2020. jan 28.

Elefánt a hálószobában

írta: kreatív pszichológia
Elefánt a hálószobában

1.pngIgen, tudom, ez már egy igen alaposan, minden oldalról és sokak által “lerágott csont”, a negatív reklám is reklám stb.; mégsem állhatom meg, hogy szó nélkül menjek el mellette. Itt, a Lelkizónán ugyanis szerzőtársaimmal sokszor érintettük már – különféle megközelítésekben – az anyává válás témáját. Kicsinyke hazánk közismert fitneszgurujának nemrég tett, igen nagy visszhangot keltett kijelentései azonban tálcán kínálják magukat, hogy – vérmérséklete szerint – ki-ki ízletes cafatokra szedje, egy legyintéssel elintézze, netán egy jót derüljön rajta (időközben bocsánatot kért a stílusa miatt, a kijelentései tartalma – vagyis “az elvek” – miatt azonban nem). Józanul megközelítve azt a kijelentést, hogy apa elhagyja majd anyát, ha a szülés után felszedett plusz kilóknak köszönhetően “döngő léptekkel” érkezik a hálószobába, nyilvánvalóan nem érdemel túl sok visszhangot. Aki ugyanis csak egy kicsit is józanul gondolkodik a házasság, gyermekvállalás, család témakörét illetően, netán még saját tapasztalatai is vannak e téren (legyen akár nő, akár férfi), valószínűleg egyértelműen leegyszerűsítőnek és általánosítónak – ezért talán sértőnek is – tartja ezt a megközelítést.

 A szülés után felszedett, ill. visszamaradt plusz kilók kérdése (nem is beszélve ennek egy válásban betöltött esetleges szerepéről) ennél kétségtelenül sokkal összetettebb dolog, és mint ilyen, érdemesnek tartom egy kicsit jobban körbejárni, rávilágítva a téma azon oldalaira is, ami a fenti kijelentéssel egyetértők számára – pl. saját, közvetlen tapasztalat hiányában – mindeddig talán rejtve maradtak.

 Az első ilyen dolog, hogy a szülést követően nagyon sok anyuka (és apuka) érdemi segítség nélkül próbál a család (és saját) életében egy új, működőképes egyensúlyt megteremteni, ez pedig az esetek nagy többségében nem megy egyik napról a másikra. A család bővülése, egy új életért viselt felelősség és a róla való 24 órás gondoskodás olyan módon változtatja meg a párkapcsolatot, illetve az azt alkotó személyek életét (ill. ezek dinamikáját), amit előre elképzelni, eltervezni (ezért pedig arra teljes mértékben felkészülni) nem kis kihívást jelent a szülők számára. A reklámok idealizált világában mgejelenő, ébrenléte alatt mosolygós, majd békésen szunyókáló csecsemő helyett nem ritkán egy hasfájós (majd fogfájós) kis “akarnok” kerül a családba (ami egyébként teljesen természetes, hiszen az egészséges kisbabák egyértelműen és hangosan, késleltetés nélkül jelzik szükségleteiket),  és nemcsak a nappalok, hanem az éjjelek is hektikussá válnak, amikor is – az alakformálás és egészséges életmód, továbbá a hálószoba titkos rejtelmeiben való elmerülés helyett – sokak számára az egyben átaludt 2-3 óra válik az elsőszámú prioritássá.

 Aki a saját bőrén is megtapasztalta már, az tudja, milyen nagy különbség van egy rövidebbb vagy egy huzamosabb ideig (hónapokig vagy akár évekig) tartó kialvatlan állapot között. És aki ezt megtapasztalta, pontosan tudja azt is, hogy a tartós kialvatlanság nemcsak a testnek, hanem a pszichének is egy igen megterhelő állapotot jelent. A szervezet ilyenkor egyrészt “kompenzál” azzal, hogy megpróbálja “takarék lángra” állítani magát, ugyanakkor az alvás miatt kieső energiákat  az agy gyorsan felszívódó szénhidráttal (is) próbálja valahogyan “pótolni” – ami pedig aztán igen könnyen  rendszertelen és egészségtelen táplálkozásban ölthet testet. A kisgyerekes anyukák általában a – korábban sokuk életében rendszeres – mozgást sem pusztán lustaságból hanyagolják el; amikor ugyanis csak kóvályognak a fáradtságtól, nem az lesz az elsődleges célkitűzés számukra, hogy lemenjenek kicsit felpörgetni magukat az edzőterembe, hanem hogy “túléljék” a nap hátralévő részét úgy, hogy közben megfelelő módon ellátják a kicsit és a háztartást is.

Talán nem szükséges statisztikákat hoznom azzal kapcsolatban, hogy a legtöbb újdonsült anya mellett kis hazánkban nem áll ugrásra készenlétben sem bébiszitter, sem takarítónő, sok esetben pedig még a nagymama is dolgozik (vagy esetleg már ő is ápolásra szorul, netán már nem is él), és sajnos anyagilag sem engedheti meg a család az ilyen jellegű segítséget. Egy korábbi írásomban már idéztem ezzel kapcsolatban a nemrég elhunyt Vekerdy Tamás gondolatait (az Érzelmi biztonság c. könyvéből), aki szerint az, “hogy az izolált anya egyedül küzd a háztartással, és mellette még az egy, két, három gyerekkel, az kibírhatatlan az esetek jelentős részében. Erre még mindig nem eléggé jöttünk rá”. Abban, hogy ő ezt pszichológusként ilyen szabatosan és nyíltan megfogalmazta, szakmai tapasztalatai és őszinte személyisége mellett minden bizonnyal szerepet játszottak saját – többgyermekes családapaként “első kézből” szerzett – tapasztalatai is.

 Az, hogy kinek milyen lesz (illetve marad) szülés után a teste, nyilván igen sok tényező függvénye, és bármekkora szerepe is van az egészséges életmódnak, a testmozgásnak, a megfelelő táplálkozásnak és az ezekkel kapcsolatos tudatosságnak (valamint a kétségtelenül fontos akaraterőnek), minden bizonnyal testalkat, illetve “genetika” kérdése is. Az ismerőseim között van  olyan anyuka, aki már nem az első babáját várja (nem is a másodikat), de szülés után néhány hónappal rendre éppolyan vékony, mint az első gyermeke születése előtt, noha nem diétázik, és edzésként is “csak” a gyerekeket emelgeti. (Halkan merem csak megjegyezni, hogy apukára viszont kétségtelenül ráférne a rendszeres testmozgás; teljes állás és több gyerek mellett viszont valószínűleg nem sok lehetősége van rá, ha a munkahelye mellett a családja életében is aktívan jelen kíván lenni: feltehetően ő is alvás- és énidő-hiánnyal küzd.) Valószínűleg nem elhanyagolható a hormonok változásának szerepe sem: nem egy olyan anyukát ismerek, aki a szülés után nehezen tudta visszanyerni korábbi súlyát (ha egyáltalán), majd évekkel később kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködés áll a háttérben. Mire azonban megszületett a diagnózis és megkezdődött a kezelés, már romokban hevert az önképe. Végül fontosnak tartom megemlíteni azt is: nem kevesen vannak azok sem, akik a szülés után megváltozott életvitel, a “bezártság” és monotónia által generált (sokszor még mindig tabuként kezelt) pszichés nyomást próbálják valamilyen módon enyhíteni, amikor is az étel egy könnyen elérhető és bármikor “segítségül hívható” örömforrás szerepét tölti be.

Az ítélkezés, általánosítás ebben az esetben sem kívánatos, és nem is vezet túl messzire – legfeljebb az egyébként is csökkent önbecsülésű anyukákat teszi még inkább elkeseredettebbé. Mindamellett – ha már a válások témája felmerült – érdemes megjegyezni, hogy a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon napjainkban jóval több nő kezdeményez válást, mint férfi. Ebben pedig valószínűleg (szintén) nem a férfiak súlya játssza a fő szerepet…

És hogy mi a megoldás? Nyilván nincs univerzális pirula a szülés előtti formánk megőrzésére. Az viszont, ha nehezen küzdünk meg a kilókkal, kritika helyett inkább segítségért kiált. Ha pedig valaki valóban szereti a párját, akkor fontos számára annak egészsége, testi-lelki jólléte – így pedig esélye van rá, hogy (kritizálás helyett) meghallja ezt a segélykiáltást, és segítse, támogassa őt a  megoldás felé vezető úton.

Szólj hozzá

érzelem gyereknevelés életmód