ugyanakkor, bár rendkívül manipulatív, könnyen érzi úgy, hogy megalázzák és visszautasítják. Ez a kombináció különösen akkor robbanásveszélyes, amikor két ilyen ember találkozik össze, és integritásuk védelmében igyekszenek gyorsan cselekedni a másik megtámadása és tárgyként kezelése révén…

Az erőszak az egészséges társas kötelékteremtés hiányában és a veszteség kezelésére való képtelenségben gyökerezik. Az erőszak tehát a gyász vagy egyes esetekben a gyász kerülésének egyik megnyilvánulása. A veszteségek a jelennel vagy előre vetítve a jövővel függhetnek össze, de eredhetnek a múltból is, sőt, akár korábbi generációk veszteségei is lehetnek, amelyek neheztelés, gyűlölet, igazságtalanságérzet, előítélet vagy a megbocsátás hiánya folytán áttevődtek a jelenbe. Az erőszakra hajlamos emberek a krónikus magány vagy a leplezett depresszió határán élnek, nem rendelkeznek azzal a személyes kompetenciával, hogy társas kötelékteremtés és interakció révén pozitív módon elérjék, amit akarnak. Önmaguk és az erőszakot kiváltó események túszai.”

Keress barátokat!

Szóval, rengeteg oka lehet annak, hogy itt tartunk, hogy ilyen rossz a hangulat, hogy ennyi konfliktus és elnyomott konfliktus tarkítja az életünket. Sokszor ha akarnánk, is nehéz lenne megtalálni a valós okokat. Mit lehet tenni?

Mondhatnám olyan egyszerűen, hogy mától próbáljon meg mindenki ellenség helyett barátokat keresni! Ezzel eleve változtatnunk kellene a kommunikációs stílusunkon, keresni kellene a kapcsolódási lehetőségeket és párbeszédet kezdeményezni másokkal, olyanokkal is, akiket nem ismerünk, vagy akikről tudjuk, máshogy látnak dolgokat.

Azt hiszem, ezt nem is ragozom tovább, maradjunk most ennyiben:

hagyjunk fel az ellenségkereséssel, keressünk barátokat és forduljunk pozitív, nyílt üzenetekkel egymás felé!

Talán megér egy próbát. Nem akarom hosszan elemezni, de a konfliktushelyzetek elmérgesedésének  a vége - ha nem lépnek időben és nem oldják meg -, általában egymás kölcsönös megsemmisítése. Ettől pedig az Isten mentsen meg minket!

A végére pedig ajánlom Assisi Szent Ferenc imáját:

Uram, adj türelmet,

Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

Amit lehet, és adj bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,

hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,

hogy megbocsássak ott ahol megbántanak,

hogy összekössek, ahol széthúzás van,

hogy  reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,

hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,

hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,

nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,

nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,

nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,

aki elveszíti magát, az talál,

aki megbocsát, annak megbocsátanak,

aki meghal, az fölébred az örök életre.

Amen.

Legyenek szép napjaitok!

Koskovics Éva