Sokszor hallom az ismerőseimtől, mit tennének másképp, ha változtathatnának egykor megtörtént eseményeken, régen meghozott  döntéseken, amikor is azzal indítják a mondandójukat: „ha újrakezdhetném…”, „ha most dönthetnék erről”, „ha ezzel az eszemmel újra húsz/harminc éves lehetnék...”. Magam is elgondolkodom néha azon, mit tennék most azokban a döntési helyzetekben, amik alapjaiban határozták meg a későbbi életem irányát, és amelyekre még sok-sok év távlatából is kristálytisztán emlékszem.  Egy-egy ilyen „időutazás” igen érdekes és egyben tanulságos is, tekintve egyrészt, hogy a múltat már nem változtathatjuk meg, másrészt, hogy az emberek többnyire a számukra az adott pillanatban vagy helyzetben lehetséges ...

  Ki ne gondolt volna már arra, hogy sebaj, ezt még majd bepótolom ekkor meg akkor, miközben egy újabb bevállalt, átvállalt, átcsúszott munka miatt ismét sikerült megnyirbálni a saját szabadidejét. Ellopni onnan a családdal tölthető időre, a baráti kapcsolatok ápolására, vagy az önmagára, kedvenc szórakozásaira, testének-lelkének ápolására és karbantartására tartalékolt percekből.

Gyakran használt boldogság (át)telepítő programunkban szinte külön fejezetet szánhatunk azoknak, a magunkkal szembeni ígéreteknek, amik úgy kezdődnek: majd ha nyugdíjas leszek...

Most nem, most nem pihenhetek, nem lazítok, nem szakítok arra időt, de majd akkor elmegyek oda is, megcsinálom azt is, majd megnézem, és elolvasom, és megkötöm, és ...

Van az úgy, hogy a gerinc specialista és a művész (író, rendező, színés) ugyanazt mondja!

...

Nehéz a szavak mögé látni. Vannak bizonyos bevett mondatok, szófordulatok, amelyek olyan gyakran elhangzanak szülők és gyerekek között vagy épp a párkapcsolatokban, hogy fel sem figyelünk arra, hogy rejtett üzenetük is lehet. A szavak, az őket kísérő gesztusokkal együtt, árulkodók – a kapcsolatok valódi arcáról árulkodnak. Az alábbiakban arról olvashattok, hogy bizonyos ártalmatlan, akár törődőnek tartott mondatok mögött egészen más kapcsolati minták lehetnek, mint amit első hallásra várnánk, és hogy a kedvesnek tűnő szavak mögött időnként emberi játszmák húzódnak meg.

...

A mediáció   egy hatékony eszköz a konfliktusrendezésben, békéltetésben. Azt a szemléletet, amit ez a terület megkíván, az életben sokfelé lehet sikerrel alkalmazni, akár prevenciós jelleggel is. De ez sem egy olyan varázspálca, amivel, ha bárhova ütünk, ott minden azonnal megoldódik. Talán nem túlzás azt mondani, hogy nincs is ilyen eszköz. Minden szakterületről elmondható, hogy éppen azzal védi meg a maga szakmaiságát és minőségét, ha pontosan ott használják, ahol eredményt lehet vele elérni . A mindent megoldó jedi-kard hiteltelen és mint ilyen, már arra sem jó, amire eredetileg alkalmas lett volna. 

A mediáció   célja a megegyezésre törekvés, ám ez – akármennyire is magasztos cél – nem megoldókulcs minden ...

Ha az a hivatásom, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban nevelőként, nevelőszülőként felelek a rám bízott gyermekekért, valójában egy team tagjaként dolgozom – még akkor is, amikor esetleg egy cseppet sem így érzem.

„Beszélni fáj, fullaszt sok volt ígéret,
a csend komor, de gúnyosan nevet.” [i]

A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó kollégáimból álló, a gyermek érdekeire mindenek előtt figyelő, velem együttműködő csoportban – elvileg, a törvényünk szelleme és a munkaköri leírásunk szerint mindenképpen – mindenkinek az a célja, hogy a családjából súlyos okok (elhanyagolás, veszélyeztetés, bántalmazás, krízisek, traumák miatt) kiemelt gyermek mihamarabb újra egyenletes és szilárd talajt érezhessen a talpa ...

A szerelem hajnala egyszerre könnyű és nehéz. Izgalommal várjuk, mit hoz a következő találkozás, gondolataink újra és újra a kedvesünk körül kalandoznak, de néha nehéz lehet megélni, ha nem értjük, egy-egy gesztusával mire célzott a másik. Aztán ha a szerelemből párkapcsolat lesz, egy idő után azt tapasztalhatjuk, hogy egyértelművé válnak a dolgok. Talán túl egyértelművé… De törvényszerű, hogy így legyen, vagy megőrizhető a pezsgés? Az alábbiakban olyan dolgokról lesz szó, amelyekre figyelve megvalósítható a hosszú távú párkapcsolat.

Szenvedélyes szerelem és társszerelem

A pszichológusok a szerelem többféle típusáról beszélnek. Míg a párkapcsolat elejét szenvedélyes szerelem jellemzi, amikor a felek magas ...

Késő esti elaltató olvasmányomban (vagy, ahogy szeretek rá gondolni, a napi gyűrődéseket, feszültségeket kisimogató, megnyugtató, elandalító mesémben, úgy is, mint „belső mosoly” [i] gyártó segédeszközömben), találtam szembe magam a címbeli felrázó gondolattal.

Amikor a fiatal és elbűvölő férfi főhős egyszer csak közölte: Persze, hogy ő csodálatos apa lesz, mert azt a hibát (amit az ő apja) egészen biztos, hogy nem követi el!

A főhősnő, aki szintén fiatalka, de jól képzett és gyakorlatias, erre a mellbevágóan magabiztos hozzáfűzésre, a reagálásából ítélve, épp olyan értetlen arcot vághatott, mint én.

Az addig szimpatikus főhős állítása, és maga a helyzet is több sebből vérzett, ez pedig sokkal inkább ...

Ha olyan szerencsés valaki, hogy nincsenek agresszív emberek a környezetében, akkor is találkozik rengeteg agresszióval

...

Az élet kihívásai afelé mozdítanak el minket, hogy extrovertált módon működjünk, azaz legyünk társasági emberek, igyekezzünk könnyedén kapcsolatot teremteni másokkal, forduljunk a külvilág felé, viselkedjünk fesztelenül idegenek között is. A pihenőidőnk, a napi üresjáratok jelentős részét is azzal töltjük ki, hogy a közösségi médián lógunk, ami szintén kifelé irányuló, társas tevékenység, tele ingerekkel. Ám egyre többet hallani arról, hogy a kiegyensúlyozott személyiségben egyensúlyban van az extrovertált és az introvertált működés. Az alábbiakban sorra vesszük, mik az introvertáltság előnyei és az introvertált személyiség erősségei.

...

Újult erővel lecsapott ránk a tél. Pedig a reggeli enyhe egy-két fokokban a rigók már mintha a tavaszi nóták strófáit gyakorolgatták volna, ettől volt egy cseppel több remény, hogy lassan vége.

Korábban virrad, és ha a várost körülölelő erdőket, hegyeket nem fojtogatja éppen a köd, később kezdődik a sötét is. Tisztább napokon a zúzmarás csodavilág délre leolvad, reggelre, mintha csak saját örömére tenné, szikrázóan  felhízik megint.

Csakhogy a hegyekről legördülő nagy szürke felhőkből megint szakadni kezdett a hó.

Érdekes, hogy az első percek gyermeki öröme, milyen sebesen át tudja adni helyét az aggódásnak: ugyan mi lesz ebből? Mi lehetne? Csúszós utak, sártenger.

A meredek utcák sebesen megmutatták, hogy nem ...

Igen, tudom, ez már egy igen alaposan, minden oldalról és sokak által “lerágott csont”, a negatív reklám is reklám stb.; mégsem állhatom meg, hogy szó nélkül menjek el mellette. Itt, a Lelkizónán ugyanis szerzőtársaimmal sokszor érintettük már – különféle megközelítésekben – az anyává válás témáját. Kicsinyke hazánk közismert fitneszgurujának nemrég tett, igen nagy visszhangot keltett kijelentései azonban tálcán kínálják magukat, hogy – vérmérséklete szerint – ki-ki ízletes cafatokra szedje, egy legyintéssel elintézze, netán egy jót derüljön rajta (időközben bocsánatot kért a stílusa miatt, a kijelentései tartalma – vagyis “az elvek” – miatt azonban nem). Józanul megközelítve azt a kijelentést, hogy apa ...

  Könnyű azt mondani! Ahogy ez kinéz, a beteg magától most nem tud számottevően változtatni és a kezelő személyzet is meglehetősen tehetetlennek tűnik.

Ez igazából egy csúnya patthelyzetnek látszik, na, de nagyon előreszaladtam.

Fussunk neki egy cseppet távolabbról és kezdjük azzal talán, hogy a beteg időpontot kapott az előjegyzési naptárunkban (mert a kollégáink látták konzíliumban más, akut osztályokon, leginkább a stroke osztályon, a kardiológián, a traumatológián, a belgyógyászaton, vagy a körzeti orvosa kért neki előjegyzést tőlünk, az ismert betegségeire hivatkozva) és aztán ő bejelentkezett hozzánk.

Elvileg már ezen a ponton elég sokat tudunk a vélhető (zárójelentésekben részletezett) állapotáról és a ...

A legtöbbünknek vannak kialakított hiedelmeink arról, mi tesz minket boldoggá, hogyan óvhatjuk meg magunkat a bajtól, és mik azok a mankók, amikre az élet viharai közepette támaszkodhatunk. Ezeket a hiedelmeket a szocializációnk során tesszük magunkévá, és gyakran társadalmi mítoszokból táplálkoznak. Ám a valóság sokszor nem igazolja ezeket az előfeltevéseket, és mi észre sem vesszük, mert annyira igyekszünk hinni bennük… hogy az már önbecsapássá válik. Ez a hozzáállás pedig sajnos megakadályozhatja, hogy rugalmasan reagáljunk a kihívásokra, és változtassunk, változzunk, amikor kellene. Nézzünk néhány ilyen népszerű, ám sok esetben tévesnek bizonyuló hiedelmet!

...

A napokban azt olvastam, hogy minden modern pszichés gondunk, legfőbb lelki nyavalyáink gyökere a folytonos rivalizálás kényszere. A másokkal, a mindenkivel, a bár-akárkivel versengés, az állandó (és sokszor eleve, általunk manipulált) összehasonlítgatások keresgélése.

Majd rögtön ezután a szöveg nagyon biztatott, hogy azért ne veszítsük el a reményt, mert erre a rettenetesen súlyos és elterjedt emberi problémára már ismert a gyógymód, amivel menten meg kell, és meg is lehet szabadulni a folyamatos összehasonlítgatás terhétől.

Ha pedig végre nem összevissza tekingetünk a pályán, megosztva figyelmünket egyszerre minden létező versenyző között az összes rajtvonalnál, ha nem hátra meg oldalra pillantgatunk, amikor a ...

Az emberi faj évezredekkel ezelőtt sokat küzdött a fennmaradásáért (ma pedig paradox módon önnön elburjánzása ellen kell lassan küzdenie). Ez a küzdelem olyan módokon formálta az emberi vágyakat és viselkedést, amelyek a múltban elősegítették a fennmaradást, és amelyek velünk maradtak a modern korban is. Ám azok a motivációk, amelyek egykor hasznosak voltak, a modern életstílus vívmányai közepette túlzásokba visznek minket, olyannyira, hogy az már káros a testi és lelki épségünkre. Ha nem vagyunk résen…

...

Ilyenkor, az ünnepek után valahogy mindig nehezebb előre lépni.

Talán, mert úgy vártuk azt a néhány napot, annyira készültünk. Aztán már csak azt vettük észre, hogy mind elrepült, mint egy pillanat. Pedig, még azt is szerettük volna, vagy legalább ezt. Hiába.

„Elmúlt az ünnep, fáradt a város,
Sötét szobákban kopott fenyők ” [i]

Kedvetlenül tologattuk, halogattuk volna még a kiszakadás pillanatát. Maradtunk volna még az ünnepek meleg közelségében. A jó előre megálmodott gyertyafényes hangulatok körülbélelt, barátságos kényelmességében és puha ritmusában ringatóznánk kicsit, ragaszkodva a minket körülölelő családhoz, örülve annak, hogyha pár percre valóban ránk talált a béke.

Ott maradtunk volna. S mert ezt ...

Igazán?

Fontos vagyok neked?

Meghatóan jó érzés, és milyen rég nem gondoltam erre.

És mennyire vagyok fontos?

Jaj, bocsánat!

Ez már majdnem illetlen kérdés (hiszen, hogy jövök ahhoz, hogy a te érzéseid nagyságát, mélységét firtassam, vagy az igazolását kérjem, esetleg a saját bizonytalanságommal terheljelek), és ezzel a kérdéssel még nem is ez a legnagyobb baj.

Hanem a belső folyamatokra, történésekre vonatkozó SI rendszer teljes hiánya, mert már megint nagyon kellene ide valamilyen mértékegység, ahhoz, hogy valóban megválaszolható legyen.

Mivel mérik vajon máshol, mások az egyéni fontosságot?

Esetenként az sem biztos, én tudom magamról, hogy számítok [i] .

Talán a lángoló szerelem és a perzselő ...

Kivételesen egészen személyes leszek. Csakis azért, hogy hangsúlyozzam ezzel is a téma fontosságát.

...

Az elszalasztott, a saját döntésünkkel kizárt, az annak idején nem választott lehetőségek feletti borongásra, késői sajnálkozásra különösen alkalmas idő, amikor elénk kerülnek a szép kerek születésnapok közeledtével, vagy elhaladásával a kritikus összegzések. Amikor ránk telepszenek azok a nyomasztóan sötét, téli vasárnap délutánok, esetleg megülik a lelkünket az önsorsrontó kesergések, hangulati hullámzások mély völgyei. Íme, egy hevenyészett lista pompás, több órás önkínzást ígérő, sok finom fájdalmat tartogató lehetséges kérdéseinkből:

Miért nem fektettem sokkalta több erőt, időt a megfelelő társ keresésére?

Miért nem tudtam többet törődni, beszélni vele, amíg még mellettem volt?

Miért nem mertem ...