Mi a szép? A szép, mint jelző nagyon viszonylagos és alighanem éppen annyira szubjektív is. A pont ma, pont itt, éppen nekem tetsző dolgokról beszél. Az ízlésem pedig a tapasztalataimmal egy életen át formálódik. Szerencsés esetben folyamatosan finomodhat, és néha a keresztutaknál, az életemet és a társaimat érintő nagy átalakulásoknál esetleg tényleg nagyot, gyökeresen is változhat.

A választásaim azonban lehet, hogy többet mondanak a korról, amiben fogantak, az aktulis divatról, mint közmegegyezésről, a földrajzi helyről és a társadalomról, ahová kulturális, vallási, világnézeti gyökereim rögzítenek engem, mint rólam, a preferenciáját kinyilvánító személyről.

Melyik a szép állat? Milyen a szép növény? Milyen a szép táj? Az enyhet adó vagy a megközelíthetetlen, a fenséges, az erőt sugárzó? A megnyugtató, a szemnek kellemes vagy talán inkább a vibrálóan érdekes és változatos, a különleges?

"Megesik velem, hogy úgy látom: a legszebb és legcsodálatosabb minden létező közül mégiscsak az a szép madár, amely fönt lebeg szabadon a magasban. Máskor meg nincs elbűvölőbb a fehér pillangónál, szárnyán piros szemekkel vagy a felhők között áttörő esti napsugárnál, amikor csillog, de a fény nem vakít, és az egész világ boldognak és ártatlannak látszik. Minden nagyon szép, ha a megfelelő pillanatban tekintünk rá." - Hermann Hesse

Milyen a szép tárgy? Az emberi léptékű környezet éke, a sok munkával elkészített, az egyszerű és letisztult, a bonyolult, a míves, az antik, a ritka, az elegáns?

A szépség, mint fogalom lényegét megragadni kívánó meghatározást nyilván rengeteget találhatnánk, az én kedvencem Khalil Gibran gyönyörű szavaival így hangzik :

„a szépség nem hiány, hanem extázis. Nem szomjazó ajak, sem előre nyújtott üres kéz. Hanem lángoló szív és elbűvölt lélek. Nem kép melyet megnéznél, sem dal, melyet meghallgatnál. Hanem olyan kép, melyet lehunyt szemmel is látsz, és olyan dal, melyet becsukott füllel is hallasz. Nem a meghasadt fakérgen szivárgó nedv, sem a karmokhoz tartozó szárny. Hanem örökké virágzó kert és örökké szárnyaló angyalok kara. Orfalisz népe, a szépség az élet, ha az élet föllebbenti szent arcáról a fátylat. De az élet ti vagytok, és ti vagytok a fátyol is. A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli. De ti vagytok az örökkévalóság és ti vagytok a tükör is.[i]

Huh, hát ő megmondta.

Szeretnék ugyan, de ebben a magasságban nem tudok szárnyalni. Maradhatnánk esetleg abban a sokkal közérthetőbb, általánosan elfogadottabbnak tűnő definícióban, hogy szép az, ami érdektől függetlenül tetszik?

Mit jelenthet számunkra ma egyáltalán a szépség fogalma?

Így megfogalmazva, már jól látom, hogy nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Hiszen csak a magam nevében beszélhetek, és tartok tőle, hogy még az sem lesz egyszerű. Szívesen mondanám azonnal, hogy ez is, az is szép. Nem tudom most előre eldönteni, nem akarom leszűkíteni a lehetőségeimet, majd csak akkor választok, ha szemben állok a helyzettel, a döntéssel. Lehet, hogy nem is kellene döntenem?

„Az felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait. Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.”[ii]

Milyen a szép test, a szép külső?

Valószínűleg annyiféle válasz létezik erre a kérdésre, ahányan csak megválaszolják. Az emberek, a nők és a férfiak is sokfélék, az ízlésükről és a preferenciáikról általánosan, és emellett az igazsághoz ragaszkodva, nemigen lehet többet mondani, mint hogy szivárványosan tarka.

Alapvető igazságnak érzem, hogy az emberi test szép.

Egyediségében, részleteinek, különösen működésének bonyolultságában egyenesen gyönyörű.

Bár a test valódi formája igazán el nem rejthető, (erről még itt) a nyílt megmutatása manapság nagy felháborodást és parttalan vitákat gerjeszthet. A szeméremsértés vádjának elkerülése érdekében, leplezetlenül, csupaszon csak gondosan megválasztott, kijelölt helyeken jelenhetünk meg.

Hol van már az ókori görögök kendőzetlen lelkesedése, atlétáik izmos, olajozott, meztelen testének nyílt és büszke magamutogatása. Ma alighanem felfoghatatlan szabadosság mondanánk.

Saját biztonsággal zárható otthonaikban sem igazán szaladozunk pőrén.

Gyermekeink kitakart testét sem szívesen mutogatjuk, pláne nem nyilvánosan.

Tevékenységeinkhez az alvástól, a túrázáson át a fűnyírásig célszerűen kialakított (márkás, gondosan megválasztott, netán státuszunkat jól hangsúlyozó) "kosztümöket" viselünk.

Tartok tőle, hogy már megint süllyedünk. Ha kitartunk a szépség gondolatkörében, most gyorsan fogódzóra lesz szükségünk, mielőtt végképp elmerülnénk a részletek határtalan sorolgatásában és elemezgetésében.

Talán a tetszésnek, az általunk érzékelt szépségnek lehet valamicske köze ahhoz is, hogy milyen korú emberi testről beszélünk.

A kicsi gyermek általában, a legtöbbünk számára szép.

A humán etológusok szerint, a csecsemőkre, kisgyermekekre jellemző forma, a viszonylag nagy fej és a nagy szemek ránk gyakorolt vonzása evolúciónk által belénk kódolt. Az emberek túlnyomó többségéből általában pozitív odafordulást vált ki, mintegy megelőlegezett, nem tudatos jóindulatot, ami akár döntően fontos lehet a kicsik túlélésében.

Ugyanez a vonzódásunk magyarázza a kisemlősök, a kiscicák és kiskutyák iránti rajongó lelkesedésünket is. A reklám szakemberek, különösen a távol-keleti babák és rajzfilmfigurák esetében jó alaposan ki is használják ezt a nagy vonalakban öntudatlan vonzódást.

A fiatal lények édes, ártatlan, hamvas szépsége általános tetszést vált ki. Azért azt szögezzük le, hogy bár a másik látványa által kiváltott érzésekről beszélek, pillanatnyilag természetesen nem a szexuális töltettel bíró vonzalmak, nem a pedofil érzések megjelenését vizslatom.

Az viszont nagyon is érdekelne, hogy vajon az általános vonzódásunk tényleg a kisgyermeki külsőnek szól, vagy mindazok a minőségek, tulajdonságok, tapasztalatok, emlékek és gondolatok váltják ki az érzéseinket, amiket ehhez az életkorhoz, a formához, a külsőhöz társítunk?

„Amikor a kisgyermek átkarolta a nyakát, Johnnyt szokatlan érzések rohanták meg. Nem volt bennük semmi sötét, semmi zavaró. Minden nagyon egyszerű volt. A gyermek gondolataiban nem szerepelt a jövő fogalma. Se rossz érzés. Se múltbeli boldogtalanság. Se szavak, csak erőteljes képek: melegség, tisztaság, az anyja, a férfi, aki ő maga.”[iii]

Egy gyakran hallott otthoni sóhaj jut eszembe: vajon hogyan lesz, abból a sok édes pici babából, bájos kicsi gyermekből annyi középszerű felnőtt.

Azok a tágra nyílt, világra csodálkozó ártatlan szemek. Talán nem is a forma, hanem az életteli, eleven, szökdécselő érdeklődés, a szinte korlátokat nem ismerő mozgékonyság, a végtelen energikusság a vonzó?

Az, ahogyan a gyermek számottevő tapasztalat nélkül tekint a világra, és a tudásán tátongó réseket a határtalan képzelet anyagából pótolja? Ez az érintetlen, paradicsomi ártatlanság tesz ránk olyan ellenállhatatlan benyomást?

„A tudás elpusztítja a csodálkozás képességét. A csodálkozás az egyik legértékesebb dolog az életben, és a tudás elpusztítja. Minél többet tudsz, annál kevesebbet csodálkozol, és minél kevesebbet csodálkozol, annál kevesebbet jelent számodra az élet. Nem villanyoz fel az élet. Nem lepődsz meg, kezded magától értetődőnek venni a dolgokat. Az ártatlan szív szüntelenül ámul, mint a kisgyermek, aki a tengerparton kagylókat és színes köveket gyűjt, vagy ide-oda szaladgál a kertben a pillangók után, és mindenre rácsodálkozik. Ezért tesznek fel a gyerekek annyi kérdést. Ha elmész egy reggeli sétára egy gyerekkel, hamar elfáradsz, mert a kicsi folyton kérdezget erről meg arról, olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket nem lehet megválaszolni: “Miért zöldek a fák?” és “Miért piros a rózsa?” De miért kérdez a gyermek? Mert kíváncsi. Minden érdekli. Minél nagyobb a tudásod, annál kevésbé folysz bele az életbe. Egyszerűen elmész mellette: nem foglalkoztat a tehén és a kutya, a rózsabokor és a nap meg a madár; nem foglalkoztatnak. Az elméd nagyon beszűkül; csak bemész az irodába, és hazajössz. Egyre jobban futsz a pénz után, ennyi az egész. Vagy a hatalom után. Nem kapcsolódsz többé az élethez annak sokdimenziósságában. Csodálkozni annyi, mint mindennel kapcsolódni és állandóan fogékonynak lenni.”Osho

A fiatal, de már érett benyomást keltő emberi test szépsége nem sokunkat hagy hidegen, szívesen nézzük és általában elbűvölőnek tartjuk. Az ifjúság – „az a néhány év, amikor még minden a helyén van”[iv] – talán csak egy igazán elenyésző kisebbségből nem vált ki pozitív érzelmi reakciókat, lelkesedést.

A cinikusabbak szerint, bármi legyen is az árú, a gabonapehelytől, a parfümön és a fúrógépen át a legújabb autómárkákig, elég egy dögös csajt vagy egy gusztusosan kigyúrt fazont találni (tálalni) mellé, és már el is van adva.

Megláttam. Megnéztem. Megfogott. Kell nekem az illúzió, amit ez a reklám kínál. Elgondolom, vagy el se gondolom, hogy ettől majd én is ilyen karcsú bestia, ilyen lehengerlően macsó pasi, ilyen vonzó, ilyen kívánatos, ilyen ellenállhatatlanul szép leszek. Tehát megveszem. Aztán otthon belenézek a tükörbe és úgy érzem, megint becsaptak.

Milyen a szép nő? A vonzó, az a szép?

Akkor most hogyan is vagyunk az érdekmentességgel? Lehet, hogy ezzel ismét nem jutottunk beljebb.

Sokan állítják, hogy a férfiak a kívánatos szépség vonatkozásában igazán és kifejezetten mindenevők, és régtől gyanakszom arra, hogy általánosságban a női nemmel éppen ugyanez a helyzet.

„Örülök, hogy látlak: szép vagy. Persze, pasas ritkán hall ilyesmit. Hála neveltetésemnek, ami elmaradt, nem játszom klisé szerinti női szerepet. Gyönyörködöm benned, s nem csupán titkon. Tudod-e, hogy átváltozófenomén vagy? Amikor először találkoztunk, aggastyánnak láttalak a huszon-rengeteg éveddel: szépnek egy percig se. Amikor mégis szépülni kezdtél a szememben, azt hittem, megúszom, ha csökönyösen kancsalnak látlak. Azóta ott tartunk, hogy bandzsalként is tetszenél, mi több: egyenesen megveszek a kínai szemedtől.”[v]

A valószínű többséget képviselő átlagosan jó ízlésű (átlagosan ízléstelen) pasik mellett minden bizonnyal ott virítanak a kifinomultak, az acélozott szemmértékűek, azok a férfiak, akik Gina Lollobrigida óta nem tágítanak attól az elképzeléstől, hogy a tökéletes női alak a 90-60-90 méretekkel jól jellemezhető. Na és a többiek, a különcök, a furcsák, a megrögzöttek, a különleges vágyaikhoz és elképzeléseikhez mindenáron ragaszkodók. Hoppá, már megint süllyedünk.

Az persze sosem állt igazán távol tőlünk, hogy egy híres, szép színésznő, vagy akár színész frizuráját, öltözködését, viselkedését igyekezzünk utánozni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kisugárzásából, divatosságából így ránk is átragad valamennyi.

Lehet, hogy az egész görcsölésnek a „Hogy nézek ki?” körül pont nincs is jelentősége?

Végül is még mindig a magabiztos, az életteli, lendületet és erőt sugárzó megjelenés az, ami a legnagyobb érdeklődést váltja ki a környezetből. Ez megmagyarázhatná talán azt az általános tapasztalatot is, hogy hosszú hónapok eredménytelen párkeresése után, bármilyen alakú működőképes testtel rendelkezzünk is, akkor kapunk egyszerre több „ajánlatot”, amikor már döntöttünk, beindultunk, esetleg szerelmesek vagyunk.

Talán szemernyit sem kellene foglalkoznunk a mozgás lendületétől esetleg rezgő hájacskákkal, vagy a címlaplányokkal egy napon sem említhető testi aránytalanságokkal és a fotóshop után kiáltó tökéletlenségekkel. Esetleg rádöbbenhetnénk, hogy a tetszés vagy nem tetszés, a másik reakciója a látványomra, sokkal kevésbé függ az én fizikai, külső jellemzőimtől, mint az ő érzéseitől, elvárásaitól és elképzeléseitől?

– „Lehetsz Te Miss Univer' s Béke Nobel-díjjal, van akinek akkor se kellesz."[vi]

Na itt tényleg megakadtunk. Pedig tovább kell lépnünk. 

Aztán persze jöttek mások is. Más szépségek, felhős, derűs percek, komor tájak, kis örömök, nagy szomorúságok, amelyek befeküdtek lelkem örökké ringó bölcsőjébe, és később, amikor eljött az idejük, kiszálltak tollam barázdáiba, hogy édességet, vidámságot, szomorúságot, élő álmokat és múló bánatot teremjenek." Fekete István 

Egy érett test, sőt egy öregségtől meggyötört emberi külső is lehet számunkra gyönyörű, különösen egyes részleteiben. Ezt ugyan sokkal ritkábban hangsúlyozzuk, főleg az előző életkorokhoz zengett ódáinkhoz képest, de egy idős ember látványa éppen úgy melegséggel, gyengédséggel, erős pozitív érzésekkel tölthet el bennünket, mint egy fiatalé.

Sokszor nincs is szemünk rá, hogy észleljük, ha meglátjuk is a változást, benne a romlásra figyelünk. Nehezebben is vesszük észre a szépségeket, talán mert az esztétikai szempontok helyett a személyes aggodalmaink szemüvegén át, egyértelmű féltéssel, szorongással tekintünk a számunkra fontos idősödő emberekre. 

"Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz" (Presser Gábor - Nagy utazás)

Az öregedés egyértelmű jeleivel együtt szépnek tarthatjuk az emberi testet, de itt már nincs szükségünk túl mély vizsgálódásra, anélkül is észrevehető, hogy amit valóban vonzónak érzünk nem igazán maga a fizikai test, hanem az ember belső, pozitív kisugárzása. A ráncosodó arcból ránk ragyogó, megértést, bölcsességet tükröző szempár, és a belőle áradó törődés, érdeklődés, ragaszkodás. A kedvesség és a szeretet. Az elfogadás, az életöröm szikrái.

„Those who love you are not fooled by mistakes you have made, or by dark images you hold about yourself. They remember your beauty when you feel ugly; your wholeness when you are broken; your innocence when you feel guilty; and your purpose when you are confused.~

Alan Cohen gondolata számomra így hangzik: Akik szeretnek téged, azokat nem bolondítják el az általad elkövetett hibák, sem a sötét árnyak, amiket magadban tartasz. Ők emlékeznek a szépségedre akkor is, amikor rondának érzed magad, emlékeznek a teljességedre, amikor éppen darabokra hullasz, az ártatlanságodra, amikor bűnösnek érzed magad, és emlékeznek a szándékaidra akkor is, amikor te össze vagy zavarodva.

Szabóné Erdős Gyöngyi

pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről! 

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i]Kahlil Gibran: A próféta, Édesvíz Kiadó, Budapest, 1996. 94-95. oldal

[ii]Popper Péter: Belső utak könyve, Magvető Kiadó, Budapest, 1981.

[iii] Stephen King: A holtsáv – The Dead Zone, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. – A könyv addig hétköznapi életet élő férfi főhőse súlyos autóbalesete után négy és fél év kómába merül, amiből egészen más emberként tér magához. Őt és egyszerű környezetét egyaránt megdöbbentik az emberek vagy tárgyak megérintésétől támadó látnoki megérzései. 250. oldal

[iv] Idézet a Minden végzet nehéz című filmből

[v]VavyanFable: Jégtánc, Fabyen Könyvkiadó, Kaposvár, 1998. 275. oldal

[vi] Részlet A csalétek mennyasszony (The Decoy Bride ) című filmből