2019. máj 03.

Az egyén befektetése – a közösség profitja

írta: SzabóElvira
Az egyén befektetése – a közösség profitja

Hogyan érjük el céljainkat? VIII.

Minden egyes nap, tudatosan vagy tudattalanul, döntést hozunk arról, hogy mibe fektetjük az időnket, energiánkat, produktív képességünket. Vannak, akik robotpilóta-üzemmódban végeznek olyasmiket, amikről azt gondolják, „ez a szokás”. S vannak, akik olyan törekvésekre fordítják az idejüket, amelyek iránt mélyről jövő hajtóerőt, bennük szunnyadó adottságot éreznek. Olyan célokra, tevékenységekre, amelyek nyomán elégedettségérzést élnek át, amelyek megvalósításakor úgy érzik, flow-ba kerülnek és növekednek, fejlődnek. Ők az önmegvalósítók.

Az önmegvalósítás nem egy hasraütésszerűen kreált fogalom, hanem valós, mélyről jövő hajtóerő, ami a számunkra fontos célok kitűzésére és megvalósítására sarkall. A látszat ellenére nem feltétlenül csak a személyre irányul – egészséges mennyiségben és minőségben az önmegvalósító törekvések tágabb körben és sokak javára érvényesülnek.

swing_low_sweet_chariot_554410.jpg

Ahogyan Maslow és Rogers gondolták

Önmegvalósítás alatt azt a késztetést értjük, hogy az egyén kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket, és a legmagasabb szinten igyekszik kiteljesíteni mindazt, amire az adottságai predesztinálják. Abraham Maslow sokáig úgy gondolta, az önmegvalósítás a legmagasabb szintű emberi motiváció, aminek a legtöbb ember csak az alacsonyabb rendű szükségletek (biológiai, biztonság, szeretet, önbecsülés) kielégítése után képes teret engedni.

Az emberben levő önmegvalósítási hajtóerő az egész világban jelen levő növekedési késztetésből eredeztethető, amelyet Carl Rogers önaktualizációnak nevezett – eszerint minden élőlény arra törekszik, hogy fejlődjön, egyre integráltabbá váljon.

entrepreneur-1340649_1920_1.jpg

Variációk egy témára

Sokan egyenlőségjelet vonnak az önmegvalósítás és a karrier közé, nagymértékben leszűkítve ezzel a lehetőségeket. Az önmegvalósítás, illetve az erre irányuló motiváció hozzásegít ahhoz, hogy megvalósítsuk személyes küldetésünket, aminek nem feltétlenül kell kapcsolatban állnia pénzkereseti lehetőséggel; amennyiben a munkánk egyben a hivatásunk is, nyugodtan soroljuk magunkat a sors által kivételezett szerencsések közé.

Önmegvalósíthatunk a hivatásban, de akár a családi életünkben is: ha a női nemhez tartozunk, elképzelhető, hogy anyaként és feleségként teljesedünk ki leginkább, amikor a családot tápláljuk, ugyanígy férfiként, családunk oltalmazójaként és a háttér megteremtőjeként. Kiemelkedő fontossággal bírhat valamilyen családon vagy munkán kívüli terület, például sport, testünk karbantartása, fejlesztése, valamilyen művészeti ág, zenélés, az alkotás öröme – nem feltétlenül kell hivatásossá válni az adott területen, hogy önmegvalósítsunk benne. Mozgathat az is, hogy alkotóelemeivé váljunk egy nagyobb szervezetnek, társadalmi csoportnak, és társainkkal együtt harcoljunk egy eszméért.

Több területet is választhatunk, amiben növekedni szeretnénk, a lehetőségeknek csak a rendelkezésre álló idő szab határt. Egészséges, a fejlődést támogató közegben mindenki szabadon dönthet arról, mik számára a prioritások, minek szenteli elsősorban az erőforrásait.

mother_boy_map.jpeg

Ha (egyelőre) összetörnek az álmok

Mindannyian ismerünk olyanokat, akiket fiatalkorukban lebeszéltek arról, hogy elinduljanak abban a hivatásban, amit szívük szerint választottak volna. Szerencsés esetben később az életút során ezek a figyelmen kívül hagyott elhívások búvópatak módjára előtörhetnek és megtalálhatják a kibontakozás útját. Talán valaki tanár szeretett volna lenni, ám a stabilabb egzisztenciát jelentő pénzügyi területet választotta, azonban később ezen a területen olyan pozícióba kerül, ahol másokat oktat, tanít. Ehhez hasonlóan az elhanyagolt kreatív tehetség, jó kézügyesség később kézműves hobbikban nyilvánulhat meg, sok-sok örömet okozva nemcsak a készítőnek, hanem azoknak is, akik használják, viselik a termékeit.

Ha valaki végképp lemondott élete álmáról, az könnyen úgy érezheti, nem a saját életét éli, elakadt és kelepcébe került, fuldoklik az életében. Az ilyesmi lefelé haladó spirálon indíthatja el a személyiséget, és az emberi kapcsolatokat is megterhelheti.

old-farm-house-2096642_1920.jpg

Kiteljesülni és beteljesülni

Maslow motivációs hierarchiája szerint az alsó szinten levő késztetésekkel szükségleteket elégítünk ki – ha valamelyik szükséglet nem kap elég „muníciót”, hiányállapot keletkezik, és arra sorakoznak fel az erőforrások, hogy ezt a hiányt pótolják. A hierarchia felső szintjén elhelyezkedő önmegvalósítási motívum ezzel szemben úgynevezett növekedés alapú motiváció: nem lyukakat tömögetünk vele, hanem a határtalan fejlődés, teljesebbé válás felé mutat. Az önmegvalósító személyiségben a szükségletek szinten tartása felől a növekedésre tevődik át a fókusz.

Maslow szerint az önmegvalósítók, vagyis akik annak szentelik az idejüket, energiájukat, amire adottságot és elhivatottságot éreznek, akik a számukra jelentőségteljes és jelentésteli célokba, tevékenységekbe fektetik a produktív képességeiket, teljesebb és érettebb személyiséget alakítanak ki. Vagyis:

  • képessé válnak egészként észlelni a dolgokat, meglátni a részletek közötti összefüggéseket;
  • örömet találnak az apróságokban;
  • el tudják fogadni a világ sokszínűségét és hogy ellentétek is létezhetnek egymás mellett;
  • spontának, kreatívak, nyitottak, játékosak, és humorral élik meg mindennapjaikat;
  • nem utolsósorban pedig azzal foglalkoznak, amivel igazán szeretnek.

life_enthusiastic_1.jpg

Egyén és egység

Maslow később az önmegvalósítás fölé helyezte az úgynevezett transzcendentális motivációt. Ez transzperszonális, azaz személyfölötti szemléletet tükröz, miszerint személyiségfejlődésünknek egy személyiséget meghaladó lépcsőfoka is van, amikor nem mindentől elhatárolt egyénnek, hanem egy nagyobb egység részének éljük meg magunkat. Ez a nagyobb egység lehet a természet, a társadalom, a számunkra fontos közösségek, a bioszféra, a kozmosz stb. Ez a felfogás ma már nem csak a vallások felségterülete – egyre több tudományos kutatás is felhívja a figyelmet arra, hogy nem különálló entitások vagyunk, hanem kölcsönös kapcsolatokban létezünk bio-pszicho-szociális szinten, és cselekedeteink, választásaink által kölcsönösen hatunk egymásra, embertársaink és a bolygó életére.

moon_tree-66465_1.jpg

Aki megtapasztalja saját teljességét, és azzá válik, amivé hivatott, az képes lesz megtapasztalni és elfogadni mások teljességét is.

Aki megtalálja önmagát, átélheti a paradoxont: ugyanakkor el is veszni egy nagyobb egységben, így gazdagítva azt.

Hiába szól személyes missziónkról az önmegvalósítás, ahova általa jutunk, és amit általa a környezetünkbe juttatunk, meghaladja a személyes szférát.

Szabó Elvira prózaíró, könyvkiadói szerkesztő, blogger

patchwork_cover_v5.jpgElső könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg e-könyvként (PDF + EPUB formátumban).

Rövid ismertető a könyvről:
A Patchwork c. könyv blogregény egy kapunyitási válságról, frenetikus albérleti házibulikról, szabadon áramló kapcsolatokról és európai nagyvárosokról, ahol minden maradványokból és maradványokra épül. Történet útkeresésről és hátraarcról, kudarcból kinövő lehetőségekről, no és arról a tapasztalatról, hogy az országhatárok átlépésével az ember a saját határait is meghaladja.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Kapcsolódó cikkek a célok eléréséről:

  1. A boldogság személyes törekvéseink mellékterméke
  2. 3 lépés, hogy kialakítsd az önazonosságodat
  3. 3 erény, ami hozzásegít céljaid eléréséhez
  4. Álmokból célok, célokból tervek – kis lépésekkel a nagy egész felé
  5. A kudarc a legnagyobb tanítómester
  6. Az irigységről – pozitív előjellel
  7. 4 erősség ahhoz, hogy sikerre vigyél egy szerelemprojektet

 

Szólj hozzá

boldogság önmegvalósítás célok elérése Szabó Elvira