2016. júl 07.

Út ahhoz, hogy jobban bízzunk az emberekben

írta: SzabóElvira
Út ahhoz, hogy jobban bízzunk az emberekben

Couchsurfing Marseille-ben érdekes figuráknál és a sharing economy

Sokáig nem az a típus voltam, aki könnyen adta a bizalmát másoknak. Inkább az a típus, aki résnyire nyitotta az ajtót, és alaposan meggondolta, kit enged be, közelre, a magánszférájába. Aki nem tartotta magától értetődőnek, hogy más emberek (idegenek) jó szándékkal közeledhetnek felé. Ám találkoztam Francis Fukuyama filozófus bizalommal kapcsolatos nézeteivel, és ennek hatására elgondolkodtam.

Fukuyama szerint a prosperáló társadalom egyik alapköve az emberek egymás iránti bizalmának magas szintje, vagyis az abba vetett hit, hogy embertársaink korrektek és szolidárisak velünk – bizalom nélkül ugyanis az emberek nem hoznak létre társulást (sem gazdasági célút, sem egyebet), és ártó szándékot feltételezve inkább egymás alatt vágják a fát. Tehát közösséget építeni, egy közösség működésén, tagjainak közérzetén javítani a bizalom erősítésével lehet. Nem tettem magamévá Fukuyama összes – például politikai – nézetét, de igazi „aha” élményt gyakorolt rám, hogy a „jobb résen lenni” szokásával elvágom magam attól, hogy egymás kölcsönös támogatásán alapuló, a felek számára gyümölcsöt termő kapcsolatokat alakíthassak ki.

door-gate-entrance-gateway.jpg

Amikor az élet feldobja a leckét

Néhány évvel ezelőtt Dél-Franciaországba, Marseille környékére utaztam egy barátommal – egy közös barátunkat látogattuk meg együtt, aki azon a vidéken önkénteskedett. Fontos volt számunkra ez a látogatás, ám nem tudtunk jelentős forrásokat átcsoportosítani rá – igazi low-budget túrának ígérkezett. Mondhatni, ez az utazás a legkevésbé sem olyan volt, amilyennek elképzelünk egy riviérai nyaralást… Költségcsökkentés gyanánt couchsurfinggel oldottuk meg a szállást: a couchsurfing lényege, hogy emberek felajánlják üres kanapéjukat, matracukat vagy az otthonuk egy üres szobáját, – feltételezhetően – jó szándékú idegeneknek (ők a couchsurferök), akik éppen abban a városban, településen töltenének néhány napot, és valamilyen okból nem szeretnének szállodába menni.

Valószínűleg egyikünk sem döntött volna a couchsurfing mellett, ha jobban jön ki a lépés anyagilag, ám azt, hogy így alakult, egyikünk sem bánta meg. Az út során négy embernél couchsurföltünk Marseille-ben és Aix-en-Provence-ben. Az első meglepetés akkor ért, amikor legelső szállásadónk kérés nélkül felajánlotta, hogy érkezésünk estéjén felvesz minket kocsival a marseille-i pályaudvaron, mert Marseille-ben bármi megtörténhet, és nehogy bajunk essen. Amikor bemutatkoztam ennek a vadidegen srácnak, aki nemcsak kanapét kínált nekünk, de esti biztonsági szolgálatot is, akkor jött el a pillanat, hogy feladtam a „résen vagyok” hozzáállást, és tágra nyitottam az ajtót. S talán nem csak az én életemben volt ez a döntő pillanat, ugyanis kiderült, hogy a házigazdánál is mi voltunk az első kanapékeresők; azelőtt nem sokkal regisztrált a couchsurfing honlapján, „mert ki akarta próbálni, új embereket akart megismerni”.

S ahogy szélesre tártam az ajtót, újabbnál újabb nyitott és kedves emberek léptek be rajta a dél-franciaországi utazás során, akik befogadtak és elfogadtak, főztek ránk, programot ajánlottak, el is kísértek egy darabon – nemcsak szállást adtak, hanem vendégül is láttak, pedig semmi kötelék nem kapcsolt össze, csak annyi, hogy épp arra jártunk, ahol ők laknak. A már említett legelső házigazda után megszálltunk egy gendarme-nál – a francia csendőrség tagjánál –, aki felhívta a figyelmünket, hogy bánjunk takarékosan a vízzel, mert több pontján élt a világnak, ahol luxusnak számít a tiszta víz. Majd következett egy laza olasz egyetemista, és végül egy pszichoanalitikus, aki nem sokkal korábban zárta le a praxisát (az otthonában a mosdóba menet az egykori rendelői dívány mellett haladtunk el), épp költözni készült; odaajándékozott néhány francia nyelvű pszichoanalitikus könyvet.

lelkizona_marseille_szaboelvira.JPG

Marseille-i kilátás

A sharing economy felé

A kanapékínálók és kanapékeresők mozgalma csak egy a sharing economy, vagyis a közösségi hozzáférésen alapuló gazdaság kezdeményezései közül. Idesorolhatjuk például a telekocsizást (aminek szintén nagy híve vagyok; Magyarországon oszkar.com, blablacar.hu), a nyílt forráskódú szoftvereket, vagy az egyelőre még kevésbé elterjedt house-sitting kezdeményezést, amelynek lényege, hogy a lakástulajdonos távolléte alatt vigyáz valaki (a house-sitter) a házra és akár a háziállatokra, ottlakásért cserébe; sokak számára ez is jó lehetőség szállást fogni egy nyaraláshoz. Igaz, ennél a kezdeményezésnél bevallottan magasabb annak lehetősége, hogy a tulajdonos károsul, ezt meg kell említeni. Fontos továbbá, hogy a couchsurfing, telekocsi és house-sitter weboldalakon nemcsak megtalálhatják egymást a szolgáltatást nyújtók és keresők, hanem visszajelzést is adhatnak egymásról az utazás, az ottalvás után, és ez növeli a biztonságérzetet. Így nem csak vaktában kell tapogatózni, szerencsére.

A sharing economy lényege, ahogy a kifejezés is mutatja, a megosztás: azok, akik tulajdonolnak egy otthont, egy plusz szobát, egy autót vagy akár egy kanapét, megosztják olyanokkal – többnyire utazókkal –, akiknek ezek a javak nem állnak rendelkezésükre, viszont épp szükségük van rá; ez történhet térítésért vagy térítésmentesen. Ha hihetünk a vízióknak, a sharing economy egyre elterjedtebbé válik a jövőben; ma már az sem hangzik olyan meglepően, hogy a viszonzás nem feltétlenül pénz formájában történik, hanem a jó társaság az, ami pluszt, értéked ad.

lelkizona_aix-en-provence_szaboelvira.JPG

Titkos kert Aix-en-Provence-ban

A tanulság, amit magammal vittem

A couchsurfing során nemcsak egy újabb fotelba, kanapéba süppedtem bele, hanem abba az érzésbe is, hogy a világ – úgy általában véve – barátságos hely, amire lehet számítani, hogy a megfelelő időben, a megfelelő módon rendelkezésünkre bocsátja részeit (amiképp majd minket is rendelkezésre bocsát). Megéreztem és megértettem, hogy minél szélesebbre nyitom az ajtót, annál több fér be rajta; és hogy mennyire mást látunk akkor, ha csak résnyire engedünk, és mennyire mást, ha kitárunk.

Természetesen a legtöbben nem kerekedhetnek fel csak úgy couchsurfölni egy-két hétig, például mert gyerekekkel kevéssé kivitelezhető. De találhatunk más lehetőségeket arra, hogy azt mondjuk, „igen, bizalmat szavazok ennek az embernek, bár most találkozunk először vagy másodszor, mert lehet, hogy kijön belőle valami jó”. Például a Lelkizóna is olyan coachok és pszichológusok közös(ségi) blogja, akik korábban alig vagy egyáltalán nem ismerték egymást. Egy állomáshoz ezerféle út vezet.

Két hasznos tipp, hogy jól süljön el a couchsurfing:

  • Ne ingyen szállást keress, hanem olyasvalakit, akivel szívesen összebarátkoznál: a közös érdeklődési kör alapján válassz hostot, és próbáld úgy alakítani a programod, hogy legyen időd vele legalább egy jó beszélgetésre. Ahogy írtam, a legtöbb szállásadó minőségi élményt nyújt a vendégeinek, és kifejezetten sértő, ha ez számodra csak arról szól, hogy „megalszol nála”.
  • Ne csak a bemutatkozását, hanem a róla adott referenciákat is olvasd el, mielőtt jelentkezel hozzá. Ha nem is nyíltan, de a szavak között sok információ bújhat meg, ami fontos lehet. Pl. milyen volt a lakás, vagy mennyire tudott angolul (ez akkor lehet fontos, ha nem beszéled az ország nyelvét).

Szabó Elvira

Ui.: A dél-franciaországi nyaraláson a hazautazással kezdődött csak az igazi kaland, mert stoppolva tettük meg a Marseille–Budapest távot. Erről egy másik cikkben írtam:
Egy Marseille–Budapest stoppolás tanulságai – Így vagy úgy, átlendülsz a holtponton...

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

 

Szólj hozzá

utazás önfejlesztés Szabó Elvira