2019. máj 09.

Figyelj oda, milyen történeteket mesélsz!

írta: SzabóElvira
Figyelj oda, milyen történeteket mesélsz!

Amikor egy barátunknak vagy családtagunknak elmeséljük, hogyan vészeltünk át egy komolyabb betegséget, hogyan birkóztunk meg egy nehéz vizsgával vagy az álláskereséssel, vagy épp mennyire letaglózott minket egy szakítás, akkor elbeszéléseket mondunk az életünkről. Habár ritkán tudatosítjuk magunkban, olyanok vagyunk, mint a hétköznapi irodalmárok. Ám nem mindegy, hogy életelbeszéléseinknek milyen a kicsengése, hogy lefelé vagy felfelé kanyarodnak.

water-3112350_640_1.jpg

Született történetmesélők vagyunk

Abból, hogy beszélt nyelvet használunk és társas lények vagyunk, természetesen következik, hogy megosztjuk egymással életünk történéseit. Például szívesen átadjuk, hogyan éltük meg a diplomázás nehéz időszakát, és hogyan vágtuk ki magunkat az államvizsgán a legnehezebb kérdésnél; talán nehezen tudjuk szavakba önteni, mégis elmeséljük, milyen volt, amikor gyermekünk született; s társaságban örömmel idézzük fel századszor is valamelyik kiemelkedő utazásunkat. Ha megkérdezik tőlünk, milyen volt a gyerekkorunk, talán lassan, nehezen tudjuk összerakni a választ, de felmerülnek bennünk emlékképek, epizódok a korai éveinkből, amelyek végül történetté állnak össze.

what-am-i-looking-for_2.jpg

Amikor történetbe szervezzük életünk jelentős eseményeit, akkor nemcsak a másiknak adjuk át, hanem a magunk számára is tisztázzuk, mi történt velünk. Ez lehetőséget teremt arra, hogy értelmezzük és feldolgozzuk az eseményeket. Életünk egy-egy fontos eseményéről formált történeteket narratívumoknak nevezzük. A narratívumok tükrözik a személyiségünket, az értékrendünket, a minket foglalkoztató fontos kérdéseket, problémákat. A narratívumok – az irodalomból ismert prózákhoz hasonlóan – időben és térben zajlanak, illetve feltárhatók bennük oksági kapcsolatok. Egy jól szervezett narratívum:

who-am-i_fingerprint.jpg

  • időben előrefelé halad (ha történik is visszautalás a múltra, az elbeszélő nem ugrál az időben, különösen nem mossa össze a jelent a múlttal);
  • jól körülhatárolt térben zajlik (nincsenek váratlan, átkötés nélküli ugrálások különböző helyszínek között – pl. nincsen benne olyasmi, hogy az elbeszélő a gyerekkori balatoni nyaralásokról mesél, majd a történetet le sem zárva átugrik egy kemény iskolai fegyelmezési helyzet ismertetésére);
  • szerepelnek benne mások, akik jól azonosíthatók a kívülálló számára (a személyek/szereplők között nincsen összemosódás – nem történik olyan, hogy az elbeszélő a párjával való viszonyáról beszél, majd minden átkötés nélkül az apjával való kapcsolatára ugrik át);
  • jól kivehetők benne az oksági kapcsolatok, azaz hogy egy-egy eseménynek mik voltak az előzményei, eredői.

Az olyan életelbeszélést, amely időben és térben egységes, azonosíthatók benne a szereplők, illetve rendezett oksági kapcsolatokkal rendelkezik, koherens narratívumnak nevezzük. Az egészséges személyiség jellemzője, hogy képes koherens elbeszéléseket alkotni élete fontos eseményeiről, fejezeteiről.

Egy jó sztoriban van bonyodalom

Habár sokan vágyunk arra, hogy harmóniában és boldogságban éljük az életünket, a bonyodalmak, nehézségek az életút természetes részei. Ha nem történnének velünk olyan dolgok, amik felkavarják életünk állóvizét, nem is nagyon lenne miről mesélni. Képzeljetek el, kedves Olvasók, egy olyan életelbeszélést, ami ebből áll: „Minden reggel felkelek, egy tál müzlit reggelizem, majd bemegyek a munkahelyemre. Délután hazamegyek, kutyát sétáltatok/tévét nézek. Este sajtos-tejfölös spagettit vacsorázom. Megnézek egy kvíz-show-t, majd fürdés és alvás. Ez megy 20 éve.”

Azt hiszem, egyikünk se szeretne olyan életet élni, amelynek elbeszélése ennyire színtelen. Habár a nyugati kultúra – a minél nagyobb biztonságra törekedve – akár lehetővé is teheti, hogy ilyen életutak jöjjenek létre, nem véletlen, hogy a legtöbben aktívan teszünk azért, hogy megfűszerezzük, megbolondítsuk a napjainkat. Ha az életünk nem változik meg magától, új projektekbe, új hobbikba, új szakmákba vágunk bele.

Megesik, hogy előállnak igazán embert próbáló helyzetek, bár mi nem kértük őket. Néha nehéz úgy fogadni a problémákat, hogy „ez most egy kihívás, amit meg kell oldanom”. Könnyű belecsúszni a panaszkodásba, a siránkozásba. Az élet nem komplikációmentes. Ahogy anno irodalomórán megtanultuk, az ütős történetek kiindulópontja mindig egy bonyodalom. Ezt ne felejtsük.

bomarzo_monster_1.jpg

Egy jó sztori nem letaglóz, hanem felemel

Az, hogy milyen szemszögből közelítünk életelbeszéléseink fordulataihoz, sokat elárul életünk minőségéről. Abban, hogy mennyire vagyunk boldogok, nem az számít, hogy folyamatosan jól érezzük-e magunkat, hanem az, hogy a nehézségekből és kihívást jelentő helyzetekből „lent vagy fent” jövünk-e ki. Bármilyen meglepő, egy súlyos élethelyzet is lehetőséget ad a fejlődésre és a lelki növekedésre, bár ezt talán nem látjuk, amikor a kellős közepén vagyunk (ami érthető). Egy súlyos betegségnek lehet olyan pozitív hozadéka, hogy szorosabbá válnak az emberi kapcsolataink, mély összetartozást élünk meg másokkal és megtapasztaljuk, hogy számíthatunk a körülöttünk lévőkre. Egy fájdalmas szakítás talán megnyitja annak lehetőségét, hogy több időt találjunk magunkra és elkezdjünk fejlődni olyan tevékenységekben (ez lehet például alkotás, önkéntes munka vagy spirituális útkeresés), amelyeket évek óta halogattunk. Egy szerettünk elvesztése – a gyászidőszak letelte után – utat nyithat ahhoz, hogy felismerjük annak jelentőségét, hogy mi még élünk, és kezdjünk valamit az élet adományával. A halál tükrében az élet apró, pillanatnyi szépségei erősebb kontúrt kaphatnak.

dawn-3358468_1920.jpg

Vannak emberek, akiknek életelbeszélései lefelé tartó folyamatot írnak le, amelyben csak egyre rosszabbá válik minden. Az újabb és újabb nehézségek nem a tanulás és a bölcsebbé válás kiindulópontjai, hanem egyre lejjebb és lejjebb taszítanak. Ezekre az emberekre jellemző, hogy sokat panaszkodnak, és kellemetlen a társaságukban lenni. Ők nem önmagában azért boldogtalanok, mert tragédiák történtek az életükben, hanem amiatt, ahogyan a tragikus események történetekké váltak bennük. A derűre való képesség forrása az az életszemlélet, amely a megpróbáltatásokból – akár katartikus felismeréseken át – megtalálja az utat a megújulás felé.

 

A hivatásom részét képezi, hogy történeteket alkotok. Ezek a történetek nem szólnak mindig vidám dolgokról (bár nem is nevezhetjük őket „érfelvágósnak”). Nem mentesek a kihívásoktól és az érzelmileg igénybe vevő helyzetektől. De tisztában vagyok azzal, hogy egy örökké tartó érzelmi mélyrepülésben benne lenni – elviselhetetlen. A saját életemből azt is tudom, hogy igaz a klisé, miszerint a legsötétebb óra után süt fel a nap. Így hát ha történetet mesélek, odafigyelek arra, hogy a mélyrepülésekből – ha a szereplő megdolgozta azt, amit meg kell – történjen kilendülés. Ahogy tapasztaltam, az élet is felkínálja számunkra ezt a forgatókönyvet. Csak észre kell vennünk és élnünk kell vele.

Szabó Elvira prózaíró, könyvszerkesztő, blogger

patchwork_cover_v5.jpgElső könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg e-könyvként (PDF + EPUB formátumban).

A Patchwork c. könyv – amely egy szépírói kísérlet, egy fiktív blogregény – egy húszas éveiben járó lány életét követi nyomon a gazdasági válság idején egy éven keresztül, Budapesten és Barcelonában, illetve egy-egy rövid epizódnál Varsóban és Berlinben. A főszereplő leckéket kap túlélési stratégiákból és abból, hogy sokszor a kiúttalanságból ágaznak el azok az ösvények, amiken érdemes elindulni.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

 

A cikkhez felhasznált irodalom:
Daniel J. Siegel: „A kötődés és a történetmesélő agy”. In Daniel J. Siegel: Mindsight – Elmetudatosság. Ursus Libris, Budapest, 2018, 225–253.

Szólj hozzá

boldogság kreativitás önfejlesztés Szabó Elvira