2018. már 05.

Mi a jó a tavaszi fáradtságban?

írta: SzEGy
Mi a jó a tavaszi fáradtságban?

hazel-3163262_640.jpg

Még mielőtt a kedves olvasó arra kezdene gyanakodni, hogy most aztán tényleg túlzásba vittem a pozitívkodást, vagy megkérdőjelezné elmém épségét, gyorsan előre bocsátom, hogy ennek a manapság ránk nehezedő tünetegyüttesnek igazán nincsen sok jó tulajdonsága, egyetlen jó viszont mindenképpen van benne: a neve. Az nagyon - nagyon jó.

Sokkal, kaliberekkel szebb, mint mondjuk a téli vagy szezonális depresszió (itt), de talán most ne menjünk ilyen messzire. Összehasonlításnak bőven elég nekünk egy alaposan elhúzódó, szimplán szürke fásultság, némi meglassultság csipetnyi beletörődő, sodródó indítékszegénységgel, gyengébb általános terhelhetőséggel, aluszékonysággal, a megszokottnál nagyobb érzékenységgel, ingerlékenységgel, esékenyen hullámzó hangulatok között kicsit több morózus enerváltsággal, rosszabb feszültségtűréssel, és persze rögtön ebből is adódóan az átlagosnál gyengébb probléma kezeléssel, kevésbé színvonalas helyzet megoldásokkal.

Azt persze nem állíthatnánk, hogy a tavaszi fáradtság csupán a jó neve miatt sok mindenben különbözik is megjelenésében, az utóbb felsorolt tünetek ilyen - olyan egyéni arányban keveredő együttesétől.

Lehet például, hogy bármelyiktől szenvedve hazafelé menet éppen ugyanúgy V. Fable sorai jutnának eszembe a járda szélén fagyottan gubbasztó, délben mindig egy kicsit töppedő, szürke, koszosodó hófoltokról:

„A tél már nem volt olyan délceg, mint kezdetben. Olykor illatos, tavaszias szelek rohantak át a vacogó város fölött, könnyezőre simogatva a tetők szélein csimpaszkodó jégcsapokat. A bodzabokrokon alvó rügyek nyújtózni kezdtek, a madarak szerelmes füttyöket próbálgattak, a Nap toldogatta fennlétei idejét. Napfény áradt körös-körül, jeget ríkató, fákat ébresztő melegséggel, a tél szánalmas dühvel próbálta tartani magát.”

nature-3054528_640.jpg

Nem vitatom, hogy esetleg estefelé ettől, vagy attól szenvedve is pont úgy ülhetnék szokásosan a kanapé sarkába bevackolódva, azonnal lehurrogva minden újszülött és fürge gondolatot, hogy akármilyen, nem túl fontos dolog miatt megint fel kellene pattannom, vagy le kellene tennem a nagy bögrémben gőzölgő citromos – mézes - gyömbéres gyümölcsteát, ami melegével, illatával, színeivel együtt kifejezetten kedvemre van mostanság.

Számomra nagyon fontos különbség viszont, hogy a tavaszi fáradtság nevében benne van a közeledő tavasz ígérete. Ettől lesz nekem mindez egészen más, és sokkal könnyebbnek érzett a baj.

Elég, ha rágondolok a várható, mindjárt beköszöntő fényözönre, és akkor talán az sem olyan nagy gond, hogy a meleg még nem jutott el egészen idáig, és a tényleges évszakváltásnak a hőmérők higanyszálai még semmi jelét nem mutatják.

A reggelek viszont már most is egészen másak, mint akárcsak pár hete.

Az a minden egyes nappal növekvő világosság, az egy-egy tyúklépéssel hosszabbodó nappalok pedig egyre közelebb visznek minket az igazi (nemcsak a naptári) tavasz kirobbanásához (itt).

Változtak a madarak reggeli füttyei, már hirdetik az új élet, az új remény születését a hajnali csikorgó fagyok mellett is.

tree-3140352_640.jpg

Csak sajna nem akar még itt maradni, rendesen begyűrűzni a meleg.

A tavasztól kapott apró előlegként így talán megteszi az is, ha egy szélcsendes helyen arcunkat néhány percre lehunyt szemmel felkínálhatjuk a friss, de máris erős sugaraknak.

Ez szinte olyan, mint egy különleges imádság, egy gyors, csendes, mégis mélyen átélt magán hálaadás a világosság erejéért, a mámorító fényért. Egy néma köszönet nyilvánítás az eljövendő (reméljük nem túl távoli) pillanatokért, amikor a téli kabátot már kigomboltan sem kell magunkon tartani. A szellőkért, amik nemsokára megint szabadon simogathatják sikamlósan hűvös ujjaikkal az arcunkat, a bőrünket. 

Úgy döntöttem lemondok a kóbor tüneteim összeboronálásának kétes öröméről, és elfogadom magamnak inkább ezt a pofásan komplex, tavaszi fáradtság diagnózist, az összes többi hasonló tünetegyüttes közül válogatás helyett, csakis a neve miatt. Legfőképpen azért, mert ebben szinte azt az erőt is érzem, amivel kilábalhatok az egész rám telepedő, tél végi nyúlós, fásult és kába, erőtlen állapotból. Vigasztal, hogy rögtön ott van a nevében az ígéret: jobban leszek, ha kitavaszodik végre.

A kiszabadulás, a négy fal közötti téli bezártság után, a jó társaság ígéretével spékelve különösen kecsegtető. Ráadásul vonz a könnyen elérhető, szelíd gyógymódja: Kell még némi mozgás, csak egy kicsivel több, de nagy élvezettel és kint a szabadban végezve, megszórva vastagon, durván nagy adag fénnyel, ami magában is gátat szabhat szundikáló kedvemnek, és némi fizikai erőfeszítés árán pihentetőbbé is teheti a rendezett, megszokott keretek közé visszaálló alvást. Friss, zöld, falnivaló levelek az ásványi anyag és vitamin raktárhiány enyhítésére, egy előre átgondoltan szép, színes, kissé kalóriaszegényebb, zsírral spórolós étrendbe illesztve, kombinálva sok folyadékkal, ami tovább támogatja az új erőre kapást, a lendület visszaszerzését.

A többit pedig, ha még maradt volna a nehézségből, nyugodtan rábízhatom a téli idők nyomát hamarosan, biztosan kisöprő új tavaszra.

 

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus 

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

 

 

Szólj hozzá

depresszió egészség természet energia tavaszi fáradtság évszak váltás