Nézzünk meg együtt két eseményt, vonjunk köztük párhuzamot, hátha közben előbújik a tanulság is. Az egyik legyen most egy sportesemény, sokunk által kedvelt közösségi élmény egy futballmérkőzés, a másik pedig egy gyermekvédelmi eset, a nevelésbe vétel.

Látszólag nincs semmilyen kapcsolat a két esemény között, hacsak az nem, hogy a sport és szociális szféra egyaránt olyan terület, amihez az égvilágon mindenki ért, amiről sokaknak van valódi tudás nélkül is fennen hangoztatott, meggyőződéses véleménye.

Ha egy mérkőzés után megkérdezünk tíz nézőt, akik végigszurkolták a meccset, tíz különféle véleményt hallhatunk, pedig elvileg mind ugyanazt látták. Még érdekesebb, ha kicsit belegondolunk - ugyanannál a meccsnél maradva – ki miért vélekedik úgy, és honnan, hogyan közelít.

• Egy kisfiú, aki szeret focizni, remegő térdekkel, gyomorban egy furcsa bizsergő érzéssel várja a sípszót, ami számára töröl mindent a külvilágból, innentől már csak a játék van, hiszen nemsokára ő is ott játszhat bent, mint a „nagyok”.
• Egy nagylány egészen mással van elfoglalva, őt nem érdekli a foci és biztos nem fogja követni a játék menetét, hogyan is köthetné le a meccs, amikor majd két tucat jó vágású, izmos „pasi” rohangál rövid gatyában a füvön.
• Egy törzsszurkoló, aki biztos abban, hogy ma nyerni fognak, már kiabál, hiszen a nézetei szerint a győzelmet a megfelelő hangerővel segíteni kell.
• Egy éppen arra járó kiránduló, elsétáló idegen látja, hogy mozognak, és belül helyeslően bólogat, hiszen ez nagyon jó, azt kívánja, bárcsak többen dugnák ki az orrukat a természetbe, a levegőre.
• Egy anyuka, akinek a fia ma játszik feszült, mivel a sérülés veszélye mindig benne van ebben a játékban. Az eredmény neki nem annyira fontos, csak sérülés ne legyen!

• Egy apuka, akinek két fia vesz ma részt a rangadón kíváncsian várja, hogy a testvérek hogyan értik meg magukat a pályán, sikerül-e bevonni úgy egymást az összjátékba, hogy az a csapatnak is jó legyen.
• Az edző feszülten követi az eseményeket, ő már akkor is boldog lesz, ha bármi „visszajön” abból, amit megbeszéltek, begyakoroltak edzésen. Tudja, hogy szakmai szemmel a magyar labdarúgás sajnos manapság még a felsőbb osztályokban sem gyönyörködtet.
• Egy játékos nyerni akar és a haveroknak is megígérte, hogy szerez ma gólt csak ez a húzódás, ne fájna annyira!
• A bíró újra megpróbálja a lehetetlent, pártatlanul, hiba nélkül levezetni ezt a rangadót úgy, hogy mindenki elégedett legyen, ami kizárt dolog.
• A szertáros egykedvű, mérkőzés után leszedheti a hálót, mindig ugyanúgy kimoshatja a mezeket, takaríthatja az öltözőt, mindezt akár egyetlen pontért, ha az eredmény döntetlen lett.

 A másik esemény egy kiskorú gyermek nevelésbe vétele.

Háttérként egy gyors szakmai vázlat a teljesebb képhez: Az illetékes gyámhivatal ideiglenes hatállyal elhelyezte a gyermeket egy gyermekotthonban, mert a családban olyan mértékű veszélyeztetésnek volt kitéve, amit a gyermekjóléti alapellátás védelembe vétel mellett sem tudott megszüntetni, most a gyermekvédelmi rendszer másik része, a szakellátás lépett a képbe.

A Megyei Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság körültekintően vizsgálja a gyermek körülményeit, családját, személyiségét és képességeit, aztán a szakmai véleményében javaslatot tesz a gyermek mindenek felett álló érdekeinek megfelelő elhelyezési formára, az illetékes gyámhivatal pedig a hatósági intézkedését, az elhelyezési hely kijelölését ennek, a véleménynek a figyelembe vételével teszi meg.

Az ideiglenes elhelyezés a maga 30 napjával nyilván nem ugyanolyan, mint egy futballmeccs. Bizonyos szempontból mégis hasonlít ez az időszak egy mérkőzésre, ahol még jobbra is fordulhat, máshogy is alakulhat, más irányba is eldőlhet a gyermek sorsa.

Nézzük, mit gondolhatnak az egyes szereplők egy ideiglenes elhelyezés során:

• A gyermek nem érti, miért nem mehet haza, hiszen eddig otthon élt. Mit kezdjen ezzel a sok idegen gyerekkel és felnőttel, akik hirtelen körülötte vannak?
• Az édesanya nehéz feladat elé került, szeretné a gyermekét nevelni, de sem anyagilag, sem érzelmileg nem tudja függetleníteni magát az alkoholista férjétől.
• A veszélyeztető édesapa „tajtékzik” a dühtől. Kinek mi köze hozzá, hogy ő mennyit iszik, és hogyan neveli a gyereket? Milyen alapon viszik el tőlük? Egyáltalán mi az, hogy veszélyeztetés? Egy-két pofonba még nem halt bele senki!

• A távolabb élő nagymama arra gondol, bárcsak korábban tudta volna, hogy ilyen nagy a baj, akkor még talán segíthetett volna, de most már a betegsége miatt sem tudja egyedül felvállalni, hogy átvegye a gyermek nevelését, hiszen lassan a saját ellátása is a nehezére esik.
• A gyermekjóléti szolgálat családgondozója biztos abban, hogy jó döntést hozott, amikor javasolta a nevelésbe vételt. Az elmúlt időszakban próbálkozásai ellenére sem javult a családban a helyzet és a nap huszonnégy órájában nem lehet mellettük.
• A szakértői bizottság vizsgáló szakemberei számára örök dilemma: vajon a családból történő kiemelés itt csak többet árt, vagy javíthat még a kiskorú helyzetén. Hiszen a gyermek alapvető joga és érdeke a vér szerinti családban való felnevelkedés.
• A gyámhivatal ügyintézőjének a törvény által előírtakat betartva kell döntést hozni, az érzelmek ott nem dönthetnek.
• A szomszéd bár hallotta a vitákat, sosem gondolta, hogy ez lehet majd belőle, és ha tudta volna is, senki sem szívesen avatkozik bele más magánéletébe.
• A gyermek tanárnőjében munkálkodik a kétely: jól tette-e, hogy jelzett, hiszen már régebb óta „furcsa” volt ez a gyermek. Lehet, hogy előbb kellett volna szólni?
• Egy barát az iskolából nem érti mi történt, a haver egyszer csak nem jött iskolába, senki nem mondja meg, hogy hol van. Otthon sincs, az biztos, a család meg titkolózik, és a környékbeli emberek találgatnak. Legalább egy levelet írna neki, de hová?

A meccs még zajlik mind a két oldalon, messze nincs vége.

Jól látható az egyes szereplőknél, hogy ugyanaz a történés másokat másként érint. Ha ezt elfogadtuk és továbbgondoljuk, már talán kicsit közelebb vagyunk ahhoz, hogy körültekintőbben, empatikusabban reagáljunk, vagy kicsit próbáljunk a „másik fejével is gondolkodni”.

Nagyon sok konfliktus alakulhatna másképpen, esetleg létre sem jönne, ha megfelelően közelítenénk egymáshoz és a kényes helyzetekhez. Néha megelőzhetnénk a bajt, vagy talán megváltoztathatnánk az események lefolyását. 

Megmérheted tudatlanságodat azon,

hogy mennyire hiszel igazságtalanságban és sorscsapásban.

Amit a hernyó a világ végének tekint,

azt a mester pillangónak nevezi.

Richard Bach

Nagy hatalmú eszközt birtoklunk, hatalmas fegyver van a „nyakunkon”, csakhogy sokszor nem tudjuk, máskor nem merjük használni. Nem gyakoroljuk eleget, hogyan segíthetnénk vele magunkon és másokon.

Akármilyen is a nézőpontunk nem szabadna elfelejteni, hogy a másoké szükségszerűen más.

Szem előtt kéne tartanunk, hogy közös célunk a lehető legjobb, a mások számára is elfogadható mederben tartani, oda terelni az eseményeket.

Rezes Gábor