2020. feb 10.

Azt a hibát nem követem el!

írta: SzEGy
Azt a hibát nem követem el!

skating-3263383_640.jpgKéső esti elaltató olvasmányomban (vagy, ahogy szeretek rá gondolni, a napi gyűrődéseket, feszültségeket kisimogató, megnyugtató, elandalító mesémben, úgy is, mint „belső mosoly”[i] gyártó segédeszközömben), találtam szembe magam a címbeli felrázó gondolattal.

Amikor a fiatal és elbűvölő férfi főhős egyszer csak közölte: Persze, hogy ő csodálatos apa lesz, mert azt a hibát (amit az ő apja) egészen biztos, hogy nem követi el!

A főhősnő, aki szintén fiatalka, de jól képzett és gyakorlatias, erre a mellbevágóan magabiztos hozzáfűzésre, a reagálásából ítélve, épp olyan értetlen arcot vághatott, mint én.

Az addig szimpatikus főhős állítása, és maga a helyzet is több sebből vérzett, ez pedig sokkal inkább felpiszkálta a kíváncsiságomat és elgondolkodtatott, ahelyett, hogy csendesen, szépen elaltatott volna.

Hogyan is gondolja ezt?

Mintha csak egy, vagy csak egy fajta hibát lehetne elkövetni a gyermek felnevelése során, holott…motion-3199442_640.jpgTudom, és aki kicsit is belegondol, szintén tudja, hogy a hibalehetőségek száma az emberi kapcsolatokban végtelen.

A mély, és közeli, és hosszan tartó, és mintaként szolgáló emberi kapcsolatokban pedig még ennél is több lehetne, ha a végtelen megszámlálható lenne, és lehetne valami még annál is több…

Esetleg arra alapozta a főhősöm az állítását, hogy az ő apjának csak egy nagy hibája volt, s ha az nem lett volna…

Amennyire látom, a gyermeknevelésnél jóval egyszerűbb, könnyebben körülhatárolható, mérhető, másolható, tanulható tevékenységeink végzése közben is ezernyit hibázunk, a tennivalóink folyamatos szaporodásától nem egészen függetlenül.

Nyilván nem minden piszlicsáré tévedésünk, idétlenkedésünk, gyakorlatlanság miatti mellényúlásunk, jó szándékú barmolásunk hagy maradandó nyomot a gyerekekben.

Szerencsére.
hockey-2744912_640.jpgPláne hálásak lehetünk, mert nem minden hibánk olyan nagy, hogy a lábnyomunkba lépést fontolgató, felnövekvő, serdülő gyermekünk számára is emlékezetes és feltűnő lenne.

Bár még a szétszórt, felszínes és figyelmetlen serdülő gyermekeink is köztudottan kegyetlenül elmélyültek, precízek és aprólékosak tudnak lenni a szülői hibák felemlegetésével, felidézgetésével és apróra cincálásával…

Szóval, az olvasmánybeli daliás férfiember a történetben, elég monomániás módon, egyetlen valódi vággyal töri át magát az egész cselekményen, nagyjából csak azzal van elfoglalva, hogy herceg lévén, belőle majd jó király legyen, jó uralkodója kicsiny, de nem jelentéktelen országának.

Szerinte, ehhez a magasztos célhoz „csupán” annyit kell tennie, hogy nemzete-országa ügyét saját elfoglaltságai között minden és mindenki más elé helyezze.

Semmiképpen ne engedjen teret olyan közemberi léhaságoknak, mint a magánélet, az egyéni szabadság, vagy például a szerelemből nősülés, családalapítás.

Nem semmi elszántság, acélos eltökéltség, ugye?
ice-skating-583949_640.jpgA hercegem logikája szerint, ha ő túlságosan megszeretné, a diplomáciai érdekek mentén számára kijelölt, kialkudott, legelőnyösebb pozíciójú feleségét, az bizony eltéríthetné őt attól, hogy teljes odaadással végezze valódi hívatását, aminek gyakorlására a születésétől felkészítették. A személyes érzelmei, vágyai, gondolatai és félelmei majd még elterelnék a figyelmét az uralkodástól és ez bizony megengedhetetlen lenne.

Hiszen ez volt az a nagy hiba, amit az apja, a jelenlegi király elkövetett. Annyira szerette a feleségét, hogy annak súlyos betegsége elkeseredett akciókra sarkallta, az asszony halála pedig mély gyászba taszította. Az ellenségei, akik nyilván már alig várták, hogy kihasználhassák ezt a gyengeséget, természetesen rátörtek, hogy megszerezzék a hatalmát, megtámadták az országát, és csak a katonai szerencsén múlt, hogy végül is nem ők győztek.

Hősünk tehát most meg van győződve arról, hogy ha ezt a hibát, a házastársi kapcsolatba való mély, érzelmi bevonódást és elköteleződést ő nem követi el, akkor eredeti célját pompásan beteljesítheti.

És azután boldogan élnek, amíg…

„Boldogan éltek, míg nem történt valami.
És valami mindig történik, mondjuk az, hogy egész közel kerülünk egymáshoz, olyan közel, ami már félelmetes, mert ismeretlen, vagy fáj, mert a közelségben hiány van, meg sérülés, és sok seb, a közelség sokaknak ezt jelenti: fájdalom és hiány.
Valami megérintődik ott bent, valami, és már nem is arra reagálunk, ami épp ott van a kapcsolatban, hanem szellemekkel hadakozunk. Valami mindig történik...A másik másképp, máshogy, mint amit mi gondolunk, ki nem mondjuk, mit szeretnénk, majd találja ki…”[ii]people-4167032_640.jpg

Vagy arra gondolt a herceg, hogy nem tökéletesen csak az apjánál kicsit jobban boldogul majd?

Okulva annak a hibájából? Már, ha az hiba volt.

„A szeretet a legnagyobb erő ezen a világon, és mégis ez elképzelhető legszerényebb.”[iii]

Vajon tényleg lehetne ennyire egyszerű az előttünk álló lecke? 

A hibák nem belőlünk fakadnak? Pontosan úgy, ahogy a következő helyzetek és tapasztalatok is?

Mondjuk, a királyságok fogytán, egyrészről sajna az elbűvölő hercegek száma is elenyésző lett errefelé, de másrészről milyen szerencse is, hogy manapság viszonylag kevés a királyság, mert ugye, akkor ilyenszerű dilemma sincs?

Tehát a körülöttünk munkálkodó, célratörő és uralomra áhítozó fiatal férfiemberek számára egy gonddal kevesebb adódik, mert nem kell jó uralkodóvá válniuk, vagy mégis?skating-2301999_640_1.jpgMost tekintsük el talán a királyság igazgatásától, mint céltól, mert a koronás fővel irányítható birodalmakból bizony tényleg kifogytunk, de a királyság, az uralkodás, az uralom, főleg a magunkon kezdett, úgy tűnik máig égetően fontos kérdés maradt a hétköznapjainkban is, a kapcsolatainkban is.

Amikor szétnézünk magunk körül a valódi csendes erő helyett leginkább az elnyomást, a másokon való uralkodást látjuk, pedig lehetne ez ilyen szép is:

„igen nagy úrnak érzem magam, mint ahogy vagyok is.”[iv]

 

 

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

 

[i] Szabó T. Anna: A belső mosoly…

A belső MOSOLY nem beszél,
csak SZAVAK NÉLKÜL simogat,
biztat, melegít, benned él,
szívdobogással támogat,

a belső mosoly jó meleg,
jut másnak is, sosem fogy el,
MINDVÉGIG ott marad veled,
amíg lélegzel, nem hagy el,

a belső mosoly ellazít,
végigvezet az életen,
minden kötelet elszakít,
ha fojtogat a FÉLELEM,

a belső mosoly megsegít,
átölel, nem vagy egymagad –
felsugárzik az arcodon:
már bentről melegít a nap

[ii] Vaskor Gréta Facebook oldala - 2019.02.05.

[iii] „Love is a strongest force the world posesses and yet it is the humblest imaginable.” Mahatma Gandi

[iv] Fekete István: A király (részlet) -

Hajnalodik. Az ablak üvegére ködös derengés kúszott, és a világosodással együtt nyílik mind tágabbra a szemem. Úgy érzem, ünnep van. Valami nagy ünnep. A fenyőgerendák gyantaszaga régi karácsonyokat juttat eszembe, és a félálom vakációs nyújtózkodása szétterül bennem, mint az erdőn a szabadság. Ha akarok, felkelek, ha nem akarok, nem. Holnap is nap van, sőt azután is… S az erdő ráér. Az erdő az enyém! Persze nem úgy, hogy kivághatom a felét, vagy akár egy fáját is, mert az az erdő nem az enyém. Nem is kellene. Ha falum lenne, akkor se a temetőt szeretném… De az élő erdő az enyém. Levegője, gyalogútja, vadcsapása, szállongó levele, madárkiáltása, hava, jege, csillogó égboltja, minden kósza felhője, vadja, hala, mind az enyém, s ezért igen nagy úrnak érzem magam, mint ahogy vagyok is.

Ki parancsol nekem? Senki! Kivel cserélnék? Senkivel! Szívemre teszem a kezem, és magamba nézek: igazán nem cserélnék senkivel?

- Nem! – kiáltok magamban, és nézem az ablakon a reggel arcát. Nézzük egymást, egyszerre ébredünk, és szeretjük egymást nagyon.

- Gyere be – hívom én -, itt minden a tied. A szoba melege, álmaim meséje, takaróm simogatása, sóhajtásom megelégedettsége, minden…

Szólj hozzá

gyermek boldogság erő házasság lemondás apaság önmegvalósítás uralom