Az éves gimnáziumi osztálytalálkozónk előtt, és A nyaraló című könyv olvasása után egy csendes, elmaradt házimunka bepótlással és egyéb otthoni szöttyögéssel telő szabad délelőttön azon gondolkoztam, ténylegesen milyen támogatást is nyújthat egymásnak pár barátságos ember, néhány örömteli szórakozásnak tervezett órában. A könyvben a volt osztálytársak több évtizeden átívelő barátságukkal, segítségükkel ápolják a szimpátiára épült eredeti kötődést, de azért a közös iskolai múlton alapuló több évtizedes kapcsolat megőrzéséhez és naprakészen tartásához kell némi szerencse is, ez pedig nem jut mindenkinek osztályrészül. Így, ha támogatást, segítséget remélünk, nyilván az osztálytársnak is fontos ...

A napokban nagy port kavart a közösségi médiában egy hír – az ötvenes nevelőszülő, kevésen múlt, de lecsúszott arról, hogy a nála elhelyezett csecsemőt örökbe fogadhassa. Hasonló ügyek miatt immár sokadszor eltűnődtem, vajon ez a nevelőszülő mennyire gondolta végig, mennyire tartotta ténylegesen szem előtt a gyermek érdekeit. Mennyire reálisan mérlegelte az erejét és a lehetőségeit, felmérve, hogy tényleg ők-e ennek a gyermeknek a lehető legjobb örökbe fogadó család. 

„ Ez milyen embertelen intézkedés, hogy másoknak adják örökbe ”, szajkózták a kommentek, jogsérelem skandálták, – holott, az örökbefogadás nem alanyi jog, és a jogsérelem itt leginkább a gyermeket fenyegetheti, aki nyilvánvalóan nem emel szót ...

„Ne veszekedjetek!”, „Ne verekedjetek!”, „Ne beszéljetek csúnyán!” Ismerős tiltások, amelyek nap, mint nap elhagyják a szülői szájat… A gyerekeink indulatait hajlamosak vagyunk legátolni, csírájában elfojtani, mert talán mi magunk is félünk attól, ha dühösnek látjuk gyerekünket. Pedig jobb, ha tudatosítjuk magunkban, a gyerekekben van indulat bőven, hogy éppen kiben mennyi, az nem, kor és temperamentum kérdése. És ha az indulat bennreked, az előbb-utóbb szorongáshoz vezet. 

Düh és agresszió

A düh a hét alapérzelem egyike. Természetes, ösztönös, velünk született érzelem, aminek komoly evolúciós szerepe van a fajfenntartásban. A düh kontrollálása már nem ilyen egyszerű, ez egy komoly tanulási folyamat eredménye a ...

Anyám elesett a lakásában és ripityára törte a csuklóját. Mentők, műtét, lábadozás a kórházban – no, ez ment a maga útján, de hogyan tovább?

Mióta - vagy 20 éve - apám meghalt, anyám egyedül élt a belvárosi lakásában. Már jó ideje mi jártunk föl hozzá bevásárolni, takarítani, vagy, hogy együtt költsük el a hozatott ebédet. Ő nem nagyon mozdult ki egy rövid sétára sem. Fájt a lába és már csak bottal érezte magát biztonságban. Még a bagózással is fölhagyott, mondván, nem akarja magát kiszolgáltatni annak, hogy kéne a cigi, de nem tud lemenni érte. Pedig dohányzott rendesen, mióta az eszemet tudom.

Amúgy nem volt egyszerű bevásárolni a számára. Valahogy mindig talált valami kifogásolnivalót a beszerzésben: ...

Napokig nem értette, miért épp ezt a koszorút választotta a virágboltban. Meg hogy egyáltalán miért is vette meg, mikor minden évben saját kezűleg készíti el az adventi koszorút. Akkor hasított csak belé a felismerés, amikor meggyújtotta rajta az első gyertyát. Olyan volt, mint egy síró, ráncos arc, ahogy a cirádás, sötétszürke oszlop oldalán egymás után gördültek le az ezüstösen csillogó, sűrű, nehéz könnycseppek. Mind a négy gyertya egyforma volt, furcsán-szürkés színű: akárcsak az urnába szórt hamvak.

...

Másfél éve élünk a járványhelyzetben, tapasztaljuk a mindennapokban az ezzel járó hol abszurd, hol ijesztő, vagy épp már az agyunkra menő, idegesítő következményeket. Szokás szerint óriási véleménykülönbségeket generál a téma. Ma már nem csak a futballszakértők országa lettünk, hanem az virológusok, infektológusok, egyéb járványügyi szakértők országa is.

Nagyjából úgy zajlott a dolog, ahogy ez várható volt: az történt megint, kicsit leegyszerűsítve, hogy mindenki beleállt az elején egy vonalba, csatlakozott egy buborékhoz:

• én a tudósoknak hiszek;
• én bízom a saját immunrendszeremben;
• ez is egy nagy biznisz, minden csakis a pénzről szól;
• ne rendelkezzen senki az én testem felett;
• hol vannak a korrekt, ...

Sokunknak egész gyerekkorunkban azt sugallták, hogy törekedjünk a biztonságra. Hogy ha megteszünk bizonyos dolgokat, például jól tanulunk és aztán biztos állást szerzünk, akkor minden rendben lesz az életünkben, és nem történik semmi vész. Azon túl, hogy ez a sugalmazás nem állja meg a helyét, a kiszámíthatóságra törekvéssel megfosztjuk magunkat valami fontostól: a fejlődés lehetőségétől.

...

A komfortzónából való kilépés egyidős az emberiséggel. Már azzal, hogy két lábra álltunk, jó messzire elhagytuk a korábban megszokott kényelmes helyzetünket – még ha egy helyben maradtunk is –, és a Föld benépesítése csak ezután következett. Az emberi kultúra nem jött volna létre, ha megrekedtünk volna a „megszokott kockánkban”. Nézzük, miért gyümölcsöző a személyes életünkben, ha el tudjuk hagyni a komfortzónánk – hisz a személyes (pszichés) növekedés az, ami a közösséget is gyarapítja.

...

Vannak évek, amikor nem megyünk nyaralni – vagy csak rövid időre, és maradnak még „szabadon hagyott” szabadnapjaink. Amikor marad a megszokott színtér. A néhány napnyi pihenés, vagy akár néhány heti szabadság ilyenkor is arra szolgál, hogy kikapcsolódjunk, feltöltődjünk. De hogyan csempésszünk színeket a szürke hétköznapokba?

...

Zsuzsa hosszú ideig aktív tagja volt a Lelkizóna szerzőgárdájának is. Aztán épp sűrű szakmai elkötelezettségei miatt hagyott fel ezzel a tevékenységgel. De mi, a jelenlegi gárda tagjai azóta is követjük őt, tudjuk, hogy ő is minket, és nagy örömmel vettük, amikor megjelent végre a könyve, amelyen az elmúlt időszakban dolgozott.

Érzelemszabályozás a gyakorlatban – a címe.

Mivel többé-kevésbé én is szakmabeli vagyok, coach-ként dolgozom, ezért nagyon pontosan tudom, mennyire fontos témáról van szó. Zsuzsa egészen magas szinten gyakorolja hivatását, a pszichológiát, tanít is, elismert szakember.

Örültem nagyon könyve megjelenésének, és különösen a témának, amely hozzám is nagyon közel áll. Tudom, hogy az ...

A nyár nemcsak akkor alakulhat csodálatosan, ha eljutunk álmaink nyaralására, hanem akkor is, ha úgy állítjuk az antennáinkat – bárhol is vagyunk –, hogy nyitottak legyünk arra a sok szépségre, ami ebben az évszakban mintha hatványozottabban jelen lenne. A nyarat akkor is élvezhetjük, ha egy helyben vagyunk… és a nyári hónapokban sok-sok lehetőség adódik arra, hogy gyakoroljuk ezt a pozitív életszemléletet. Az alábbiakban ehhez olvashattok három tippet!

...

Az életünk szó szerint abból áll össze, amivel az időnket töltjük. Hajlamosak vagyunk bőkezűen bánni az idővel, és olyasmikre fordítani, amik valójában nem fontosak számunkra. Holott a jövőben lehet több pénzünk, több vagyontárgyunk… egyvalamiből viszont életünk során biztosan nem lesz több, csak kevesebb: ez az idő .

...

Útlevél, túracipő, naptej – bepakoltam mindent? Ám a nyaralásra nemcsak utazási kellékeket érdemes vinni, hanem pszichés erősségeket is. Néhány sztori arról, hogyan válhat hasznunkra a megfelelő hozzáállás a vakáción.

...

Amikor egy barátunknak vagy családtagunknak elmeséljük, hogyan vészeltünk át egy komolyabb betegséget, hogyan birkóztunk meg egy nehéz vizsgával vagy az álláskereséssel, vagy épp mennyire letaglózott minket egy szakítás, akkor elbeszéléseket mondunk az életünkről. Habár ritkán tudatosítjuk magunkban, olyanok vagyunk, mint a hétköznapi irodalmárok. Ám nem mindegy, hogy életelbeszéléseinknek milyen a kicsengése, hogy lefelé vagy felfelé kanyarodnak.

...

Ahogy a cím is utal rá, most ne profi interjúra számítsatok, mivel én nem vagyok riporter. Kicsit mesélős, kicsit beszélgetős lesz, interjú a magam módján. Julival. Mert – szerintem - megérdemli!

Szóval, ő Hadas Kriszta édesanyja. Volt idő, amikor Krisztát emlegették úgy, hogy ő a Hadas Juli lánya. Meg úgy, hogy „a Hadas” lánya. Mármint a Jánosé. Ugye ismeritek Krisztát? Ő az a szókimondó, néha vicces, néha morgolódó, de mindig őszinte, olykor harcosan kiabáló göndör, égővörös hajú csaj (pardon, mit nem mondok egy ötvenéves leendő nagymamáról…), akit mostanában a ’Jön a baba Hadas Krisztával’ című műsorban láthattok, vagy ismerhettek régebbről (és most megint) a Naplóból, de sorolhatnám egyéb érdekes, ...

Van-e most egy biztonságos fészkünk, ahol meghúzhatjuk magunkat? Mivel tudjuk bebiztosítani a jövőnket, a szeretteink jövőjét? Mi kell ehhez? Pénz, kellő tartalékok? Egy vidéki ház? Megpróbálni mégis elutazni valahova messze? Vagy nem venni tudomást az egészről és valami spirituális, alternatiív valóságban lebegni mindenek fölött?

Helyzetek

Nemrég hallottam, hogy a börtönökben rettenetes állapotok vannak. Azért, mert több mint egy éve nem lehet látogatni. Azok, akik benn vannak, elvesztették a járvány miatt egyetlen kapaszkodójukat a külvilághoz, azt, hogy időnként láthatták hozzátartozójukat, szeretteiket. De hasonló vonatkozik az állami gondozásban lévő gyekekre is.

Na de kit érdekel ez rajtuk kívül? – ...

A fiam 16 éves kora óta rendszeresen szívott. Szégyellhetném magam - gondolhatják most sokan -, de én már nem szégyellem.

...

Azt hiszem, nem árulok el nagy újdonságot, amikor azt mondom, hogy itt a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek mellett, a jövőjükért dolgozva minden érintettnek külön izgalmat jelent egy kezdődő nemzetközi örökbefogadás.

Pláne mostanában.

Természetesen igyekszik mindenki tenni a dolgát, hogy az egymásra találás és az átmenet a lehető legfelkészültebben érje a résztvevőket, és a váltás, ami a gyermek életében lecserél minden eddig ismert embert és körülményt, az elképzelhető legsimábban folyjon le. Miközben a mostani helyzetekben szinte minden, amihez az ismerkedés, barátkozás során a korábbi években ragaszkodni szoktunk megkérdőjeleződött, lehetetlenné vagy extrán nehezítetté vált.

A ...

Tudom, hogy a címben szereplő cél elérése nem egyformán lehetséges, nem egyformán fontos mindenki számára.

...

Volt alkalmam belelátni egy kicsi szeletébe a mostani egészségügyi viszonyoknak és a Covid elleni küzdelem nyomán előállt helyzetnek. Épp, hogy „résnyire nyílt az ajtó”, amin bekukkanthattam, de amit láttam, az elég volt ahhoz, hogy megérezzem, hogy itt háború zajlik.

Olyan értelemben mindenképpen, hogy nem érvényesek azok a játékszabályok, azok a régi beidegződések, szokások és elvárások, amik ebben még a mi sokat szidott és gyakran okkal kritizált egészségügyi ellátásunkban is némi biztonságérzetet adtak. Nem lehet már számítani arra, hogy működnek a jól kipárnázott kis életünknek a demokrácia, a jogállamiság, a társadalombiztosítás és a fogyasztói társadalom által jól-rosszul lerakott sarokkövei.

...