Lelkizóna

A pozitív pszichológia magazinja


2020. jún 22.

És a fájó emlékek?

írta: SzEGy
És a fájó emlékek?

  „Voltak persze fájó emlékek is…mintha csomók lettek volna egy szép nyakláncon, melyek a gyöngyöket tartják össze.” [i] Dína előtt a rossz emlékek, amik magányos, alapvetően kiszolgáltatott egyiptomi életének éveihez fűződtek ilyennek mutatkoztak. Mintha önmaga számára is meglepő módon hét év…

Tovább Szólj hozzá

trauma boldogság hangulat emlékek életmód megküzdés

2020. feb 03.

Majd lépek, ha tudok!

írta: SzEGy
Majd lépek, ha tudok!

Újult erővel lecsapott ránk a tél. Pedig a reggeli enyhe egy-két fokokban a rigók már mintha a tavaszi nóták strófáit gyakorolgatták volna, ettől volt egy cseppel több remény, hogy lassan vége. Korábban virrad, és ha a várost körülölelő erdőket, hegyeket nem fojtogatja éppen a köd, később kezdődik…

Tovább Szólj hozzá

közlekedés tél hangulat feszültség türelem versenyzés

2020. jan 13.

Ünnep után…

írta: SzEGy
Ünnep után…

Ilyenkor, az ünnepek után valahogy mindig nehezebb előre lépni. Talán, mert úgy vártuk azt a néhány napot, annyira készültünk. Aztán már csak azt vettük észre, hogy mind elrepült, mint egy pillanat. Pedig, még azt is szerettük volna, vagy legalább ezt. Hiába. „Elmúlt az ünnep, fáradt a város,…

Tovább Szólj hozzá

tél hangulat újév erő akarat újrakezdés

2019. nov 04.

Minden sírnál voltunk

írta: SzEGy
Minden sírnál voltunk

Feladat végrehajtva, letudtuk a kört. Az idő szokványosan a kifejezetten utálatos formáját hozta. Hideg, hevesen szeles, gonoszul szurkáló, vékony farkú esővel, olyannal, ami minden kabát összes apró nyílását megtalálja. Senkit nem irigyeltem odakint, magamat is beleértve.

Tovább Szólj hozzá

ünnep hangulat emlékek elmúlás veszteség Halottak napja

2019. aug 12.

Még tart a nyár

írta: SzEGy
Még tart a nyár

Még tart a nyár, hiszen délben még megül az utcák felett a meleg, hőséget sugároz vissza az aszfalt, átforrósodnak a járdák, a házfalak. Csak a reggelbe apránként, szaporodó percekkel belenyúló homály, a gyakrabban feltámadó, élesebb szelek és a most még jólesően, borzongatóan friss levegő…

Tovább Szólj hozzá

érzelem változás hangulat életmód élmény elvárások életszemlélet szabad idő

2019. jún 10.

Sugárzó energiák

írta: SzEGy
Sugárzó energiák

Talán nincs is még egy olyan időszaka az évnek, amikor ilyen erősen érezhetjük a minket körülölelő végtelen drámai erőit, az energiát, a lüktetést. Árad a napfény, szinte vakít, erős, meleg, tovaterjedő hullámokban. Mintha ilyenkor a millió sugár záporában, a ránk…

Tovább Szólj hozzá

ünnep szépség öröm fény hangulat energia évszak váltás

2016. okt 30.

Téli álom helyett szezonális depresszió

írta: M. Révész Zsuzsa
Téli álom helyett szezonális depresszió

Ahogy rövidülnek a nappalok, a fény csökkenésével - valamikor október vége, november eleje táján -, a természet takarék „üzemmódra” kapcsol. A növények fejlődése átmenetileg leáll, az állatok egy része téli álomra húzódik, nálunk, embereknél pedig megjelenhet egyfajta depresszív hangulat. Nehezebben…

Tovább Szólj hozzá

depresszió egészség hangulat természet energia megküzdés vitalitás lelekmorzsak

2016. jan 24.

Stresszcsökkentő művészet

írta: M. Révész Zsuzsa
Stresszcsökkentő művészet

Igazán kellemes és hasznos szabadidős tevékenységekre szeretném felhívni a figyelmet. Saját magamon is tapasztaltam, hogy a galériákba járás mennyi örömöt és jó ötletet adott az elmúlt időszakban. Talán nem mindenki tudja, hogy a kisgalériák ingyen látogathatók, s akár munka után egy fél óra is…

Tovább Szólj hozzá

életkor stressz alkotás hangulat művészet kreativitás öregedés minőségi idő demencia lelekmorzsak

2015. okt 19.

Van abban valami jó is, ha rosszkedvűek vagyunk?

írta: M. Révész Zsuzsa
Van abban valami jó is, ha rosszkedvűek vagyunk?

Itt a rossz idő, kevesebb a fény, több a hűvös, esős nap és ez hangulatunkra is rányomja bélyegét. Könnyebben leszünk nyűgösek, morcosak és ingerültek, mint ragyogó napsütésben. Nem is gondolnánk, pedig pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a rosszkedvnek számos  előnye lehet. Lássuk ezeket:

Tovább Szólj hozzá

hangulat önismeret vitalitás lelekmorzsak

2015. okt 04.

Még nyílnak a kertben….

írta: M. Révész Zsuzsa
Még nyílnak a kertben….

  …az őszi virágok. Kicsit szabadosan Petőfi után. Merthogy az októberi kertről szól ez a rövid írás. És egy kisfiúról, aki ragyogott a boldogságtól, hogy elérhette az öreg almafa leges-legmagasabban ülő almáját. Van a kertünk közepén egy idős, ki tudja hány éves…

Tovább Szólj hozzá

hangulat élmény energia gyerekkor vitalitás lelekmorzsak

2015. sze 27.

Igen, jólesik

írta: M. Révész Zsuzsa
Igen, jólesik

A szentendrei macskakövek – ha hosszan gyalogolok a városban – kissé megviselik a talpamat. Egyik péntek délután, miután megnéztem a Művészeti Malom aktuális kiállítását, igencsak sajogtak a lábaim. Ráadásul az eső is eleredt. Olyan helyet kerestem, ahol egy kávé…

Tovább Szólj hozzá

hangulat művészet emlékek élmény kedvesség lelekmorzsak

2015. sze 12.

"Kis cigaretta, te hidd nekem el..."

írta: M. Révész Zsuzsa
"Kis cigaretta, te hidd nekem el..."

Kedves, mediterrán kisváros, tipikus szűk utcákkal, hangulatos épületekkel, apró kávézókkal.  Szeretem ezt a hangulatot, most pedig különösen, mert a hőségben gyalogolva jól esik pár perc pihenés, a friss capuccino illata. Beszélgetünk, nevetgélünk, mindenkit megbámulunk, minden élményt könnyedén…

Tovább Szólj hozzá

hangulat élmény friss könnyedség Lélekmorzsák lelekmorzsak frisstopikok