2018. jún 20.

Az apák “elpapamalacosodásáról”

írta: kreatív pszichológia
Az apák “elpapamalacosodásáról”

- avagy a szerethető Papa malac

997e271b5dc85f0b4fedc47a311a4538.jpg

 Papa malac és az “apa-háj” esete

Az anyák elsárkányosodásáról készített bejegyzésem kapcsán megkérdezte a férjem, miért nem írok az apák –  idézem őt –  “elpapamalacosodásáról” is.

Ezt persze csak viccnek szánta (az alkatát hajlamos ugyanis Papa malacéhoz hasonlítani, ami egyébként meglehetősen túlzó), de a kérdés aztán mégsem hagyott nyugodni. Ez az egész “hasonlatosdi” ugyanis egy komoly, valós aggodalmat tükröz, miszerint a mérlegre állva talán már sosem látja viszont azt a számot, amit mondjuk tíz évvel ezelőtt. Nemcsak a nők bírkóznak ugyanis szülés után több-kevesebb súlyfelesleggel; sok kisgyerekes apára is felkúszik néhány év alatt a csak “apa-hájként” aposztrofált deréktáji úszógumi. Ami egyébként az esetek többségében ugyanúgy zavarja őket, mint az anyákat a saját súlyfeleslegük, és amit általában ugyanúgy orvosolna a mozgás, ha lenne idejük (és leginkább energiájuk) beiktatni a hétköznapokba. Ezt az első hónapokban-években persze nem egyszerű rendszeres jelleggel megtenni (őszinte csodálat a nyilván nem kevés kivételnek, akik képesek reggel hatkor vagy este kilenc után is nekilátni az edzésnek...). Ha pedig a kocogás, biciklizés, túrázás, kondizás felett kiütéssel győz az esti fürdetés, büfiztetés, hasfájós gyerek cipelése vagy éppen a munka utáni játszóterezés a nagyobb gyerekkel, kíméletlenül támadásba lendül az “apa-háj”.
2_2.jpg

Miért irigyeljük Papa malacot és családját?

De álljunk meg itt egy kicsit és vizsgáljuk csak meg közelebbről Papa malacot és családját! Nem nagyon ismerek olyan gyereket, aki ne hallott volna meg róluk, ne szeretné változatos kalandjaikat. A felnőttek talán már kévésbé rajonganak értük; sokakat már a “főcímdal” felcsendülése is képes kizökknteni vélt vagy valós lelki egyensúlyukból, főleg, amikor már ötvenedjére hallják (hasonlóan a Bogyó és Babócáéhoz, bármennyire is szeretik egyébként az Alma együttest...).

A család egy boldog, komolyabb vitáktól és konfliktusoktól mentes, idilli környezetben éli mindennapjait, ahol ugyanolyan ismeretlen jelenség a szülők türelmetlensége (a fáradtság azért csak-csak felüti néha a fejét ott is), mint a gyermeki szófogadatlanság és dacosság, vagy éppen a hiszti. A gyerekek (bocsánat, malacok) a boltban sem követelőznek. Szófogadóan bepakolják a bevásárlólistán szereplő négy-öt tételt a kocsiba; nem szeretnének sem csokit, sem nyalókát, sem egyéb egészségtelen nassolni valót (apukájuk, Papa malac ellenben sikeresen “becsempész” egy csokitortát a paradicsomok közé). Folyamatos a vidámság, jókedv és a nevetés, legfeljebb csak a kétéves Zsolinál törik el néha a mécses, ha elveszik a kedvenc dínóját (de ő is nagyon hamar megvígasztalódik).

 A család rengeteg közös programot szervez, s a kirándulások mellett az olyan hétköznapi “eseményeken” is mindig együtt vannak, mint pl. a játszóterezés, vásárlás, könyvtári látogatás (kivéve persze, amikor Papa malac dolgozik vagy focizik a barátaival). Közösségi életük is figyelemre méltó; sok programot szerveznek az ovis csoporttársakkal és azok szüleivel, sportnapon, fitnessközpont-avatón vesznek részt. Sok anyuka/apuka irigyli a család idilli hétköznapjait, egy dolog azonban még a Nagyapa malac és Kutya nagyapó közötti folyamatos rivalizálásnál is bosszantóbb számukra: nevezetesen a Papa malacot érő sorozatos “atrocitások”.
3_2.jpg

 Miért sajnáljuk Papa malacot?

Papa malac ugyanis sokszor képezi élcelődés tárgyát a családban, nem ritkán szélesebb körben is (pl. a pocakja, a tájékozódási képessége, a csokitorta iránti vonzódása miatt, vagy ha éppen elfelejti kivenni a kocsiból a piknikkosarat, amire aztán csak az erdő közepén jön rá az éhes család). Noha ez az élcelődés tulajdonképpen kedves és érezhetően szeretettel átitatott formában történik, a sorozat egyik vezérmotívumát képezi és sok szülő számára nehezen érthető, miért kell őt – az egyébként is folyamatosan jelen lévő és igazán szerethető öniróniáján túl – folyton cukkolni valami miatt. Ott van példának okáért az “álláshalmozó” Nyúl asszonyság, aki egymaga lefedi gyakorlatilag a teljes szolgáltató szektort (ő a boltos, könyvtáros, fagyiárus, újrahasznosító, de ő vezeti az iskolabuszt és a hőlégballont is), ez mégsem “szúr szemet” senkinek. Bár kétségtelen, hogy két kisgyerek (bocsánat, kicsi nyuszi) mellett egyszerre ennyi feladatot ellátni inkább tiszteletet, semmint cukkolást érdemel.

 Miért szeretjük mégis Papa malacot?

4.jpg

 Bármennyire is sokszor pirul el azonban Papa malac az élcelődések hatására, ne feledjük, ő az, aki a hátán cipeli fel a domb tetején álló házukba az óriási fenyőfát karácsonykor – mivel a legnagyobbat vette meg a családnak, ami nem fért fel a kocsira (és ezután volt még ereje díszíteni is...). Ő az, aki a hőlégballonból – veszélyes magasságban kilógva – visszaszerzi Peppa kedvenc plüssmackóját, ami fennakadt egy fán. Egyedül ő tudja felhozni Zsoli vízi játékát a medence aljáról (majd ugrik egy tökéletes fejest a medencébe). Ő az, aki egyedül vállalja a szülők közül, hogy jótékonysági futással pénzt gyűjt össze az iskola/óvoda tetejének felújítására (és sikerül is összegyűjtenie – bár ebben kétségtelenül komoly szerepe van a futás közben őt kergető darázsnak is). Ő megy le a sötét pincébe a zseblámpáért, amikor elmegy a házban az áram (bár később kiderül, hogy a konyhában tartják, de ez semmit nem von le bátorságának értékéből) és ő az is, aki a nyaralásra indulva nem felejt el tartalék motorolajat bekészíteni a bérelt lakóautóba. Ő tanítja meg Peppát biciklizni, sőt, az sem esik nehezére, hogy Mama malac születésnapjára saját kezűleg süssön tortát. És még hosszasan folytathatnánk a sort...

Semmi kétség: Papa malac – súlyfeleslegével együtt is – a sorozat talán legszerethetőbb figurája   (persze szigorúan csak a főhős Peppa után...).

Széll Natália

Közgazdász, blogger trainee

Elindult az Elég jó anya weboldal, csatlakozz Fb oldalunkhoz!

Fotó forrása: Pinterest

Szólj hozzá