2019. máj 31.

Fénylik, de nem arany – a nárcisztikus személyiség

írta: SzabóElvira
Fénylik, de nem arany – a nárcisztikus személyiség

Ha nárcisztikus személyiségre gondolunk, talán egy nagyhangú, hőzöngő ember jut eszünkbe, aki nem bírja elviselni, ha nem vele foglalkoznak… vagy épp egy sima mosolyú politikus, akiről lerí, hogy minden gesztusa hamis. A nárcisztikus személyiség azonban összetettebb ennél a sztereotipikus képnél, ráadásul nem mindenki nárcisztikus, aki elsőre annak tűnik.

Elöljáróban: vannak fokozatok

Mielőtt közelebbről megnéznénk, mi is a nárcizmus pszichológiája, fontos tisztázni valamit: a „nárcisztikus” szót gyakran alkalmazzák enyhébb esetekre is, vagyis amikor valakinek vannak ugyan nárcisztikus vonásai, de azért képes fenntartani relatíve működő emberi kapcsolatokat. Ám létezik súlyos nárcisztikus személyiségzavar, amelynek diagnózisát csak szakember állíthatja fel – ez esetben az illetőnek nagyon súlyos problémái vannak önmagával és jó eséllyel katasztrofális állapotban vannak az emberi kapcsolatai. A nárcizmust úgy is elképzelhetjük, mint egy kontinuumot, amelyen vannak fokozatok, és ha az alább leírtakban valamelyest ráismerünk egy ismerősünkre, hozzátartozónkra vagy akár magunkra, az még nem – feltétlenül – jelenti azt, hogy súlyos személyiségzavarban szenved(ünk), bár annyit nyilvánvalóan jelent, hogy van tere a fejlődésnek.

man-sunglasses-portrait-2.jpg

I. A nárcizmus pszichológiája

Bánki György pszichiáter szerint akkor mondhatjuk valakire, hogy nárcisztikus, ha a belső működése nagyjából leírható az alábbi három alapállapottal. Ezeket az állapotokat sémamódoknak is nevezik, és olyan, mintha a személyiségnek külön üzemmódjai, egymástól elszigetelt részei lennének. A nárcisztikus ember a mindennapjai során három ilyen üzemmódot váltogat.

 

1. Grandiozitás

A nárcisztikus arra törekszik, hogy a grandiózus üzemmódban maradjon, és élete lehetőleg minden pillanatában kivételesnek és nagyszerűnek élje meg magát. Neki kell a legjobbnak, a legsikeresebbnek, a legszebbnek stb. lennie, a legtöbb figyelmet és elismerést kapnia, különben összedől a világ. Fényezi magát, ahogy csak tudja.

Ehhez kapcsolódik, hogy a nárcisztikus személyiségek sajátossága, hogy mindenfélére feljogosítva érzik magukat: magától értetődőnek veszik, hogy különelbánás és tiszteletkörök járnak nekik, és ha ezek valamiért elmaradnak, azt nagyon zokon veszik. Az eszükbe sem jut, hogy ők is megtisztelhetnének másokat.

business-man-banana-37547_1.jpeg

2. Magányos gyermek

Amikor azt írom, „különben összedől a világ”, tényleg komolyan gondolom. Amikor a nárcisztikus kibillen a grandiózus módból, sajnos többnyire a „magányos gyermek” módba esik át. Ezt mindenáron meg akarja akadályozni (leginkább a grandiozitással), és önmaga előtt lehetőleg elhallgatja, a külvilág elől pedig elrejti a létezését. A nárcisztikusban legbelül ott rejlik egy magányos, sérült, becsapott kisgyerek, aki nem kapott olyan szeretetet, amire égető szüksége lett volna. És aki – immár felnőttként – azért is olyan elviselhetetlen sokszor a kapcsolataiban, mert az előbbiekből kifolyólag úgy hiszi, nem is létezik szeretet.

Amikor a nárcisztikus nem tudja magát a világ legnagyszerűbb emberének megélni, akkor sajnos gyakran egyenest egy utolsó kis pondrónak éli meg magát. Csökkentértékűség és szégyen keríti hatalmába. Ezt az állapotot alighanem joggal nevezhetnénk a földi pokolnak is.

baby-child-children-160775.jpg

3. Eltávolodott önmegnyugtató

Amikor sem a grandiózus üzemmód nincs bekapcsolva (például nincsen jelen közönség, akinek előadhatná magát), sem a magányos gyerek (például mert nem sérült az önbecsülése, ami ezt előhívná), akkor a nárcisztikus egy harmadik állapotba lép át, ami azt szolgálja, hogy valamilyen tartalmatlan tevékenységgel lekösse a figyelmét. Facebookozás, videójátékozás vagy bármilyen üres pótcselekvés megteszi.

 

A nagyhangú, figyelemhajhász nárcisztikusokat könnyű észrevenni. Ám az is lehet nárcizmus, ami a legkevésbé sem látszik annak. Bánki György szerint erre példa lehet a tökélyre fejlesztett szerénység, amikor valaki például mindig a legkisebb csirkecombot veszi el a tálból, mert annyira fantasztikusan alázatos másokkal. Akkor is lehet gyanakodni, ha az illető – felnőtt – nagyon rosszul reagál arra, ha nem az van, amit ő akar: megsértődik és érzelmi zsaroláshoz folyamodik, mintha mindennek őróla kéne szólnia. Vagy ha meglepő erősséggel reagál olyan helyzetekben, amikor nem értenek egyet vele, és a legkisebb ilyen ügyben is mintha a felsőbbrendűsége csorbulna. A lényeg az összkép: az, ahogyan az illető mint személyiség működik, illetve hogy megjelennek-e bizonyos trendek az emberi kapcsolataiban (lásd lentebb).

Olyan is előfordulhat, hogy azt gondoljuk valakiről, nárcisztikus, de valójában mégsem erről van szó. Például az illető azért foglalkozik folyton magával, mert egyszerűen énközpontú, és nagyon gyenge az empátiás képessége, tényleg nem esett le neki, hogy nem körülötte forog a világ. Vagy valaki azért akar mindig első lenni, mert nagyon versengő alkat, és ezen túlmenően nincs ennek mélyebb oka. Esetleg egyszerűen sértődékeny, és régi rossz élmények miatt könnyen zokon veszi, ha nem értenek vele egyet valamiben, vagy ha arra utalnak, hogy nincs igaza, de ez nem felsőbbrendűségi igényből ered. Ha ezekre az emberekre egyébként nem jellemző a fentebb vázolt hármas működésmód, akkor ők nem tekinthetők nárcisztikusnak.

mi-esposa-1-1528891_3.jpg

II. Kapcsolatban egy nárcisztikussal

A nárcisztikussal való kapcsolatnak sajátos dinamikája van (és ebből is tudhatjuk, hogy ilyen személyiséggel van dolgunk). A nárcisztikus az emberi kapcsolataival ugyanazt teszi, mint saját magával: azt, aki támogatja a grandiózus énjét, szintén felnagyítja, kivételes emberként kezeli, vagyis grandiózussá teszi… egy ideig, amikor is porszem kerül a gépezetbe, nem teljesülnek az elvárásai, és rendkívüli módon leértékeli az illetőt (devalválja). A nárcisztikus személy kapcsolataiban a grandiozitás és a devalválás, a magasságok és a mélységek váltogatják egymást. A felnagyítás után mindig bekövetkezik a leértékelés, de vissza lehet kerülni a magasba, igaz, csak egy időre. Éppen ez benne a csapda, a mézesmadzag: rendkívül magával ragadó és tömjénező élmény, amikor valaki ilyen fantasztikus embernek lát és kezel minket! Egy nárcisztikus mellett, ha rövid időre is, de lubickolhatunk a csodálatosság érzésében. Aztán sajnos annál nagyobb megrázkódtatás lesz, amikor egyik pillanatról a másikra, váratlanul, valószínűleg valamilyen apróság miatt, amit nem is vettünk észre, az utolsó pondró szerepében találjuk magunkat.

A nárcisztikus nemcsak egy személlyel viheti ezt a dinamikát, hanem társas környezetének tagjait is feloszthatja nagyszerűkre és silányakra aszerint, hogy ki mennyire támogatja az ő nagyszerűségét.

Tehát akkor érdemes gyanakodni, hogy valakinek vannak nárcisztikus vonásai, ha az illető mellett időnként pici pondrónak érezzük magunkat (és mások társaságában ezt nem érezzük, tehát egészséges az önbecsülésünk!). Ha a pondróságunkra célozgatás egybeesett azzal, hogy valamilyen módon megsérthettük az illető önérzetét, akkor jó eséllyel levonhatjuk a következtetést.

couple_bench_argument.jpeg

III. Mihez kezdjünk vele?

Bánki György felhívja a figyelmet arra, hogy még véletlenül se gondolja senki, hogy egy nárcisztikus majd a vele való kiegyensúlyozott kapcsolattól fog megváltozni. Terápiában is csak nagy üggyel-bajjal érhető el némi külső-belső változás a nárcisztikusnál… A saját érdekünkben tehát ne dédelgessünk ilyen elképzeléseket.

Bánki utal arra, hogy ha a nárcisztikus nem kapja meg valakitől a grandiozitásélményéhez szükséges muníciót (figyelmet, elismerést, pozitív megerősítést, dicséretet stb.), vagyis ha valaki nem vesz részt a kivételezettségi játszmájában, akkor egy idő után nem foglalkozik az illetővel. Ha a párunk vagy egy közeli családtagunk nárcisztikus, ez aligha kivitelezhető (ez esetben inkább forduljunk szakemberhez vagy próbáljuk szakemberhez küldeni a nárcisztikust), de ha „csak” egy kollégáról, távolabbi rokonról vagy egy nagyobb baráti társaság – számunkra nem központi – tagjáról van szó, akkor kezelhetjük úgy a helyzetet, hogy szabályozzuk a kapcsolatban a távolságot, takaréklángra vesszük a közös társas helyzeteket és hagyjuk, hogy az illető egyszerűen „ejtsen minket”. Kvázi kihátrálhatunk a világából. Ez szomorú is lehet, mert elképzelhető, hogy a nárcisztikus amúgy sziporkázó egyéniség és tehetséges ember – azt kell mérlegelnünk, megéri-e számunkra a lénye azt a nehézséget, hogy nyilvánvalóan és összességében inkább kellemetlen vele kapcsolatban lenni (az időnkénti pozitív epizódokat leszámítva).

Szabó Elvira prózaíró, könyvszerkesztő, pszichológus

patchwork_cover_v5.jpgElső könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

 

Felhasznált irodalom:

Szólj hozzá

életmód Szabó Elvira