Milyen fokú az érzelmi intelligenciád és miért lényeges kérdés ez? Ha magas, akkor ez mit jelent és mire jó? Kire mondhatjuk és mikor, hogy ráférne egy kis érzelmi intelligencia fejlesztés?

Sokan leírták már mostanában, hogy a céljaink elérése, az önérvényesítés, a sikeres életpálya kilátások nem elsősorban az intelligencia szintünkön múlnak, hanem sokkal inkább függenek az érzelmi intelligenciánktól (IQ helyett/felett/mellett inkább az EQ-nktól).

Ha valaki nem lenne tisztában ennek a jelentésével, azzal, pontosan mit is értünk EQ alatt, nagyon röviden úgy foglalnám össze, hogy a személyes kompetenciákat (önismeret, önszabályozás, érzelmi tudatosság, belső motiváltság) és a társas, az együttélést meghatározó kompetenciákat együttesen  (kommunikáció, konfliktuskezelés, empatikus képességek).

Vannak kimagasló IQ-val rendelkező társaink, akik viszont rettentő alacsony EQ szinten működnek és vannak olyan, viszonylag alacsony IQ-val megáldottak, akiknél ez magas EQ szinttel párosul.  Mennyi kimagasló képességű, mégis önbizalom-hiányos embert ismerünk! Hány olyan embertársunk él a környezetünkben, aki hihetetlen értelmi képességekkel rendelkezik valamilyen területen, ugyanakkor felbukhatunk mellettünk az utcán, láthatnak egy zokogó, szomorú gyereket, elgázolt, haláltusáját vívó állatot, ez mégsem vált ki belőlük semmi érzelmi reakciót. Ennek végletes megjelenési formája az Asperger szindróma, ami viszont már inkább genetikai vagy neurológiai tényezőkből ered, nem pedig egyszerűbb, pszichológiai, környezeti tényezőknek köszönhetően alakult ki.

Ismerünk olyanokat, akik nem a magas kognitív képességeikkel, a sziporkázó észjárásukkal emelkednek ki közülünk, viszont rendkívül magas empatikus képességekkel rendelkeznek: mindig kedvesek, figyelmesek, mindenkire van antennájuk, segítenek ahol csak tudnak, hihetetlen módon tudnak bánni a legnehezebb emberekkel is. Az egészségügyben és a szociális szférában például rengeteg ilyen ember dolgozik (vannak, akik szerint jószerivel ők tartják össze a rendszert…).

Ha nem betegség, nem veleszületett tényezők következménye az alacsony EQ, a vele járó szociális válaszkészségek hiánya, a mások iránti érdektelenség, akkor – az a jó hírünk, hogy – ezt lehet fejleszteni!!

Kicsit konkrétabban, nézzünk erre példákat, néhány alapeset (természetesen nem valós nevekkel és történetekkel – mondhatni, minden vélt vagy valós egyezés a véletlen műve!):

1. Péter, aki elmúlt 40, az x-edik barátnőjével él, bennrekedt a fiatalkorában, nem tud felnőni, elköteleződni. Általában akkor szakít, ha az aktuális barátnő elkezdi firtatni a témát… Még mindig bérelt, (mondhatjuk nyugodtan, igénytelen) lakásban lakik, de mindig nagyon drága autókkal jár, akkor is, ha éppen nem engedhetné meg magának (ilyen szakasz is volt már többször az életében, hiszen az elköteleződési nehézség a munkára is jellemző nála). /Alapvetően önismereti fejlesztésre lenne szüksége./
2. Gábor, Lívia, Petra, László, Gergő, Tamás – őket az az IT-s HR-vezető sorolja fel, akinek a jól hangzó multis cégénél ezek a fiatalok az elmúlt egy-két évben megfordultak, néhány hónapot eltöltöttek a jó munkahely, a gyors szakmai előremenetel reményében. Csak az volt a probléma, hogy áldozatvállalásra nem voltak hajlandóak. A lelkiismeretes munkavégzés, a türelem, az alázat teljes mértékben hiányzott belőlük. Persze jó lenne erről őket is megkérdezni, lehet, hogy némiképp máshogy festene a kép, de azt sokan leírták már, hogy az Y generációt nagyon jellemzi az, hogy nem képes a vágyak megélésében a késleltetésre. /Itt is a személyes kompetenciák fejlesztésére, azon belül az önszabályozás, önkontroll fejlesztésére lenne érdemes hangsúlyt fektetni./
3. Azok a nagykamaszok, fiatal felnőttek (sajnos rengeteg nevet sorolhatnánk…), akikről elsőre az jut eszünkbe, lesüt róluk az unalom és az érdektelenség, motiválatlanság. Ki ne találkozott volna velük? A kamaszkor alapvetően a felfedezések és az első nagy gondolatok időszaka. Ahhoz azonban, hogy a világ valóban érdekes hely legyen, meg kell tudni róla információkat, igazi, valós élményeket kell megélni. Információk ugyan jönnek dögivel, de hogy abból mennyi a szenny és mennyi a ténylegesen építő, értékes, a fantáziát megmozgató, inspiratív jellegű újdonság, hatás, az tőlünk, a környezetünktől függ elsősorban. De mennyire vagyunk ennek tudatában?! Mennyire vagyunk erre nyitottak?!.. /Ezeknek a fiataloknak nagy szükségük lenne a komfortzónájuk elhagyására, az online élet fokozatos felváltásával a való élettel, igazi emberi kapcsolatokra, gyakorlatias, produktív, élményszerű dolgok megélésére, sportra, kinek mire, ez egyénileg keresendő meg. De elsősorban ennek tudatosítására, arra, hogy ráébredjenek, változtatniuk kell a saját életük jobbá, elviselhetővé tétele érdekében./
4. Kálmán. Középkorú férfi. Nem is tudom, hány éves, valahogy kortalan (már fiatalon is öreg volt...). Azt látjuk, mindig mindenkit kritizál és mindig morog. Nincs sok közeli kapcsolata, valójában semmi. Mindenkivel konfliktusba keveredik egy idő után. Édesanyjával él, olyanok ők ketten, mint egy öreg házaspár. Egymással is folyton zsörtölődnek. Kálmán utálja a munkahelyét (és a kollégáit), már többször majdnem kirakták onnan, de szerencséje van, mert a rendszert rajta kívül senki nem látja át. Mondjuk erre kényesen ügyel is, ez nagy örömöt, elégedettséget okoz számára. De már mindenkinek tele van vele a hócipője. Ma még megtűrik, elnézik neki a kiállhatatlanságát. Még most. Még egy ideig… /Kálmánt ki kellene zökkenteni ebből a negatív mederből és életmentő szüksége van emberi kapcsolatokra, kommunikációs lehetőségekre. Életre! Fel kell ezt ismernie sürgősen, különben magányosan, kiégve és valószínűleg munkanélküliként, lecsúszottként fogja folytatni néhány éven belül./
5. Dávid fiatal informatikus srác. Együtt él Lénával, aki most fog végezni az egyetemen. Dávid esze olyan, mint a borotva. Ő az egyik legjobb programozó a cégben. Lénával egy éve vannak együtt, pár hét után beköltözött Léna lakásába, amit a lány a szüleitől kapott. A nappali úgy néz ki, mint egy IT cég raktára: tele van kütyükkel, számítógépekkel, monitorokkal. Esténként sokszor feljönnek a Dávid kollégái, haverjai is és akkor sok sör mellett folytatják a napi dolgokat, esetleg megnéznek együtt egy filmet is. Léna eleinte próbált rendet tartani, de hamar leállította őt a fiú, hogy jobb, ha nem nyúl a cuccaihoz. Egyébként is ’rosszul van a pepec, kirakat lakásoktól’… A minap, amikor Léna szülei bejelentkeztek látogatóba hozzájuk és Léna megkérte, rakjanak rendet a lakásban, Dávid megsértődött, teljesen kiakadt. Nem értette, hogy miért nem bírt kitalálni valami indokot a lány, amivel lebeszélhette volna a szülőket a látogatásról. Mérgében elrohant otthonról és két napig nem jött haza. /Dávidnak előbb-utóbb rá kell ébrednie, fel kell ismernie, hogy ha emberek – és nem kütyük – társaságában szeretné élni az életét, ez nem fog menni empátia, a vele együtt élők megértése, a hozzájuk való alkalmazkodás nélkül. Az is áldásos tud lenni egy kapcsolatban, ha elfogadjuk, a másikhoz tartozik általában egy család is. Sőt, nekünk is van ilyenünk. Bármilyen is, vagy bármilyen volt is a miénk./

Épp tegnap hallottam egy jó mondást egy nagyon kiváló, egyaránt magas IQ-val és EQ-val rendelkező ember (prof. Csermely Péter) szájából, így hangzott: „A tehetség sajnos nem véd meg a bunkóságtól.” Értsük ezt bárhogy…

Az viszont fontos, hogy tudjuk, nem reménytelen a helyzet és fejlődni sosem késő! Persze belenézni abba a bizonyos tükörbe, az nem egyszerű.

Koskovics Éva

coach

A SMART Business Coachok és a Coachok Szakmai Szövetségének tagja

http://smart-business-coachok.hu/

www.kokart.hu

www.treevision.org

Egyéb írásaim itt: