Hogy kérdezhetek ilyet? Könnyen, így.

Miért? Nem azt csinálod?

Úgy véled jogosan és büntetlenül lehetsz bárkire, bármiért, akárhányszor dühös?

Meglehetősen nagy tévedés.

Egyébként jól vagy? Mikor mérettél legutóbb vérnyomást? Összevissza kalimpál a szíved? Hogy van az emésztésed? Egészséges a bőröd? Megint rád tört a migrén? A látásod, a hallásod vacakol? Nem tudsz pihenni és rosszul alszol? - Bocs, de nem csak úgy érdeklődtem. A folyamatos dühösködésed és a pszichoszomatikus problémák között akár szoros összefüggés is lehet.

Azt hiszed, hogy kiélheted a haragod akárkin, akármin, csak nehogy véletlenül benned belül összegyűljön és aztán ott fekélyesedjen el? Divatos félreértéssel kevert tévedés.

Lassan járványos méreteket öltenek az indulatkezelési problémák.

Más emberekre is komoly hatással bíró hivatást gyakorló, felelős pozíciót betöltő, meglett emberek nyilvános megmozdulásaiban, akár egy hétköznapinak tűnő helyzet közepén láthatsz teljes leomlást, hirtelen toporzékoló, követelőző három éves szintre való visszazuhanást az indulatkezelésben.

Hozzáképzeled, mi lenne, ha otthonuk zárt ajtaja mögött, esetleg észrevétlenül figyelnéd őket?

Gondolod, hogy a körülötted élő többiekkel való nem megfelelő bánásmódodat  mindig kimentheted a túl sok munkád miatti túlfeszüléssel?

Ha akad egy szabad perced, felidézheted esetleg, amit már elsajátítottál erről.

Remélhetőleg most belül valami ilyesmire akadtál: a negatívumok, a hibák, gondok, veszélyek, akadályok keresése mondhatni automatikusan belénk épített, mivel evolúciós haszna (volt) van, segít eligazodni a kétértelmű jelek, fennmaradni a veszélyek és bizonytalanságok között.

Manapság, ránk nézve, az általunk épített mesterséges környezeten túl (amiben a gyermekeink csak sok év elteltével tanulnak meg eligazodni) mi lehetne nagyobb hiba és veszélyforrás, mint a felénk közeledő, utunkba álló másik, az „idegen”.

Talán odáig is eljutottál a leckéid felidézésében, hogy a pozitívumok kiemelése, a másik másságának értékelése, tisztelete, a mindenki felé érdeklődéssel, nyitottan, megértéssel fordulás, az együttműködési és alkalmazkodási hajlandóság az, amit tanulni kell, és ez az, ami jó esetben a te családodnál is benne volt az „emberré nevelési alaptantervben”.

Ha most hirtelen nem jutna eszedbe, hogy tanultátok-e és utánanéznél, keresd ennél a résznél:

Az élőlények, minden élő és köztük az emberi faj tisztelete.

A természet, a föld, az élet forrásának és erőforrásainak becsben tartása, amivel a saját túlélésünket és utódaink örökségét védhetjük meg.

Közvetlenül a mellett lehetett, hogy békében (és optimális helyzetben) harmóniában élni a többi fajjal, amelyek fejlődése más irányba vezetett.

Elismerni minden élőlény fontosságát, pótolhatatlanságát a nagy egész részeként (különösen vigyázva a veszélyeztetett, kihalástól fenyegetett fajokra).

Nem a saját hasznossági elképzeléseink alapján ítélni és pusztítani.

Sőt, ha lehetne, nem is ítélni.

Gyűlöletből, sárdobálásból, mocskolódásból és nyilvános egymásra acsarkodásból nem szorulunk behozatalra. A vadember szinthez nem kell tanfolyam, megy az zsigerből.

Kicsit csalóka persze ez a vademberezés, hiszen a "primitív" törzseknél fel sem merülne, hogy olyan vadászt engedjenek az akár napokig cserkelt, követett vad közelébe, aki nem teljesen ura az indulatainak, nem tudja mikor jött el a megfelelő pillanat. Hiszen ezzel veszélyeztetné a sikeres zsákmányszerzést, a közösség érdekét.

Mifelénk ezt ugye nem veszik ilyen szigorúan.

Nem hiszed? Válassz egy tetszőleges televíziós csatornát, nézd folyamatosan pár órán át, annyi biztosan meggyőz. Azt mondod, mit tehetsz te arról, hogy ez a szennyes lé itt hömpölyög reggeltől-estig körülöttünk?

Feltűnt? Naná, hogy észrevetted, hiszen akkora hullámokat vet, mint az óceánpartra lecsapó szökőár.

Tudod, persze, hogy ebben ring a te hajód és a családod hajója.

Csak éppen azt gondolod, nem is menekülhetsz meg attól, hogy ne jutna be belőle a hajód belsejébe, különösen az elméd (máskülönben, nyilván magától) békés szentélyébe. Pedig a te hajód is jól úszik a felszínen, és ha léket nem kap, semmi nem kellene, hogy elérjen téged ott belül. Te viszont, nem is érzed ebben a veszélyt, mintha direkt gyönyörködnél a sötét, zavaros, áradó vízben.

Elsősorban a saját gondolkodásunk miatt veszítünk csatát.

Ha azt gondolod, hogy valami állandó, akkor neked az.

Ha azt hiszed elérted a saját határaid, akkor tényleg.

Ha azt gondolod, sosem kaphatod meg, úgy nem is.

A gondolkodásodat kell megváltoztatnod.

Látnod kell, hogy minden, ami visszatart, minden akadály, minden határ csak időleges.[i]

Akkor tényleg nem neked kell arrafelé fordítani, akár erővel, újra meg újra a figyelmed, ahol a megnyugtató, reálisabb, élhető világot láthatnád a tajtékzó, egymást marcangoló népek tömeghisztériája helyett?

Nem neked kell lecsendesedni, megbékélni és megtanítani a gyermekedet is arra, hogy értékelni tudja azt, ami éppen van, azt, ami most neki jutott?

Nem neked kell megszüntetned az egyesülve már szökőárrá dagadt, folyamatos, elégedetlen morajlás nálatok is csörgedező forrását: Több kell! Még! Nem elég! Hol a többi kincs? Hol a „drágaság”? Az enyém! Csak az enyém! Az, nekem is jár! Elvette tőlem, neki jutott! Azonnal adja vissza!

Nem neked kéne kordában tartani a gyilkos indulatokat? Akár betömni a füled, ha félsz, hogy hajlanál az uszításra, ha letaposnád a többit, ha ellökdösnéd mind, aki elébed került, ha ott tülekednél, ott taposnád te is a gyengébbeket a sárba a húsosfazék körül [ii]

Mintha állítólag civilizált világunknak elvette volna az eszét ez a globális hétköznapi aranyláz.

Pedig, tudod nálunk (kis hazánkban) most viszonylagos béke van.

Ezt élik meg, és ezt tükrözik vissza a háborúk, pusztítások, természeti és emberi katasztrófák, csapások elől ide menekülők.

A mi viszonylagos békénk, viszonylagos létbiztonsággal és viszonylagosan élhető körülményekkel, relatív jóléttel párosul. Azt mondod, hogy ez kizárt?

Nézd meg alaposan az ajtófélfát, sehol nem volt kiírva, hogy ez a létező világok leges legjobbika.[iii] Ilyesmit állítani se merészelnék.

Mielőtt visszavágni és berzenkedni támadna kedved, nyugodtan keresd elő azokat a képeket a fejedből, amiket igyekeztél a rajtuk átsütő, a tiednél (enyémnél, mienknél) összehasonlíthatatlanul valóságosabb kínok miatt jó mélyre temetni: az éhező, szomjazó, szenvedő, rettegő, embertelen állapotok közt sínylődő emberekről, ázsiaiakról, amerikaiakról, afrikaiakról, és/vagy bármelyik világváros nyomorúságban tengődő nincstelenjeiről.

Azért megvan a kép? Persze, hogy meg. Te is tudtad, hogy nincs annyi föld, amit rálapátolva, akár körbe döngölve, ne kerülhetne újra meg újra a felszínre a lelkedben.

,,Ne szégyenkezzetek gyűlölködéstek miatt. Mert százezer embert ítéltek halálra. A halálraítéltek börtöneikben bolyongtak, táblával a mellükön, amely úgy különböztette meg őket egymástól, mint a billog a barmokat. Én pedig jöttem, elfoglaltam a börtönöket, és magam elé rendeltem ezt a rengeteg embert. És úgy láttam, semmiben sem különböznek a többiektől. Mindent meghallgattam, megértettem és megnéztem. Láttam, hogy ugyanúgy osztják meg egymás között kenyerüket, mint a többiek, és ugyanúgy sürgölődnek beteg gyermekeik körül, mint bárki más. Ugyanúgy ringatják el őket, virrasztanak felettük. Láttam, hogy ugyanúgy szenvednek az egyedüllét nyomorúságától, mint bármely más ember. És ők is úgy sírnak, ha e vastag falak között valamelyiknek a felesége szívében hajlandóságot kezd érezni egy másik rab iránt…És láttam őket, amint szorosan egymáshoz húzódtak a hidegben. És eközben hasonlítottak a föld minden juhaihoz.”[iv] 

Ugye megtaláltad közben az új keretedet, amivel körbeveheted, átértelmezheted kicsit a saját világod, az életedet?

Nem, még most sem lett több a malacperselyedben.

Nem, ettől a gondolattól sem lett olcsóbb itthon a kenyér.

Mégsem hinném, hogy haszontalan volna, ha esetleg véletlenül, vádaskodás és bezzeg másokra mutogatás helyett egyetlen, tiszta pillanatra mégis csak átélhetnéd a hálát mindazért, amid igenis van.

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

[i] „The first place we lose the battle is in our thinking. If you think it’s permanent then it’s permanent. If you think you’ve reached your limits then you have. If you think you’ll never get well then you won’t. You have to change your thinking. You need to see everything that’s holding you back, every obstacle, every limitation as only temporary." Joel Osteen

[ii] A voltaire-i életmű meghatározó jelentőségű alkotása, a Candide vagy az optimizmus hőse, az egyszerű és hiszékeny ifjú, akit filozófus nevelője, Pangloss a nagy Leibniz nyomán arra tanít, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika. Voltaire végigvezeti a regényben az egész földgolyón, a társaival együtt háborúból háborúba, katasztrófából végveszélybe, végigszenvedtetve vele mindazt a rosszat, ami igencsak ellentmond mestere tanításainak. Candide ki is ábrándul ez utóbbiakból, de nem esik kétségbe. Voltaire (1694-1778) a filozófiával szemben az élet elsődlegességét hirdetve ráébreszti hősét, hogy földünk nem mennyország ugyan, de nem is pokol.

[iii] Ady Endre: Harc a Nagyúrral - https://www.youtube.com/watch?v=eFIeuzMzkOw

[iv] Antoine de Saint-Exupéry: Citadella XLII, https://www.szepi.hu/irodalom/citadella/cit_04.html