Egyre többen írnak arról, hogy „természethiány okozta zavarban” szenvedünk, ami a gyerekeket a felnőtteknél is súlyosabban érinti. Ugyanis a természet a gyerekek veleszületett fejlődési tere, itt fejlődnek legjobban az élethez szükséges alapképességeik. Vajon mit tud a természet, amit a tantermek nem, és milyen alapkészségek bontakoznak ki a szabad ég alatt? Hogyan fér össze a modern kor életstílusa a természettel?

A természet mint veleszületett fejlődési tér

„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér” – ez a frappáns gondolat Herbert Renz-Polster német gyerekorvostól származik, aki könyvekben és publikációkban igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogyan fonódik össze a gyermeki fejlődés a természettel, és hogyan tolódott el ettől a modern korban. Ha vetünk egy pillantást az emberiség bölcsőjére, pontosabban arra, ahogyan az őseink sok ezer évvel ezelőtt éltek és felnőttek, azt látjuk, hogy a hagyományos társadalmakban a gyerekek természetes közege egyrészt a szabad ég alatt van, másrészt más gyerekek, lehetőleg több korosztályba tartozó gyerekek között. Ha van is velük felnőtt, legfeljebb azért, hogy vigyázzon rájuk, de nem szól bele a játékukba.

A gyerekek felcseperedésének eredeti közege egyfelől egy sajátos társas működést jelentett a vegyes életkorú gyerekcsoportokban: megszervezték a saját játékukat, együttműködtek nagyok és kicsik, a konfliktusokat valahogyan elboronálták, és a különféle ötleteket közösen valósították meg, leküzdve a felmerülő akadályokat. Másfelől ezek a gyerekcsoportok a természetben játszottak – talán nem voltak Matchboxaik és babaházuk, viszont a természet mint játéktér kínálta lehetőségekből kialakították a játékfeltételeket. A gyerekek akkor vannak ma is elemében, ha a természettel kapcsolatba lépve ténykedhetnek: sárból „várat” építenek, „művészi kompozíciókat” hoznak létre virágszirmokból; a faágak harci botokká változnak a kezükben, maguk a fák pedig a bátorság akadálypályáivá a talpuk alatt. Ekkor olyan odaadással és belemerüléssel vannak jelen a világban, mint egyetlen tanórán sem.

Mindeközben a természet észrevétlenül eszközzé válik a gyerekek számára ahhoz, hogy megismerjék a matematika, a biológia vagy épp a fizika alaptörvényeit – a természet megteremti annak lehetőségét, hogy játszva tanuljanak. S itt tehetnek szert olyan pszichológiai erényekre is, amelyek elengedhetetlenek a felnőtt világban való sikeres működéshez: a türelemre és a kitartásra, a tudatos, éber figyelemre, a bizalomra és az együttérzésre.

„Semmi nem működik előre meghatározott módon, nem lehet mindent egyedül felfedezni, semmi sem egyforma, nincs két levél vagy két ág, amelyek szakasztott másai lennének egymásnak, és minden alkalmas valamire, csak rá kell jönni, mire – írja Gerald Hüther német neurológus, a téma másik jeles szakértője. – Mindenütt lehet találni valamit, ami nő, ami él, ami egyedi. Ha senki nem jön, hogy mindent elmagyarázzon neki vagy más módon megzavarja, akkor a gyerek előbb-utóbb belefeledkezik abba, amit csinál, és teljes odaadással épít egy gátat a patakra, figyeli a hangyákat, amint a levéltetveket fejik, pincebogarakat keres a kövek alatt, és pitypangot szed a réten, hogy aztán szerteszét fújja az apró, ejtőernyős magokat. Ha a szülők látni akarják, hogy néz ki a gyerekük, amikor egyszerűen csak boldog, akkor ilyenkor vegyék szemügyre…”

4 alapélmény, amire a gyerekek a természetben szert tehetnek

Nézzük, mi az a négy legfontosabb tapasztalat, amit a gyerekek a természettel kapcsolatba lépve megszerezhetnek, és ami egy életen át elkíséri őket:

1. Közvetlenség

Az imént azt írtam, hogy a természetben igazán „jelen lehetnek” a gyerekek – vagyis minden érzékszervük közvetlen ingereket kap. A virágszirmok bársonyossága a kézben, a madárcsicsergés és a bogárzümmögés a fülben, a földszag az orrban mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek elemi szinten, a testi érzetein keresztül kapcsolódjon a világhoz. Ezek az érzékszervi ingerek jelentik a „horgonyt az itt és mostba”, egyúttal az alapját a tudatos jelenlét képességének. A környezetünkkel, az itt és mosttal való testi kapcsolat segít elkerülni, hogy belevesszünk a gondolataink és az érzelmeink szubjektumába, hogy beszippantson a rágódás vagy a belső káosz – a felnőttkori mentális egészséget alapozzák meg ezek a gyermekkori intenzív érzékleti élmények.

2. Szabadság

Azt is írtam fentebb, hogy a gyerekek a természetben „kialakítják a játékfeltételeket” – vagyis szabadon gazdálkodhatnak azokkal a kincsekkel, amiket a természet biztosít. Felfedezőútra indulhatnak a búzatáblába, próbálgathatják a szárnyaikat – akár azáltal, hogy mindig egy kicsit magasabbra másznak a fán. Új ötletekkel, és a megvalósításukhoz új megoldásokkal rukkolhatnak elő. Ezáltal erősítik meg az újító szellemet – ami elengedhetetlen ahhoz, hogy minden generáció előrevigye valamivel az emberiséget.

3. Ellenálló képesség

Az egyik legfontosabb erény, amit a biztonságos, meleg szobában nem lehet elsajátítani… A természetben sokszor erős szél fúj, és valami különös okból kifolyólag igen gyakran elered az eső, ha biciklitúrára indulunk… A szabadban rengeteg olyan helyzet adódik, amikor meg kell acéloznunk magunkat, ki kell bírnunk az időjárás szeszélyeit és a hosszú túrák során ránk nehezedő mérhetetlen fáradtságot (az erdő közepébe nem fog értünk jönni egy kocsi, hogy hazavigyen). Ezáltal a gyerekek nemcsak az időjárás, de általában véve az élet viszontagságaival szemben is ellenállókká válnak. A vad természetben senkit nem lehet vattába csomagolni – és jobb hamar hozzászokni, hogy az élet úgysem bánik velünk kesztyűs kézzel.

4. Kötődés

„Miért kell a természetben megtapasztalni a dolgokat? – teszi fel a kérdést Herbert Renz-Polster. – Először is: a természet a gyerekek számára olyan kapcsolati teret jelent, ahol másokkal találkozhatnak – hiszen kint vannak a játszótársak is. A strukturálatlan környezetben történő találkozások nagy haszonnal járnak. A gyerekeket kimondottan vonzza valami a »törzsbe«! Meg akarják élni, hogy összetartoznak, és nem véletlenül alapítják meg a bandáikat: ezek a gyerekbandák közvetítik számukra az összetartozás érzését. Azonban ennél sokkal több van a szabadban. Kapcsolat a fákkal. A növényekkel. Az állatokkal. Dolgokkal. Helyekkel. A mindig ismétlődő folyamatokkal. Hangulatokkal. Szagokkal. Egy egészen sajátos hangvilággal – amibe beletartozik a csend is.”

Merre tartunk? A modern kor „programja” a gyerekek számára

„A gyerekek világát az iskolák köré építjük – figyelmeztet Renz-Polster és Hüther az általuk írt Vissza a gyökerekhez című könyvben – korai oktatást! Árgus szemekkel figyeljük már a csecsemőket is, hogy hol kell őket fejleszteni – itt egy pedagógiai szempontból értékes játékot odacsempészni, ott egy »rosszul« kimondott szót kijavítani – mindezt persze csupa szeretetből. Rivalizálásba kényszerítjük a gyerekeinket. Jegyeket adunk nekik, értékeljük őket, s lépésről lépésre felmérjük a későbbi piaci értéküket. Minden iskolaév után megnézzük, milyen két szám van a vessző után. Olyan programot hoztunk létre számukra, amelynek gyakran csak annyi köze van a gyerekkorhoz, hogy az alatt az idő alatt fut le, mialatt a gyerek kicsi.”

„Vajon mit jelent mindez a gyerekek számára? Minimum azt, hogy másképp nőnek fel, mint ahogy a mostani felnőttek. Képi nyelven szólva: felhígul a gyerekkoruk. Vagy lerövidül.”

„Még ha oly gyakran teszünk is úgy, mintha csodagyerekek fejlődnének ki ebből a mesterségesen felgyorsított felnövésből… az idők jelei ez ellen szólnak. Vajon a mai nevelési-oktatási paradigmában képződött nemzetközi elit tagjai tényleg olyan jól megtanultak mindent, ami a jövőnk alakításához kell? Ha jól szemügyre vesszük a vezetőinket – és a mostani válsághelyzetek erre bőséges lehetőséget szolgáltatnak –, akkor elfog bennünket a kétség.
Nem, egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak a gyerekkor felhígítását. Mert ha a jövő felé fordulunk a tekintetünkkel, akkor vajon milyen jövője van az egyre öregedő társadalmunknak? Fiataljainknak… hatalmas változást kell leküzdeniük. Olyan »oktatásra« lesz majd szükségük, amely jóval többet lefed, mint a régi minta szerinti siker. […] Nekünk olyan emberekre lesz szükségünk, akik úgy nőnek fel, mint a fák az igazi erdőben: sűrű rostokkal, erős kéreggel, mély gyökerekkel. Élettel teli, ellenálló, szociálisan kompetens, kreatív és jó alapzattal rendelkező emberekre.”

A szakértők szerint új szintézist kell találnunk...

Szabó Elvira

A szerző pszichológiai témájú Facebook-oldala: Gyökerek és szárnyak

A szerző további írásait – külső és belső utazásokról szóló cikkeit, valamint publikált szépirodalmi szövegeit – az ElviraSzabo.com weboldalon találod. Iratkozz fel a weboldal hírlevelére, hogy értesülj a friss megjelenésekről!

Kövesd a szerzőt a közösségi médiában:
Facebook: Vargabetűk – egy oldal azoknak, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra
Instagram: elvira_szabo_

Kapcsolódó cikk:
Így hatnak a háziállatok a gyerekek személyiségfejlődésére

Felhasznált irodalom, egyúttal a cikkben szereplő idézetek forrása:
Herbert Renz-Polster – Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez. Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”. Ursus Libris, Budapest, 2017.

A cikk eredetileg a Gyökerek és Szárnyak blogon jelent meg, itt...