Lelkizóna

A pozitív pszichológia magazinja


2018. aug 23.

Építkezhetünk-e a stresszből?

írta: SzabóElvira
Építkezhetünk-e a stresszből?

Vendégposzt

A stressz, mint kifejezés, nagy valószínűséggel mindannyiunk számára ismerős, hiszen az emberek mindennapi beszélgetésiben is elhangzik, hogy mennyi stressz ér bennünket a hétköznapok során akár egy vizsga, egy állásinterjú előtt vagy a munkahelyünk miatt. Aggódunk, hogy el fogjuk-e végezni a…

Tovább Szólj hozzá

stressz vendégposzt stresszkezelés mindset

2018. júl 05.

Konfliktuskezelés 3 lépésben

írta: SzabóElvira
Konfliktuskezelés 3 lépésben

A gyógyító beszélgetés – ahol belső valóságaink találkoznak

Igazán mély konfliktusba csak azokkal keveredhetünk, akik fontosak számunkra… Mert aki nem fontos nekünk, azzal konfliktus esetén takaréklángra vesszük a kapcsolatot – igyekszünk elkerülni az irodában, vagy mindössze három mondatot váltunk vele a családi összejövetelen. Egyszóval határt képzünk –…

Tovább Szólj hozzá

stressz pszichológia önismeret konfliktus konfliktuskezelés gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2018. jún 11.

Csak azt ne mondd, hogy én tehetek róla

írta: SzEGy
Csak azt ne mondd, hogy én tehetek róla

  Igen, tényleg túl sokat dolgozom. Kérlek, csak azt ne mondd, hogy én tehetek róla! Rendben! Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, nem mondom. (Már csak azt kellene kitalálnom, hogyan tüntethetném el a hangomból a helytelenítést. Hogyan sikerülne úgy elmaszkírozni, fapofává…

Tovább Szólj hozzá

munka döntés stressz felelősség elégedetlenség túlterheltség

2018. jún 01.

Megpróbáltatásokból megerősödés – Mi a titka?

írta: SzabóElvira
Megpróbáltatásokból megerősödés – Mi a titka?

A reziliens személy jellemzői – vendégposzt

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy a környezetében olyan emberekkel találkozott, akiket rengeteg megpróbáltatás, nehézség ért életük során, és ennek ellenére nem omlottak össze, sőt inkább megerősödtek. Ezek hallatán egy átlagos életet élő emberben jogosan megfogalmazódik a kérdés: hogy…

Tovább Szólj hozzá

stressz trauma vendégposzt

2017. okt 16.

Az életünkre nincsenek garanciák

írta: SzEGy
Az életünkre nincsenek garanciák

  Az újszülött teljesen egészségesnek látszik. A gyermekorvos a szülészeten a bevett protokoll szerint kezeli. Apgar[i] 9/10. Per vias naturales. Megfelelő időre, átlagos súllyal, természetes úton született, komplikációnak, bajnak nincs nyoma. Aggodalomra tehát nem volna semmi…

Tovább Szólj hozzá

stressz újszülött garancia félelem örökbefogadás elvárások alkalmasság

2017. júl 16.

Azt mondod, unalmas lenne stressz nélkül az életünk?

írta: Éva28
Azt mondod, unalmas lenne stressz nélkül az életünk?

Könnyen ellenőrizhető a dolog, sokszor nem kell hozzá más, csak egy kis komfort zónából való kimozdulás. Mi stresszel? A munkád? Akkor miért van az, hogy nem bírsz ki két napot sem munka nélkül? Vagy ha pihenésre vágysz, miért nem punnyadsz egy jót a szabadságod alatt? Miért…

Tovább Szólj hozzá

stressz önfejlesztés coach co

2017. jún 24.

"Megtanulunk együtt lenni azzal, ami épp van"

írta: ur.anita
"Megtanulunk együtt lenni azzal, ami épp van"

Interjú Takács József mindfulness tanárral

Sokat hallani mostanában a mindfulness-ről. Egyáltalán nem újkeletű a módszer, hiszen több évtizedes múltra tekint vissza, komoly tudományos háttere, szakirodalma és tapasztalati bázisa van külföldön, nálunk mégis az utóbbi egy-két évben kezd a módszer ismertté válni. Mi is a mindfulness és mit…

Tovább Szólj hozzá

stressz

2017. ápr 13.

A boldogság kulcsa: megtalálni az életünk értelmét

írta: SzabóElvira
A boldogság kulcsa: megtalálni az életünk értelmét

Összefüggések a stressz, a boldogság és az értelmes élet között

„The purpose of life is a life of purpose.” /Robert Byrne/ Ahány szellemi irányzat, vallás és ideológia, annyiféle választ találhatunk arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme – az elmúlt évezredek nagy gondolkodóiban egyvalami közös: mindannyian feltették maguknak ezt a kérdést. De vajon a…

Tovább Szólj hozzá

stressz boldogság pszichológia mindset gyökerek és szárnyak

2017. már 26.

Te figyelsz? Téged figyelnek? Figyelj rá!

írta: Éva28
Te figyelsz? Téged figyelnek? Figyelj rá!

Jajj nem, isten ments, hogy a megfigyelések, lehallgatások, kémbotrányok és egyéb mérgező témák kerüljenek erre a szép oldalra! Remélem, senkiben fel sem merült! Milyen érdekes lenne egy felmérést végezni, ez a figyelés, mint fogalom, melyik korosztálynak mit juttat eszébe elsőként.

Tovább Szólj hozzá

stressz gyereknevelés szorongás megküzdés coaching önfejlesztés coach co

2017. már 04.

Mobilozás nélkül sokkal hatékonyabb lehetsz!

írta: ur.anita
Mobilozás nélkül sokkal hatékonyabb lehetsz!

Korábban tévét néztünk. Most okostelefont. Természetesen szükségünk van rá: zseniális eszköz, megkönnyíti az életünket, a kommunikációt, a tájékozódást. De megfigyelted már, ha fontos munkád, vizsgád, határidős feladatod van, rettenetesen lopja az idődet? Van rá esély, hogy te is az az…

Tovább Szólj hozzá

stressz

2016. okt 14.

Krónikus betegség gyermekkorban - mit él át a család?

írta: Jantek Gyöngyvér
Krónikus betegség gyermekkorban - mit él át a család?

A mind fejlettebb orvosi technológiának és kezelési lehetőségeknek köszönhetően egyre több gyermek él valamilyen krónikus testi betegséggel. Kb. 15%-ra tehető azoknak a gyermekeknek és 18 év alatti fiataloknak az aránya, akik kezelhető, de gyógyíthatatlan betegséggel élnek együtt.   Az, hogy a…

Tovább Szólj hozzá

stressz megküzdés anyaság gyerekkor krónikus betegség szeretem a ferjem

2016. aug 25.

Mindset – mentális alapfelszerelés az élethez

írta: SzabóElvira
Mindset – mentális alapfelszerelés az élethez

Alaphiedelmeink határozzák meg a döntéseinket és a tetteinket

Talán tapasztaltuk már, hogy hiába gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, hiába ismétlünk ahhoz hasonló mondatokat, szinte mantraként, mint „jól fog sikerülni”, „fő az optimizmus, minden rendben lesz” stb., újra és újra becsúsznak negatív pillanatok az életünkbe. Nemcsak becsúsznak – továbbra is jelen…

Tovább Szólj hozzá

stressz gyereknevelés önfejlesztés mindset gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2016. júl 24.

„Kell egy kis áramszünet…”

írta: M. Révész Zsuzsa
„Kell egy kis áramszünet…”

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire szükségünk van arra, hogy leeresszük a munkanapok során felgyülemlett feszültség gőzét. A mai írásomban néhány olyan lazító módszert, technikát szeretnék bemutatni, amit bárki meg tud tanulni és alkalmazni a hétköznapjaiban.

Tovább Szólj hozzá

stressz művészet meditáció lazítás relaxáció stresszkezelés lelekmorzsak

2016. júl 17.

Amitől félsz, az már megtörtént veled

írta: M. Révész Zsuzsa
Amitől félsz, az már megtörtént veled

„Nem értem, miért szorongok, ha megszólal a telefon vagy a kapucsengő. Jól kommunikálok, bárkivel szót értek és mégis átfut rajtam ilyenkor a félelem. Mintha attól tartanék, hogy most fog kiderülni… Mi is? Az, hogy nem tudok semmit, nem vagyok elég jó… Leégek mások előtt és majd szégyellni kell…

Tovább Szólj hozzá

érzelem stressz változás félelem emlékek múlt nevelés önismeret relaxáció lelekmorzsak

2016. máj 22.

Unatkozni veszélyes?

írta: M. Révész Zsuzsa
Unatkozni veszélyes?

  Tegyük hozzá már az elején: a tartósan, azaz hónapokon, akár éveken át fennálló unalom, motiválatlanság az, ami veszélyes. Átmenetileg mindannyian unatkozunk néha, ez arról szól, hogy alapvetően jól vagyunk, épp nincs kielégítetlen alapszükségletünk, csak hát, hiányzik valami. S ha ez arra…

Tovább Szólj hozzá

stressz szorongás bátorság unalom megküzdés asszertivitás lelekmorzsak

2016. máj 19.

A stressz az élet sója

írta: SzabóElvira
A stressz az élet sója

3 új tudományos tény a stresszről

A stresszt egészen a közelmúltig elementárisan rossz helyzetekkel kapcsolta össze a köztudat és a tudományos világ: hajszoltsággal és kimerültséggel, sorscsapásokkal és veszteségekkel. Úgy tartottuk, a stressz átélése önmagában is rossz, a nehézségektől függetlenül, mert a stressz árt az egészségnek…

Tovább Szólj hozzá

stressz pszichológia gyökerek és szárnyak Szabó Elvira

2016. ápr 24.

Tárd szélesebbre a tolerancia-ablakod!

írta: M. Révész Zsuzsa
Tárd szélesebbre a tolerancia-ablakod!

A tolerancia-ablak egy olyan pszichológiai kifejezés, ami arra utal, hogy a kül- és belvilág hatásaiból mennyit tudunk egészségesen elviselni és kezelni. Ha a bennünket érő hatások az „ablakunkon belül” vannak, akkor nem érezzük zavarónak azokat, de ha kívül esnek az elviselhetőségi tartományunkon,…

Tovább Szólj hozzá

biztonság terápia stressz szorongás változás bátorság emlékek élmény energia megküzdés kötődés vitalitás lelekmorzsak

2016. feb 07.

Te tudsz bánni az érzelmeiddel?

írta: M. Révész Zsuzsa
Te tudsz bánni az érzelmeiddel?

A jó közérzet és a stresszkezelés alapfeltétele, hogy bánni tudjunk különböző, külső-, belső hatásokra keletkező érzelmeinkkel. Ha a sajátjainkkal elég jól boldogulunk, kevésbé borítanak ki a mások érzései is. Több empátiát, nagyobb nyugalmat és derűt tudunk megélni a kapcsolatainkban, ami mind…

Tovább Szólj hozzá

kommunikáció érzelem stressz szorongás egészség kapcsolat kontroll őszinteség elfogadás jelenlét lelekmorzsak énvédő mechanizmusok

süti beállítások módosítása