Tehetségesnek lenni jó dolog! Tudatában lenni annak, hogy tehetséges vagyok, szerencsés dolog. Néha teher. Azt gondolni, hogy semmihez nincs tehetségem, nagy pech és jórészt elbaltázott szülői, tanári, tapasztalati megélés, batyu.

Mert (szinte) mindenki tehetséges valamiben! Aki nem, az vagy valami súlyos betegséggel jött a világra, vagy elszenvedett valami traumát, vagy más drámai okból kifolyólag mondható ez el róla. Ha egyáltalán. Mert, ahogy egy nagy tehetségtől hallottam egy beszélgetés során, sokféle tehetség van, a kiemelkedő kognitív tehetségtől, egy istenadta művészi tehetségen át a kenyérvajazás tehetségéig millió formában megnyilvánulhat.

Fontos azonban, hogy felismerjük, ha pedig felismertük, élni tudjunk vele. Élni akarjunk vele! Hiába derül ki valakiről, hogy például különleges módon atlétikus alkat, olyan dolgokra képes már kicsi gyerekkorától, hogy a legmagasabb szinteket elérhetné könnyű szerrel ha sportolna, ha őt ez nem motiválja és semmi kedve a rendszeres edzéshez, nem leli benne örömét, semmi ambíciót nem érez a téma iránt, akkor hiába a veleszületett készség és alkati alkalmasság, nem fog élni ezzel a tehetségével (viszont lehet, hogy sokat köszönhet majd egyszer annak, hogy elér egy olyan buszt, amit más már nem ért volna el…). Reméljük azonban, másban is van tehetsége és abban megtalálja az útját. Sőt, az sem baj, ha ott nem éri el a legmagasabb szinteket, a legfontosabb, hogy szeresse, amit csinál és elégedett legyen az életével.

A legtöbb ember azért szenved a munkájában, mert olyan valamit talált magának, olyan szakmát, beosztást, munkahelyet, ahol nem a saját tehetségét bontakoztathatja ki, nem azt csinálhatja, amit örömmel, szinte szórakozásból, netán időnként még azt a bizonyos flow-t is megélve csinálhat.

Nagy élményt jelentett számomra az elmúlt év, amikor bekerültem egy olyan különleges tehetséggondozó programba, ahol kimagasló kognitív (gondolkodási és megismerési képességű) tehetségű fiatalokkal dolgozhattam. Bár az, hogy ’dolgozni velük’, nem is a megfelelő kifejezés itt, hiszen én már az előkészületek után kerültem be, azután kaptam egy csoportot (16-20 éveseket) és velük együtt élhettem át ezt az évet, szinte szédelegve sokszor a sok lehetőségtől, programajánlattól, érdekesebbnél-érdekesebb emberekkel, témákkal való találkozásoktól. Tehát a munka mellett legalább annyi élménnyel, tanulási lehetőséggel lettem én magam is gazdagabb, soha ilyen töményen nem kaptam ennyi lehetőséget korábban a fejlődésre, a mindenféle jellegű információkhoz való hozzájutásra, a különleges emberekkel való megismerkedésre. Pedig nem én voltam a célközönség, én egy láncszem voltam, egy szakember, aki igyekezett közvetíteni a program megálmodói, megvalósítói és a tényleges célközönség között.

A családom a megmondhatója és a közeli barátok, ismerősök, mennyi élményt adtam tovább, mennyit meséltem és mennyi inspirációval lettem én is gazdagabb az év során.

Hogy miért hozom ezt most be a Lelkizónára? Azért, mert néhány fontos konklúziót szeretnék megosztani azokkal is, akik olvassák, követik blogunkat. A program web-oldalán rengeteg érdekesség, előadások, írások és információk vannak fenn, érdemes böngészni köztük.

Én itt most megpróbálom összefoglalni azokat a legfontosabb dolgokat, amelyek ennek az elmúlt évnek a során, a programnak köszönhetően, vagy részben annak köszönhetően tudatosodtak bennem és úgy érzem, mások számára is hasznosak lehetnek:

1. A TEHETSÉG FELELŐSSÉG IS! Mindenki tehetséges valamiben, ugyanakkor a tehetség nem jogosít fel semmire önmagában. A tehetség felismerésének egyik alapja az ÖNISMERET. Az önismeret gyakorlása egész életünk során fontos, hiszen változunk, változnak a körülményeink.
2. Jó, ha magabiztosak vagyunk és tisztában vagyunk saját értékeinkkel, ugyanakkor fontos lenne, hogy figyeljünk mások visszajelzéseire és tudjuk megkülönböztetni a jóakaró kritikát az ítélkezéstől. Ha magas IQ-nk mellé magas EQ (érzelmi intelligencia) is társul, arról is észrevesszük ezt, hogy NEM ÍTÉLKEZÜNK mások felett mi sem, megtanuljuk a negatív gondolatokat felismerni és a helyükön kezelni.
3. A tehetség magában kevés, ha nincs hozzá AKARAT, tudatos cselekvési terv, AMBÍCIÓ, szorgalom, KITARTÁS.
4. Attól, hogy tehetséges vagy valamiben, legyél NYITOTT, KÍVÁNCSI más dolgok felé is, mert soha nem lehet tudni, mikor érzed a váltás szükségét, mikor érik meg arra valami, hogy mégis ennyi elég volt belőle. Akkor pedig legyenek információid, benyomásaid, élményeid más területekről is, tudj hova fordulni.
5. Az igazi KREATIVITÁS azt jelenti, amikor látszólag egymástól egészen távol eső dolgokat úgy tudsz egymással összekapcsolni, hogy abból valami egészen új, különleges megoldás sül ki. Amikor például ülsz a moziban, nézel egy filmet, ahol egy képről beugrik neked egy olyan megoldás, amin már régóta töröd a fejedet. Legyen az akár egy új robot megépítése, egy új ételrecept, vagy egy elakadt novella, zenemű. Ez a filmkocka kellett hozzá, hogy tovább tudj lépni, rájöjj a megoldásra.
6. Soha ne vessen vissza egy-egy KUDARC, hidd el, ezeknek legalább annyit köszönhet a legtöbb ember, mint a sikereinek. Az egyik legnagyobb támasz az életünkben éppen egy-egy megélt kudarc, amiből sokat tanultunk, annak köszönhettünk egy későbbi új lehetőséget. Sőt, kaptunk vele egy mintázatot is, amely megmutatta, igenis meg tudtunk vele küzdeni, amelyhez visszanyúlhatunk, mert tudjuk, képesek vagyunk rá.
7. Az emberi KAPCSOLATOK óriási hátteret jelentenek, ezekre mindig építhetünk és nélkülük sehova sem juthatunk. Építsük őket nap-mint-nap! (Csermely Péter, a Templeton Program megálmodója a legjobb példa erre, nála jobban, profibb módon ezt nem sokan művelik.)
8. Vedd észre, hogy egy TÁRSADALOM része vagy és vedd észre azokat is, akik nem olyan szerencsések, ügyesek, tehetségesek, mint te vagy! Nem lehetsz sikeres és elégedett akkor, ha nem látod meg a körülötted zajló világ dolgait és nem vagy valamennyire érzékeny mások problémáira, életére.
9. A SZABADSÁG és önkéntesség végigkísérte ezt a programot (természetesen a jelentkezés is önkéntes alapon ment, majd húszezer jelentkezőből kiválasztottak 314 fiatalt, ún. fellow-t). Ezen az elven vettek részt a kiválasztott tehetségek mindenben. Semmi nem volt kötelező, nem voltak kőbevésett elvárások, mindenkin magán múlott, mennyit tesz bele és mennyit vesz ki belőle. Én azt láttam, ehhez a nagy szabadsághoz kell egy megfelelő érettség is, önismeret, tudatosság. Nem biztos, hogy ez tizenéves, huszonéves korban már megvan (sőt, később sem mindig). Azt tudom remélni, azok, akik valamilyen okból mégsem éltek úgy a lehetőségekkel, ahogyan tehették volna, most, a végén legalább felismerik, hogy ez rajtuk múlott. Én azt tapasztaltam, ez az élet egyéb területein, a más jellegű emberi kapcsolatokban is általában így van, így lesz: ANNYIT KAPSZ VISSZA, AMENNYIT TE BELETETTÉL. A szabadság egy vonzó dolog, de nem biztos, hogy élni is tudunk vele.
10. A SZÜLŐI FELELŐSSÉG témája. Ez menet közben sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint korábban gondoltuk. Rájöttünk, hogy a kiemelkedő tehetséggel megáldott gyerekek szüleinek ez nem csak egy nagy ajándék a sorstól, Istentől, genetikától, akármitől, de egy óriási feladat is, amit nekik is kezelniük kell valahogy. Akár azért, mert az iskolarendszer erre nem képes, akár azért, mert a családból esetleg kilóg a gyermek és a többiek ettől sérülhetnek, akár azért, mert érzik, ez egy olyan kincs, ami elsülhet nagyon jól és nagyon rosszul is. Persze a szülők között is óriási különbség volt, van. Vannak, akik átélték ezt a tudást és tettek érte, hogy ők is a lehető legtöbbet hozzátegyék, vannak, akik kicsit túltolták, túltolják napi szinten és vannak, akik hagyják a dolgokat menni úgy, ahogy magától megy.

Biztos tudnék még írni számtalan fontos gondolatot a témához kapcsolódóan (az élményszerű tanulástól a humor jelentőségén keresztül a közösség szemléletformáló erejéig), de legyen ez egy szép kerek szám. Számomra ez a 10 legfontosabb tanulsága az elmúlt évnek. Nagy hálával gondolok mindenkire, akit megismertem az év során, azokra pedig különösen, akik kitalálták, megálmodták ezt a programot. Remélem, egyszer, majd egy-két évtizeddel később ez az egész magyarországi Templeton Program (ami egyébként önmagában is egyedülálló, ilyen még soha, sehol nem volt!) egyfajta fogalomként fog szerepelni a köztudatban, mondjuk ilyen formában:

• A Templeton Programban részt vevő fiatalok mind kimagaslóan sikeres pályát futottak be és máig emlegetik, mennyit kaptak ettől a programtól és milyen jó alapokat jelentettek nekik azok a kapcsolatok, amelyeket ennek köszönhetően alakítottak ki.
• Már az az egy év is nagy hatást gyakorolt sokakra, az igazi fejlődés és az igazi sikertörténet azonban akkor indult el, amikor a program lezárult. A Templeton Program bázisán beindult egy olyan hálózatépítés és egy olyan építkezés, amely végül oda vezetett, hogy ma sokat köszönhet az ország és az egész világ azoknak az embereknek, akik kitalálták.
• A TEMPLETON PROGRAM jelentősége egyértelműen meghatározó az ország elmúlt évtizedben végbement kimagasló - a világ többi része által magyar csodaként emlegetett - gazdasági, tudományos, szellemi és morális fejlődésében!

És ne gondolja senki, hogy túloztam! Jegyezzétek meg: Templeton Program! A jövő nagy embereinek a CV-jében ott lesz! Azzal együtt, hogy még rájuk is sok munka vár!

Remélem, mindannyiuknak sikerül megvalósítaniuk az álmaikat, ezzel sok más embert hozzásegítenek ugyanehhez és azt is remélem, hogy rajtuk kívül is minél többen felismerik magukban is a tehetséget! Mert ott van!!

Koskovics Éva

coach/csoportfacilitátor

A SMART Business Coachok és a Coachok Szakmai Szövetségének tagja

http://smart-business-coachok.hu/

www.kokart.hu

www.treevision.org

www.coachco.blog.hu