Van-e saját stratégiád most, járvány idején/után/?
Most aztán nézünk kifelé a fejünkből: akkor most mi is van? Vége? Mégsem annyira veszélyes mint mondták?
Vagy koncepcióváltás van? Durr bele, meglátjuk, mi sül ki belőle?
De mire is jó ez a járvány? Kiből mit hoz elő?
Már megint az irodalom... vagy a tudomány?
Van egy fiatal olasz fizikus, Paolo Giordano, aki nem mellesleg népszerű író is, magyarul is több könyve jelent meg (A prímszámok magánya nekem nagyon tetszett!).
Ott él, az általunk a híradóból követett március-áprilisi olasz tömegtragédia közepén.
Mit tehet ilyenkor egy író, aki ráadásul érti a matematika nyelvét is? Követi az adatokat, figyeli a folyamatokat, gondolkodik és ír.
Aztán pillanatok alatt kiadják a könyvét, melynek bevételét mellesleg felajánlja az egyészségügyi veszélyhelyzet tudományos kutatására és kezelési intézkedéseire. Ez szuper! És az is, hogy pillanatok alatt elkészült a magyar fordítás. Ez is szuper!
Egy este alatt kényelmesen elolvasható, nem igazán tudományos mű (de megalapozott, nem egy hatásvadász lózunggyűjtemény), nem is sztorizós (de vannak benne saját emlékek és élmények), sokkal inkább mozaik jellegű, amolyan naplószerűen megírt, kirakós, de a kapott kép kicsit rajtad, az olvasón is múlik, mennyire egyértelmű. Próbál eligazodni, rávilágítani néhány fontos kérdésre, őszintén beszél arról, őt mi aggasztja.
Szeretem, amikor valaki sokoldalú, egymástól nagyon távoli dolgokhoz ért. Ha igazán kreatív, akkor a kettő (vagy több) terület sokszor segít a problémamegoldásban, a gondolkodásban. Sok új felfedezést köszönhetünk az ilyenfajta megközelítésmódnak.
Például ilyenekre jut, ezekről olvashatunk a könyvben:
„Jóval azelőtt, hogy írni kezdtem volna, a matematikával cseleztem ki, tartottam féken a szorongást.
…
Egy járvány nem csupán orvosi vészhelyzetet jelent, hanem még inkább matematikai vészhelyzetet. Mert a matematika nem elsősorban a számok tudománya, hanem az összefüggéseké: meghatározza a különböző tényezők közötti összefüggéseket, kapcsolatokat, próbál megfeledkezni arról, hogy miből állnak össze ezek a tényezők, leegyszerűsíti őket betűkre, függvényekre, vektorokra, pontokra, területekre. Ez a ragály a kapcsolati hálónk megfertőződése.”
Közösség és környezet
Talán az egyik legnagyobb élményünk ebben az időszakban sokunknak az volt, mennyire tudunk mégis figyelni egymásra, mennyire számíthatunk egymásra. Ha segítség kellett, lehetett találni! Ha meghallottuk, hogy valaki segítségre szorul, ugrottunk.
„A legjobb döntés az, amely a saját érdekeim mellett figyelembe veszi mindenki másét is.”
…
„Járvány idején egyetlen egységes organizmus vagyunk. Járvány idején újra közösséggé válunk.”
Hányan mondták, mondják azt is, hogy végre a Föld fellélegzett, kellett már valami, ami megállítja ezt az őrült rohanást, a természet kizsigerelését, a növekedés, gazdasági verseny megállíthatatlan kényszerét!?
„Írásom elején bátorkodtam kiemelni, hogy ami most történik, az már megtörtént a múltban, és meg fog történni a jövőben is. Nem holmi rögtönzött jövendölés volt. Nem is jövendölés. Sőt elfogulatlanul kijelenthetem, hogy ami most a Covid-19 kapcsán történik, az egyre gyakrabban fog megtörténni. Mert a járvány tünet. Fertőzött a környezetünk.”
…
„A járvány tehát felhívás a gondolkodásra. Karantén idején lehetőség nyílik megtenni. De min gondolkodjunk? Azon, hogy nem csak az emberek közösségének részei vagyunk. Hanem egy csodálatos és törékeny ökoszisztéma legerőszakosabb faja a miénk.”
Biztonság és bizonytalanság
Amitől pedig sokan zavarbajöttünk, az a bizonytalanság. Most akkor tudjuk, hogy honnan jön és pontosan hogy működik? Egyik nap ezt mondták, másik nap azt. Kinek higgyünk, kire figyeljünk?
„A járvány kapcsán csalódnunk kellett a tudományban. Bizonyosságot akartunk, és véleményeket kaptunk.”
…
„Az álhírek ugyanúgy terjednek, mint a járvány. Leírhatók ugyanazokkal a modellekkel. Egy téves információval szemben ugyanúgy lehetünk megfertőzhetők, fertőzöttek, gyógyultak stb. Susceptible, Infective, Removed. És minél jobban megrémiszt, felháborÍt, felbőszít minket a hír, annál sebezhetőbbek vagyunk, fogékonyabbak a fertőzésre… Ahogyan a Covid-19 repülőgépen utazik, a hazugságok okostelefonokon terjednek szélsebesen.”
…
„A hatóságok megbíznak a szakértőkben, de kevésbé bíznak meg bennünk, az élzelmi terhelhetőségünkben. Valójában a szakértők sem nagyon bíznak bennünk, túlságosan leegyszerűsítve beszélnek rólunk, ami nekünk gyanús. A hatóságokkal szemben mindig is gyanakvóak voltunk, és azok is maradunk. Ezért aztán visszatérnénk a szakértőkhöz, de tétovázni látjuk őket. Végül, bizonytalanságunkban, még rosszabbul reagálunk, mint ahogyan egyébként tennénk, és ez újabb bizalmatlansághoz vezet velünk szemben.
A vírus felszínre hozza ezt az ördögi kört, a bizalmatlanság kelepcéjét, amely szinte minden esetben létrejön, amikor a tudomány meglegyinti a hétköznapi létünket. Ettől a kelepcétől tör ki a pánik, nem a számoktól.”
És egyik nap azt éljük meg, milyen jó, hogy ez történt, majd másnap ránk tör a pánik: mi lesz velünk? Egyik nap azt gondoljuk, nem baj, hamarosan visszaáll minden a régi kerékvágásba, másik nap azért imádkozunk, hogy ébredjen fel a világ és kezdjünk mind új életet. Egyik nap azt gondoljuk, többé nem akarunk annyit utazgatni, jó lesz nekünk itthon, aztán meglátunk egy kedvezményes tengerentúli utazási hirdetést az őszre és máris lecsapunk rá.
„Áltathatjuk magunkat, hogy a Covid-19 egy elszigetelt szerencsétlenség, baleset, sorscsapás, hibáztathatunk nagy hangon másokat. Megtehetjük szabadon. Avagy megpróbálhatjuk megerőltetni magunkat, hogy értelmet adjunk a járványnak, hogy jobban kihasználjuk ezt az időt, elgondolkodjunk azon, aminek a végiggondolásában meggátol a normalitás: hogyan jutottunk idáig, hogyan szeretnénk újrakezdeni.”
Álljunk bele!
Felfoghatjuk ezt az időszakot egy nagy feladatnak, krízishelyzetnek (természetesen nagyban attól függően, személyesen hogy érint minket) és úgy is, mint egy nagyon izgalmas időszakot, amit szerencsénk van testközelből figyelni, mi is lesz a végkifejlet (ez nagyban függ a rezilienciás képességünktől, attól, mennyire erős a túlélő, alkalmazkodó, kíváncsi természet bennünk).
Ne ijedjünk meg attól, hogy vannak nehéz napok most! Azt látom, mindenki kezd kifáradni, hullámzó a kedélyállapotunk, még a szerencsés helyzetben lévők is egyre nehezebben kezelik a mindennapokat.
Még az is lehet, hogy később visszatekintve, majd az derül ki, ez még csak valaminek (a nehezének) az eleje volt… De az is lehet, hogy kb. túl vagyunk a nehezén, közel már megoldás: a világ tudósai és vezetői felébrednek, összekapják magukat és egymással összefogva szépen megkeresik a legoptimálisabb megoldásokat. Hátha!
Mindenesetre ha csak egy mód van rá, gyártsunk saját terveket, forgatókönyveket, amennyire megtehetjük!
Kinek mire van szüksége! Ne az elvárások mentén, nem pánikolva, hanem jó lenne, ha a saját igényeink, a saját személyiségünk, intuícióink és a józan eszünk most össze tudna dolgozni és úgy dolgozna a stratégián.
Kérdezd meg magadtól:
- Mi az, ami most legjobban foglalkoztat?
- Mit tudok most tenni annak érdekében, hogy ezen dolgozzak, ezt megoldjam?
Én például – sokat gondolva azokra, akiknek talán a legnehezebb most - ezt teszem!
Vigyázzatok magatokra! Továbbra is!
Koskovics Éva
Itt leírtam azt is, hogy jutottam el oda, muszáj segíteni a rászorulóknak.
Ha pedig az érdekel, hogyan is lehetne reziliensebbnek lenni, vagyis erősebb lelkierővel, túlélő képességekkel rendelkezni, ahhoz itt kaphattok segítséget.
