Oroszlán a vonaton

Intercity, az út több mint három óra, készültünk: könyv, újság, frissítő. Akárhogy is, másfél óra után igencsak kényelmetlen, fészkelődünk, mozgunk, nézelődünk… Nyűglődésünkből egy kölyökoroszlán üvöltése ráz fel.

Nem egyszeri ordítás ez, hanem szűnni nem akaró, egyre haragosabb és hangosabb.  Mindenki, még a fülhallgatós kamasz is odafordul, keresi a hang forrását. A tekintetekben bosszúsággal vegyes megütközés tükröződik, míg ki nem derül, hogy a „vadállat” egy három év körüli kisfiú, akinek azon kívül, hogy üvölt, nincs más baja.

Senki sem szól rá, annak ellenére, hogy szokatlan és elég zavaró ez a közjáték. Ez a gyerek nem sír, nem ugrál, hanem oroszlánt játszik. Ordít, ahogy a torkán kifér, addig, amíg meg nem nyugszik. Ösztönössége meglepő, zaklató. Ez most „rosszaság” vagy feszültséglevezetés kreatív módon egy három éves kisfiú szintjén? Negyed óra múlva az „oroszlánkölyök” békésen szunnyad anyja vállán. A végállomásig fel sem ébred. Így oldotta meg a hosszú utazás gyötrelmeit. Kiüvöltötte magából.

Ijedt csibészek

Két anyával öt gyerek egy forgalmas reptér mosdója előtt. Rövid megbeszélés után az anyák úgy döntenek, hogy a két legkisebbet beviszik magukkal, a legnagyobbra, aki nem több 8 évesnél, rábízzák a két középsőt. A három „nagylegény” nem sokáig ácsorog egy helyben, elkezdik felfedezni a terepet. „Ilyenek a fiúk”, jut eszembe, de mire végiggondolnám, fülsiketítő hangerővel megszólal egy riasztó.  

Egy pillanatig mintha filmszakadás lenne, mindenki megdermed. A három „ hős” kővé vált arccal, rémülten néz a vészkijárat felé. Lepereg pár másodperc, mire felfogjuk, hogy megpróbálták kinyitni az ajtót, a tiltó feliratot természetesen nem vették észre. Még magunkhoz sem tértünk, amikor a mosdóból kiviharzanak az anyák, s látva mi történt, irtóztató szidás-áradat veszi kezdetét. Olaszok, nem fogják vissza magukat. A legnagyobb fiú a középsőre mutogat, az hevesen magyaráz valamit, a legkisebb „elkövető” két tenyerével befogja a fülét, az egyik karon ülő sírni kezd.

Szerencsére a heves indulatok hamar múlnak, rövidesen mindenki megnyugszik. Mivel a biztonsági őr sem kerül elő (nem is értem), a kis társaság lassan továbbmegy. A fiúk behúzott vállal, lógó orral és nagyon csendesen. A legkisebb csibésznek még mindig a fülén a tenyere.

Játék nagyfiúknak

Hosszú sor a reptéren, a fapadosnál várunk a kapunyitásra. Egyik lábunkról a másikra állunk, nézelődünk, már ha van mit. És most van! Négy vidám fickó kerül elő, hárman vezetik bekötött szemű társukat, miközben poénkodnak, nagyokat nevetnek. Húsz és harminc között, boldog ifjúság!

 Látszik, hogy valami buli készül, a szembekötősdi egy legénybúcsú nyitánya. Meglepetés-országba repítik a majdnem-férjet, hogy még utoljára „szabadon” kitombolhassa magát. Magával ragadó a jelenet, aki csak látja, felderül az arca. Mindenki benne van a játékban, hihetetlen, de még az útlevél ellenőrző szigorú hölgy is mosolyog, sőt mi több, le sem kell vennie a srácnak a kendőt a szeméről.

Pár perc alatt mintegy varázsütésre, megváltozott a légkör. Unalom és zsörtölődés helyett a tér megtelt energiával.

Még sikerült elcsípni - amikor a repülőgépen kiderült, Budapest az úti cél -, hogy a fiú, a bekötött szemű, nagyon kurjantott örömében. A történet végét nem ismerem….

Úgy tűnik, ahol a „fiúk” akcióba lépnek, mindig történik valami. A „férfienergia” – ha szabad ma még így nevezni - mozgás, változás, meglepetés.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

A Lelkizóna írásait kövesd a facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!