Most, itt a parlagfű szezon kellős közepén, az oxigénhiánnyal és a szemviszketéssel küszködve

elgondolkodhat az ember (lánya), hogyan készülhetett volna fel, milyen megelőző intézkedéseket kellett volna végeznie, ne szenvedjen ennyire a tünetektől. Diéta? Életmódváltás? Gyógyszerek időben történő szedése? Valamilyen alternatív gyógymód felkutatása? Mert sajnos nagyon úgy tűnik, arról, hogy a fogékonyság, az allergia kialakulása min múlik, nem sokat tudunk. Tenni ellene, hogy kialakuljon, pláne nem tudunk.

Mi az a társas allergia?

De hogy van ez a párkapcsolati, társas allergiákkal? 

Azt mondod, még nem is hallottál arról, hogy ilyen is létezik? Dehogynem!

Amikor azt mondja valaki:

- megőrülök tőle, hogy nem képes a fogkrém tubusára visszacsavarni a kupakot;

- nem bírom kivárni, míg elkészül, hiába tudja, indulnunk kéne, még félórát tölt a fürdőszobában, hatszor átöltözik...;

- a hideg kiráz attól a stílustól, ahogy a haverjaival a nőkről beszélnek;

- nem hiszi el, hogy nekem úgy tetszik ahogy van, folyton diétázik, fogyózik, más témája nincs, lassan beledilizik ebbe a témába;

- úgy csinál, mintha ő lenne a legjobb férj és apa, közben semmibe vesz minket, minden mást a családja elé helyez, azt mondja, az ő dolga a pénzkereset;

- már ha hozzám ér, kiver a hideg veríték. Belátom, soha nem volt nagy élmény a fizikai kontaktus, de hogy ez lesz belőle, soha nem gondoltam volna.

Stb-stb.

Jelekből a kibontakozásig

Sajnos az a helyzet, hogy ezeknek a problémáknak az eredete, kezdete ott volt a kapcsolat elején is, kis bosszúságok formájában. Csak öntudatlanul, vagy akár tudatosan is, úgy tettünk, mintha nem vennénk észre, mintha ez nem lenne fontos a számunkra. Sokszor annyira fontos a kapcsolat, hogy hajlamosak vagyunk vakká és süketté válni. Nem hallgatunk a saját igényeinkre, vágyainkra. 

A másik tapasztalat pedig, hogy ha hallgatunk is az érzéseinkre, akkor sem jól reagáljuk azokat le. Vagy kritizáljuk a másikat (és akkor hamar véget érhethet a jól indult kapcsolat), vagy azt gondoljuk, velünk van a baj és inkább magunkat próbáljuk átformálni, elnyomni az érzéseinket, vágyainkat, amelyek belőlünk jönnek.

A társas allergia megjelenése, erőssége, kitörése azzal párhuzamos, ahogyan a szerelem lila köde kezd elmúlni, szép fokozatosan oszladozik.

A tudományos magyarázat

Láttatok már olyan idősebb párokat, akik szinte hasonlítanak egymásra? Ez nem a véletlen műve!

A fenti témával pszichológusok, neurológusok rengeteget foglalkoztak, komoly kutatások zajlottak. Nem is beszélve a művészekről, a különféle művészeti ágak képviselőiről, a filozófusokról, sőt, a vallásokról. Sok aspektusa van a dolognak. Nem is kell ehhez különösebb szakértői háttér, ha kicsit jobban figyelünk és érdekel a téma, akkor napi szinten, karnyújtásnyira találkozunk példákkal, esetekkel.

Ha pedig emberekkel dolgozunk, óhatatlan, hogy előjön. A coaching beszélgetések esetében, legyen az bármilyen más célkitűzés, szakmai, karrier, látszólag egyéb, távoli téma, szinte mindig megkerülhetetlen. És nem azért, mert a coach rákérdez, firtatja ezt a témát!

De vissza a tudományhoz:

A neurológusok kutatásai arra jutottak, hogy a társas kapcsolatok, a kötődés, a gondoskodás és a szexuális vágy a legfontosabb idegrendszeri területek között szerepelnek, amelyek meghatározzák akaratunkat és tetteinket. Fontos szerep jut még a felfedezésnek, annak, hogyan teszünk szert ismeretekre, mennyire vagyunk nyitottak, kíváncsiak és hogyan szerzünk ezekhez információt. 

De vissza az egymásra hasonlító, idősebb párokra. Nálunk, a szülőföldemen (Mádon) van egy jó mondás, miszerint Ki kivel hál, azzá vál'. Jól bizonyítja, hogy nincs új a nap alatt, a népi bölcsesség sokszor megelőzi a tudományt is.

Azt állapították meg ugyanis, hogy a hosszú ideje együtt élő, és egymásban örömüket találó pároknál ez az egymásra hasonlítás azért alakul ki,  mert arcizmaik ugyanazokat az érzéseket tükrözik, amelyeket a hosszú, együtt töltött idő során közösen éltek meg. Az egymásra hangoltság, egymásra figyelés ezért hasonló ráncokat és redőket eredményez, a viselkedésminták hasonlóan alakulnak, együtt örülnek, együtt sírnak, együtt éreznek.

Ez az emberi csoda, maga! Egy a sok közül. Boldogok lehetnek, akikre igaz, akik megtapasztalják ezt!

Hogyan kerülhető el a társas allergia kialakulása, krónikussá válása?

De mit is tehetnek azok, akik még az elején tartanak, vagy akik előtt még ott a lehetőség a javításra, az egészséges, még vállalható szintre való visszatérésre?

Elsősorban magunkkal kell tisztában lennünk, nem elnyomni a vágyainkat, érzéseinket.

Másodsorban pedig meg kell tanulnunk ezeket a saját érzéseket, jeleket úgy átadni, közvetíteni, hogy nem a másikat kritizálva, megbántva tesszük ezt, hanem magunkról beszélve.

Ne azt érezze a másik, hogy nem felel meg nekünk, nem szeretjük eléggé, hanem azt értessük meg vele, nekünk ezzel problémánk van, minket ez szomorúvá tesz, kényelmetlenséget, kellemetlenséget, rossz élményeket és netán álmatlan éjszakákat, fájdalmat okoz. Ha elég fontosak vagyunk nekik, akkor tenni fognak az ügy érdekében. De ehhez az is kell, hogy mi is hasonlóan reagáljunk az őtőle érkező hasonló üzenetekre,:kérdezzünk rá, mi a helyzet vele, és ha fontos nekünk, mi is próbáljunk tenni az ügy érdekében.

Azt mondják a szakemberek, a házasságon belül elkövetett egyik legnagyobb kegyetlenség a közöny. 

Gondoskodó kapcsolatok

Lássuk be, a gondoskodás inkább női tulajdonság, mint férfi. Mielőtt felháborodnál, most leszögezem, nem anyagi gondoskodásról beszélek!

Egy kapcsolatban a gondoskodó partnerek - úgyanúgy, ahogyan a törődő szülők - segítenek feloldani egymásban a szorongást, segítenek abban, hogy ki se alakuljon.

Ugyanakkor itt fontos a nemek közötti különbség. Kimutatták, hogy stresszhelyzetben a női idegrendszer több oxitocin hormont választ ki, mint a férfi. Ez csillapító hatással jár és arra sarkallja a nőket, hogy más társaságot keressenek: gondoskodjanak a gyerekeikről, unokáikról, beszélgessenek másokkal, barátnőkkel. Mindeközben szervezetük még több oxitocint termel, amitől aztán méginkább megnyugszanak. Az UCLA (kaliforniai egyetem) kutatói kimutatták, hogy ezzel szemben a férfihormon, az androgén elnyomja az oxitocin csillapító hatását. Veszély esetén a nők társat, a férfiak magányt keresnek.

Az is egyértelművé vált a kutatásokból, hogy azok az emberek, akik családban élnek, intenzív kapcsolatrendszerekkel rendelkeznek, sokkal könnyebben, jobb eséllyel küzdenek meg az egészségügyi problémákkal is. Azok, akiknek sok családtagjuk és barátjuk van, társadalmi és vallási közösségekhez tartoznak, tovább élnek és gyorsabban gyógyulnak fel egy betegség esetén.

Szóval, azt gondolom, van mit átgondolni!

Szépeket!

Felhasznált irodalom: Daniel Goleman: Társas intelligencia (Az emberi kapcsolatok új tudománya)

Koskovics Éva

coach

www.kokart.hu

www.treevision.org