A szentendrei macskakövek – ha hosszan gyalogolok a városban – kissé megviselik a talpamat. Egyik péntek délután, miután megnéztem a Művészeti Malom aktuális kiállítását, igencsak sajogtak a lábaim. Ráadásul az eső is eleredt. Olyan helyet kerestem, ahol egy kávé kíséretében nyugodtan leírhatom a benyomásaimat.

Kellemes hangulatú, csendes kis kávéházba vágytam. Korábbról emlékeztem egyre, gondoltam, benézek, bár az utóbbi időkben vegyes benyomásokat szereztünk itt, egyszóval, kissé bizonytalanul léptem át a küszöbét.

Szerencsére kedvenc helyem szabad volt: sarokpad, tele puha párnával. Rajtam kívül volt még egy párocska idebent, kívül, az apró kertben, a nagy fa alatt egy anya ücsörgött a kisfiával. A sütemények közül kiválasztottam egy szelet kellemesen vonzó répatortát és kértem egy tejeskávét. Alig figyeltem a felszolgálóra - épp csak a szemem sarkából állapítottam meg, hogy mosolygós, fiatal fiú, – azonnal belemerültem a jegyzeteim írásába. A kávé és a süti hamar megérkezett, s bár azt mondják, evés közben ne foglalkozzunk mással, én most habzsoltam az élvezeteket: írtam, miközben ettem és ittam. Puha párnák, finom, meleg kávé, friss sütemény és a szívem-lelkem tele az imént látott kiállítás benyomásaival. Mondatokat formálok, kell ennél több?

„Extázisomból” egy kedves hang ébresztett: „Jólesik?” – kérdezett rám a felszolgáló fiú. Ez a váratlan kérdés egy pillanatra visszarepített a gyerekkoromba. Felvillant édes, jó nagyanyám képe, amint elégedetten nézi, ahogy a főztjét eszem. S a képpel egy érzés is előjött, aminek valami olyasmi az esszenciája, hogy fontos vagyok.

 Ha csak annyit kérdezett volna, hogy ízlik-e, talán felé sem fordulok, csak odavetek egy igent. Sokkal többet adott, mint kávét és süteményt. Melegség járta át a szívemet, s talán még a szemem is bepárásodott…

„Igen, jólesik.”

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

A Lelkizóna írásait kövesse a facebookon, hogy ne maradjon le a legújabb bejegyzésekről!

Saját blogom, ahol még több galérialátogatás élménye olvasható: Pszichológus a galériában