Arról beszélgettünk valakivel a minap, mennyire vágyik a rendre, mennyire szeretné, ha elég időt tudna szánni lakása, íróasztala, illetve – meggyőződése szerint ezzel összefüggésben – a fejében lévő gondolatoknak a rendszerezésére.

Azzal próbáltam kizökkenteni ebből az önostorozó, maximalizmus felé hajló vágyból, hogy idéztem valakitől egy mondatot, miszerint ’a tökéletesen rendben tartott lakás nem más, mint a tökéletesen elpazarolt élet szimbóluma’. Nem értett egyet, nem tudtam meggyőzni. Persze én is tudom, hogy ezek belső igények, belső driverek, nem úgy működnek, hogy valaki felnyitja a szemünket:

• Figyi! Kicsit túl szigorú vagy magadhoz, nyugodtan vegyél vissza egy kicsit.

Légy tökéletes!

„Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz minket – ez a maximum.”     Pilinszky János

2020 sokak életét, sokunk terveit átírta. A tavaszi járványhullám idején sokan voltak, akik épp üdvözölték a váratlan helyzetet, mondván, végre, már ideje volt, hogy valami megállítson bennünket és figyelmeztessen arra, nem vagyunk mindenhatóak. Sokakat épp a járványhelyzet zökkentett ki a fentihez hasonló rugózásból. Aztán a helyzet fokozódott. Sokféleképpen éltük meg, sokféle élethelyzettel találkoztunk. Sok dolog átkereteződött. Például:

• Vannak, akik elégedetlenek voltak a munkájukkal, de most hálásak, hogy egyáltalán van munkájuk.
• Vannak, akiknek teher volt a családi kötelezettségek sora, a sok szokás és családi hagyomány, most pedig fájlalják, hogy nincs ezekre lehetőség.
• Vannak, akiknek berendezett, jól felépített életük volt, de most több porszem is belecsúszott a gépezetbe (nem jár a takarítónő, nem lehet utazni, befuccsolt a vállalkozás, abbamaradt egy megkezdett, kibontakozóban lévő üzlet, vagy kapcsolat, netán le kell mondani a megszokott sportról, hobbiról, bezavar az on-line oktatás, mindenki otthon van stb.). Nagy kérdés, mennyire vagyunk rugalmasak, hogy tudunk alkalmazkodni ezekhez a váratlan helyzetekhez. Vannak, akik még hálásak is érte, mások kiborultak, nehezen kezelik.

A keleti, zen ideológiával rokon japán filozófiai irányzat, a wabi-sabi is Pilinszky-hez hasonló következtetésre jut. A wabi-sabi jelentése: a valóság szépsége (amely a tea-ceremóniák és a kolostori élet letisztult atmoszférájának köszönhetően jött létre). Igyekszik mindenben a tökéletlen tökéletességét megtalálni, egyúttal elfogadni a természet körforgásának békéjét, a sorsszerűséget és egy magasabb erő hatalmát a maga szabálytalanul természetes, mulandó voltában. Négy irányelvet követ: tisztaság, tisztelet, nyugalom és harmónia...

Coachként is gyakran találkozom olyanokkal, akik maximalisták magukkal szemben, és ezt többnyire másoktól is elvárják. Gyakorlatilag folyton elégedetlenek. A párkapcsolati problémák ilyenkor szinte garantáltak, de más viszonyaikban is megszenvedik ezt a beléjük ültetett, vagy velük született (?) tulajdonságot. Ugyanakkor tudom, nem szabad, nem lehet senkit lebeszélni arról, ha többet szeretne, ha jobban szeretné csinálni azt, amit. Ha igényes. Ha fejlődni szeretne.

Persze ha arra jutunk, hogy a tökéletlen is tökéletes a maga módján, meg kell találnunk a reális valóságban is a jót, értékelni a meglévőt, akkor talán könnyebb lehet. Elengedhetünk dolgokat, kár bosszankodni amiatt, amin nem tudunk változtatni. De amiken tudunk, vagy tudnánk, azokkal érdemes lenne foglalkozni egy kicsit.

Önreflexió

Ajánlok egy jó kis gyakorlatot (lehet rajzos formában is, tetszőleges formát találva a szereplőinknek, életterületeinknek):

• Nézzünk magunkba és vegyük sorra, milyen szerepeket töltünk be és milyen rendszerekhez tartozunk szorosabb-lazább formában: család, baráti kör, munkahely, szűkebb és tágabb lakókörnyezet, az ország, ahol élünk, szakmai közösség, társadalmi vagy civil szervezet, egyházi közösség, hobbi kör, természetjárók klubja, blog-írók, írók (írni tanulók) csapata… stb.

• Osztályozzuk le magunkban ezeket a rendszereket, mondjuk 1-től 10-ig: mennyire látjuk jónak a működésüket, mennyire hatékonyak, sikeresek a mi megítélésünk szerint, mennyire töltik be a szerepüket.

• Ezt követően osztályozzuk le magunkat: hányasra teljesítünk (vagy teljesítettünk, mondjuk 2020 során) az egyes szervezetekben: mint családtag, mint munkatárs, mint tagja a baráti körnek, munkahelynek, az adott közösségnek stb.?

• Aztán készítsünk két rangsort: állítsuk fel a magunk teljesítmény rangsorát, a legrosszabbtól haladva a legjobb ’osztályzatig’, illetve állítsunk fel egy saját preferencia sorrendet függetlenül a teljesítményünktől (melyiket mennyire tartjuk fontosnak az életünkben).

• Ha ezzel is megvagyunk, nézzünk rá az eredményre és gondoljuk át, mit kellene tennünk sürgősen, vagy belátható időn belül annak érdekében, hogy: jobbá, értékesebbé, sikeresebbé, kiegyensúlyozottabbá tegyük az adott szervezetet, vagy mi magunk hasznosabb, aktívabb, fontosabb tagjaivá váljunk a közösségnek.

• Aztán vonjuk le a kellő következtetéseket! Tervezzünk, lépjünk, képzeljük el, milyen lenne...!

2020 éve türelemre intett, int minket. Megtanított ülni a fenekünkön, jobban értékelni az emberi kapcsolatainkat, a meglévő lehetőségeinket. Ugyan a vége felé járunk, de még az az érzésem, 2021 is tartogat számunkra meglepetéseket, kérdéseket. Szükségünk lesz még a türelemre, a toleranciára. Másokkal és magunkkal szemben is.

Csináljuk szívből, de okosan!

Koskovics Éva

coach

http://kokart.hu/

Fotók: Pixabay