Ennyi idő telt el azóta, hogy anya lettem. A minap megkérdezte tőlem az egyik barátnőm, hogy mi az utóbbi évek mérlege. Elsőre nem igazán értettem a kérdést, de aztán elgondolkodtam rajta és készítettem egy gyors „számvetést”.  Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok következnek. 

Íme a mérleg egyik serpenyője, hevenyészett összevisszaságban, a teljesség igénye nélkül:

• közel 2000 nap „delírium” érzés (a hasfájás, fogzás, aktuális légúti, emésztőrendszeri és egyéb bölcsis, ovis fertőzések vagy „csak” egy-egy rossz álom által „uralt” éjszakák következményeként)
• közel 8000 peluscsere (hálás vagyok az eldobható pelenkáért...)
• több ezer Peppa Malac, Bogyó és Babóca, Tűzoltó Sam epizód
• közel 30%-kal kevesebb hajszál és 30%-kal több ősz hajszál (részben az előbbi pontnak – Peppa és társai – is köszönhetően)
• több száz orrszívás (hálás vagyok az orrszívóért...)
• több tucat gyermekorvosi látogatás (beleértve a védőoltások miatti viziteket is)
• három színházi, két mozi és egy koncertlátogatás
• négy végig olvasott könyv (és több félbe hagyott…)

És hogy mi van a másik oldalon (szintén a teljesség igénye nélkül)?

• új életek születésének és cseperedésének semmihez sem fogható, földöntúli csodája
• mennyiségben nem kifejezhető tiszta, őszinte szeretet és jóság
• megszámlálhatatlan mennyiségű ölelés és mosoly
• egy család születésének varázslatos ajándéka.

 S hogy merre billen a mérleg nyelve (csak hogy a barátnőm indító kérdését is megválaszoljam)? Akinek van gyermeke, tudja: ez nem is kérdés.

De ha már számvetés, nézzük tovább:

 Hogy mit tanultam ez alatt az időszak alatt? Nagyon sok mindent önmagamról és a közvetlen környezetemről. Iskolapadban, munkahelyen nem feltétlenül megszerezhető ismereteket. Sokszor olyan dolgokat is, amelyekkel nehéz volt szembesülni és szembenézni. Tanultam még hálát, elfogadást, jelenlétet, türelmet (még mindig nem eleget...), de aggódást és lemondást is.

Hogy volt-e segítség? Közel sem annyi, mint amennyit a „belső akkumulátorok” lemerülése szükségessé tett volna. Hogy volt-e felnőtt társaság? Közel sem annyi és olyan, mint „azelőtt”. Hogy hiányzott-e? Persze, hogy hiányzott. Hogy hányszor kellett lelket önteni magamba? Nem egyszer, nem is kétszer. Sokszor mindennapos „gyakorlat” volt. Hogy másnak könnyebb-e? Sokaknak sokkal nehezebb. Ezerszer. Hogy lehetett-e volna másképp, jobban csinálni? Biztosan. Nagyon sokszor kellett is volna. De ez csak „menet közben”  volt megtapasztalható, megtanulható.

Minden út más. Minden út egyéni - de minden út tiszteletre méltó. Mert az, aki éppen halad rajta, minden bizonnyal az akkori lehető legjobb tudása, belátása szerint cselekszik. Ha nagyon figyelünk és rendíthetetlenül „tanulunk”, talán építhetünk mindig egy kicsit jobbat, többet. Önmagunkból, és a környezetünkből is.

Széll Natália

Közgazdász, blogger trainee

Elindult az Elég jó anya weboldal, csatlakozz Fb oldalunkhoz!