2017. nov 18.

Mi tart vissza? Miért nem kezded el? Miért nem mered meglépni, mire vársz?

írta: Éva28
Mi tart vissza? Miért nem kezded el? Miért nem mered meglépni, mire vársz?

woman-2915271_960_720.jpg

Kellemetlen kérdések, nehéz őszinte választ adni, még ha csak magunknak szeretnénk megválaszolni őket, akkor is. De az is gyakran előfordul, hogy nem is tudjuk, mit szeretnénk elkezdeni, máshogy csinálni, csak azt érezzük, ez így, ahogy most van, nem jó.

Már megint az örökzöld téma, az önismeret

Mondhatnám, hogy én már biztos vagyok abban, mindenkiben ott van az a bizonyos faktor, ami kell a sikerhez. De túlzottan hatásvadásznak tűnne. Inkább azt látom, hogy sok esetben nem úgy van, hogy valaki okos és ügyes (és szép?), tehát jó eséllyel meg is tudja valósítani a terveit, eléri a céljait. Nem ilyen egyszerű a képlet. Lehet valaki elégedett egy egyszerű, semmi különös karriert nem tartalmazó élettel is, ha van egy pozitív alaptermészete, nem vágyik mindig többre, mint amije van. Ha komolyabb karrierre, tartalmasabb életre, nehezebben megvalósítható célokra vágyunk, akkor jó, ha az önismeretünk fejlett és az erre épülő önbecsülésünk, önértékelésünk is a helyén van. Sokszor az önbizalom egyáltalán nincs egyenes arányban azzal, hogy ki milyen kompetenciákkal, egyéni adottságokkal rendelkezik, hány diplomája, szakmája van. Ha mi nem hisszük el, hogy sokra vagyunk képesek, megvan a szükséges tudásunk, tehetségünk, ha nem értékeljük magunkat, akkor nehéz dolgunk lesz.

Annak, hogy büszkék legyünk arra, amit elértünk és ne legyünk kishitűek, meg tudjuk becsülni önmagunk reális lehetőségeit, több összetevője is van. Most nem mennék bele az okokba, hogy ki milyen családba, környezetbe született, kit hogyan neveltek a szülei és hogy a porosz oktatás, amelyben többségünk részesült, alapvetően a nem-tudásra épít és mennyire tanár-függő, hogy kinek van szerencséje egy-két olyan pedagógust kifogni az életben, aki megerősíti őt valamiben és akire jó szívvel gondol vissza, aki inkább hozzátett az önbecsüléséhez, mint épp ellenkezőleg. Ez mind izgalmas kérdés, de továbbmennék.

Sokat elmond valakiről, hogy ha kérjük, jellemezze önmagát, akkor ezt hogyan képes megtenni:

A két szélsőséges esetre egy-egy példa:

  • Katalin többdiplomás, negyvenes nő. Három gyereke tulajdonképpen felnőtt, miközben neki csak rövidebb munkaviszonyai voltak, többszöri próbálkozás után mindig inkább a családot (a családi nyugalmat) választotta a karrier helyett, majd inkább férje vállalkozását segítette és persze több mint 20 éven át nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást (és közben még begyűjtött egy-két diplomát). Most azon dolgozik, hogy elkezdje saját karrierjét, felépítse, megvalósítsa végre önmagát (már ez önmagában kicsit szomorúan hangzik, hiszen amit eddig csinált, az is sokak számára irigylésre méltó – valamiért ő mégsem így értékeli ezt. Vajon miért…?)

A kérdésre, hogy mondjon magáról minimum 5 pozitív jelzőt, de ha lehet, akkor ennél is többet, hosszas gondolkodás után így reagál: „Hú de nehéz ez! Nem tudom, mit mondhatnék… talán azt, hogy megbízható vagyok, gondoskodó, lelkiismeretes. Jól főzök. Többet nem tudok mondani, akárhogy gondolkodom. - Mondhatsz külső tulajdonságot is (kifejezetten csinos nőről van szó). – Azt inkább hagyjuk… valaha csinosnak mondott jó lesz?... ”

Amikor azt javasolom, kérdezze majd meg a családját, azt mondja, ezt a kérdést ő egyszerűen nem tudja otthon feltenni, annyira távol áll tőle.

Ezzel szemben Judit, aki szintén ’fel tud mutatni’ két gyereket, korban sem áll távol Katalintól, fodrászként dolgozik, boldogan, szinte felszabadultan sorolja azokat a tulajdonságait, amelyekre büszke:

„Mutatós vagyok még most is, vidám alaptermészetem van, optimista vagyok, jól bírom a terhelést, megbízható vagyok, két lábbal állok a földön, jó feleség és anya vagyok, hűséges barát, kitartó vagyok, van humorérzékem, nyitott vagyok és toleráns, szeretek beszélgetni az emberekkel, ami fontos ebben a szakmában, viszonylag jó a memóriám (ami szintén jó, ha van ennyi emberrel találkozva), szeretek és tudok lazítani is, szeretem a természetet, gondoskodó vagyok, találékony. Folytassam? Hirtelen ennyi jutott elsőre az eszembe…”

Mivel közben jobban megismertem őket, számomra kiderült, a Judit jó tulajdonságai szinte mind megvannak Katalinban is, de miért lehet az, hogy benne ezek nem tudatosodtak, miért nem értékeli ezeket magában? És pláne: miért nem tudja megkérdezni erről a családját???

Az ő esetükben minden bizonnyal Judit a munkája során és a családjában is sokkal több pozitív megerősítést, visszajelzést kapott, mint Katalin. Az, hogy ráadásul Katalin több diplomával a zsebében komoly tudást és sikereket tudhatna magának és benne ez fel sem merül, mint érték, szintén szomorú, elgondolkodtató. Miért nem mondja például, hogy: ’könnyen tanulok, sőt, szeretek tanulni, nyitott vagyok új dolgokra, kíváncsi a természetem, szeretem követni az új ismereteket, szeretek minél tájékozottabb lenni’ stb.? (szerencsére ma már mondja!!)

woman-2827304_960_720.jpg

Ahhoz, hogy sikeresen elkezdjünk valami új dolgot, meglépjünk egy nagyobb változást az életünkben, alapvető fontosságú:

- az önismeret: az, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel, erősségeinkkel,

- továbbá lehetőségeinkkel, illetve azzal az értékrendszerrel, amit hitelesen tudunk közvetíteni,

- tudjuk, melyik az a közeg, amelyben jól érezzük magunkat, melyik az a terület, téma, amihez kapcsolódóan örömmel tanulunk újakat, amibe szívesen fektetünk energiát, időt, pénzt (ha szükséges).

Keressük meg a saját flow-nkat!

Azt gondolnánk, ez nagyon egyszerű: egy kis önismereti agyalás, aztán megkérdezzük a közeli ismerősöket, mit látnak még ők rólunk, mit tartanak a legjobb tulajdonságainknak és ezek alapján kijön a matek. De ez még nem elég! Nagyon résen kell lennünk, valahogy ki kell ’nyomozni’, hogy amit szeretnénk, az valóban a mi saját tervünk, elképzelésünk, álmunk, vagy esetleg valaki mást szeretnénk utánozni? Vagy valaki esetleg ezt várja el tőlünk és szinte már magunk is elhisszük? Vagy netán az anyagi kilátások motiválnak inkább?

A dolog lényege ott van, hogy mi az, amit teljes szívvel, élvezettel tudunk, tudnánk csinálni, amiben megtaláljuk örömünket, a flow-t?

Figyeljétek meg, a legjobb tanárok szinte flow-ban tanítanak. Már ahogy belépnek az osztályterembe, látszik rajtuk, ez nem teher számukra, hanem sugárzik róluk az, hogy tanítani akarnak, bizalommal fordulnak a gyerekek felé.

Vagy egy pincér, aki szinte élvezi, ha megkérdezik, mit ajánl, aki élvezettel rendezgeti az asztalt, magyarázza el egyik-másik étel összetételét, elkészítési módját, aki igyekszik, hogy a legjobbat nyújtsa, akiről látszik, szereti a vendégeket.

Mennyire érződik egy előadón, hogy élvezettel csinálja, azonnal ráhangolódva a közönségére, többször is spontán elemeket használva, nem pedig begyakorolt, percről-percre megtervezett, professzionális elemekkel operálva, begyakorolva.

Szóval, ha tervezel valami új dolgot az életedben, legyen az új munka, szakma, munkahely, életmód, valamilyen komolyabb váltás, akkor ezeket jó, ha megfontolod, figyelembe veszed. Ha nem boldogulsz vele, segíthetnek a barátok, a család, a szakirodalom, egy (álom-) napló, egy pszichológus, coach, kinek mire van szüksége, lehetősége. Ha már elkezdünk vele foglalkozni magunkban, esetleg napi szinten lejegyezzük, aznap mit gondoltunk erről, milyen hozzá kapcsolódó ötlet merült fel bennünk, mi inspirált, készíthetünk magunknak egy saját elemzést, statisztikai kimutatást, előnyökkel, hátrányokkal, teendőkkel, ütemtervvel, stb. Dolgozzunk rajta, ha csak fejben is!

A legnagyobb probléma mindig az, ha nincsenek terveink! A legizgalmasabb pedig mindig a tervünk megvalósításához vezető út.

Az esetleges kudarcok pedig mindig sokat segítenek később, azokból tanulunk a legtöbbet. De nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, sőt! A kis célok is fontosak, nem kell versenyezni másokkal, az apró sikereknek is örülni kell! Mert ugye tudjuk, minden ember csupa tehetség, tudás és tapasztalat!

 

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu

 

Szólj hozzá

boldogság önismeret coaching coach co