2019. jún 15.

Nehéz róla beszélni – szex, abúzus, bántalmazás és hasonló intim, vagy kellemetlen, kényes témák

írta: Éva28
Nehéz róla beszélni – szex, abúzus, bántalmazás és hasonló intim, vagy kellemetlen, kényes témák

usa-2777088_960_720.jpg

Vannak olyan témák, érzések, dolgok, amelyekről nehéz beszélni. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, sőt, nincs merszünk belekezdeni sem.

Főleg, ha nagyon mélyen érintettek vagyunk bennük és magunknak is vannak velük gondjaink, problémáink. Főleg, ha magunk sem tudjuk, pontosan mi is a bajunk valakivel (vagy magunkkal), csak legbelül érezzük, valami itt hibádzik, valami korlátoz az őszinteségben.

Vannak témák, ahol igazán nehéz meghúzni a határt, meddig normális, meddig elfogadható, honnantól gáz, honnantól betegség, honnantól büntetendő (vagy az lenne, ha jól működne a rendszer, ha eligazodnánk a jogszabályokban, és ha lennének jó szakemberek, jogszabályok).

Ilyenek a szexuális kérdések, az abúzus, a bántalmazás témája is. Egyáltalán: mi számít bántalmazásnak? Sokan leragadnak a fizikai bántalmazásnál, még mindig azt gondolják, csak akkor beszélhetünk ilyenről, ha vér folyik, vagy 8 napon túl gyógyul. Pedig nem. A verbális bántalmazás legalább olyan romboló lehet.

shy-863056_960_720.jpg

Az a legnagyobb bajom, hogy igazán nem érzem magamban sem az elegendő bátorságot, tapasztalatot, tudást, hogy komolyabban foglalkozzak a kérdéssel, de ahányszor csak felvetettem szakmabelieknek, írjanak róla itt, ide, a Lelkizónára, soha nem volt fogadókészség. Nem könnyű téma, nem hálás téma és nehéz kimondani a lényegét.

Egyáltalán, mi a lényeg? Talán az, én úgy fogalmaznék, hogy:

jó lenne lelkileg egészségesnek lenni, maradni!

A lelki egészség nagyban azon múlik, megússzuk-e a fentieket, hogy esünk túl a nemi érésen és annak velejáróin, illetve ha bármi rossz dolog történik velünk, azt fel tudjuk-e dolgozni, van-e hozzá merszünk, segítségünk.

Mert mi van akkor, ha valaki korán elszenvedi ezeket a rettenetes élményeket, mi történik azokkal a családokkal, ahol ez generációról generációra megy esetleg tovább, és mi történik egy olyan közegben, ahol ez egyre több, ahol folyamatosan szőnyeg alá söprik, ahol az a bűnös, az a hibás, aki esetleg beszélni merészel az őt ért bántásról? Minimum frusztráltak lesznek, vagy megbetegszenek tőle, sőt sokszor más területekre is kihat a dolog, máshol is jelentkezik a hatása (emberekhez való viszony, munkahelyi gondok, viselkedés idegen környezetben, kommunikációs képességek, elfogadott, általános értékrend stb.).

Pszichológusokkal beszélgetve néha rettenetes történeteket lehet hallani (persze a szakma etikai szabályai szerint, soha nem konkrét esetekről és személyekről mesélnek), akár családon belüli (sűrűn előforduló!!), akár iskolai, egyéb környezetekben előforduló helyzetekről.

Olvastam Philip Zimbardo könyvét, a Nincs kapcsolat-ot, amelyben a pornót és az on-line elérhető formáit mint legkártékonyabb tényezőt ecseteli, olvastam sok szépirodalmat, sőt, önéletrajzi témájú könyveket (pl. Polcz Alaine: Asszony a fronton, vagy Péterfy-Novák Éva Egy asszony című könyvét), de számtalan irodalmi alkotást és filmet lehetne még sorolni a témában. Bár lehet, hogy nem eleget…

Mi van a fiatalokkal?

Sok fiatalt látva is elgondolkodtató: látom, van, aki nagyon korán kezdi a szexuális életet, de nagyon sokan vannak, akiket mintha ez a téma nem érdekelne, akiket mintha hidegen hagyna. Sokaknál nagyon kitolódik, vagy elnyomódik, vagy soha elő sem jön. Persze ilyen mindig is volt, nem tudok róla, hogy lennének ilyen felmérések, hogyan alakul a szexuális élet elkezdése ma és hogy volt ez régebben.

Korábban, szüleink és nagyszüleink kb. az első udvarlóval, kinézett lánnyal összekötötték az életüket, ma teljesen normális, hogy hamar összeköltözhetnek, aztán szét, aztán megint össze a következővel, aztán megint szét, aztán lesz ami lesz… Szép fokozatosan elfogy a varázs, minden olyan egyszerű, túl egyszerű. Az elköteleződést senki és semmi nem kéri számon, kezd is kimenni a ’divatból’.

Azt is szakemberektől hallottam, hogy akik korán kezdik a szexet, sőt, ha azt intenzíven, változatosan ’nyomják’ (már elnézést a szóhasználatért…), azoknál gyakran megesik, hogy harmincas éveikre kiégnek, belekeserednek, és akkor már azért nem találják az igazit, mert nem nyújt számukra új élményt, már annyiszor megélték, ismerik a 'lefolyását', ismerik a saját működésmódjukat (mert kialakul egy működésmód...), és nem könnyen szánják rá magukat arra, hogy ezt a mostanit esetleg vegyék komolyabban, akár egy családalapítás erejéig.

couple-1375125_960_720.jpg

 

Megnéztem most egy (DTK Elviszlek) interjút Péterfy-Novák Évával. Korábban láttam a monodrámáját is Tenki Rékával, amit a saját történetéből írt. Tényleg megrázó. Ahogy mesél az őt ért bántalmazásokról, a kapcsolatáról, amelyben még egy beteg gyerekről is gondoskodnia kellett, arról, milyen hatások érték őt korábban is, eszembe jutottak a saját élményeim. Nem hinném, hogy sokan meg tudták ezeket úszni. Csak sokszor olyan váratlanul, olyan méltatlan módon, olyan személyekkel történik, hogy egyszerűen nem tudunk, nem merünk róluk beszélni, nincsenek rá szavaink. Sőt, van, hogy utólag, a sokk elmúltával nem is tudjuk, valójában mi is történt, nem is szeretünk rá visszagondolni (reménykedünk, hátha kitörlődik) és van bennünk sokszor egy téves, önmagunk felé irányult szégyenérzet is.

Eszembe jutott az az ismerős, aki mesélte, a családja semmi egyházi ünnepet nem tart, náluk nem volt keresztelő, papi temetés sem, mert az apját gyerekkorában (több társával együtt) molesztálta a pap. Úgy rendesen. Persze a család sokáig, nagyon sokáig nem tudta, miért van a papában ez a nagy ellenállás.

Az a rémes még a dologban, hogy azok, akik erőszak, bántalmazás elszenvedői, nagyon gyakran maguk is bántalmazóvá, erőszakossá válnak. Még ha tudják is, milyen szörnyű dolog ez. Olyan ez, mint egy átok.

Olyan ez, mint a szenvedélybetegség, amit a gyerek, még ha gyerekkorában szenvedő alanya is, mondjuk a szülők alkoholizmusának, később mégis ugyanazt teszi (ebben a témában döbbenetes könyv Karafiáth Orsolya Szirén című regénye, nagyon tudom ajánlani azoknak, akiket ez érinthet! de azoknak is, akiket nem). Mert alkoholista szülők mellett fenőni maga is egy abúzus!

Gondolkozzunk ezekről, beszéljünk róluk! Legyenek rá szavaink! A gyerekeinkre is gondoljunk, őket is fontos lenne – koruknak megfelelő szinten – beavatni, velük is muszáj beszélni ezekről a kérdésekről! Jön a nyár, ilyenkor több a szabadság, több a veszély, kicsit mindenki megbolondul. Figyeljünk oda!

Nagyon jó lenne, ha valaki igazán szakértője a témának, jelentkezne nálunk, szívesen veszünk írásokat, hozzászólásokat a Lelkizónán!!

Ha kíváncsi vagy a fent említett beszélgetésre Péterfy-Novák Évával, itt van!!

 

Koskovics Éva

coach

www.treevision.org

www.kokart.hu

Szólj hozzá

szex gyereknevelés megküzdés coaching abúzus coach co