A történet akkor kezdődött, amikor állapotos lettem, pontosabban pár hónappal később, amikor ez már láthatóvá is vált. Hirtelen, varázsütésre megváltozott körülöttem minden és mindenki. Ennek első megnyilvánulása az volt, hogy eltűnt a nevem.  Amit úgy harminc évig hordtam, úgy tűnik kiment a divatból, bár én szerettem, de onnantól már csak az „anya”, jobb helyeken „anyuka” megszólítás járt ki. Először nehezen esett le, hogy rám gondolnak. Tudniillik lehet, hogy megváltozott körülöttem mindenki, de én ugyanaz maradtam, ugyanazzal a névvel és helyrajzi számmal!

Hogy vagyunk, hogy vagyunk?

A következő változás az volt, hogy az én egyes szám első személyem is köddé vált. Már nem hozzám beszéltek az emberek, hanem hozzánk - ámbátor a gyermek akkor még nem igazán tudott válaszolni – ráadásul a kérdések is döntően ránk vonatkoztak, ránk többes számban! Ezt még csak úgy értettem, azt már kevésbé, hogy miért azonosítják a gyermekkel kapcsolatos érzéseimet az aktuális fizikai állapotommal és miért néznek értetlenül, amikor épp „terhesen érzem magam”, ami ilyenkor azért elég természetes, mint ahogy mellékesen az is, hogy nagyon örülök a születendőmnek. De hát az ember már csak ilyen, nem tud éjt nappallá téve örülni, legfeljebb eljátssza, ha elvárják tőle. Mint ahogy egy nő agyműködés sem áll le hirtelen, amikor világra hozza a kisbabáját, még ha – sokak szerint – ilyen esetben ez azért elvárható lenne. A pelenkák és popsikenőcsök világ valóban roppant érdekes és bőséggel szolgáltat témát a beszélgetéshez, a kérdés csak az, hogy valóban erről szeretnék-e beszélgetni, amikor egy kisbabával töltött nap után felnőtt emberek társaságához jutok! Az identitásvesztés azonban akkor teljesedik ki, amikor felnőtt, egymást szerető emberek felejtik el párjuk nevét és elkezdik egymást anyának és apának szólítani akkor is, ha kettesben vannak! Hogy miért baj ez? No lássuk csak!

Íme az identitásvesztés 3 legveszélyesebb következménye:

• Ha már a párkapcsolatnál fejeztem be, ott is folytatom. Ha egy férfi anyának szólítja a feleségét (és viszont), akkor az könnyen vezethet az intimitás elsorvadásához, mert a libidót azért jó esetben a partner férfi, avagy női énje mozgatja meg, nem az apai, vagy anyai jellemzői. Probléma azért is, mert egy nő a szülést követően kevesebb társas helyzetben vesz részt, így önmagáról, nőiességéről döntően a párjától kaphat visszajelzést. Ha ezek a visszajelzések leszűkülnek az anyai jellemzőkre, akkor a női jelleg egyre jobban a háttérbe szorul. Ehhez jön még egy adag fáradtság, „na meg úgy sem látja senki”, és akkor már nyakig vagyunk a 22-es csapdájában.  Amikor egy nő egyre kevésbé érzi nőnek magát, akkor hajlamos lesz ezt a területet még jobban elhanyagolni. Ezzel el is veszíti a női léttel járó örömöket és a kör bezárult, nem marad más, mint az anyaság – meg egy egyre több feszültséget hordozó párkapcsolat.

• A második komoly probléma a babát érinti. Amikor az anyai lét kizárólagossá válik, akkor bekövetkezi a „rászívódás” a gyermekre. Egy gyermek fejlődése arról szól(na), hogy egyre önállóbb kis lény válik belőle, saját vágyakkal és szándékokkal, kompetenciákkal és tudásokkal. Ha a szülő nem enged teret ezeknek a próbálkozásoknak – mert fél saját szülői feladatának elvesztésétől -, azzal a leválás természetes folyamatát gátolja meg. Ennek a folyamatnak az előjelei már korán megjelennek. Mire is gondolok: ha egy baba szépen „eljátszik”, nézegeti a kezét, vagy a játékait, akkor ne avatkozzunk bele, ne akarjunk játszani vele, hagyjuk meg neki a felfedezés örömét. Ha megunja, akkor úgy is jelezni fog majd azon a bizonyos nehezen elviselhető frekvencián!

• A harmadik súlyos következmény a kifáradás! Az anyaság nem sprintelés, hanem maraton futás, hosszú táv. Aki az elején minden erejét beleadja, sőt erején felül teljesít, az bizony el fog fáradni. A fáradtság egy kisbaba mellett egy szintig természetes, de ez az állapot inkább a kiégéshez hasonlít. Amikor az édesanya áldozatnak kezdi érezni magát, a környezetét pedig – beleértve a babát is – hálátlannak, akkor lassan minden helyzet és feladat frusztrációt jelent, amit már csak erőfeszítéssel tud megoldani, de az öröm elvész. És már megint az a fránya 22-es, egy babának természetesen szüksége van fizikai szükségleteinek kielégítésére, de még fontosabb az érzelmi környezet, amit megtapasztal. Ebben a szoros, szimbiotikus kapcsolatban az anya érzelmi állapota mindennél erősebben hat a babára, aki egy feszült, rosszkedvű anyától maga is nyűgössé válik! Egy nyűgös, síros, rossz evő baba ilyenkor tovább rombolja az anya önértékelését, és a helyzet kiváló táptalaja a szorongásnak, a bűntudatnak és az indulatok megjelenésének is.

Szakítsd meg az ördögi kört! Eljött a szemléletváltás ideje.

Aki felismeri, hogy baj van, az jó úton jár. Aki túl tud lépni azon, hogy ő áldozata egy helyzetnek, amin nincs lehetősége változtatni, akkor már félúton van! A helyzet adott, de az, ahogyan ezt a helyzetet megéljük és kezeljük az bizony már a saját felelősségünk. Eljött a szemléletváltás ideje, a külső – vélt, vagy valós – elvárásokat engedjük el és figyeljünk befelé, figyeljünk a saját belső, emberi, női és anyai énünkre, ami sokkal hitelesebb üzeneteket küld, csak meg kell hallanunk magunkat. Emlékszel még rá, hogy hívnak?

 Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus

További írásaim anyaságról, gyermeknevelésről ITT olvashatóak. Ha szeretnéd megőrizni önmagad édesanyaként is, próbáld ki a pszichológiai immunrendszer erősítő tréninget!