2020. jún 22.

És a fájó emlékek?

írta: SzEGy
És a fájó emlékek?

 heart-3805960_640.jpg

„Voltak persze fájó emlékek is…mintha csomók lettek volna egy szép nyakláncon, melyek a gyöngyöket tartják össze.” [i]

Dína előtt a rossz emlékek, amik magányos, alapvetően kiszolgáltatott egyiptomi életének éveihez fűződtek ilyennek mutatkoztak. Mintha önmaga számára is meglepő módon hét év távlatából sokkal inkább azok az emlékképek merültek volna fel a búcsúzás éjszakáján, amik kedves és szép részleteket hoztak elé, olyanokat, mint a csecsemő fia illata, a megértő barátra találás az idegen országban, annak más hagyományú és ismeretlen nyelven beszélő, más vallású népével, eltérő szokásaival körülvéve.

A pillanatnyi vigasz a mindennapok egyszerű, egyforma eseményeinek ismétlődésében, a megnyugvás, az enyhülés és a feledés, a házon belülre záródott, de ettől a biztonság érzetét is nyújtó élete és a csecsemőgondozás lassú ritmusában. Majd elismert bábaként a más asszonyokon segítés, és az ő életük nagy pillanatában való részesülés öröme. A saját családjától való teljes elszakadás mellett az ott megszerzett tudás, az anyák bölcsességének itt is segítő ereje.

Mi magyarázhatja ezt a szemléletet, a nőt ért megannyi szenvedés után?

Elég egyértelmű, hogy ő a hála szemüvegén keresztül néz rá az elmúlt éveire. 

„Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.”[ii]

Természetesen tisztelve az írói szabadságot az ősi életformák leírásában és az akkor lehetséges emberi viselkedések megfogalmazásában, és tudva azt is, hogy minden egyes ember másként éli át és meg a vele történteket, azért mégis érdekelne: Tényleg így mondaná ezt most, az elmúlt hét évére visszatekintve bármelyikünk? 

Már az alapoknál vannak és lehetnek kétségeink: megmenekülni testben, és lélekben, nagy vonalakban épnek maradni egy mészárlás túlélőjeként, aztán terhesen, kiszolgáltatottan, idegenek között egyedül élni és újrakezdeni, ezek messze nem ideális, nem is szokványos életfeltételek. Innen még kevésbé érthető a nő a háládatos hozzáállása.sunset-1788272_640.jpgPersze abban sem vagyok biztos, hogy egy akármelyik, átlagos mai asszony valóban képes és hajlandó lehetne felvállalni és vinni a jó kétezer évvel korábbi női terheket, a félnomád életet a pusztán legeltető, állattartó férfiakkal, az együtt sátorozó többnejű nagycsaláddal, és az akkori gazdasági, társadalmi és egzisztenciális  lehetőségekkel, a családi munkamegosztás ott általános szerepeivel.

De nagyon elkanyarodtam a kezdeti gondolattól: Az érdekelne, hogy megpróbálnánk-e mi, úgy nézni a jó és rossz emlékeinket, ahogy a regényben Dína?

Úgy tekinteni rájuk, mint amik szorosan összetartoznak, mert együtt járnak.

Az összes megőrzött emlékünk együtt, egy hozzánk tartozó, egyedi, szépséges és különleges mintázatot alkot, lassacskán felfűződő, egymáshoz kapcsolódó gyöngyöket és csomókat képezve, mint a megismételhetetlen létünk lenyomatát őrző lánc szemei.

pearl-necklace-1124727_640.jpg

Képesek lennénk vajon, hozzá hasonlóan, úgy látni a fájó emlékeket is, mint szükségszerűt, mint valami hasznosat, ami igazából összetartja, közrefogva a jót?

„Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt.

Ez igaz is.

Ezt hívják életnek."[iii]

 

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven. 

 

 

 

[i] "Az utolsó éjszakán ébren maradtam, és a kerti tó körül járkáltam, végigsimogatva a szívemnek oly kedves fákat és bokrokat, s beszívtam a virágzó lótusz és a lucerna friss illatát. Amikor feljött a hold, bementem a házba, majd föl a tetőre sétálni. A macskák a lábamhoz dörgölőztek, s elmosolyodtam, mert eszembe jutott az első itteni éjszakám, amikor szörnyetegnek véltem őket.
Egyiptomi éveimet szinte teljesen ebben a házban töltöttem, és amikor visszagondoltam erre az időre, szinte csak kellemes emlékeket idézhettem fel: csecsemő fiam illatát, Naht-ré arcát, a sok finom uborkát és mézes halat, Merit nevetését, meg az anyákét, akik egészséges csecsemőknek adtak életet. Voltak persze fájó emlékek is, így Verenro története, Ré-nefer halála vagy éppen a saját magányom – mintha csomók lettek volna egy szép nyakláncon, melyek a gyöngyöket tartják össze. Elfutotta a szememet a könny, amikor a szép emlékeket felidéztem, de azért minden szívfájdalom nélkül távoztam innen."

Anita Diamant: A vörös sátor, 327. oldal, Libri, Budapest, 2016.

[ii] John Robbins

[iii] Terry Pratchett

Szólj hozzá

trauma boldogság hangulat emlékek életmód megküzdés