2018. máj 25.

5 dolog, melyet a családi vállalkozásunknak köszönhetően tanultam meg

írta: kreatív pszichológia
5 dolog, melyet a családi vállalkozásunknak köszönhetően tanultam meg

boy-child-clouds-346796.jpgSzerintem nem én vagyok az egyetlen, akit a vállalkozó szülők egészen kisgyerek korától kezdve beneveltek a vállalkozásukba. Legyen szó akár egy ügyvédről, egy bútorasztalosról vagy egy építészmérnökről, köztudott, hogy a vállalkozók munkaideje nem napi 8 órából áll, hanem attól többől, és a munkarendjük, életvitelük is eltér az átlagostól. Emellett teljesen természetes dolog, hogy a gyerekeik ott sertepertélnek a szüleik körül, legalábbis az én családomban ez általános jelenség volt, hiszen az életem jelentős részét a szüleim irodájában töltöttem. Ennek köszönhetően rengeteg dolog ragadt rám, amelyek egy részét az élet más területein is lehet hasznosítani, a legfontosabbakat összeszedtem öt pontban.

Lássuk, melyek is ezek:

  1. Élhetsz az ország bármely pontján, ha az általad nyújtott szolgáltatás kiváló, a szaktudásod kimagasló, akkor is fel fognak keresni az ügyfeleid, megrendelőid, ha nem a fővárosban végzed a tevékenységedet. Az infrastruktúrának, valamint az internet fejlődésének köszönhetően manapság országon belül nem léteznek nagy távolságok. Ha te vagy az, aki egyedi pénztárcákat tervezel, vagy különleges kekszet gyártasz, nem számít, hogy melyik településen élsz, ugyanis ha a szakmádban kiemelkedő vagy, úgyis fel fognak keresni, hiszen megéri miattad akár több száz kilométert is megtenni.
  2. A papírod, végzettséged megszerzésével még nem biztos, hogy el is sajátítottad, tudod a szakmádat a gyakorlatban. Az évek múlásával folyamatosan fejlődsz, új dolgokat tanulsz. Ha pedig vállalkozó vagy, akkor különösen fontos, hogy egy életen keresztül fejleszd, képezd magad. Látogass el workshopokra, konferenciákra, törekedj arra, hogy a legjobbaktól tanulhass!
  3. Fontos, hogy több lábon állj! Az életben bármi történhet, nem elég, ha csupán egy dologhoz értünk. Akár kapcsolódhat is a végzettségedhez. Ha agrármérnök vagy, végezz el egy felsőfokú értékbecslő OKJ-képzést, ezáltal jogosult leszel termőföld értékbecslések készítésére is. Akár oktathatod is a tevékenységedet, másoknak is megtaníthatod az alapokat, például bábkészítőként szervezhetsz óvodás gyermekek számára foglalkozást.
  4. Mindig legyen félretett pénzed. Az élet kiszámíthatatlan és vállalkozóként nem rendelkezik az ember fix jövedelemmel, sokszor az egyik hónap húzza a másikat. Nem szabad megtakarítás nélkül maradni.
  5. A bizalom, és a tisztesség. Ha egy számodra érdekes információnak a birtokában vagy, nem biztos, hogy célszerű továbbadni más emberek számára. Fontos, hogy az ügyfeleid megbíznak benned, és nem kelt benned jó benyomást, ha fodrászként elújságolod a városban, hogy az egyik vendéged tetves.

Személy szerint én nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy kezdetektől beneveltek a vállalkozás dolgaiba, őszinték voltak velem, és rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodhattam az évek során, melyeket az élet bármely területén hasznosítani tudok.

 Nagy Judit

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

Szólj hozzá

életmód