2019. dec 13.

Így adj építő visszajelzést, hogy átmenjen az üzenet

írta: SzabóElvira
Így adj építő visszajelzést, hogy átmenjen az üzenet

Időnként olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor szeretnénk építő visszajelzést adni, de nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Vagy úgy érezzük, a lehető legtapintatosabbak voltunk, ám a másik ember mégis megbántódott a szavainktól. Az alábbiakban arról lesz szó, milyen forgatókönyvet érdemes követni és milyen szemléletmódot érdemes felvenni, ha építő visszajelzést szeretnénk adni valakinek.

woman_man_timeout_2_2.jpeg

Azért fontos, hogy a megfelelő szemléletmóddal és beállítódással beszéljünk, mert sokszor nem is az vezet negatív következményre, amit mondunk, hanem az, ahogyan mondjuk. Ha ugyanis legbelül az a szándékunk, hogy „megjavítsuk” a másikat, az át fog ütni a szavainkon is. A visszajelzés adása az arányok megtalálásáról szól, arról, hogy egyszerre legyünk képesek kommunikálni az igényeinket és megtisztelni a másikat.

1. Vegyünk fel elfogadó és támogató hozzáállást!

Aki akár egyetlen kommunikációs tréningen is részt vett életében, biztosan hallott róla, hogy hogy ügyelni kell a pozitív visszajelzés és a negatív visszajelzés arányára, és bármilyen kritikát 3 megerősítés vagy dicséret közé kell csomagolni (van, aki 5-öt mond 3 helyett). Ha azonban lerí rólunk, hogy csak azért követjük ezt a formulát, mert „így kell”, és valójában ki vagyunk akadva attól a bizonyos hibától, akkor biztosan nem az építő jó szándékunk fog megmaradni a másikban.

Még véletlenül se mondjunk olyasmiket, hogy: „Na, ez így nem mehet tovább…”, „Változtatnod kell a viselkedéseden…”, „Ha továbbra is ezt teszed, annak következménye lesz…” stb. Helyette érdeklődjünk a másik fél mozgatórugói iránt, hogy miért cselekedett úgy, ahogyan, illetve mit értett az alatt, amit mondott. Ha ily módon egy kicsit jobban megértjük az ő szempontjait, akkor nagyobb eséllyel tudunk felvenni elfogadó hozzáállást.

2. A viselkedésről beszéljünk, ne jellemvonásokról!

Soha ne nyilatkozzunk lesújtóan a másik tulajdonságairól (se szemtől szemben, se a másik ember háta mögött)! Még véletlenül se mondjunk olyasmit, hogy trehány, megbízhatatlan, arrogáns stb., mert azt joggal éli meg a személye elleni támadásnak, amire természetes reakció, ha visszatámad vagy fedezékbe vonulva visszahúzódik (és ha ez megtörténik, akkor mindenféle kerekedhet a helyzetből, csak nem konstruktív megbeszélés). Kerüljük az olyan általánosító jellegű időhatározókat is, mint a „mindig”, „soha”, „a végtelenségig” stb. Természetesen nem az a megoldás, hogy ha valami kellemetlen történik egy emberi kapcsolatban, azt a szőnyeg alá söpörjük, de érdemes elsajátítani, hogy adjunk negatív visszajelzést.

Ha egy kellemetlen incidens többször előfordult (például a másik sorozatosan késik a találkozóinkról), válasszunk egy konkrét helyzetet (amikor jó sokat vártunk rá), és jelezzük vissza a másik számára, hogy mik voltak ennek a helyzetnek a következményei (pl. a hidegben toporogtunk). Ha ez azzal párosul, hogy meg tudjuk beszélni, a másik fél miért azt tette, amit, ha azt a hozzáállást sugalljuk felé, hogy szeretnénk megérteni, ami történt, és nemcsak egyoldalúan vádoljuk őt, akkor őszinte beszélgetés kerekedhet abból, hogyan kerülhető el legközelebb ez a helyzet. (Még a késésnek is ezer oka lehet a túlterhelt időbeosztástól kezdve akár a rögeszmés szokásokig, amiket elindulás előtt kényszeresen ismételni kell – lehet, hogy a végén mi magunk is meglepődünk!)

young_people_meeting2_4.jpeg

3. Figyeljünk az időzítésre!

A tökéletes időzítést nem könnyű megtalálni. Igyekezzük nem a másikra önteni a dühünket, még akkor se, ha úgy érezzük, megérdemli. Várjunk, amíg eloszlik a fejünkről a vörös köd: járjunk egyet a szabad levegőn vagy meditáljunk. Ha már megnyugodtunk, akkor hozzuk fel a problémát.

De ne is várjunk vele túl sokat, mert könnyen lehet, hogy időközben „elévül” – a másik már nem is emlékszik rá, mi történt egy-két hónappal ezelőtt, és lehet, nem is érti, miért vagyunk emiatt ilyen hosszú ideje kiakadva.

4. Fogalmazzunk lényegre törően és egyértelműen!

Nem kell hosszas szónoklatot tartani – ha egy helyzet két mondatban körülírható, akkor foglaljuk össze két mondatban. Fogalmazzuk meg magunknak előtte – minél tömörebben –, hogy mi is a problémánk.

Ne eresszük túl bő lére a mondandónkat! Nem kell negyedórán keresztül „lovagolni” a dolgon, mert a másik fél csak egyre kellemetlenebbül érzi majd magát, egyre inkább úgy fest majd számára a helyzet, hogy nyomást gyakorolunk rá és bocsánatkérést várunk, amitől csak ellenérzések ébrednek benne. Az építő megoldáskeresésnek pedig ilyenkor lőttek.

Kerüljük a „de” szó használatát! Azt a benyomást kelti, hogy taktikázunk, illetve a kritikát és az elfogadás hiányát jelzi a másik ember felé.

5. Fogalmazzunk meg kérést!

Attól, hogy visszajelzünk egy problémát, még nem biztos, hogy a másik tudja, mit szeretnénk elérni. Elvégre nem gondolatolvasó! Mondjuk el neki bátran mi magunk – ez azt is jelenti, hogy előre át kell gondolnunk, mit szeretnénk a másiktól. (Például ha az illető legközelebb késik a találkozónkról, megkérhetjük, hogy a megbeszélt időpont előtt 20 perccel szóljon nekünk, és akkor az így nyert időben elintézhetünk egy bevásárlást.)

Úgy fair, hogy felajánljuk annak lehetőségét is, hogy a konkrét helyzettel kapcsolatban ő is megfogalmazhasson felénk kérést. (Ha például korábban szidalmazó modorban a szemére vetettük a késéseit, akkor joggal kérheti tőlünk, hogy hasonló helyzetben fogalmazzunk finomabban és ügyeljünk a hanghordozásunkra.)

Az, hogy kölcsönösen kérünk és várunk egymástól valamit, magában foglalja azt, hogy mindkét fél tesz a kapcsolatért. S pontosan ez egy kapcsolat folytatásának, fenntartásának, megőrzésének alapja.

6. Találjuk ki közösen a megoldást!

A kölcsönösség azt jelenti, hogy nem arról van szó, hogy ez a másik ügye, és az ő dolga megjavulni. A közös emberi helyzeteink és a kapcsolatunk a kettőnk ügye, és mi is aktívan formáljuk azt, ahogyan kettőnk dolgai festenek (akár azzal, ahogyan reagálunk, amikor feszültség keletkezik bennünk valami folytán, amit a másik tett vagy mondott). A másikra mutogatás a helyzet romlását és akár a kapcsolat szétesését is okozhatja.

Ha azzal a szándékkal ülünk le beszélni a másikkal, hogy megértsük az okok és okozatok közötti összefüggést, majd vissza tudjuk jelezni, hogy ez számunkra mit okozott (és miért nem oké), illetve ha meg tudjuk vizsgálni, hogy mi is hozzájárultunk-e valamivel a negatív kimenetelhez, akkor a közösen kidolgozott megoldáshoz is kiköveztük az utat. Mondhatni, ez az ügyben a logikus utolsó lépés.

Szabó Elvira prózaíró, könyvszerkesztő, pszichológus

patchwork_cover_v5.jpgElső könyve Patchwork címmel 2019-ben jelent meg.

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló történeteit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Szólj hozzá

életmód Szabó Elvira