Lelkizóna

A pozitív pszichológia magazinja


2018. aug 02.

Érzelmi Achilles-sarkunk – a túlérzékenység egyik oka

írta: SzabóElvira
Érzelmi Achilles-sarkunk – a túlérzékenység egyik oka

Mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amelyek elemi erejű reakciót váltanak ki belőlünk. Bántásnak, támadásnak veszünk olyasmiket, amiket nem bántó szándékkal mondtak vagy tettek; magunkra veszünk olyasmit is, amit nem kellene, túlságosan érzékenyek vagyunk bizonyos helyzetekre. Például nem…

Tovább Szólj hozzá

önismeret önfejlesztés gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2018. júl 05.

Konfliktuskezelés 3 lépésben

írta: SzabóElvira
Konfliktuskezelés 3 lépésben

A gyógyító beszélgetés – ahol belső valóságaink találkoznak

Igazán mély konfliktusba csak azokkal keveredhetünk, akik fontosak számunkra… Mert aki nem fontos nekünk, azzal konfliktus esetén takaréklángra vesszük a kapcsolatot – igyekszünk elkerülni az irodában, vagy mindössze három mondatot váltunk vele a családi összejövetelen. Egyszóval határt képzünk –…

Tovább Szólj hozzá

stressz pszichológia önismeret konfliktus konfliktuskezelés gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2018. ápr 12.

Így járul hozzá a természet a gyerekek fejlődéséhez

írta: SzabóElvira
Így járul hozzá a természet a gyerekek fejlődéséhez

A természetben jobban fejlődnek az élethez szükséges alapképességek

Egyre többen írnak arról, hogy „természethiány okozta zavarban” szenvedünk, ami a gyerekeket a felnőtteknél is súlyosabban érinti. Ugyanis a természet a gyerekek veleszületett fejlődési tere, itt fejlődnek legjobban az élethez szükséges alapképességeik. Vajon mit tud a természet, amit a tantermek…

Tovább Szólj hozzá

gyerek gyereknevelés gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2018. feb 08.

3 lépés, hogy kialakítsd az önazonosságodat

írta: SzabóElvira
3 lépés, hogy kialakítsd az önazonosságodat

A belső motiváció és az élettel való elégedettség alapja, hogy meghatározzuk a személyes hivatásunkat - azt a célt, tevékenységet, aminek megvalósításával éppen mi tehetünk hozzá a világhoz. A megfelelő cél kitűzésének első lépése, közhellyel szólva, önmagunk megtalálása. És nem a szemünk előtt…

Tovább Szólj hozzá

önismeret önmegvalósítás önbecsülés önfejlesztés gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2018. jan 18.

Megmondja egy teszt, hogy milyen vagy?

írta: SzabóElvira
Megmondja egy teszt, hogy milyen vagy?

MBTI, és ami mögötte van

Az emberi sokféleség leírására számost tipológiát és személyiségtesztet kidolgoztak már. Közülük is a legrégibb, egyúttal legidőtállóbb a Myers–Briggs-féle tipológia, amely 16 személyiségtípust különböztet meg négy tulajdonságpár mentén. Az ebből készült kérdőív, az MBTI, teljes nevén…

Tovább Szólj hozzá

karrier életmód konfliktus gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2017. dec 07.

Az erős érzelmek kezelésének 3 módja

írta: SzabóElvira
Az erős érzelmek kezelésének 3 módja

Vannak, akiken átcsapnak az érzelmek, és tehetetlennek érzik magukat velük szemben. Mások a felszín alá szorítják és elfojtják őket. Szerencsére választhatunk egy harmadik utat is: azt, hogy az érzelmeink ne kellemetlen élményt jelentsenek, hanem békében éljünk velük. Mi több, ne csak békében, hanem…

Tovább Szólj hozzá

stressz önismeret mindfulness gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2017. nov 23.

„Ne vásárolj semmit!” nap kontra „fekete péntek”, avagy a neuromarketing fogásai

írta: SzabóElvira
„Ne vásárolj semmit!” nap kontra „fekete péntek”, avagy a neuromarketing fogásai

November utolsó péntekét, amikor az Egyesült Államokban óriási leárazáshullám veszi kezdetét, és a vásárlók egymást tapossák, hogy minél olcsóbban jussanak a termékekhez, néhány éve nemzetközi "Ne vásárolj semmit!" nappá nyilvánították. Mivel közeleg a „fekete péntek”, e jeles napról megemlékezve…

Tovább Szólj hozzá

karácsony életmód pszichológia gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2017. nov 09.

Egy bőröndben a karrierem – a digitális nomádok

írta: SzabóElvira
Egy bőröndben a karrierem – a digitális nomádok

A 21. század vándorai

Sehol sem laknak, és mégis mindenhol… Utaznak és dolgoznak egyszerre… Az irodájuk nem több a laptopjuknál… Ők az úgynevezett digitális nomádok. Vajon milyen ez az életforma, és hogyan befolyásolja majd az emberek karrierképét, illetve a munkaerőpiacot? Néhány bekezdés erejéig ezekről esik szó.

Tovább Szólj hozzá

utazás életmód gyökerek és szárnyak digitális nomád

2017. ápr 20.

Sámánok gyógyították meg az autista fiút

írta: SzabóElvira
Sámánok gyógyították meg az autista fiút

Igaz történet a gyógyulás kereséséről, egy kulturális találkozásról és arról, hogyan léphetjük át saját határainkat

Van, hogy az élet olyan kihívás elé állít, hogy a megoldáshoz messze-messze el kell távolodnunk attól a helyzettől, életfelfogástól, amiben éppen vagyunk – mind földrajzi, mind pszichológiai értelemben... Kristin Neff pszichológus kutató és önegyüttérzés-tréner mély őszinteséggel és a humort sem…

Tovább Szólj hozzá

család utazás életmód gyökerek és szárnyak komfortzóna elhagyása

2017. ápr 13.

A boldogság kulcsa: megtalálni az életünk értelmét

írta: SzabóElvira
A boldogság kulcsa: megtalálni az életünk értelmét

Összefüggések a stressz, a boldogság és az értelmes élet között

„The purpose of life is a life of purpose.” /Robert Byrne/ Ahány szellemi irányzat, vallás és ideológia, annyiféle választ találhatunk arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme – az elmúlt évezredek nagy gondolkodóiban egyvalami közös: mindannyian feltették maguknak ezt a kérdést. De vajon a…

Tovább Szólj hozzá

stressz boldogság pszichológia gyökerek és szárnyak

2017. már 30.

Amikor összezsugorodik a gyerekszoba

írta: SzabóElvira
Amikor összezsugorodik a gyerekszoba

Felnőtté válási rítusok a modern korban

A felnőtté válás, a szülői ház elhagyása az emberi életút egyik fontos, minden kultúrában megtalálható átalakulása: átmenet a gyerekkorból az autonómia, a felelősségvállalás, az alkotó tevékenység, a tartós párkapcsolat felé. Míg száz évvel ezelőtt is szertartással, ünneppel ülte meg a közösség a…

Tovább Szólj hozzá

életmód életszakaszok gyökerek és szárnyak Z generáció

2017. már 02.

Női minőségek, férfi minőségek

írta: SzabóElvira
Női minőségek, férfi minőségek

A létezés nőies és férfias árnyalatai

Mi a női lét esszenciája, és miben jut kifejeződésre a férfiasság? – olyan kérdések ezek, amelyek filozófusokat és pszichológusokat sarkalltak gondolkodásra, ott rejlenek sok-sok irodalmi mű mélyén, sőt még a politikában is hullámokat korbácsolhatnak (valójában már sok ezer éve), amikor az a téma…

Tovább Szólj hozzá

életmód önmegvalósítás mindfulness gyökerek és szárnyak

2017. feb 16.

Te megtaláltad már a daimónodat?

írta: SzabóElvira
Te megtaláltad már a daimónodat?

Életfeladatunk és személyes küldetésünk

A „daimón” kifejezés eredete az ókori görögökig nyúlik vissza, és az évezredek során átesett néhány jelentésmódosuláson. Eredetileg valamiféle kisebb istenséget, isteni erőt jelentett, amely lehetett rossz szándékú, de jó szándékú, nagy tettre inspiráló is. A daimón, mint ártó szellem, tovább él a…

Tovább Szólj hozzá

önmegvalósítás önfejlesztés gyökerek és szárnyak

2017. feb 09.

Barangolások a női szexualitás rejtelmeiben II.

írta: SzabóElvira
Barangolások a női szexualitás rejtelmeiben II.

A női orgazmus 4 dimenziója

A nők belső élményei, érzelemvilága különbözik a férfiakétól, már csak azért is, mert hónapról hónapra végigjárnak egy biológiai és ehhez kapcsolódó érzelmi körforgást. A szexualitást és az orgazmust is egészen másképp tapasztalják meg, mint a (fizikailag) erősebb nem. Gina Ogden szexológus, a Nők,…

Tovább Szólj hozzá

szex életmód pszichológia gyökerek és szárnyak

2017. feb 02.

A gyökerektől a rügyekig – összeköttetés a családfában

írta: SzabóElvira
A gyökerektől a rügyekig – összeköttetés a családfában

A transzgenerációs traumák továbbélése és feldolgozása

Tágabb családunkra, felmenőinkre gondolva sokunk tapasztalata az (amennyire másoktól hallom, nem csak én jártam így), hogy a családi emlékezet megőrzött számos anekdotát, köztük talán néhány nyomasztó epizódot is, ám a múlt igazán mély szenvedést hordozó történései „elfelejtődtek”. Tágabb…

Tovább Szólj hozzá

család trauma önfejlesztés gyökerek és szárnyak

2017. jan 12.

Így segítsük át a gyereket a rettegett dackorszakon

írta: SzabóElvira
Így segítsük át a gyereket a rettegett dackorszakon

A „rémes kétéves” kor a személyiségfejlődés fontos lépcsőfoka

Ha közvélemény-kutatást végeznék szülők körében arról, hogy a gyereknevelés során melyik volt az egyik legmegterhelőbb időszak számukra, bizonyára előkelő helyen végezne a kétéves körüli kor, amit magyarul dackorszaknak neveznek, az angolszász kultúrában pedig „terrible two”-nak, azaz „rémes…

Tovább Szólj hozzá

gyereknevelés gyermek önbecsülés gyökerek és szárnyak

2016. dec 15.

Hol a határ?

írta: SzabóElvira
Hol a határ?

Gyereknevelési szakemberek az elkényeztetésről

„Annyira sír, hallgatni sem bírom… most inkább engedek, majd legközelebb duplán erélyes leszek.” „De ha egyszer annyira örül, persze hogy megveszem neki még ezt a játékot is!” Melyik szülő, nagyszülő, nagynéni is nagybácsi ne járt volna úgy, hogy inkább beadta a derekát?! A legtöbbünkben a gyerekek…

Tovább Szólj hozzá

gyereknevelés gyermek gyökerek és szárnyak

2016. dec 07.

Újra együtt – közeleg a külföldön élők karácsonyi látogatása

írta: SzabóElvira
Újra együtt – közeleg a külföldön élők karácsonyi látogatása

Mire figyeljünk, hogy felhőtlen legyen az együttlét? – vendégposzt

Karácsonykor sok külföldön élő rokonunk tér vissza Magyarországra és látogat haza. Repesve várjuk, hogy újra magunkhoz öleljük idegenbe tévedt fiunkat és lányunkat („mit főzzek? mivel kényeztessem?”), hogy híreket halljunk külföldön élő unokánkról, hogy a vacsoraasztalnál külhonban élő testvérünk…

Tovább Szólj hozzá

karácsony életmód vendégposzt gyökerek és szárnyak

2016. nov 17.

Ideje, hogy felváltsa a büntetést a szerető útmutatás

írta: SzabóElvira
Ideje, hogy felváltsa a büntetést a szerető útmutatás

Amikor gyerekekkel foglalkozunk – történjen ez szülőként, nevelőként vagy bármilyen más szerepben – az egyik legnagyobb kihívás az, hogy egyrészt legyünk „pajtások” – olyasvalaki, akivel a gyermek nemcsak játszhat, de akiben bízhat és bármi bajjal fordulhat hozzá –, másrészt tartsuk a kereteket.…

Tovább Szólj hozzá

gyereknevelés trauma gyermek pszichológia gyökerek és szárnyak

2016. nov 10.

Kincsvadászat az örömteli pillanatok után

írta: SzabóElvira
Kincsvadászat az örömteli pillanatok után

„A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.” /Lev Tolsztoj/ Sokunk számára a körülöttünk zajló események és a minket érő ingerek határozzák meg, hogy érezzük magunkat a bőrünkben. Ha esik az eső, lehangolódunk, ha kisüt a nap, felvidulunk. Ám a pszichológiai kutatások szerint a…

Tovább Szólj hozzá

boldogság mindfulness gyökerek és szárnyak