2019. feb 14.

3 erény, ami hozzásegít céljaid eléréséhez

írta: SzabóElvira
3 erény, ami hozzásegít céljaid eléréséhez

Hogyan érjük el céljainkat? III.

A kutatások szerint azok, akik képesek jelentőségteljes célokat kitűzni maguk elé és azokért küzdeni, jobban meg tudják őrizni boldogságérzetüket az élet kisebb-nagyobb kihívásai közepette. Csakhogy a célállítás kockázattal jár, hiszen a sikeres megvalósítás és a dugába dőlés kudarcának lehetősége egyaránt benne rejlik – mondhatni mindent vagy semmit játszik, aki célt mer kitűzni maga elé. Ha kudarcot vallunk, nemcsak a támpont és a távlat, de az önértékelésünk is oda. Ha azonban megvalósítjuk, amit próbaként szabtunk magunknak, nemcsak jó érzés a tükörbe nézni, de kiegyenesedik a derekunk, és egyre többet bírnának izmaink is. Hogy ez utóbbi legyen a kimenetel, utánajárunk annak, milyen erények segíthetnek a sikeres célelérésben.

summit_stormer_summit_ellmauer_halt_1.jpg

"Amit magunkon belül elérünk, megváltoztatja a külvilágot" – írta Plutarkhosz.

S valóban, az erényeinket, azaz a személyes erősségeinket, pozitív tulajdonságainkat először magunkon belül kell fejlesztenünk, mire igazán termőre fordulnak, és lehetővé teszik számunkra a látványos teljesítményeket. Talán sok kisebb próbatétellel eddzük őket, mire egy nagyobb feladathoz érve igazán hasznukat vehetjük. A jelentőségteljes céljainkért való munkálkodás lehetőséget teremt arra, hogy fejlődjünk és jobb emberré váljunk, de általában akkor sikerül megvalósítanunk a nagy terveket, ha már birtokába jutottunk azoknak az erényeknek, amelyek előrevisznek ezen az úton. Egyszerre zajlik a haladás és a célba érés folyamata.

Nézzük, melyek azok az erények, amelyek hasznunkra válhatnak ebben a munkában!

1. Ne rohanj a falnak!

Az első erény a MEGFONTOLTSÁG, ami képessé tesz arra, hogy felismerjük, mi hátráltatja és mi segíti elő a jó megvalósítást. A megfontoltságot a racionális gondolkodás részének tekintik, ám sokszor a megérzéseink is elvezethetnek a megfelelő döntéshez.

Amikor jövőnkön elmélkedünk, körültekintően kell döntést hoznunk, milyen célt választunk a rendelkezésre álló opciók közül. Tekintetbe kell vennünk identitásunkat, és úgy választani, hogy törekvéseink illeszkedjenek személyiségünkhöz és jövőképünkhöz. A megfontoltság magában foglalja azt is, hogy átgondolt lépéseket tegyünk a siker érdekében. Fontos továbbá, hogy megelégedjünk az elérhető célokkal, ne ugrándozzunk irreális magasságokba. Végezetül meg kell találni a módját önérdekünk érvényesítésének anélkül, hogy mások vagy a közösség törekvéseit, tehát a kollektív érdekeket megsértenénk.

tree_roots_lake_2.jpg

2. Lassan járj, tovább érsz

A második erény a TÜRELEM, melynek lényege, hogy örömmel éljünk a jelenben akkor is, ha szívünk szerint már máshol lennénk; örömmel járjunk ott, ahol épp tartunk. A türelem a várakozás képessége. A türelem nem a törekvés hiánya, hanem fokozott nyitottság, ami beengedi a lehetőségeket – így jobban észre tudjuk venni, ha valami új dolog a hasznunkra lehet. A türelem segítségével örömünket leljük a jelenben, kevésbé vágyunk máshova, mint ahol vagyunk, nem siettetjük a dolgokat és térünk emiatt új utakra, hanem képesek leszünk a korábban kijelölt csapáson maradni, egészen addig, amíg meg nem érkezünk.

A pszichológusok a türelem négy aspektusát azonosították:

  • nyugalommal viselni a szenvedést;
  • tolerancia mások felé;
  • bírni a várakozást anélkül, hogy negatív érzelmek keletkeznének bennünk (irigység, féltékenység stb.);
  • és nem lankadni a cselekvésben.

girl_mountain_hiking_2.jpeg

3. Tartsd a fókuszt!

Míg a türelem a jelenbe, addig a harmadik erény, a KITARTÁS a jövőbe néz, maga előtt látva, maga elé vizionálva a majdani eredményt. A kitartás képessége magában foglalja, hogy megtartsuk vállalásainkat, állhatatosak legyünk, legyőzzük az akadályokat, áldozatot hozzunk, amikor kell, és ellenálljunk a kétkedésnek, ami azt súgja, miért nem adjuk már fel.

A siker érdekében fontos, hogy a kitartás a megfontoltan felállított célokra irányuljon, ezek nélkül ugyanis hasztalan és értelmetlen. Mind a türelem, mind a kitartás azt szolgálják, hogy képesek legyünk az általunk kijelölt úton maradni, egyik szemünkkel a jelent figyelve, másik szemünket szilárdan a jövőn tartva – akkor is, ha körülöttünk mindenki más körbe-körbe jár vagy ide-oda csapong.

entrepreneur-1340649_1920_1.jpg

Erényeink sajátossága, hogy csakis magunk fejleszthetjük ki – kölcsönkérni, ajándékba kapni nem lehet őket. Tanulni, folyamatosan emlékeztetni kell önmagunkat a helyes hozzáállásra. Mindenki maga felelős saját belső szilárdságáért, türelmet nem gyakorolhat helyettünk más, és csak mi vagyunk a hibásak, ha feladjuk – nem lehet kifogás, hogy másnak miért és miként nem sikerült. Mindenki a saját sorsának kovácsa, kovácsolni pedig saját magunkat, bensőnket kell elsősorban – és aki elvégzi a maga kovácsmunkáját, tett egy lépést a közösség előrejutásáért (is).

A cikkhez felhasznált irodalom:
Robert A. Emmons (2003): Personal goals, life meaning, and virtue. Wellsprings of a positive life. In Keyes, C. L. M. – Haidt, J. (szerk.) (2003): Flourishing. Positive psychology and the life well-lived. American Psychological Association, Washington, D. C., 105–128.

Szabó Elvira prózaíró, könyvkiadói szerkesztő, blogger

patchwork_cover_v5.jpgElső könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Kapcsolódó cikkek a célok kitűzéséről:

  1. A boldogság személyes törekvéseink mellékterméke
  2. 3 lépés, hogy kialakítsd az önazonosságodat

 

Szólj hozzá

karrier önmegvalósítás karrierépítés önfejlesztés célok elérése Szabó Elvira