2020. ápr 04.

Éledezik a természet. Mi is? Lesz ébredés?

írta: Éva28
Éledezik a természet. Mi is? Lesz ébredés?

meadow-43467_960_720.jpg

Az elmúlt hetekben többségünk úgy érzi, egy hullámvasúton ül.

Jöttek a rémhírek, de valahogy nem tudtuk elhinni, hogy ez tényleg valóság, hogy ide is elérhet, hogy nem csak álmodunk. Sőt, amikor már biztos volt, akkor is nehéz volt felvenni a fonalat, betartani az ajánlásokat, alkalmazkodni a szabályokhoz. A szabályok és a javaslatok is elég kuszán alakultak, néha csak kapkodtuk a fejünket, hogy most akkor maszk vagy nem maszk, mehet a 65 feletti vagy nem mehet, igyunk-e meleget, szedjünk-e vitamint vagy tök mindegy stb.

Hogy lehet az, hogy most akkor nem az van, amit megszoktunk? Nem az van, amit akarunk? Nem mehetünk, nem tervezhetünk, nem találkozhatunk, nem bulizhatunk, rosszabb esetben nem válogathatunk, legrosszabb esetben pedig nem is nagyon ehetünk?

Az ember renyhe lény, változni halálveszélyben szokott – mondta Carl Gustav Jung.

Az elmúlt napok, hetek történéseit nézve úgy látom, ezek szerint a halálveszély is erősen relatív fogalom. Vannak, akik szerint már abban vagyunk, itt ólálkodik mindannyiunk körül ez a veszély és akik így vélik, ők próbálnak is kiabálni: ne így csináljátok, vegyetek vissza, legyetek óvatosak! Mások úgy vélik, csak rossz álom, igen, a legidősebb nemzedéket és a krónikus betegeket megtizedeli. Lefut gyorsan egy újabb gazdasági világválság (már úgyis annyit beszéltek róla, legalább túl leszünk rajta), aztán lesz vakcina, megoldódik minden, megy majd tovább az élet, ahogy megszoktuk. Egy kis óvatosság, aztán megint minden nagyon jó lesz.

 nature-3092555_960_720.jpg

 

Megéléseink

Akikkel mostanában beszéltem, többségükben azt mondják, nagyon hullámzó a kedélyállapotuk, végletes érzelmeket élnek meg ezekben a hetekben. Néha a félelem és a kétségbeesés keríti őket hatalmába, de sokszor előfordul az is, hogy élvezik ezt a nagy nyugalmat, csendet, tétlenséget.

Volt, aki azt mondta, még soha nem tudta így átadni magát a tavasznak, még soha nem élvezte azt a sok apró szépséget és csodát, amit pedig minden tavasszal megkapunk a természettől.

Sokan felhívták már a figyelmet arra, mennyi jó dologgal jár ez a leállás, mennyire jót tesz a környezetünknek, fellélegzünk, fellélegezhetnek azok is, akiknek eddig nem sok reményük volt rá.

Lesznek érdekes szituációk, amikor majd beindulnak olyan mezőgazdasági munkák, amelyekhez sok élőmunkára van szükség, vagy amikor beindul a nyári strandszezon. Isten ne adja, de lehetnek olyan szituációk is, amikor nehéz lesz kézben tartani a dolgokat, gondolok itt az egészségügyben, a közszolgáltatásokban dolgozók esetleges tömeges lebetegedésére, kiesésére. Reméljük, nem lesz ilyen, de elméleti szinten talán nem felesleges elgondolkodni rajta.

 dandelion-761104_960_720.jpg

 

Az is érdekes, hogy kit mi foglalkoztat, mi aggaszt leginkább:

  • Van, akit – kisgyerekes szülőként – a digitális oktatás feladatai jelentősen leterhelnek és próbára teszik mind a türelmét, mind az idejét (mert például próbál home office-ban helytállni a munkahelyén is, vagy netán ott van 1-2 kisebb gyerek is, akik nem annyira tolerálják ezt az otthon-tanulási programot).
  • Van, aki számolgatja a maradék pénzét, mire lesz még elég és mit fog csinálni, ha kifogy az utolsó tartalék, a malacpersely is, és már a nagyi sem tud többet adni a nyugdíjából.
  • Van, aki inkább másokért aggódik, tudja, nála sokkal nehezebb helyzetben vannak emberek és rajtuk próbál segíteni a lehetőségeihez képest (vagy azon felül is).
  • Van, aki annyit dolgozik, hogy nincs ideje máson gondolkodni, örül, hogy él, örül, hogy még nem betegedett meg, úgy érzi magát, mintha folyamatosan menne felfelé egy meredek emelkedőn, fogy a levegője és közben még orosz rulettet is kell játszania.
  • Van, aki nagyon jól kezeli a helyzetet, azonnal alkalmazkodott az új körülményekhez és tudomásul vette, mire lehet kihasználni most ezt az időszakot: olvas, rengeteg kulturális eseményt néz meg on-line (mi most pl. ezzel vidítjuk fel magunkat estéről-estére), chat-el, rendezgeti a lakását, a kertjét, gondosan ügyel az egészséges táplálkozásra, minden nap főz, próbál örülni annak, aminek lehet.
  • Vannak sokan, akiknek egészségügyi problémái vannak, és ettől még jobban szoronganak. Most elmaradnak a szokásos, vagy épp esedékessé váló vizsgálatok, már régen esetleges beavatkozások, senki nem tudja megmondani, mennyivel tolódnak későbbre, ha egyáltalán... Egyébként is bele tartoznak a rizikósabb csoportba, így meg aztán pláne. Nem beszélve a pszichés betegséggel, lelki problémákkal küzdőkről, akik esetleg jártak szakemberhez, vagy épp fontolgatták, hogy elkezdik. Persze sok dolgot meg lehet csinálni on-line, sok szakember felajánlotta a segítségét ellenszolgáltatás nélkül is, de tudjuk, az azért nem pont ugyanolyan, mint az élő. És sajnos az ilyen jellegű problémákra hajlamos emberek számára ez a helyzet nagyon-nagyon emberpróbáló.
  • Rengeteg embertársunkat fenyeget az egzisztenciális bizonytalanság. Lehet, hogy már végleg megszűnt a munkahelye, lehet, hogy csak átmenetileg, de az is lehet, hogy saját vállalkozása van, és épp ő felel más emberek sorsáért is a sajátja mellett. Vannak művészek, akik egy nap alatt munka nélkül maradtak, egész iparágak, művészeti ágak csuktak be – remélhetőleg csak - ideiglenesen. Vannak jó példák a világban, amikor nehéz sorsú emberek sorsa úgy alakul, hogy ők maguk tudnak később segíteni. Nekem ez a kedvenc nemrég olvasott történetem.

 

common-dandelion-335662_960_720.jpg

 

Mit üzen ez nekünk?

Aztán sokan mondják, mennyire kellett már ez, milyen jókor jött ez a nagy figyelmeztetés. Ők általában azt is remélik, hogy most aztán észhez térünk, észhez tér a világ vezetése, hogy bizony ez nem mehet már így tovább.

Ez a gondolat engem is erősen foglalkoztat, és bevallom, sok reményem van hozzá kapcsolódóan. Ugyanakkor, amikor olvasom a gazdaságpolitikai elemzéseket, politikusok nyilatkozatait, akiknek csak az lebeg a szeme előtt, hogy mikor lehet újraindítani, milyen ütemben fog beindulni a növekedés és mikorra érhető el az utolsó szint, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy képtelenek arra, hogy kilépjenek a kereteikből, a megszokott sémákból. Nem is mondom, hogy ez könnyű lenne.

Eljátszom a gondolattal, hogy ha lenne egy felső hatalom, aki irányít minket, egy isteni erő, amely most megelégelte volna azt, ami itt a Földön zajlik, hogyan értékelné az ’intézkedése’ első hatásait. Összeráncolt homlokkal képzelem el őt most (én sem tudok kilépni a kereteim közül) és ilyeneken morfondírozik:

  • Na igen, még mindig ott tartanak, hogy úgy csinálnak, azt hiszik, ha letagadják, akkor nem fog kiderülni. Nem tudják megtanulni, hogy a hazugság nem vezet jóra!
  • Mit kellene tennem, hogy kellene üzennem, hogy ráébredjenek, a gyűlölet mennyi kárt okoz?
  • Mikor látják már be, hogy előbb magukat kellene rendbetenniük, hogy másokat is rendben lévőnek lássanak? Másokban azonnal meglátják, hogy hol hibáznak, de a saját bűneiket elrelativizálják, azokat megpróbálják kimagyarázni.
  • Hogy kellene elérnem, hogy mielőtt ítélkeznek másokról, belenéznének a tükörbe?
  • Mikor értik már meg, hogy a bizalom és az együttműködés mennyire fontos, anélkül nincs túlélés, nincs normális élet?
  • Mikor veszik már észre, hogy nagyon egészségtelen ez az óriási szakadék ember és ember között? A harácsolás, a telhetetlenség eltorzítja a lelket, és az éhezés szintén. Mi lenne, ha mindkettőtől megpróbálnának megszabadulni? Ha a végleteket megpróbálnák lebontani? Hogy üzenjem már meg nekik, ha most sem értik?
  • Hja, pedig már hanyadszor üzennék!! Már hányszor próbáltam!? Pedig szeretik az életet, tudom!

 

dsc_0042.JPG

 

Nem is szaporítom a szót. Rengeteg olvasnivaló jön most szembe, muszáj szelektálni, mértéket tartani.

Remélem, a Lelkizóna olvasói rendelkeznek annyi tudatossággal, erővel, érzelmi intelligenciával, hogy a lehetőségekhez mérten jól kezelik a helyzetet!

Ha esetleg szükségetek van némi megerősítésre, ezt a programot ajánlom, igyekeztünk rászabni a mai helyzetre.

 

Azt ugye tudjátok, hogy történelmi időket élünk meg ezekben a hetekben?!

Ilyen még nem volt!

 

Próbáljuk meg úgy túlélni, hogy inkább a sok megtanult és megtapasztalt új dolog jusson majd eszünkbe róla hosszú idő eltelte után, mint a sok veszteség! Ez - tudjuk - nem csak rajtunk, de rajtunk is múlik!

 

Koskovics Éva

Szólj hozzá

megküzdés coaching reziliencia coach co